Délvilág, 2013. augusztus (69. évfolyam,178-203. szám)
2013-08-02 / 179. szám
2 BELFÖLD-KÜLFÖLD ITTHON Tízmilliós támogatás a határon túlra Tízmillió forinttal támogatja határon túli magyar pedagógusszövetségek és egyesületek beruházásait az Emberi Erőforrások Minisztériuma - tette közzé honlapján a tárca. A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség ötmillió forintot, az Észak-Bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete 4,2 millió forintot, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete 800 ezer forintot kap. Pedagógusok terítéken Rendkívüli parlamenti ülés lesz augusztus 20-a után a köznevelési törvény módosítása miatt - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára tegnap. Hoffmann Rózsa ezt azzal indokolta, hogy meg kell teremteni a pedagógusbérekkel kapcsolatos változások jogszabályi hátterét. Kifejtette, a korábban elfogadott törvény szerint az iskolákban, óvodákban, kollégiumokban pedagógus-munkakörben pedagógusvégzettséggel dolgozók kaptak volna csak béremelést. A kormány viszont úgy döntött, hogy kiterjesztik a jogosultak körét, viszont kisebb lesz a béremelés mértéke. Ha a parlament elfogadja a módosítást, akkor a pedagógiai szakszolgálatokban és intézetekben, gyermekvédelmi intézményekben pedagógusi munkát végzők is kapnak béremelést. Ennek mértéke az eredetileg tervezett emelés összegének hatvan százaléka, majd minden év szeptemberében tíz százalék 2017-ig. Fidesz: kizárt a csalás A választási eljárási törvényben rögzített biztonsági garanciák kizárják az olyan választási csalásokat, amelyek érdemben befolyásolhatnák a szavazás eredményét - mondta Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője. A magyarországi állandó lakhellyel nem rendelkező határon túli magyar választópolgárok választási regisztrációja tegnap kezdődött meg. Gulyás Gergely emlékeztetett: az Alkotmánybíróság januári döntésével egyértelművé tette, hogy a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok esetén a regisztráció elengedhetetlen feltétele a választójog gyakorlásának. A Fidesz szakpolitikusa szerint a határon túli magyarok választási részvétele biztosítja a nemzet határokon átívelő újraegyesítésének történelmi lehetőségét. (mti) pénzváltó 8-21 óráig -N eur II 297,50 299,99 2 CNF 240,50 246,50 Közületeket is kiszolgálunk. Napközbeni árkorrekció lehetséges. Új arany kollekció 11.000 Ft/gr-tól. KIADTÁK AZ AMERIKAINAK A TANÚSÍTVÁNYT ARRÓL, HOGY EGY ÉVRE MENEDÉKET KAPOTT Snowden Oroszországban marad Edward Snowden, az amerikai titkos adatgyűjtést leleplező informatikus tegnap elhagyta a moszkva-seremetyjevói repülőtér tranzitváróját, miután megkapta a hatóságoktól az oroszországi tartózkodáshoz szükséges okmányokat. MOSZKVA MTI____________________ Snowden, akinek 39 napon át sikerült elkerülnie az őt üldöző újságírókat, a Reuters értesülése szerint egy taxiban hagyta el a repülőteret, észrevétlenül. Az ITAR-TASZSZ hírügynökség egyik forrása azt közölte, hogy a határőrizeti szervek az orosz Szövetségi Migrációs Szolgálattól megkapták azokat a dokumentumokat, amelyek alapján Snowdennek joga van az Oroszországi Föderáció területén tartózkodni. A férfi több mint egy hónappal ezelőtt érkezett Moszkvába Hongkongból, s ezt követően ideiglenes menedékért folyamodott az orosz hatóságoknál. Az amerikai informatikust segítő orosz ügyvéd, Anatolij Kucserena azt mondta, hogy Snowden a repülőteret elhagyva biztonságos helyre távozott. Kiadták neki a tanúsítványt arról, hogy egy évre menedéket kapott. Hozzátette, hogy ügyfele nem tervezi elhagyni Oroszországot, és nem szándékozik Latin-Amerikába utazni. „Egyelőre nincs ilyen terve” - mondta. Kucserena arról is beszélt, hogy Snowden bárhol élhet Oroszországban, ahol csak szeretne, és nem akar valamelyik moszkvai nagykövetségen elrejtőzni, jóllehet három latin-amerikai ország is menedéket ajánlott neki. A VKontaktye orosz közösségi portál alapítója, Pavel Durov máris munkát ajánlott Snowdennek. Úgy vélekedett, hogy az amerikai informatikust érdekelheti egy olyan munka, amelynek során személyi adatok millióinak a védelmével foglalkozhatna. Az informatikus ügyével kapcsolatos jogi helyzetet ismerők az orosz hírügynökségnek elmondták, Snowden az oroszországi menedék biztosítása után kérheti, hogy adjanak neki ideiglenes lakhatási engedélyt, később pedig akár az orosz állampolgárságot is igényelhetné. Snowden korábban arról beszélt, hogy szívesen élne Oroszországban. Jurij Usakov, az orosz államfő külpolitikai tanácsadója hangsúlyozta, a Snowden körül kialakult helyzet nem annyira komoly, hogy befolyásolja az orosz-amerikai viszonyt. Orosz jogvédő szervek úgy vélekedtek, hogy miután Snowden megkapta az ideiglenes menedékjogot, már nem adhatják ki az Egyesült Államoknak, ha Washington ragaszkodna is ehhez. A törvények értelmében az ideiglenes menedék megvédi az amerikai informatikust attól, hogy akarata ellenére visszaszállítsák abba az országba, amelynek állampolgára, illetve ahol állandó lakhelye van. Snowden köszönetet mondott az ideiglenes menedék biztosításáért Oroszországnak, az amerikai kormányzat viszont csalódottságának adott hangot. Anatolij Kucserena, Edward Snowden ügyvédje mutatja az igazolást arról hogy Snowden egy évre ideiglenes menedéket kapott Oroszországban. FOTÓ: MTI VARGA MIHÁLY A DEVIZAHITELESEK SEGÍTÉSÉRŐL A forintosítás a cél BUDAPEST. A jelzálogalapú devizahitelek valamilyen módon történő forintosításával segítheti a kormány a devizahiteleseket - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tegnap. Úgy fogalmazott: a civil érdekképviselettel, valamint a Magyar Bankszövetséggel történt egyeztetések során körvonalazódott, hogy „valószínű, olyan megoldást kell alkalmazni, amely valamilyen módon forintosítja ezeket a hiteleket”. Az érintettekről elmondta: az első számú kedvezményezettek azok lehetnek, akik lakáscélú devizaalapú jelzáloghitelt vettek fel, de azok nem, akik szabad felhasználású jelzáloghitelt. „Ezen hitelek kivezetése máshogyan történhet majd meg” - fűzte hozzá Varga Mihály. Vannak, akik befektetési céllal vásároltak lakást, rajtuk „nem tudunk segíteni” - mondta a nemzetgazdasági miniszter. (mti) Egyre üresebb a zsebünk BUDAPEST. A megtakarításokkal rendelkezők aránya továbbra sem növekszik Magyarországon: 2013 első félévében a lakosság 15 százaléka rendelkezett valamilyen banki megtakarítással, amely 2004 óta a legalacsonyabb érték, és alulmúlja a 2008-2010 közötti válságos időszak számait is - a GfK Hungária Piackutató Intézet tegnap közzétett Retail Banking Monitor felmérése szerint. A kutatás rámutatott, hogy miközben a lakosság nettó pénzügyi vagyona stabil növekedést mutat 2011 óta a KSH szerint, a banki megtakarítások aránya továbbra is nagyon alacsony, a vagyoni egyenlőtlenség tovább erősödött az elmúlt egy évben is. A nehezen kiszámítható gazdasági környezet, a valutaárfolyamok és a fogyasztói árak emelkedése, a banki kamatok csökkenése, a közvetett és közvetlen adók növekedése sok családban okozott komoly bizonytalanságot, amelyet a rezsi csökkentése vagy az adózásban bekövetkező egyes kedvezmények sem tudtak ellensúlyozni. (mti) Tévedésből öt halál KABUL. Véletlenül ölt meg öt afgán rendőrt egy NATO-helikopter Afganisztánban - jelentették a helyi hatóságok tegnap. A helikopter szerda éjjel éppen légi erősítés céljából körözött egy megtámadott ellenőrző pont felett, amikor tisztázatlan körülmények között afgán rendőrökre nyitott tüzet a keleti Nangarhar tartományban. Bryan Gatewood NATO-szóvivő szerint az öt halott mellett két rendőr megsebesült, az esetet kivizsgálják. Hamid Karzai afgán elnök és az országban tartózkodó nemzetközi szövetségesek között komoly feszültséget okoz, hogy a NATO-bevetések során a polgári lakosságból is számosan esnek áldozatul. (mti) 2013. AUGUSZTUS 2., PÉNTEK KÜLFÖLD Regisztrációra buzdítanak KOLOZSVÁR/BUKAREST Választási regisztrációra buzdítja a magyar állampolgárságot szerzett erdélyieket az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), amelynek tisztségviselői az elsők között adták le kitöltött formanyomtatványaikat tegnap Magyarország külképviseletein. Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei elnöke emlékeztetett: augusztus elsejével elkezdődött a külhoni magyarok felvétele a választási névjegyzékbe, ami lehetővé teszi, hogy részt vegyenek a 2014-es országgyűlési voksoláson. Hozzátette: a regisztráció helyszínéül Soós Sándorral, az EMNP Kolozs megyei elnökével közösen Magyarország kolozsvári főkonzulátusát választották, ahol sajtóértekezleten beszéltek a bejelentkezés fontosságáról. Chávez „halhatatlan” CARACAS: Tovább élnek a márciusban elhunyt Hugo Chávez volt elnök gondolatai, azokat ugyanis mostantól oktatják a diákok számára Venezuelában. Az utód, Nicolás Maduro rendeletben utasított egy főiskola létrehozására Chávez örökségének felsőfokú oktatása céljából A diákok számára a fő tantárgyat az egykori elnök meggyőződése, illetve gondolatai jelentik majd. (mti) Tisztában vagyunk vele, hogy a széklettartási zavar (székletinkontinencia) rendkívül kétségbeejtő probléma lehet. Ezért végezzük a Libertás klinikai vizsgálatot, amely egy új lehetséges kezelés hatásosságát vizsgálja. Amennyiben hetente legalább kétszer fordul elő Önnél székletinkontinenciás epizód, akkor szükségünk van az Ön segítségére. Ha szeretne többet megtudni erről a fontos vizsgálatról, kérjük, hívja fel diszkrét és barátságos csapatunkat az alábbi számon, vagy látogasson el internetes oldalunkra. Dr. Rosztóczy András, Szegedi Egyetem, 1.sz. Belgyógyászati Klinika, Motilitás Labor, 6701 Szeged, Korányi fasor 8-10. Tel: 06 800 20471 Libertasy Press Adverts/TCLOS November 2011_Hungarian A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az augusztus 1-jei kenószámok: 4, 6, 9,12,16,17, 22, 27, 28, 29, 32, 33, 37, 47, 50, 53, 58, 59, 69, 70. Főszerkesztő: R. TÓTH GÁBOR ■ Szerkesztőségvezető: SZÖGI ANDREA • Kiadványszerkesztő: ŐRFI FERENC • Mellékletszerkesztő: LÉVAY GIZELLA • Szerkesztők: HEGEDŰS SZABOLCS, TOMBACZ RÓBERT • Képszerkesztő: JACOB GÁBOR ■ Rovatvezetők: SULYOK ERZSÉBET (információ), SCHMIDT ANDREA (fotó), SÜLI RÓBERT (sport) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged. Pf. 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808 Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu. 6800 Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27. Telefax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13., hirdetésfelvétel és előfizetés: tel./fax: 62/213-198, szerkesztőség: tel.: 62/213-391. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel/fax: 63/314-838. KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ, A LAPCOM KFT. TAGJA. Felelős kiadó: PALLAGI FERENC • Kiadóigazgató: KÓTI ZOLTÁN. Kiadói titkárság: 62/567-870. • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Gutenberg u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: DORNBACH PÉTER. Nyomás: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-867. • Terjesztési vezető: OLÁH ÉVA. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 2495 Ft • Árus terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025 X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág)