Délvilág, 2014. március (70. évfolyam, 51-75. szám)

2014-03-10 / 58. szám

2014. MÁRCIUS 10., HÉTFŐ KÜLFÖLD Választottak PHENJAN: Szinte százszázalé­kos részvételi arány mellett zajlott le vasárnap Észak-Ko­­reában az első parlamenti vá­lasztás Kim Dzsong Un hata­lomra kerülése óta. A válasz­táson a Legfelsőbb Népi Gyűlés 687 tagjáról kellett szavazni. A választásnak azért sincs tétje, mert a hivatalosan az ország legfőbb politikai szervének számító Legfelsőbb Népi Gyűlés felhatalmazása kimerül a rezsim mindenkori döntéseinek egyöntetű és lel­kes jóváhagyásában. Öngyilkos merénylet KAIRÓ, EL-HILLA. Öngyilkos merénylő robbantotta fel ma­gát vasárnap az általa veze­tett kisbuszban, 32 ember ha­lálát okozva az iraki Bábil kor­mányzóság székhelyén, el-Hil­­la város bejáratánál. Tüntettek a törökök ISZTAMBUL. Isztambulban ki­sebb tüntetést tartottak a ro­mán főkonzulátus előtt Szé­kelyföld autonómiájáért vasár­nap délután. A demonstrálók a székely magyarság isztam­buli barátainak vallják magu­kat, szinte mindannyian törö­kök. Gyerekek haltak éhen ISZLÁMÁBÁD. Több mint 120 gyerek halt éhen az elmúlt há­rom hónapban Pakisztán déli részén, ahová a hatóságok csak most küldtek segélyszál­lítmányokat. Helyiek a pakisz­táni televíziónak elmondták, hogy a legtöbb áldozat a kol­dusszegény hindu kisebbség­hez tartozott. Baleset a hajógyárban ÚJDELHI. Egy hajóépítő mun­kás életét vesztette, három társa pedig megsebesült szombaton egy dél-indiai ha­jógyárban egy atommeghajtá­sú tengeralattjáró építése so­rán bekövetkezett balesetben. A Mumbai közelében lévő Vi­­sákhápatnam hajógyárában a tengeralattjáró hidraulikus tar­tályának nyomását tesztelték, amikor a tartály fedelét a túl­nyomás lepattintotta, s az rá­zuhant a munkásokra. (mti) mnmhhmmmnmhhmmmiwímsím. Fenyegetést kapott Zuschlag BUDAPEST. Lapértesülések sze­rint halálos fenyegetést kapott Zuschlag János. Az MSZP bör­tönviselt országgyűlési képvi­selője szerint ez összefüggésben van azzal, hogy kitálalt: azt állí­totta, hogy annak idején ötven­millió forintot kapott egy nej­lonszatyorban a szocialista párt titkos széfjéből azért, hogy visz­­szalépjen a 2006-os kampány­ban. Zuschlag szerint egy ellen­zéki aktivista vagy az ellenzék­kel szimpatizáló egyén lehetett, aki szombaton egy bevásárló­­központban megfenyegette. A volt politikus feljelentést tesz a rendőrségen. Közben kiderült: ellopták a róla szóló könyv szerzőjének laptopját. (mti) Eltűnt utasszállító repülőgép - nem zárják ki a terrorcselekményt Negyven hajó és huszonkét re­pülőgép vett részt vasárnap az előző napon eltűnt malajziai utas­­szállító repülőgép utáni kutatás­ban, időközben a malajziai hivata­los források megerősítették: a gép eltűnése előtt visszafordult. Kína, Vietnam, Malajzia és a Fülöp-szi­­getek egyaránt rendelkezésre bo­csátott hajókat és repülőgépeket a gép felkutatására, bár egyelőre nem találtak roncsokat. Az ameri­kai hadiflotta egy rombolót kül­dött, fedélzetén két helikopterrel. Útnak indult továbbá az okinavai amerikai támaszpontról egy re­pülőgép is. A Boeing 777-200-as gép fedélzetén 227 utas és a sze­mélyzet 12 tagja tartózkodott. Az utasok 14 állam polgárai voltak, a legtöbben kínaiak. A hatóságok három utasról tudják, hogy hamis papírokkal szálltak fel a gépre. Szakértők már azt sem zárják ki, hogy terrorcselekmény történhe­tett a gép fedélzetén. fotó: mti Oroszország-pártiak tüntetnek a Krími Autonóm Köztársaság székvá­rosában, Szimferopolban március 9-én. FOTÓ: MTI Szoros gyűrűben a Krím KIJEV-MOSZKVA-EURÓPA-USA. Szombaton is sikertelenül pró­báltak bejutni a Krím félsziget belsejébe az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet megfigyelői. Vasárnapra még szorosabbra vonták az orosz had­erők a Krímben gyűrűjüket, jólle­het az Egyesült Államok arra in­tette Moszkvát, hogy az ukrán te­rület bekebelezésével bezárul a diplomácia ajtaja. Nyolcvannál több katonai teherautóból álló, feltehetően orosz katonai konvoj érkezett Szimferopolba. Orosz katonák elfoglaltak egy ukrán határőrposztot a Krímben és egy­más után építik ki az őrhelyeket a Perekopi-földszorosban. Az Egyesült Államok kijelen­tette: nem fogja elismerni a Krím félsziget esetleges csatlakozását Oroszországhoz. Putyin a nép­szavazás kapcsán a nemzetközi jogra hivatkozik. Németország szerint a tervezett népszavazás a Krím félsziget hovatartozásáról ellentétes az ukrán alkotmány­nyal és a nemzetközi joggal. „Uk­rajna egy talpalatnyit sem haj­landó átadni saját földjéből Oroszországnak” - jelentette ki Arszenyij Jacenyuk ukrán kor­mányfő, aki az Egyesült Álla­mokba látogat a napokban. Vasárnap estére újabb katonai repülőteret zártak körbe oroszba­rát, katonai egyenruhás fegyvere­sek a Krímben. A NATO főtitkára az orosz csapatok visszavonását követel­te a Krím félszigetről. Vitalij Klicsko, az Ütés (UDAR) ukrán ellenzéki párt vezetője pedig azt kérte az ukrán hatóságoktól, hogy zárják le Ukrajna krími ha­tárait, rendeljenek el légtérzár­­latot. Közben kiderült: az orosz kormány nagyszabású, nagyjá­ból 40 milliárd rubeles (247,1 ezer milliárd) keretet szándéko­zik biztosítani a Krím félsziget infrastrukturális és ipari fejlesz­téseire. (mti) A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a március 8-i kenószámok: 4,5,6,12,13,18,22, 28,29, IKf 33, 41, 42,43, 46, 51,­61, 63, 64,70, 79. IK| A március 9-i kenószámok: 7,8,10,12,14,16,18, 27, 36, 42, 45, 46, 52, 53, 64, 65, 70, 74, 75, 76. Gagarin 80 MOSZKVA. Oroszország több településén emlékeztek vasár­nap, születésének 80. évfor­dulóján Jurij Gagarinra, aki Szaratovban töltötte fiatalsá­gát, ipari technikumi éveit és ott tanult meg repülőgépet ve­zetni. A Moszkvától délkeletre fekvő Volga menti nagyváros­ban 25 ezer ember vett részt a szabadtéri ünnepen, éves lenne Jurij Gagarin Szaratovban tette meg az első lépéseit az űrrepülés felé. A repülősklub­ból a hadseregbe lépett és vált vadászpilótává. 1961. április 12-én a Vosztok-1 típusú egy­személyes űrhajóval moszk­vai idő szerint 9 óra 7 perckor startolt Bajkonurból, s 1 óra 48 perc alatt megkerülte a Földet. (mti) BELFÖLD-KÜLFÖLD ITTHON Mesterházy Attila nem megy el az ülésre Nem vesz részt az Országgyűlés Mentelmi Bizottságának ülésén Mesterházy Attila, az MSZP el­nöke, erről tájékoztatta a bizott­ság elnökét. Még Rubovszky György jelentette be, hogy a bi­zottság meghívja Mesterházy Attilát, hogy megkérdezzék ar­ról, mire alapozza nyilatkozatát, hogy Simon Gábor jövedelme nem függ össze a politikával, az korábbi forrásfelhalmozás. UD Zrt.-ügy: folytatás Ma újrakezdődik az elsőfokú büntetőper a több mint öt évvel ezelőtt kipattant UD Zrt.-ügyben Dávid Ibolya, az MDF volt elnö­ke és egykori párttársa, Herényi Károly ellen. A vád személyes adattal visszaélés, illetve kény­szerítés. (mti) Nincs szám a többes ajánlásokról BUDAPEST. A választási infor­matikai rendszer nem tartja nyilván, hányan tettek többes ajánlást, illetve hány ajánlást tettek a több jelöltet ajánló vá­lasztópolgárok - közölte a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). Az NVB előző nap­­ egy­hangúlag hozott jegyzőkönyvi döntéssel - kimutatást kért az NVI-től a többes ajánlások sta­tisztikájáról az országos párt­listák nagy száma miatt. Az NVB Litresits András MSZP­­Együtt-PM-DK-MLP-delegált javaslatára kért tájékoztatást az NVI-től. Jelenleg - egyelőre nem jogerősen - 18 pártnak van országos listája. Vasárnap egyébként kide­rült: újabb száz fellebbezést tár­gyalt vasárnap a Nemzeti Vá­lasztási Bizottság (NVB), amely péntek óta összesen mintegy 300 másodfokú ügyben hozott határozatot. A fellebbezések je­lentős részében a beadványo­­zók - miként az előző két na­pon is - az érvényes, illetve ér­vénytelen ajánlások számát vi­tatták, valamint az ajánlóívek kései visszavitelével kapcsola­tos bírságolás miatt fordultak az NVB-hez. A bizottság az azo­nos megítélésű ügyeket össze­vontan tárgyalta. (mti) www.citroen.hu BÁRMIVEL IS JÁRT EDDIG, MOSTANTÓL CITROENNEL FOG . HOVÁNY AUTÓ PLANET KFT., 6728 SZEGED, ALGYŐI ÚT 72., TEL.: 06 62 559 520 “Jelen ajánlat értelmében a Citroen C3 VTI 68 Tendance már 2 200 000 Ft-tól elérhető, +2 év kiterjesztett garanciával, kizárólag Citroen PLUS finanszírozás igénybevétele esetén. A jelenlegi finanszírozási ajánlat a PSA Finance Hungária Zrt. forint alapú, zártvégű pénzügyi lízing ajánlata. A finanszírozás feltétele a pozitív hitelbírálat. A finanszírozási ajánlat minimum 30% kezdőrészlettel érhető el. A +2 év kiterjesztett garancia a 2 éves szerződéses garancián túl, a szerződéses garanciával megegyező szolgáltatásokat tartalmazó kiterjesztett garancia, amely a gépjármű garancia kezdetétől számított 4 évig vagy 80 000 km-ig (amelyik határértéket előbb eléri a gépjármű) érvényes. Az ajánlat a 2014. március 31-ig leadott és visszaigazolt megrendelésekre érvényes, magánszemélyeknek, Citroën C3 személygépkocsi vásárlása esetén, az akcióban részt vevő márkakereskedésekben. A jelen akció más kedvezménnyel nem vonható össze. A tájékoztatás nem teljes körű és nem minősül szerződéses ajánlatnak, továbbá a Citroën fenntartja a kondíciók változtatásának jogát. Az akció részleteiről érdeklődjön a részt vevő Citroën márkakereskedéseinkben vagy a www.citroen.hu honlapon. A kép illusztráció. A Citroën C3 (kombinált) üzemanyag-fogyasztása 3,4-6,5 1/100 km, C02-kibocsátása 87-150 g/km. Érkezzen gyalog vagy biciklivel, autóval vagy busszal, most szinte biztosan a Citroën C3, C3 Picasso, C-Elysée­ C4 vagy Berlingo modellek egyikével fog távozni! Válasszon személyre szabott konstrukciót akár használtautó-beszámítással, akár roncsprémium­mal, esetleg finanszírozással vagy akár mindezek nélkül! CREATIVE TECHNOLOGIE CITROËn CITROËN C3 2 200 000 FT-TÓL* CITROEN PLUS FINANSZÍROZÁSSAL Főszerkesztő: R. TÓTH GÁBOR • Szerkesztőségvezető: SZÖGI ANDREA • Kiadványszerkesztő: ŐRFI FERENC • Mellékletszerkesztő: LÉVAY GIZELLA • Szerkesztők: HEGEDŰS SZABOLCS, TOMBÁCZ RÓBERT • Képszerkesztő: JACOB GÁBOR • Rovatvezetők: SULYOK ERZSÉBET (információ), SCHMIDT ANDREA (fotó), SÜLI RÓBERT (sport) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pf. 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu. 6800 Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13., hirdetésfelvétel és előfizetés: tel./fax: 62/213-198, szerkesztőség: tel.: 62/213-391. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ, A LAPCOM ZRT. TAGJA. Felelős kiadó: PALLAGI FERENC vezérigazgató • Kiadóigazgató: KÓTI ZOLTÁN. Kiadói titkárság: 62/567-870. • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Gutenberg u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: DORNBACH PÉTER. Nyomás: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-867. • Terjesztési vezető: OLÁH ÉVA. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 2595 Ft • Árus terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág)

Next