Demokrácia, 1945. április-december (4. évfolyam, 1-38. szám)

1945-07-08 / 13. szám

ALELKEK ÁTALAKÍTÁS irta: Hafta Antal Hogyan alakítsuk át a lelkeket, hogyan neveljük rá az embereket a békés munkára s főleg a demok­ráciára? A kérdést a Független Kis­gazdapárt nem­rég megnyílt ankétje tárgyalja Rncz Bas vezetésével. A kérdés időszerű és rendkívül fon­tos. Minden a belső, ц lelki embe­ren múlik s nem az intézményeken. Az intézmények magukban semmit sem érnek s a demokrácia ü­res frá­zissá válik, ha­rányoznak az embe­rek, akik alkalmasak a demokrati­kus kormányformára. A gyűrlöttel megfertőzött, önző emberekkel nem tudjuk a demokráciát fenntartani, de egy szolgaiilkol, tehetetlen, egyé­ni kezdeményezésre képtelen, gyá­moltalan nemzedékkel sem. V­aló­­ban minden azon múlik, hogy át tudjuk-e alakítani a lelkeket, tu­dunk-e a demokrácia számára új, tudatos, az igazi, a helyesen értel­mezett népuralmi rendszert megértő nemzedéket nevelni. A kérdés azon­ban sokkal nehezebb, s bonyolul­tabb, mint első sfikintelre látszik. Van egy sitegrögsz két iskolás bölcsesség, mely azt tanítja, hogy a nevelés és tanítás mindenre képes; átalakítja az emberek lelki­világát, s megjavításukban a leg­biztosabb eredményre vezet. Az új­kori racionalista -filozófiai iskolák tanították, hogy semmi másra nincs szükségünk, mint az elmék felvilá­­gosítására. V­ilágosít­átok fel az em­­berek eszét: jobbak és okosabbak lesznek. Csakhogy ennek az állí­tásnak minden tapasztalat ellent­mond. A nevelés ugyanis az örök­lött tulajdon­ágokat nem változtatja meg, a legjobb nevelés sem; a rosz­­szul alkalmazott nevelés pedig csak ront az emberen, kifejleszti a rossz tulajdonságokat. Világért sem állít­juk azt, hogy a nevelésnek és taní­tásnak nincs jelentősége, csak ne várjunk tőle mindent, ne várjuk tőle azt, hogy máról holnapra át­­..........A.just­as emberi lelket. Ki­fejleszteni, fokozni a jó tulajdonsá­gokat, igen nehéz, kirobbantani a gonoszságot, megsokszorozni a romboló készségeket igen könnyű feladat. Az új világháború kitűnő példákat nyújtott. A fasiszta rend­szerek az ember aljas hajlamaira elítélték összes számításaikat, s valóban nagy «sikereket» értek el. Sikerült embereikben felvenni a bes­tiát, kifejleszteni bennük a legma­gasabb hatványra a gyűlöletet, a rablóösztönt, megölni a bűntudat, s megteremtették az állami totali­­tás, a diktatúra rongy tömegembe­rét, aki miután megölték benne a morált, és elfojtották a gondolkodó értelmet, nem volt egyéb mint va­kon engedelmeskedő ágyútöltelék. A neveléstől, tanítástól ne vár­junk gyors sikert. Az emberiség er­­kölcsi fejlődése nagyon lassú, köz­ben nagy visszaesések vannak. A n­mg pusztító háborúk mindig er­­kölcsi hanyatlással járnak. Minden háború nagy kiválasztási — kontra szelekciót —­ visz véghez: elpusz­títja az erősebbeket, a jobbakat, meghagyja a gyengéket. A napó­leoni háborúkban elveszett Fran­ciaország legjobb emberanyaga, s utánuk egy gyenge, csenevész nem­zedék következett. Rendkívül fontos tény ez értelmi és erkölcsi fejlődés szinte tragikusnak mondható disz­harmóniája. A megismerő értelem megteremtette a technikát, csodás ví­z arányaival, és ezeket a vívmá­nyokat a sátáni ösztönök beállítot­ták a rombo és, az emberölés szol­gálatába. A XX. század techniká­­jának legszebb vívmánya, a repü­lőgép tette lehetővé a totális há­borút. Az erkölcsi fejlődés tehát lassú, s milyen visszaesésekkel jár, azt megmutatta a mostani háború: a népvándorláskorebeli vad ger­mán hordák pusztításai óta a rom­boló düh, a kegyetlenség, szadiz­­mutis soha úgy nem tombolt mint az új vé­géz ősben. Mintha igaza volna Hegelnek, akinek egyik kijelentése szerint mindaz, ami az emberi ter­mészetben egyszer megnyilvánult, mindenkor meg fog nyilvánulni. Át­alakítani a lelkeket? Nagyon nehezen. Van purt népi adottságuk, melyek szá­zadok óta meggyökereztek. Ilyen a porosz hódító hajlam, és mintarizá­m­us. Lloyd George és az angol po­litikusok a b­ri­t világháborúban többször hangoztatták, hogy ha le­verik a német miltarizm­ust, rm.­g­­themtik a tartós békét Európában. Naiv kijelentések voltak. A német militarizmust csak a német néppel, vagy legalább a porosz néppel együtt lehet megsemmisíteni, a barbár, a vérengző szellem száza­dok óta belegyökerez­ett a porosz néplélek mélyébe­n valóban az első világháború után újból előtört mint nácizmus, tehát sokkal veszedelme­sebb formában. Több példát idéz­hetnénk az ilyen megváltozhatatlan vagy nehezen megváltoztatható adottságokra. Tegyük fel, hogy nem skótok és hollandok, hanem spa­nyolok gyarmatosították volna a mai Egyesült Államok területét; mi volna ma az Atlanti Óceán két partja között? Egy csupán agrár­ország, mely szakadatlan küzdene a pénzügyi bajokkal, s ugyanolyan forradalmi tűzfészek volna, mint a többi spanyol köztársaságok... A népeknek ezek a szinte megmagya­­rázhatatlan, de kétségkívül inkább átöröklött mint szerzett tulajdon-1*шж«·»Ц|-Г1Т|«ин| f'.'iVX »- ti­p­ságai a lelkek átalakításában szin­tén fontos tényezők. Auer Pál ankétjén egy kitűnő szakpedagógus nagyszabású neve­lési tervet terjesztett elő a lelkek átalakítására. Mindenkit nevelné­nek, tanítanának a bölcsőtől úgy­szólván a sírig, típusokra, kategó­riákra osztva a gyermekeket, a fel­­serdülteket, s mindenki megszánd­­láltatnék és megmérettetnék, s kap­nánk egy „szabványosított“ embert, tovább szaporítanánk az egyéniség­­telen tömegembert a „közösség“ számára. Isten őrizzen meg ettől az agyonnevelt uniformizált embertől! Ez volt a fasizmus embere, a va­kon engedelmeskedő gépember. Ha német pedagógiai elvektől meg­szállt szakpedagógusokra bízzák a magyar nevelést, el vagyunk vesz­ve! A demokrácia eszménye az az ember, aki meg tud a maga lábán álla­ni, az erős egyéniség, de aki tiszteli mások jogait, aki nem teszi másnak, amit magának nem kíván. Erősen német szellemű nevelési rendszerünk átka, hogy iskoláink gyenge, gyakorlatiatlan emberek légióit zúdították ki az életbe, akik csak arra valók voltak, hogy a köz­zel eltartassák magukat. A nyilas­mozgalom hívei abból az értelmi­ségből kerültek ki, amely az élet­ben nem tudott elhelyezkedni; ezek azok az érvényesülni nem tudó, de érvényesülni minden módon akaró emberek, akiket egy francia szocioló­gus „kitagadottakénak nevez. Kö­zülük kerülnek ki a társadalom desperaciói. A demokráciának jobb emberek­re, lelkileg erősebb emberekre van szüksége. A demokrácia alapja az erény — írja Aristoteles —, tehát a becsületesség, tisztesség, munka­szeretet .­.. Nem egyeniskolázott, hanem erős, gyakorlatias, az életet ismerő, abban helytálló emberek kellenek. Aki az életben megállja a helyét, s a saját lelkivilágát össz­hangba tudja hozni a külső világ­gal, elnyerte a doktori titulust és bejutott a bölcsesség kapuján. Tokaji György: Nem tudom szokott-e Ön, kedvet, borbélyhoz­­drni? Mert akkor Jahin ismeri azokat a szabadon fogalmazott, egyénien megrajzolt, öntudatos, demo­kráciától csurranó kis táblákat, mi­szerint: „Borravaló nincs." Más válto­­zatban: „Le a baksis rendszerről!" és a legbüszkébb: „Borravalót nem foga­dunk el". Es utóbbi mögött ágaskodik néhány szépen formált felkiáltó jel is, Ugy­e szép?* Ugy­e remek. Hát elfú­lót lunk idáig is. Hogy már nem kell a morzsák mellett felejteni az éttermi asztalon azt a néhány pengőt, s nem kell szemlesütve kiballagni a cigány­­nyál hangosított kávéházba, félrefor­­ditott fej­jel, mert egy különösen öblös tányér biztat­ott, unisono, egy füstös­sel a tövében, némi szerény kis külön honorációra az elszenvedett örömök jutalmazására. Azonkívül satöbbit De azért csak próbálj­a. Illetékes emelt fejjel és borravaló „hátrahagyása nél­kül" távozni a fodrászod közeléből. Meglátod, úgy tud villogni az a Jót megfent borotva, hogy beleszőrösödés ijedtebben. És kíséreld meg nemkü­lönben dacos fejjel a kinyomulást az étteremből. A hangcrli akkorákat po­rol nyomodban, az elhagyott széken, mintha még mindég rajta ütnél. S a füstösnek is lesz még egy külön nó­tája számodra, te potyázó, nyavalyás, bliccelő, hogy a lábad akárhova tedd, csak ne ide...* Szereted a rajzos vicceket, Mr. Illetékes? Emlékezz csak, milyen ked­ves volt a vadász bácsi, aki céloz, cé­loz a mezőn valami istentelenül gyors­lábú vadra, kísérheti már percek óta azt a szörnyeteget a puskája csövével, hogy aztán biztosan, de egész biztosan eltalálja. Egy apró kis nyuszika pedig ott csücsül a lába között, mint valami rettenetesen nyugodt bunkerben, ahol semmiféle veszedelem nem érheti. Jaj, de kedves volt... Mindez pedig úgy jutott eszembe a napokban, hogy az „Ártatlanok“ című elmemű szerzőinek, szereplőinek bíróság elé állításáról rl­­vasgattam valamit­. Aztán megpillan­tottam a kis nyuszit, egy belvárosi espresso bűvös, cúgmentes asztalánál, egy helyes kis nyuszi nénivel, s­gy hívják a kis huncutot, hogy Iványi Zoltán, s ő volt hajdan, tudod, még egy másfajta vadászat idején az egyik „ártatlan“.. . ifi Milyen jövőidő is volt az a .futu­rum", ami nem holnapról, tálnap­­utánról, jövő hétről tanúskodott, ha­nem valami ködlő, beláthatatlan, be­­léphetetlen messziről? Rég voltam gim­nazista, innét­ ez a csacskaság. Ezért fordulok most Hozzád, aranyos Szer­kesztő illetékes, Nyilatkozó Illetékes és kedves Illetékes Újságíró Kolléga! Mert Ti tudjátok, hiszen tudhatjátok, egyebet sem olvasok lapotokból, s nyilatkozat-frázisaitokból, minthogy „sor kerül", no meg, hogy „időszerűvé иаШФъ aztán ilyet is, hogy „aktuálissá T. ILLETÉKES­ lesz". Mikor? Miért nem tegnap, illetve miért nem akkor nyilatkozzátok ezt és miért nem akkor írjátok meg, amikor tényleg „aktuális"!* Minek ez az örö­kös a kontó? Túlelőlegeznek a számlát és manapság hullámzanak az árfolya­mok. De szép is a múlt idő. Figyel­jétek csak, hogy hangzana: „Tegnap ítélték el az utolsó nyilast", vagy: „Nem talált egyetlen féltéglát sem a pesti utcán egy ígérgető nagyfejű .■ * Számoljunk csak egy kicsit, isme­­retlen illetékes! Azt mondták annak­idején, hogy milliós tömegek állanak ama Szálasi mögött. Hát ez, ugy-es nem volt igaz. Némethen is magáénak vallott valami nagyon tekintélyes ré­teget országunk lakosságából azon a címen, hogy német származásúak és a Volksbundba velük. Számoljunk csak, mennyi lehetett? Nem lesz nehéz, hi­szen valamennyien, de igazán vala­mennyien, ezek is, azok is i­s vannak kartávolságnyira tőlünk, a jó öreg hű­vösön. Készt* Megvont Nos, akkor most készíttessünk velük egy-egy zacs­kót. Jó erős, súlyt bíró papírzacskót. Hiszen szentesített foglalkozása volt ez azelőtt is az olyan egyéneknek, akik valami csintalanság mia­t vissza­vonultak kicsit. Lám már ez is kész. Mennyi szép, derék dalra sorako­zik itt ezzel a: „új fegyverrel" a kezében. Most aztán gyerünk! Hogy hová? Az utcára, drága ille­tékesem, a szemetes, koszos, büdös, légzszúgásos utcára. Ott aztán a nyi­las fiúcskák, a volksbundista rajkók, a sváb gyerkőcök, az SS apróságok, ki-ki a maga zacskóját markolja tele szeméttel. Ugy­e, kíméletes vagyok? Hisz nem is bírnának többet a haszon­talanok, nem szokták ők a nehezebb munkát. Csak egy zacskónyit, az iste­nért, hogy meg ne ártson, csak ennyi­vel masírozzanak el valahová szemét­­országba, arra a régi lóversenytér kör­nyékére. Egy nyilas, egy zacskói Fo­gadjunk, hogy egy-kettőre tiszta lesz e: a szerencsétlen Budapest..,­­ Ismerned kellene, különösen tisztelt illetékes, azt a kedves hölgyet, aki napjaimnak sok-sok órájában riadó­­zik mellettem s mint egy eleven újság értesít, színesen és reális részletesség­gel arról a sok betörésről, mi több, elő-előforduló gyilkosságokról, ame­lyek híte pillanatok alatt beszágu­lja a várost. Most következem azután én. Szépen megnyugtatom, elmagyarázom neki, hogy valaki okos ember annak idején feltalálta a rendet, amely r­em tűr effajta csúfságokat. Rájött arra is, hogy ezt a rendet biztosítani kell, őriztetni. És hipp-hopp, megteremtette a rendnek őrét. Ma is úgy hívják: rendőr. Majd ez vigyáz rá is, rám is, kincseinkre is, és így tovább. Hümmög a hölgy, t. Illetékes, hümmög sokáig, aztán újságot ragad és odabök ham­vas ujjacskáival egy hitre, hogy a rendőrség így, meg amúgy, és vas­következetességgel magyarázni kezdi, hogy a rend tiszteletreméltó őrei aligha érnek rá hivatásuk gyakorlá­sára, hisz mindig ott vannak a dobo­gón, süt rájuk a reflektor, s a gazok meg a sötétet kedvelik.,, Kacagok ám én ezen­­. Illetékes és odavágom neki, hogy ugyan, ugyan, nem olya­nok azok, pletykák ezek, mit sem törődnek az ilyen locsogással. Ott áll az valamennyi a posztján és éber. Így. És akkor masírozott el előttünk párszor éppen, posztot, rendet, bizton­ságot feledve, vidáman, füllyös jó­kedvűen, valami rivalda, valami reflek­tor jele. Szívedre a kezed: nézhetek én ezek után abba a csillogó, riadt, barna szemekbe?* Megmosakszol te Kétségtelenül Dol­gozó, leteszed a tollat, a körződet s az injekciós tűt, le Haladó Értelmiség, kiszolgálod az időt őrhelyeden le hasz­nos egyén és beülsz egy feketére ked­venc espressódba, szokott kávé­­házadba. Kevered, kevered a cukrot, aggódva pislogsz a másik asztal felé, ahol fizetnek, nem lett-e újra drágább ez a mámoritá, isteni sötétszínű csuda­jó, agyadban még ott fészkelődik va­lami a munkádról, aztán az is elcsön­­desedik, most már pihensz, valami mást csinálsz és ez, valld csak be, nagyon jól És pincér, kiszolgáló hölgy, de vidáman sürögsz az asztalok között, érzed a karod egyensúlyozó biztonságát újra. Emlékszel? Mennyit féltetted annak idején, lent a bunker­ben, a munkátlan várakozásban? De jó újra dolgozni, az ismerős mozdu­latokkal, lihegtetve a fejed fölött a tálcát, hogy még egy csöpp se csurran­­jon ki a csészékből és de jó lesz ma is hazavinni az „osztást". Aztán meg­merevedik a kezedben a tálca, s te Kétségtelenül Dolgozó, te Haladó Ér­telmiség s te Hasznos Egyén fel­kapod fejed a hangra. A hang vala­honnan az utcáról jön s rólad szól. A pokolba kíván, a másvilágra vagy legjobb esetben közmunkára. Meg­tudod azt is, hogy söpredék vagy. „Kávéházi söpredékVan rá rím is, fia gyatra is: „közmunka van elég Miért néztek egymásra úgy, a pincér­rel a kiszolgáló hölggyel. Ne bámul­jatok, gyertek panaszkodni, menjünk az Illetékeshez!* Olvasom­­. Illetékes, naponta látom a rovatot két napilapban is, hogy ez­­ üzen ennek Amerikába, az üzen итак ré Budapestre. Hogy csinálják? Nem tu­dom. A kalapot levettem a fej, írül s tisztelettel nézem az úgynevezett „fejlett sajtótechnikát". Körülbelül két perc telt el is az jut eszembe, hogy Amerika és — mondjuk — Ausztria távolságban kissé különböznek egy­mástól. Hogy úgy mondjam, kék száz­­pengősökben szeretném a differenciát. És mégis, mégis, miért nem válthat egyetlen szót az a deportált, vagy az az itthon remegő hozzátartozó, aki a mennybe tudna menni egyetlen szótól, hogy „élek", pedig csak meg kellene fricskáznia e betűket, hogy repüljön. Erre felelj, illetékesí­tjön. ! Kiket nem igazoltak a Zeneszerzők és Szövegírók Szövetkezetében Virágzó hatalmasság volt a magyar életben a Zeneszerzők és Szövegírók Szövetkezete. Milliókat forgalmazott, jelentős járulékokat, nyugdíjakat fize­­tett ki a magyar zenei élet érdeme­seinek. Négy tehermentes bérház mel­lett ömlött a pénz s ma az a helyzet, hogy jogdíj, nyugdíj, tisztviselői fize­tés helyett legfeljebb apróbb roham­­segélyeket folyósítanak, éhező jóneve­ zeneszerzőknek, deportálásból vissza­tért, lerongyolódott magyar tehetsé­geknek. Ilyen sivár pusztasággá vará­zsolta ezt a zeneszerzői Kánaánt a Szálasi-bérencek ide is betolakodott hada. A szövetkezetnek ISO rendes és 650 jogdíjas tagja volt. Ebből a számból 390-et igazoltak le eddig. A rendes, tagok közül 30 tagot nem igazoltak. Kizárták és részben a Népbíróság elé utalták őket. Az első név a díszes galériában is távollevő, in contumaciam elítélt re­volveres operaházi igazgatóé, Sámis Zoltáné, ő volt egyben a nyilas világ országos zenei kormánybiztosa, a Szá­­lasi-fanfárok megszólaltatója. Kizár­ták a tagok sorából és Népbíróság elé utalták őket. Hasonló sorsra jutottak: Pongrács Zoltán, a Szövetség volt kormány­biztosa s a Nesz-sistersek, a nyilas kis­kocsma- és kispörkös-politika zongo­rista-politikus hősei; Nesz Ferenc és Nesz Béla; Dolecskó Béla, aki nyilas összeköttetéseivel, zeneszerzői képes­ségét jóval felülmúlta és dr Mai Ola is Géza, a Huszka Jenő és a liberális ve­zetőség elleni sajtókampány prim­­hegedűse. Fölöttük távollétükben ítél­kezett az igazolóbizotság, mert ők még mindig valahol a harmonikás né­met hegyekben bujkálnak. Fellebbezett Eisemann Mihály is, aki egyévi szilenciumot kapott és há­rom évig vezetői tisztet nem tölthet be. Mi a bűne? Mint alelnök ő üdvö­zölte a zsidótlanított szövetkezetet és az ő aláírása szerepelt a zsidó tago­kat kizáró határozatokon. Ákom Lajos igazgatósági tag félévig nem szerepel­het és két évig semmiféle tisztséget nem tölthet be. Vincze Ottó, az «Őrség­váltás» zeneszerzője három évig nem viselhet tisztséget. Murgács Kálmán a nyilas időben oroszellenes pamflet­­tet írt és csak ott nem te­vékenykedett, ahová a könyök® nem ért el. Még külföldön van, de így is kizárták és a Népbíróság elé utalták. Ugyanez a sors sújtotta dr Liszt Nándort, a Nemzeti Színház bökversköltő főtiktárát is és a Muráti­­kettős egyik tagját, Vaszary Jánost, a milliomos színigazgatót. Turay Mihály, a Nemzeti Színház karnagya túlzott Szálasi-vezérrajongá­­sáért háromévi működési eltiltást ka­pott és a szövetkezet rendes tagja sem tehet. B. Kán Andrást, a nyilasok ál­tal a szövetkezet élére protezsált fő­titkárt a Népbíróság elé utalták. Ká­das György kétévi szilenciumot és háromévi szövetkezeti választójog­elvesztést kapott. Zsabka Kálmánt, aki később szakított németbarátságá­­val, egyévi működési eltiltással sújtot­ták. Stefániai Imrének két évre von­ták meg a választójogát. Segesdy Lászlót, aki a legszélsőbb német­barátsággal tüntetett, kizárták, épúgy, mint Ruszinka Nándort, a «Vitéz Endre László-induló» szerzőjét. Ha­sonló sors érte Rajter Lajos opera­­házi karnagyot is, akit a Rádió már Népbíróság elé utalt. A három kizárt zenei korifeust in contumaciam sújtot­ták a kizárással. Dr Huzly Imre háromévi választó­jog-tilalmat kapott. Bűne: a Sztójay- és Szálasi-éra alatt is igazgatósági tagja volt a szövetkezetnek. Dr Sán­dor Jenőt, a KEOK-os volt elnököt, akit a KEOK miatt letartóztattak, há­rom évre tiltották el. Egy nő is szere­pel a listán: Torday Blanka, a Ma­gyar Zeneszó kiadóvállalat tulajdo­­nosa, aki Sámy mellett fogott Cott-ot a szövetkezet okkupálásában. Kizárták és a Népbiróság elé utalták. Három tisztviselője a szövetkezet­nek Népbiróság elé kerül. Ezek: László Pál igazgató, Berde Margit, a titkárnő és dr Dániel Áron — a min­den kamarában, itt is — ügyész. Hogy is mondja a népszerű sláger: «Mezei virágok...» Szép kis csokor. Kulcsár László Mimi Blanche Vörös Anci előadóművész­ék a Kék Duna Grill-ben IIIIIIIllllllllililllllllllllllllinilil József-körút 37—29. Zene: Kisfoki Ard ffis Meíodiaoa

Next