Demokrácia, 1945. április-december (4. évfolyam, 1-38. szám)
1945-09-23 / 24. szám
részről sok halott volt. Lényegesen több, mint amennyit később beismertek. A védőkörletek parancsnokai Bangha őrnagy, Békássy, Földes századosok voltak. Amikor a német páncélosok a Szent György-téren túlhaladtak, megérkezett a kormányzó parancsa, amelyet a Várból eltávozása előtt Tost alezredesnek, Vámos századosnak és Körtvélyes Lajos főhadnagynak élőszóval adott ki. — Az ellenállást nem szabad folytatni, a harcot be kell szüntetni!... Még tartott a harc, amikor felpattant Lázár altábornagy szobájának ajtaja. Géppisztolyokkal felszerelt ejtőernyős csapat élén Szorzeni SS-őrnagy —■ Mussolini kiszabadítója — egyenesen az altábornagyhoz, a Vár katonai parancsnokához fordult: — Adja át kardját! — kiáltotta. Lázár nem ellenkezett és a következő szavak kíséretében nyújtotta át kardját: — Adja át fiamnak!... Negyedóra múlva elcsendesült a harci zaj, a Vár elesett. Lázárt letartóztatták, majd Bécsbe szállították. A védőkörzet parancsnokait a németek halálra ítélték, de később megkegyelmeztek nekik. Azután Mauthausenbe szállították őket. Néhány hetes otttartózkodás után Lázárt és a többi magyar tisztet átadták a nyilasoknak, akik Sopronkőhidára szállították Buda védőit. Lázárt Bajorországba vitték, az amerikai csapatok szabadították fel. A többi magyar tiszt a Vörös Hadsereg gyors és váratlan előrenyomulása következtében menekült meg "a biztos haláltól. Ez Budavára elestének hiteles története. Mátrai Sándor Komoly keresztény ügy, hogy a keresztény név ne legyen többé olcsón osztott jelzű, hangulatpolitikai tömegeket szédítő varázs,ige, választási ágyúhang és kalózlobogókra írott jelszó. A 25 éves ellenforradalmi korszak közélete eléggé elrettentő példával mutatta, hogy mily pogányságot fed a keresztény szó, ha politikai plakátharcok, propagundaszólamok forgalmi központjába kerül. Győzelem helyett csak gyalázatot hozott mindenütt és mindig a keresztény névre az ily illetlen harc és szóhasználat. A kereszténység csak vesztese volt e hívatlan hivalkodásoknak. A demokrácia egyik komoly követelménye, hogy a kereszténység ne legyen többé politikai szólam s ez egy ieentkrisztusi, keresztény követelmény is. A kereszténység úgy és akkor komoly erkölcsi erő, ha minél kevesebbet kell beszélni róla, ha szózuhatag helyett eleven példával hódít. Azt hittük, hogy a demokratizálódó Magyarországon megszabadulunk végre valahára a keresztény jelszó kalandos közéleti használatától: a terrorista kurzus, a lélekillő konszolidáció, a Wolff—Csillért—Imrédy-invázió tébolyítóan terhes hagyatékaitól, silány és sötét emlékeitől. Sajnos, a betegség még nem múlt el, csak lappangott eddig. Hosszú hónapok után ismét ízléstelen plakátharc központjába hozta a keresztény szót egy kis párt. «Tisztelet a kereszténységnek" — harsogja nagy hangon a pártplakát. Nos, mi a kívánt tiszteletet főleg csak azok részéről látjuk fenyegetve, akik a maguk pártügyéből és választási plakátharcban követelik azt. (n. t.) Egy hazatérő férfit kell üdvözölnünk, miután hosszú távollét és mérhetetlen szenvedés után visszatér övéi körébe: Nagybaconi Nagy Vilmost üdvözöljük. Talán még soha a magyar történetben nem akadt háború, amely oly távol állt volna a magyar nép lelkétől, mint ez a mostani. Bizonyára épp ez okozta, hogy minden háborúnk között ennek volt a legkevesebb hőse. Ám a kevésszámú hős között első helyen kell említeni Nagy Vilmost, aki kezdettől fogva tudta, mily reménytelen ez a háború és azt is tudta — sajnos, majdnem egyedül állva a vezérkarunkban — hogy eredménytelen vihar közepette csak egy kötelessége lehet a magyar katonának: Őrizni az emberiességet, a becsületességet, az igazságosságot. Így történt, hogy az üldözöttek felé fordult figyelme, a munkaszolgálatosok felől rendelkezett. Ember akart lenni az embertelenségben. Az a honvédelmi miniszter volt, aki a háború alatt nem a vitézséget, hanem az emberséget és a becsületességet hangoztatta és éppen evvel írta be a nevét mindnyájunk szívébe. Nagy Vilmos azt példázza, hogy a nagy embertelenség idején is akadtak jó magyarok — és mindenfelé, még a német hatásnak legjobban kitett hadseregben is akadtak , akiket semmilyen látszat, semmilyen dicsőség, semmilyen előny el nem tántoríthatott a törvény és az egyenesség útjáról. Nagy Vilmos a magyarság jobbik részét példázza, amit soha senki, még a hillerizmus sem tudott kiirtani. Nagy Vilmos a humanista magyar katonák, a Zrínyiek és Görgeyek sorának folytatója, ezért tekintünk rá igaz büszkeséggel. Szeretettel köszöntjük most, hogy megpróbáltatásai véget értek (ro ЬамМгЦ _ Irt««} ÉRDEKES DÁTUM mellett haladtunk el észrevétlenül. Az elmúlt héten, szeptember tizennyolcadikán volt az évfordulója a japán-kínai háború kirobbanásának. Ennek a dátumnak azért van különös jelentősége, mert igen sokan a most befejezett világháború kiinduló pontjának tartják. A többi között James Pierson is, az Egyesült Államok remektollú világháborús krónikása, aki a világégésről írt könyvét ezzel a mondattal kezdi: «A második világháború 1931. szeptember tizennyolcadikán kezdődött... A japánok itt patentíroztatták azt a módszerüket, amelyet egy évtized elmúltával Pearl Harbournál is alkalmaztak ...» Mandzsúria lerohanása volt az új világháború első felvonása, ebből fejlődött ki a hosszú távolkeleti háborúság, amelynek érdekes kuliszszatitkai még majd csak ezután tárulnak a nagy nyilvánosság elé. Nem tudták eddig például azt, hogy a kínaiak elleni háborúban a náciknak is cselekvő szerepük volt. 1937- ben sok német repülő erősítette a japán légi flottát, s nemcsak a kiképzésben vettek részt, hanem a támadások végrehajtásában is, sőt az akkor már európai harcra készülő hitleristák nehézbombázóikat, vadászgépeiket és nem egy szárazföldi és tengeri harci eszközüket a kínaiak elleni harcban próbálták ki. És amikor a «főpróba» sikerült, felgyújtották a világ másik sarkát is. Japán kezdte, Németország és Olaszország folytatta. A tengely pillérei fordított sorrendben dőltekki a sorból, utolsónak Japán maradt a porondon. A nagyravágyó távolkeleti ábrándok éppenúgy öszszeomlottak, mint az európai fasizmus nagy tervei... Tizennégy esztendő után úgy érkezett el a nevezetes szeptember tizennyolcadika, hogy újra béke van a földön. AZ AUKCIÓK újra megkezdődtek a postatakarékpénztár árverési csarnokában és festmények, szobrok, metszetek, ezüst- és parcellán régiségek, szőnyegek, bútorok, kézimunkák kerülnek kiállításra és árverésre — olvassuk a lapokban. A postatakarékpénztár tehát újból megkezdte működését, a Lónyaiutcai csarnok megélénkül a licitálásoktól... Bevalljuk, szívesebben olvastuk volna azt a hírt, hogy a kisemberek zálogházban rekedt dolgai, az öltönyök, ágyneműk és télikabátok ügyében történik valami intézkedés. Mert ezren és ezren őrzik a régen lejárt zálogcédulákat, amelyek tárgyait önhibájukon kívül nem tudták kiváltani. Ennek az elintézését fontosabbnak tartjuk az aukciók rendezésénél. Az elintézést azonban úgy gondoljuk, hogy az elveszett ruhákat, télikabátokat elfogadható értékben térítsék vissza. Mert mégis csak furcsa lenne, ha egy öltözet ruháért mondjuk tizennyolc vagy huszonkét pengőt fizetnének ki akkor, amikor egy öltöny ára már túlszárnyalta a húszezer pengőt is...чЧч RÁKOSI MÁTYÁS, a magyar politikai élet egyik vezető egyénisége, a moszkvai Igaz Szó 1943 december 7-én megjelent számában cikket irt Mi a magyar demokráciát címmel. Ebben a cikkében a többi között a következőket mondja: «A demokrácia elengedhetetlen feltétele, hogy a magyar nép minden rétege szabadon szólhasson, szabadon mondhassa ki véleményét. A minden cenzúrától és ügyészi, rendőri beavatkozástól mentes, teljesen szabad sajtó nélkül nincs demokrácia. De a szólásszabadság magában véve nem elég: mindenkinek meg kell adni azt a jogot, hogy szabadon gyűlésezzen, szabadon szervezkedjék s szabadon válassza meg azokat a vezetőit, akikre rá akarja bízni érdekeinek és nézeteinek képviseletét. Aki bármilyen ürügygyel ellenzi a szólás- és sajtószabadságot, korlátozni akarja a gyülekezés, a szervezkedés vagy választás szabadságát, az hiába erősködik, hogy ő demokrata.» Most, a választási küzdelmek idején különösen megszívlelendők ezek a megállapítások, amelyeket pártkülönbség nélkül mindenki elfogad. KÉT TIBETI emberről érdekes történetet jegyez fel a «Time» című amerikai hetilap. A két tibeti eltévedt a hegyrengetegben, elvétették az utat s ahelyett, hogy visszakerültek volna hazájukba, mind mélyebben nyomultak a Szovjetunió területére. Ott is rekedtek, mindkettőt besorozták a Vörös Hadseregbe, harcoltak és a németek fogságába kerültek. A németek hadimunkára fogták a két tibetit, s ekkor másodszor is fogságba kerültek, ezúttal azonban a kanadaiak kezébe. Nagynehezen tolmácsot kerítettek, aki tudott a ritka nyelven beszélni és a két tibeti, aki öt esztendő előtt eltévedt egy hegyi ösvényen, most tudta csak meg, hogy micsoda világfelfordulás középpontjába került. A kanadaiak jót mutattak azon, hogyan került a két tibeti a világháborúba és intézkedtek a hazaszállításukról. A BALKÁN BIZOTTSÁG, amelyet évekkel ezelőtt azzal a kifejezett céllal hívtak életre, hogy a dunai és általában a bennünket közelről érdeklő balkáni és közelkeleti népek kulturális, valamint gazdasági együttműködését segítse elő, a közeli napokban újjáalakul. A bizottság munkásságára talán sohasem volt olyan nagy szükség, mint most, amikor az újjáéledt Magyarországnak elsőrendű érdeke, hogy minél szorosabbra fűzze elsősorban szomszédaival a politikai, a kulturális és gazdasági kapcsolatokat. AMERIKAI dokumentumfilmet láttunk az elmúlt héten. Egyiket az Egyesült Államok budapesti missziójának tájékoztató szolgálata mutatta be a Park-klubban a meghívott újságíróknak és a kis vásznon aTennessee völgyei című kultúrfilm pergett le, amely pompás képekben felvonultatta az Egyesült Államok gazdasági erejét, azt a csodálatos technikai felkészültséget, amellyel egy sorsüldözte, a természettől sorozatosan sújtott területet hogyan varázsol termőképessé. Evek nagyarányú is szívós munkájával az emberi erő, ész és a technika megrendszabályozza a rakoncátlan folyót, hatalmas völgyelzáró gátak épülnek és a víz, amely azelőtt pusztított, most áldást hoz az embereknek, akikebben a völgyben élnek és a föld, amely felett azelőtt a természet szeszélye uralkodott, most dúsan terem. A pusztulás völgyéből így lesz a boldogság völgye... " A másik amerikai dokumentum-kép egyik filmvállalat házivetítőjében pergett le, a napokban azonban már a közönség elé is elkerül. Címe: A háború előjátéka. Ez a film, amely a régi híradók és a legújabb felvételek technikailag is mesteri montázsa, kiáltó vádirat a fasizmus ellen, a világháborúnak valóságos krónikáját adja, egyben pedig megmagyarázza, miért avatkozott be az USA a világháborúba. A müncheni sörcsarnokok nácimozgalmától, a Marcia su Romától kezdve a fasiszták hatalomrajutásán keresztül döbbenetes képét adja az utóbbi két és fél évtizednek. A film most ötvenesztendős, alaposan ismerjük a mozgókép egész útját és «felelősségünk tudatában» kijelentjük, hogy ilyen izgalmas filmet még nem láttunk.,, NÉGY OLDALASAK a lapok’, » ez egyformán szűkreszabott terjedelem úgy az újságot íróknak, mint az újságot olvasóknak. Változtatni azonban nem lehet, bele kell törődni a helyzetbe, hiszen mindannyian tudjuk, hogy a papírhiány fenyegető réme ott sötétlik a magyar hírlapirodalom felett. Most az a kérdés, hogy a lapok helyesen használják-e fel a rendelkezésre Ald szűk terjedelmet. A Fényszóró egyik olvasója szerint nem, mert beküldött levelében a következőket írja: «Annyi közérdekű probléma van, mint talán még soha s ennek ellenére azt kell látnunk, hogy vannak lapok, amelyek szüntelenül, csak egymás ellen hadakoznak és terjedelmüknek tekintélyes részét erre áldozzák fel. Az egyik lap azt írja, hogy a másik lap azt írta, hogy ebben a kérdésben ez a helyzet, holott nem ez a helyzet, hanem az a helyzet, a másik visszaír az egyiknek, hogy nem jól ítéli meg a dolgokat, mert nem úgy vannak, ahogy állítja, hanem éppen ellenkezőleg. Egymást követik a csetepaték, a polémiák és az újsághasábokon lassan elvesz az újság lényege: a közönség informálása. Mi, Újságolvasók, azt szeretnék, ha a lapok nem egymásnak, hanem az olvasóközönségnek írnának újságot.» Közöltük ж levelet. Az olvasó döntse el, hogy igaza van-e a levél írójának. Értékálló egyéni, minden FERDA MANYI modell Pontos analízis, szakszerű vezetés válaszok vidékre is Budapest Phönix-u. 5. H ivatalos isió: ß-ß-itf HANGSZERGYÁR RÁKÓCZI-ÚT 60. Harmonikát, gramofonlemezt, rádiót elad és vásárol, bizományba átvesz BRADABALLETTAKADÉMIÁN október 1.-i tanfolyamra a beiratások folynak. Felvétel minden délután 3—6-ig. Jókai-tér 8. DIVATRAJZOLÁST tanít MOLNÁR ÉVA Jelentkezés: VII., Rákóczi-út 12. 11. 4. Telefon: 227-254. Kalapját rendbehozza Andrássy-tit 49 LAMPERT NYERSBŐRT, SZŐRMÉT, BUNDÁT VESZÜNK, TLUX СТАД, NRÜI-ILA I SZÉKELY MLSA26 В briliánst, aranyat, ezüstöt•■drágábban vasi ) .Pemolyatsa « VILÁGHÁBORÚ humorából való »: az apróság. , Az amerikai légiraj egyik tábornoka egy B-2A squadront vizitál. Megáll az egyik repülőgép előtt, amelynek oldalára a gép legénysége — katonaszokáshoz híven — kabala-figurát festett, ezúttal egy meglehetősen molett hölgyet — minden ruha nélkül. Igen büszkék voltak erre a festményre, talán egy Grecoval sem cserélték volna el. A táboranok azonban más véleményen volt, erélyesen kifogásolta és kiadta a parancsot: — Holnapra ezt a hölgyet öltöztessétek fel! A legénység összedugta a fejét. És másnapra eleget tettek a felsőbb parancsnak, a hölgyet felöltöztették, ráragasztottak egy ruhát a celofánból ... -essél Egy „kényes” kérdéshez Hozzá kell szólani a legutóbb ismételten szőnyegre került «kényes kérdéshez, amely a túlzott érzékenykedés és a nem egészen indokolt elfogultság következtében kezd mellékvágányra terelődni. Pedig legfőbb ideje annak, hogy az ú. n. zsidókérdés végre lekerüljön a napirendről. Nem olyanformán azonban, hogy a reakciósság vádjával terrorizáljuk a homok alá azoknak a fejét, akik — tiszta jószándékkal és becsületes kötelességérzettel — még idejében figyelmeztetnek a veszedelemre. Kizártnak tartjuk, hogy akár Darvas, akár a legutóbbi, e tárgyban történt megnyilatkozások bármelyikének szerzője általánosságban a zsidóság ellen kívánt volna állást foglalni, vagy a zsidóság összessége ellen akart volna bármilyen, legális vagy éppen illegális akciót kezdeményezni. Azt hiszem azonban nem tévedünk, amikor úgy érezzük, hogy minden magyar ember tudata alatt ott él a kívánság a Zsolt Béla cikkében is perhorreszkált jelenségek felmerülése óta, hogy éppen a zsidóságnak teljesen aszszimilált a mindenkori magyar sorssal közösséget vállalni kész része foglaljon végre állást, tegyen valamit azokkal a zsidókkal szemben, akik az első világháború alatt és óta mohóságukkal, életmódjukkal propagandaanyagot szállítottak mindenféle antiszemita propaganda számára. Lehet, sőt valószínű, hogy vannak, akik egy neoantiszemitizmus tüzénél akarják megsütni a maguk pecsenyéjét. De éppen ezért közös érdek ennek elejét venni. A zsidóság elitjének, akik joggal érzik magukat a magyarság színe-javának, kell összefognia és szembeszállni azokkal, akik nem vállalják a magyar sorsközösséget, akik úgy élnek, ahogyan azt például Zsolt Béla megírta. A magyarság egyéb rétegei nem emelhetnek vétót, egyrészt, mert nyomban «reakciósoknak» bélyegzik őket éppen arról az oldalról, amelynek érdekében tiltakozó szavukat felemelni merészelik, másrészt, mert állásfoglalásukra — felháborodással és ellentámadással — éppen csak azok reagálnának, akiket bántani eszük ágába sem jutott, míg a megbélyegezni kívántak tovább folytatnák veszélyes játékukat... ... Nemtelen nemesség Nem a szerénység vezette a hozzááruló Sztójay-kormány idején Jarosis Andort, Rácz Jenőt, Imrédy Bélát arra az ugyancsak nagyhangú kijelentésre, hogy őket senki se nevezze kegyelmes uraknak. E hírhedt gyászminiszterek ugyan tömegszédítő politikai tüntetésből «lemondottak» a kegyelmesi titulusról, de annál nagyobb nyomatékkal vettek fel olyan úgynevezett előnevet nemtelen nevükhöz, aminő előnevet a rendi nemesi korszakban nem igen használhattak volna. A nagy és tüntető előnévhasználat a rendi korszak közéletében egyébként sem volt közszokásos annyira, amennyire ma sokan hinnék. Kossuth, Kölcsey, Szemere Bertalan, Deák Ferenc nem éltek a nemesi előnevükkel, nem mondtak le ugyan róla tüntető hévvel, csak egyszerűen nem használták. De az ő nemzedéküket megelőző s náluk kisebbnevű nemesek sem tüntettek előneveikkel. Nem volt közszokás, legkevésbbé divatos az előnévhasználat. A rendi korszak eltűnése után, jórészt idegen származású értelmiség futott nagyon nemesi igazolások után s ez habarodott bele az előnevek keresésébe. Minden szellemi szegénylegény divatból nemességet igyekezett keresni magának és családjának és honnan, honnan nem, előkotorászott egy-egy fantasztikus hangzású előnevet. Ezek az ezer közül 999 esetben kiagyalt előnevek aztán bizantinus névjegyekre, ajtókra, kapukra, meghívókra és protekciós levelekre kerültek, hogy gazdáik lelkiszegénységét takarják. Miközben a régi nemesek valóban nemes utódai, a Justh Zsigmondok, Ady Endrék, Bölönyiek, Károlyi Mihályok, Batthyányi Ervinek a szocializmussal és általában az egészséges haladás szellemével szövetkező radikális polgárokká váltak, addig a félművelt törtető senkik divatba hozták az előnevekkel való ostoba szépelgést. Hiszen ezzel és így is tüntetni lehetett az emberség ellen, az egyetemes jogelvű haladás és a tehetséges haladó magyarok ellen. Ha méltóságos urakká lehettek olyanok, akik dehogy is éltek erkölcsileg mindenkire kötelező emberi méltóságban, náluk is kórosabb példát mutattak azok, akik a földesúri világ formai megszűnése után vették fel a földesúri formaságokat és így egy-egy előnevet. Aki nem találta meg közülük valamikor állítólag létező családi predikátumát, az önkényes elszánással biggyesztette név felé legalább a «Nemes», a «Lófő» avagy «Prior» pót- avagy műrostos úgynevezett előnevet. E pótnemesítésről még ma is sokan nem tudnak leszokni. Közízlés kérdése szakítani e hamis fenyelgéssel. Mert az egészséges demokrácia kizárja a bizantinizmus betegségét.NagyTibor