Demokrácia, 1947. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)

1947-07-06 / 27. szám

Rádió és mflsormelléhleflel l forint _____________________________________________ . ? 03 ROVATUNK: HÖLGYVÁLASZ Vigyázat! Lány kereskedők ! Mit keresnek га «ltzőzö3£ ? A hadifoglyok elmondják... Háromszázezer forrni egy ceniercsaiár „Egy vagyok veletek és veletek maradok...” Tildy Zoltán köztársasági elnök a nagy debreceni kenyérünnepen Külföldi újságírók csetlenek-boüa- nak a tömegben: ittfelejtett emlékei egy kurta válságidőszaknak, amely a maga eseményeivel s az események nyomán támadt rémhírek tömegével a világsajtó első oldalaira vitte Ma­gyarország nevét. A hónap elején a budapesti barrikádharcok híre hozta őket Magyarországra s azóta itt van­nak, nézelődnek, hátha mégis akad valahol egy kis csata, valami véreng­zés. Vérengzés azonban sehol sincs és az újságírók jobb hijján nagy- bajszú magyarokat, árvalányhajas csikósokat, magyarruhás lányokat és búzakoszorúkat fotografálnak. S fotografálják a díszemelvényt, ahol a középső széken a köztársasági el- ,nök ül, mellette Dinnyés Lajos mi­niszterelnök, a másik oldalon Szvi- ridov allábornagy. Ott vannak az első sorban békés egyetértésben a kisgazdapárti, szociálista és kommu­nista vezetők. — 'Hát itt már nem lesz forrada­lom ... — mondja az egyik, bele­törődve a megváltoztathatatlan bé­kességbe. Az autósor, amely Tildy Zoltánt és kíséretét hozta, beleveszed a debre­ceni széles főutcán örvénylő tömeg­be. Szólt a katonazene, zászlók alatt férfiak, asszonyok, leányok és kis­gyerekek lépdeltek el az elnök előtt, kalapokat lengettek, a leányok ajká­ról ének csattogott a júniusi verő- fényben. Egy angol tűnődései Egy angol tűnődik az emelvény előtt: — Ha ezek az emberek négyes so­rokban, pártindulókra masíroznának, ha szavalókórusok mondanák a jel­szavaikat, azt mondanám, hogy nagyszerű szervezőmunka volt, ek­kora válság után ilyen nagy tömeget összehozni Debrecenben. De itt se indulók nincsenek, se szavalókóru­sok, se rend nincs. Ezek csak jön­nek és jönnek ... Ügy látszik, iga­zuk volt azoknak, akik meg akar­tak győzni, hogy a Kisgazdapárt ennél nagyobb válságokat is kibír. Délután befog menni az Arany Bika-éttermébe és ott látja majd a köztársasági elnököt feketekávét inni, emberekkel, akik odakísérték, vagy egyszerűen odamentek az asztalához és magához hívta őket, leültek, el­beszélget velük. Az angol is odamegy majd, elmondja ezt az okoskodást és az elnök mosolyogva hallgatja. Nem igen magyaráz, a mosolyában azonban ott van a büszkeség, hogy ezek a tiszántúliak különösképpen közel vannak a szívéhez: az ö népe. Papjuk és politikai vezérük is volt s akkor is érti őket, amikor hall­gatnak. Régi harcok harcosai a menetben Nincs mesterkéltség az út két •oldalán tolongó sokaság vidámságá­ban s azoknak a mozgásában sem, akik valami módon „menet* lettek ebben az irdatlan nagy sokadalom- ban. Zászlókat visznek a férfiak az élen, táblát, hogy milyen szervezet emberei, asszonyai következnek a sorban, lányok búzakoszorút, virág­kosarat, búzából font Kossutli- cimert, vagy kisgazdapárti jelvényt emelnek a magasba. Az öregek elől lépdelnek, kopog a csizmájuk a kö­vön. Mikor az elnök elé érnek, meg- lóbáliák a kalapjukat, éljent kiálta­nak s az elnök úgy int nekik, mint tégi, bizalmas barátoknak, öreg har­costársainak. akikkel ki tudja, hány nehéz tiszántúli választást verekedett végig. Ha leszállhatna az emelvény­ről, sok régi történetet mondhatná­nak egymásnak és még jobban fel­melegedne a szívük, mint amilyen meghitt közelséget árul el most az összemosolygásuk. A sok-sok ember csak lépdel a Fő-utcán, azután beleolvad a száz­ezernyi tömegbe, amely félóra múlva a Bika előtt felállított tribüntől a széles utcának a vasúthoz vezető kanyarulatáig áttekinthetetlen go- molygásban formálódik, rendezkedni próbál és közelebb nyomakodik a tribünhöz, akonnan a szónokok be­szélni fognak. Soha. sehol, ekkora tömeg vidéken még össze nem sereg­lett, mint itt Debrecenben 1947 Péter-Pál-napján. hogy' ünnepelje a köztársasági elnököt és tanúja le­gyen, amint megszegi az új kenyeret. A felszabadulás óta elmúlt idő leg- nagyobbméretű paraszti tömegmeg­mozdulása született itt meg a Kis­gazdapárt tépett zászlói alatt s mi­kor az elnök a kenyér megszegésé­nek szertartása után beszél hozzájuk, mély zengő hangját} mondja: — Egii vagyok veletek ma is ... Azután mondja: — Veletek maradok életem végéig... annak nemcsak ünnepi, hanem po­litikai jelentősége is van. Fiatal parasztember hozta neki a frissen sütött fehér kenyeret s vele Az emberi szabad­ságért és haladt as ért folytatott évszázados küzdelmeknek egyik legjelentősebb diadalára emlé­kezik július 4-én az emberiség, ami­kor az amerikai függetlenségi nyi­latkozatnak az idén százhetvenegye­dik évfordulóját ünnepli. A szabad­ság, egv dicsőséges szabadságharc győzelmét ünnepli a zsarnokság felett. Az Újvilág, a korlátlan lehetősé­gek hazája, majd a világ egyik leg­nagyobb politikai és gazdasági ha­talma voltaképpen ezen az 1776-os júliuson a Pennsylvania-állambeli Philadelphiában jelentette ki önma­gát a független nemzetek családjá­hoz tartozónak. Üj nemzet jelentke­zett, mely akkor a szabadság és a haladás jegyében született meg és mutatta meg magát a világnak. Az • amerikai nép széles rétegei­nek lelkében e szabadságharcos, s a haladásért küzdő puritán ország- alapítók példája él. Ez a példa vitte győzelemre Lincolnnal az emberies­ség ügyét a polgárháborúban és ennek a jegyében szállt a nagy­hatalommá vált Egyesült Államok a XX. század folyamán kétízben harcba a német imperializmussal, majd a fasiszta elnyomással szemben az em­beri szabadság ügyéért. És ma a hatesztendős vérzivatar és szenvedés után, a világ népei ezen a napon azzal a reménységgel kell, hogy forduljanak az Újvilág felé, hogy az amerikai nép méltóan a nagy ősök dicső hagyományaihoz ismét a szabadság és a haladás ügyé­nek váljék zászlóvivőjévé és ne a rombolás, pusztulás, vér és könny Pandora-szelencéjét nyissa meg e szenvedő kivérzett világ számára, hanem a béke. a lartós béke ügyé­nek szolgálat;'? vállalja, a szabad és demokratikus népek testvéri közös­ségében. egy kulacs bort hozott. Üdvözlő be­szédéből csak szófoszlányokat lehet hallani. Sem az ember tartásában, sem szavaiban nincs semmi mester­kéltség. Egyszerűen beszél a paraszt munkájáról s Ígéri, hogy amint eddig sem sokat gondoltak a sérel­meikre, amikor szántásról, vetésről, aratásról volt szó, ezentúl sem lesz másként. Tildy Zoltánnak kezében van a megírt beszéde, de a fiatal paraszt kemény testtartásában, a tekinlete tüzében és a szavaiban megragadhatta valami és szemmel látható meg- indultsággal szól az óriási tömeghez s csak később veszi elő megírott, elő­készített elnöki nyilatkozatát. Azután két órán keresztül tűző napban folyik a zászlóavatás, s a népgyűlés. őri István. Bajcsy-Zsilin- szky Endréné, Dinnyés Lajos, majd egy szikár, középtermetű, napégetelt arcú férfi lép a szónoki emelvényre: Dobi István, a Független Kisgazda- párt új elnöke. A hazatérők között Mikor a Szózat hangjai befejezik a gyűlést, Tildy Zoltán autóba ül és a kaszárnyába hajtat, ahol a Szov- jetúnióbói hazatért kétezer fogoly találkozik majd a magyar köztársa­ság elnökével. Nincs semmi parádé s még az a sor sem torpan meg. amely a tele üstök felé viszi a haza* tért foglyokat: ebédet osztanak. A hadifogság élményétől a Szovjetúnió nagylelkűsége folytán megszabadult katonák ebben a táborban keresik az elvesztett szálakat a két esztendeje, vagy már hosszabb idő óta nélkülö­zött otthon jelé. Egy hazavezető erős szál lesz az is, hogy most felbukkan közöttük egy sötét ruhába öltözött egyszerű magyar ember, parádé é» szónoklatok, virágcsokrok és hazug­ságok nélkül. Szemükbe néz, kezet szorít velük, az útról és otthonukról kérdezi őket, a magyar köztársaság elnöke. Újságírók mennek az elnök mö­gött, jegyzeteket készítenek, neveket kérdeznek és az egyik név hallatára Tildy Zoltán visszafordul: — Hogy hívják? — Jordanics, elnök úr... . — Balatonföldvárról? — Igen. — A testvérének sikerült kitenyész­tenie egy paradicsomfajlát, amelyik érésben egy hónappal megelőz min­den eddigi korai paradicsomot. El­küldte nekem. Egy testőr a rokonára bukkan, egy autóvezető a falubelijére. Kis ország vagyunk, egy maréknyi az egész. Csak a szenvedéseink voltak nagyok. A fogolytábor: keresztmet­szete az egész magyar társadalomnak. Kollégium avatás Néhány órával később a Tildy Zol­tán népi kollégiumot avatja fel az elnök. Háromtucatnyi fiú és leány veszi körül, akiknek az épül?t ott­hont és biztonságot ad. Az elnök itt különös melegséggel beszél a szegény emberek tehetséegs fiainak és leányai­nak sorsáról. Sa ját élete keserves ne­hézségeiről is beszél s ígéri a szegény nép ezután felnövekedő fiataljainak, hogy szebb és jobb életük lesz. Hitet, önbizalmat hirdet a fiataloknakl de ugyanakkor kötelességteljesítést, bé­kességet a fiatalság különböző cso­portjai között és a munka öröméi Félóra múlva a Magyar-Jugoszláv Társaság ülésén a dunavölgyi népek testvériségéről mond beszédet. Itt végetér a hivatalos programúi. Tildy Zoltán Mihályji Ernővel és Ortutay Gyulával, átsiet a Fő-utcán, amelyen megint több­ezernyi tömeg hullámzik az alkonyati napsiilésben. Az elnök néhány perc múlva az Arany Bika bejárata előtt bukkan fel. Magán­ember és tiz-lizenkétfőnyi társaság­gal feketézik, majd elsétál az öreg templom felé, amely megrongált tor­nyaival vak ablakszemeivcl, téglával feltöltött oldalsó nyílásaival a hábo­rúra emlékeztet. De Kossuth Lajosra is és arra. hogy itt hangzottak el 1849-ben a trónfosztás kemény, ön­tudatos magyar szavai. Este és éjszakai szállásra az egye­tem vendége az elnök s hajnali 5 óra­kor innen indul el kíséretével Buda pest felé. Madárfüttytől hangos a debreceni nagyerdő, a város ébrede­zik, a határban aratnak és itt-ott már zúgnak a cséplőgépek. Az élet mu­zsikál.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék