Demokrácia, 1947. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1947-07-06 / 27. szám
Rádió és műsormelléklettel 1 forint Vigyázat! Lány kereskedők ! A hadifoglyok elmondják... Mit keresnek га «ltzőzö3£ ? Háromszázezer forint egy centercsatár „Egy vagyok veletek és veletek maradok...” Tildy Zoltán köztársasági elnök a nagy debreceni kenyérünnepen Külföldi újságírók csetlenek-bollanak a tömegben: ittfelejtett emlékei egy kurta válságidőszaknak, amely a maga eseményeivel s az események nyomán támadt rémhírek tömegével a világsajtó első oldalaira vitte Magyarország nevét. A hónap elején a budapesti barrikádharcok híre hozta őket Magyarországra s azóta itt vannak, nézelődnek, hátha mégis akad valahol egy kis csata, valami vérengzés. Vérengzés azonban sehol sincs és az újságírók jobb hijján nagybajszú magyarokat, árvalányhajas csikósokat, magyarruhás lányokat és búzakoszorúkat fotografálnak. S fotografálják a díszemelvényt, ahol a középső széken a köztársasági elnök ül, mellette Dinnyés Lajos miniszterelnök, a másik oldalon Szviridov altábornagy. Ott vannak az első sorban békés egyetértésben a kisgazdapárti, szocialista és kommunista vezetők. —Hát itt már nem lesz forradalom ... — mondja az egyik, beletörődve a megváltoztathatatlan békességbe. Az autósor, amely Tildy Zoltánt és kíséretét hozta, beleveszed a debreceni széles főutcán örvénylő tömegbe. Szólt a katonazene, zászlók alatt férfiak, asszonyok, leányok és kisgyerekek lépdeltek el az elnök előtt, kalapokat lengettek, a leányok ajkáról ének csattogott a júniusi verőfényben, mély zengő hangját mondja: — Égi vagyok veletek ma is ... Azután mondja: — Veletek maradok életem végéig... annak nemcsak ünnepi, hanem politikai jelentősége is van. Fiatal parasztember hozta neki a frissen sütött fehér kenyeret s vele egy kulacs bort hozott. Üdvözlő beszédéből csak szófoszlányokat lehet hallani. Sem az ember tartásában, sem szavaiban nincs semmi mesterkéltség. Egyszerűen beszél a paraszt munkájáról s ígéri, hogy amint eddig sem sokat gondoltak a sérelmeikre, amikor szántásról, vetésről, aratásról volt szó, ezentúl sem lesz másként. Tildy Zoltánnak kezében van a megírt beszéde, de a fiatal paraszt kemény testtartásában, a tekintete tüzében és a szavaiban megragadhatta valami és szemmel látható megindultsággal szól az óriási tömeghez s csak később veszi elő megírott, előkészített elnöki nyilatkozatát. Azután két órán keresztül tűző napban folyik a zászlóavatás, s a népgyűlés, őri István, Bajcsy-Zsilinszky Endréné, Dinnyés Lajos, majd egy szikár, középtermetű, napégetett arcú férfi lép a szónoki emelvényre: Dobi István, a Független Kisgazdapárt új elnöke. A hazatérők között Mikor a Szózat hangjai befejezik a gyűlést, Tildy Zoltán autóba ül és a kaszárnyába hajtat, ahol a Szovjetúnióból hazatért kétezer fogoly találkozik majd a magyar köztársaság elnökével. Nincs semmi parádé s még az a sor sem torpan meg, amely a tele üstök felé viszi a hazatért foglyokat: ebédet osztanak. A hadifogság élményétől a Szovjetúnió nagylelkűsége folytán megszabadult katonák ebben a táborban keresik az elvesztett szálakat a két esztendeje, vagy már hosszabb idő óta nélkülözött otthon felé. Egy hazavezető erős szál lesz az is, hogy most felbukkan közöttük egy sötét ruhába öltözött egyszerű magyar ember, parádé és szónoklatok, virágcsokrok és hazugságok nélkül. Szemükbe néz, kezet szorít velük, az útról és otthonukról kérdezi őket, a magyar köztársaság elnöke. Újságírók mennek az elnök mögött, jegyzeteket készítenek, neveket kérdeznek és az egyik név hallatára Tildy Zoltán visszafordul: — Hogy hívják? — Jordanics, elnök úr... . — Balatonföldvárról? — Igen. — A testvérének sikerült kitenyésztenie egy paradicsomfajtát, amelyik érésben egy hónappal megelőz minden eddigi korai paradicsomot. Elküldte nekem. Egy testőr a rokonára bukkan, egy autóvezető a falubelijére. Kis ország vagyunk, egy maréknyi az egész. Csak a szenvedéseink voltak nagyok. A fogolytábor keresztmetszete az egész magyar társadalomnak. Egy angol tűnődései Egy angol tűnődik az emelvény előtt: — Ha ezek az emberek négyes sorokban, pártindulókra masíroznának, ha szavalókórusok mondanák a jelszavaikat, azt mondanám, hogy nagyszerű szervezőmunka volt, ekkora válság után ilyen nagy tömeget összehozni Debrecenben. De itt se indulók nincsenek, se szavalókórusok, se rend nincs. Ezek csak jönnek és jönnek ... Úgy látszik, igazuk volt azoknak, akik meg akarták győzni, hogy a Kisgazdapárt ennél nagyobb válságokat is kibír. Délután be fog menni az Arany Bika-éttermébe és ott látja majd a köztársasági elnököt feketekávét inni, emberekkel, akik odakísérték, vagy egyszerűen odamentek az asztalához és magához hívta őket, leültek, elbeszélget velük. Az angol is odamegy majd, elmondja ezt az okoskodást és az elnök mosolyogva hallgatja. Nem igen magyaráz, a mosolyában azonban ott van a büszkeség, hogy ezek a tiszántúliak különösképpen közel vannak a szívéhez: az ő népe. Papjuk és politikai vezérük is volt s akkor is érti őket, amikor hallgatnak. Régi harcok harcosai a menetben Nincs mesterkéltség az út kétoldalán tolongó sokaság vidámságában s azoknak a mozgásában sem, akik valami módon „menet” lettek ebben az irdatlan nagy sokadalomban. Zászlókat visznek a férfiak az élen, táblát, hogy milyen szervezet emberei, asszonyai következnek a sorban, lányok búzakoszorút, virágkosarat, búzából font Kossuthcímert, vagy kisgazdapárti jelvényt emelnek a magasba. Az öregek elől lépdelnek, kopog a csizmájuk a kövön. Mikor az elnök elé érnek, meglóbálják a kalapjukat, éljent kiáltanak s az elnök úgy int nekik, mint régi, bizalmas barátoknak, öreg harcostársainak, akikkel ki tudja, hány nehéz tiszántúli választást verekedett végig. Ha leszállhatna az emelvényről, sok régi történetet mondhatnának egymásnak és még jobban felmelegedne a szívük, mint amilyen meghitt közelséget árul el most az összemosolygásuk. A sok-sok ember csak lépdel a Fő utcán, azután beleolvad a százezernyi tömegbe, amely félóra múlva a Bika előtt felállított tribüntől a széles utcának a vasúthoz vezető kanyarulatáig áttekinthetetlen gomolygásban formálódik, rendezkedni próbál és közelebb nyomakodik a tribünhöz, ahonnan a szónokok beszélni fognak. Soha, sehol, ekkora tömeg vidéken még össze nem sereglett, mint itt Debrecenben 1947 Péter-Pál-napján, hogy ünnepelje a köztársasági elnököt és tanúja legyen, amint megszegi az új kenyeret. A felszabadulás óta elmúlt idő legnagyobb méretű paraszti tömegmegmozdulása született itt meg a Kisgazdapárt tépett zászlói alatt s mikor az elnök a kenyér megszegésének szertartása után beszél hozzájuk. _____________________________________________ . ? 03 ROVATUNK: HÖLGYVÁLASZ Az emberi szabadságért és haladtásért folytatott évszázados küzdelmeknek egyik legjelentősebb diadalára emlékezik július 4-én az emberiség, amikor az amerikai függetlenségi nyilatkozatnak az idén százhetvenegyedik évfordulóját ünnepli. A szabadság, egy dicsőséges szabadságharc győzelmét ünnepli a zsarnokság felett. Az Újvilág, a korlátlan lehetőségek hazája, majd a világ egyik legnagyobb politikai és gazdasági hatalma voltaképpen ezen az 1776-os júliuson a Pennsylvania-állambeli Philadelphiában jelentette ki önmagát a független nemzetek családjához tartozónak. Új nemzet jelentkezett, mely akkor a szabadság és a haladás jegyében született meg és mutatta meg magát a világnak. Az amerikai nép széles rétegeinek lelkében e szabadságharcos, s a haladásért küzdő puritán országalapítók példája él. Ez a példa vitte győzelemre Lincolnnal az emberiesség ügyét a polgárháborúban és ennek a jegyében szállt a nagyhatalommá vált Egyesült Államok a XX. század folyamán két ízben harcba a német imperializmussal, majd a fasiszta elnyomással szemben az emberi szabadság ügyéért. És ma a hatesztendős vérzivatar és szenvedés után, a világ népei ezen a napon azzal a reménységgel kell, hogy forduljanak az Újvilág felé, hogy az amerikai nép méltóan a nagy ősök dicső hagyományaihoz ismét a szabadság és a haladás ügyének váljék zászlóvivőjévé és ne a rombolás, pusztulás, vér és könny Pandora-szelencéjét nyissa meg e szenvedő kivérzett világ számára, hanem a béke, a tartós béke ügyének szolgálatá't vállalja, a szabad és demokratikus népek testvéri közösségében. Kollégium avatás Néhány órával később a Tildy Zoltán népi kollégiumot avatja fel az elnök. Háromtucatnyi fiú és leány veszi körül, akiknek az épület otthont és biztonságot ad. Az elnök itt különös melegséggel beszél a szegény emberek tehetséees fiainak és leányainak sorsáról. Saját élete keserves nehézségeiről is beszél s ígéri a szegény nép ezután felnövekedő fiataljainak, hogy szebb és jobb életük lesz. Hitet, önbizalmat hirdet a fiataloknak, de ugyanakkor kötelességteljesítést, békességet a fiatalság különböző csoportjai között és a munka örömét Félóra múlva a Magyar-Jugoszláv Társaság ülésén a dunavölgyi népek testvériségéről mond beszédet. Itt végetér a hivatalos programút. Tildy Zoltán Mihályfi Ernővel és Ortutay Gyulával, átsiet a Fő utcán, amelyen megint többezernyi tömeg hullámzik az alkonyati napsütésben. Az elnök néhány perc múlva az Arany Bika bejárata előtt bukkan fel. Magánember és tíz-tizenkétfőnyi társasággal feketézik, majd elsétál az öreg templom felé, amely megrongált tornyaival vak ablakszemeivel, téglával feltöltött oldalsó nyílásaival a háborúra emlékeztet. De Kossuth Lajosra is és arra, hogy itt hangzottak el 1849-ben a trónfosztás kemény, öntudatos magyar szavai. Este és éjszakai szállásra az egyetem vendége az elnök s hajnali 5 órakor innen indul el kíséretével Budapest felé. Madárfüttytől hangos a debreceni nagyerdő, a város ébredezik, a határban aratnak és itt-ott már zúgnak a cséplőgépek. Az élet muzsikál.