Demokrácia, 1947. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)

1947-07-06 / 27. szám

4 ,társbérlő, keserű. Azt hiszem, ezúttal ez a leglénye­gesebb levél. — Kinek van manapság szerelmi problémája? — írja ön, asszonyom, azzal a megbocsátó fölénnyel, me­­­­lyet manapság az intelligens olvasó szegény, buta újságíróval szemben többnyire (s nem egész jogtalanul) érez. Lakásprobémája van az­­ ember­nek. Társbérlő-problémája. Akár fe­leség, akár barátnő az ember. Arra adjon tanácsot, „mit tegyek“ társ­bérlőnőm ellen, aki „bejön“. Tetszik érteni? Semmi rosszat se tesz, csak „benéz“ hozzájuk, naponta három­szor, négyszer. Kedvesen néz be, csi­nosan és elegánsan és mindig olyan­kor, mikor az uram itthon van. Reg­gel néz be először. Frissen meg­mosdva, bekölnizve, mikor én kóco­san kirohanok reggelit készíteni az uramnak és a gyereknek. Ebéd után újra „benéz“, sőt fe­ketekávét is hoz, amit az uram rette­netesen szeret. Hivatalba jár, mi­nisztériumba. Rengeteg érdekes em­bernel találkozik, mesél róluk mu­latságos dolgokat. Én, aki egész nap otthon vágyok, mosok, takarítok, fő­zök — csak hallgatom és irigykedem rá, mert az uram élénk és kedves, ha ő jelen van. És délután is „benéz“, ha hazajön és engem egyedül talál. Megkér, va­saljak ki neki valamit, én olyan ügyes vagyok, könyvet hoz aján­dékba, néha színházjegyet — és én mindig elhatározom, hogy visszauta­sítom, de aztán, gyenge jellem va­gyok és elfogadom. Sőt. Hogy egé­szen őszinte legyek — pénzzel "S tartozom neki. Mert neki van, ő ke­resi és felajánlja — és nekem oly keservesen kell az uramból kiszedni minden fillért... Persze, ezek nyo­morult kis összegek, de néha az az undorító érzésem van, hogy... ugye, ért engem, hogy gondolom? És ha igazán akarja törni a fejét a más ember haján, kérem, írja meg, mit csináljak, mert rettenetesen félek, hogy ez a nő addig fog­­benézni , amíg a végén itt marad az uramnál és majd engem küldenek el a kis­lányommal együtt! Kedves keserű társbérlő, nem győ­zöm hangsúlyozni, hogy nem vagyok semmivel sem bölcsebb ennél. Hogy bizony problémának tartom a prob­lémáját — ha nem is tragikusnak és sötétnek. És persze igaza van, hogy ez nem szerelmi, hanem lakásprobléma. Mert hiszen, ha most azt írhatnám önnek, tudok egy remek kis kétszobás össz­komfortost villamosmegállónál, bizo­nyára a férje se bánná, ha jövő hé­ten oda költözhetnének. De mint­hogy, fájdalom, nem én vagyok a lakáshivatal,azaz, hogyha az vol­­■ nek, se önnek utalnám ki a­ legelső üres lakást. Mert nem látom oly vég­telenül veszélyesnek és félelmesnek ezt a be-benéző ellenfelet. Hiszen még ön is azt írja, hogy kedves és nem tesz semmi „rosszat“. Csak az ön jelenlétében találkozik az ön férjével... Asszonyom, háború után vagyunk. Minden férfire hazánkban körülbelül másfél nő „esik“. Ami persze nem azt jelenti, hogy én azt tanácsolom, hogy ossza meg férjét társbérlőjével a statisztikának szót fogadva. Csak­hogy egy nő fele beszélgetésből, ked­vességből és apró kacérkodásból áll. Ne legyen féltékeny erre a felére! Nincs veszélytelenebb dolog a „másik“ nőnél, akit mindennap lát a férfi. Egy feleség annyival félelme­se­bb hatalom! Módjában áll apró megjegyzésekkel leleplezni a barátnő hajszínének és melltartójának titkait, joga van férje jelenlétében izzadás elleni szert ajánlani, vagy könyvet idegen szavak jegyzékével (a nem kívánt törlendő), avagy bármi más jóindulatba öltöztetett tanácsot adni neki, amely fényszóróként világít rá a hölgy valamely gyenge oldalára, melyet ön, asszonyom, már bizo­nyára rég ismer. Ezenfelül módjában áll, valamely nőtlen férfirokont gyakrabban házába invitálni — s ez­zel enyhíteni a társbörlőnő magányát — s a súlyos problémát bridzspar­­tivá alakítani. Semmi esetre se, ajánlom sem az összeveszést (amikor is a tartozását, sajnos, azonnal meg kellene adni), sem a férjével való jelenetek szak­szerű megrendezését. Túl nagy meg­tiszteltetés a társbörlönő számára, mint amilyen az az egyszerű dolog, hogy boldog-e az ember; igen , vagy nem s hogy mit tehetnénk a „nem", azaz az „igen“ érdekében? Önnél, kedves emprimé, az a baj, hogy nincs mit felvennie. Azaz, hogy azzal, amit felvesz, úgy érzi, nincs sikere. Pedig­­ oly fontosnak tartja a ruhakérdést, hogy minden kerese­tét ruhára költi, „inkább nem eszik“, írja őszintén. És hogy én mondjam meg, hogy a párisi lányok, akik szin­tén keveset keresnek szerintem, mi­ből öltözködnek és mit viselnek, hogy olyan csinosak? Legelőször is: szintén „inkább nem esznek“. Legalább is semmi olyat nem esznek, ami hizlal. De azt hi­szem, akkor se híznának meg, ha ennének... a klíma olyan, a fajta olyan, hogy a nők felső teste hihe­tetlenül vékony, gyomruk nincs, mel­lük éppen csak hogy akad, a lábuk nem valami gyönyörű ugyan, de re­mekül tudnak bánni vele. Jelenlétem­ben három ismert pesti szépség pró­bálta a párisi nők járását eltanulni — órákig, tükör előtt, de sikertelenül. Lehet, hogy igazán könyvet tesznek a fejükre s úgy sétálnak vele otthon kislánykorukban, hogy az le ne es­sen, így szokják meg az egyenes tar­tást s a csípőből való járást. De én azt hiszem, hogy a metró­állomások lépcsői s az a rengeteg gyaloglás, amit Páris közlekedési viszonyai szükségessé tesznek, legalább ugyan­olyan jó hatást gyakorolnak rájuk, mint a könyv — külsőleg alkal­mazva. Ami öltözködésüket illeti: mi ne­vetségessé tennénk magunkat, ha utánoznánk. Ők ugyanis tudatosan, szégyenkezés nélkül díszítik magu­kat, anélkül, hogy a gazdagság vagy előkelőség illúzióját akarnák ezzel felkelteni. Remek ösztönnel csinálják és végtelen biztonsággal. Ismerek egy fiatalasszonyt, aki e percben gyermeket vár, tehát egyáltalán nem karcsú. Bő, színes lehernyegekben jár, de egy bársonypántlikát visel a nyakán, miáltal magasra fésült szőke hajával teljesen megelevenedett Re­­noir-kép hatását kelti. Itt, Pesten, azt hiszem, komikus lenne a fehérből lilára festett haj is idős hölgyek­­ fején a virág-klipszekkel .. Kedves emprimé, fogalmam sincs, ő maga hol követi el a hibát öltözkö­­­­désében. Talán túl keveset eszik s ezért rosszkedvű általában'-*— s in­nen a sikertelenség? I DENIS AMYEL-VAHAB Sajnos, nem emlékszem egész vi­lágosan a „Virágzó asszonyra.“ De tudom, hogy volt benne egy anya, aki meg fiatal, egy leány, aki már az és egy férfi. Volt ezenfelül Erdős Renéenek egy „Brüsszeli csipke“ című regénye ugyane tárgyban és biztosan volt már nagyon sok más régi és még régebbi irodalmi feldol­gozása ennek a témának, miszerint ugyanaz a férfi, aki előbb az anyába szerelmes — mikor az öregedni kezd — átviszi érzelmeit az asszony ser­dülő leányára. Tulajdonképpen mi sem természe­tesebb ennél. Hiszen a férfi hű ma­rad saját régi szerelméhez — éppen csak egy más testben véli azt meg­­­találni. Mindössze erről a „nüansz­­kérdésről“ van szó, ami azonban a szereplő személyek számára roppant kellemetlen tud lenni. Végtelenül megtisztelő Virágzó Asszonyom, hogy elhiszi nekem, tu­dok tanácsot adni egy ilyen ügyben, ami ugyanoly eredetien fájdalmas bizonyára, mintha soha senki se írta volna még meg. A valóság per­sze az, hogy nem tudok. De Denis Amyel, akit ön bizonyára jó írónak tart, — ha jeligének választotta — talán tud. Játszották ugyanis a múlt szezonban egy darabját Párisban „Fekete bárány“ címen, ami hasonló témáról szólt. Azzal a különbséggel, hogy ezúttal saját mostohaapja sze­ret bele a lányába — a leányba, aki egészen a legutolsó pillanatig igazi apjának hitte. Az anya ebben a da­rabban különös cselhez folyamodik: őszintén beszél a lányával. Bevallja, hogy fájna neki a férjét elveszíteni. A szó szoros, értelmében kegyelmet kér tőle. S ami a legkülönösebb a dologban, a lánya valóban meg is könyörül rajta ?s férjhez megy egy kedves ifjú pajtásához. . Persze a dolgok csak színpadon ilyen egyszerűek A valóságban isme­rek Virágzó asszonyokat, akik örül­nek, ha a lányuk tetszik saját ud­varlójuknak, „viselik“ a lányukat, mint egy világoskék tü­llruhát... és aztán egyszerre csak itt állnak azon virágzó asszonyságukkal, — hogy finom legyek — megfü­rödve és még nekik kell a kelengyét is megvenni részletre! Asszonyom, ne haragudjon, amiért olyan goromba vagyok mint önma­gammal De igazán nagyon fáj a szí­vem magáért. A barátom — írja tárgyilagosan — tíz utóbbi időben többet van a lányommal, mint velem. Ők ugyan­ahhoz a politikai párthoz tartoznak. Együtt jönnek haza a gyűlésről, meg­eszik a vacsorát, amit nagykeserve­­sen összeállítok és még csak észre se veszik, mit esznek! Én ezt éreztem levele legtragiku­sabb részének. De lehet, hogy ez az egész csak pillanatnyi hangulat, az ön túlzott érzékenysége, gyanakvó természete mutatja csak a helyzetet ilyen kegyetlennek A dolgok nem ilyen abszolutak. Elvégre önnek bi­zonyára van annyi közös emléke, fejlett tolvajnyelve összetanult gyen­gédsége azzal a férfival, akihez évek óta tartozik, amivel a csitri lánya i­desége nem érhet fel. És talán a lánya számára is mást kíván, mint egy nála huszonöt évvel idősebb bá­csit — még akkor is, ha ez a bácsi az ön számára Apollóba oltott Ein­steinnek tűnik. Tanács csak egy van: nem észre­venni, nem beszélni a férfival a do­logról — kedvesnek lenni a lányá­hoz, kedvesebbnek mint bármikor, hogy ne érezze szükségét, hogy any­ján bosszút álljon — és bűnbánóan arra gondolni, hogy lehetne ugyan­ennek a kislánynak flört helyett Is­ten menti tífusza, vagy villamosbal­esete és hogy nem szabad vétkeznie azzal, hogy más miatt bánkódik iga­zán és komolyan ... F. A. Aztán — mint aki jól végezte dol­gát — az erősen sérült „Schiff 21“ visszatért Kielbe, ahol a kapitányt nagy örömmel fogadták Hiszen hat hónap alatt tíz ellenséges hajót sül­lyesztett el és kerek 50.000 tonnával ismét csökkentette az ellenség keres­­kedel­m­i hajóhadát. Hillerék akkori­ban még reménykedtek abban, hogy a legkíméletlenebb tengeri harc­modor segélyével végzetes­ csapást tudnak mérni az ellenségre. Amikor azután Amerika is beavatkozott a világháborúba, Hillerék még olyan őrült terveket is szőttek, hogy meg­támadják az USA keleti partvidékét és az ottani nagy városokat, főkép­pen New Yorkot. A kíméletlen ten­geri kalózháborúnak sem volt semmi döntő sikere. Sok kárt okozot­t ugyan, de nem döntötte el a nagy háborút. És végül a legcsúfosabb vereséget szenvedte Náci-Német­­ország. Háborús bűnösei most sorra el­veszik megérdemelt büntetésüket. Je­lenleg azok az embertelen és kegyet­len hajóparancsnokok vannak so­ron, akik mint Kapitän Helmuth von Ruckteschell hosszú évekig a világtengerek rémei voltak és a ke­reskedelmi tengerészet békés matró­zainak voltak gyilkosai és kínzói. F. D. O. „EMPRIMÉ"-NEK Borzasztó kedves, hogy úgyszólván összes kedves ismeretlen barátnőim először hosszasan bocsánatot kérnek, amiért nem kizárólag Európa jövő­jéért aggódnak levélileg, amiért mer­nek női dolgaikkal foglalkozni, egy levélbélyeg s egy félóra erejéig! Egyszers mindenkorra bevallom, magam is szégyelem, hogy ilyen fe­lületes aprósággal töltöm időnket. Dméms­z Egy német kalózhajó „hőstettei” az amerikai partok előtt Az amerikai haditörvényszék most tárgyalja az embertelen német hajóparancsnokok bűnügyét A hamburgi haditörvényszék most tárgyalja azoknak a náci bű­nösöknek perét, akik Hitler pa­rancsára kalózháborút folytattak az angolszász békés kereskedelmi hajók­­ellen. Egyik ilyen náci kalóz, Kapitän von Ruckteschell, tízévi börtönt kapott „hőstetteiért“, melyeket elárult a megkerült hajó­napló. A vádlott maga is eldicse­kedett hathavi kalózútja sikerei­vel. Hitler hadparancsban dicsérte meg a „hőst“, amiért tíz hajót süllyesztett el. Az izgalmas kalóz­hajszáról most, a hamburgi tár­gyalás nyomán, érd­ekfeszítő tudó­sítást közöl a „News Review“. Titok fedi még ma is annak a kalózhajónak eredeti nevét, amely 1910 május és október hava között félelmetes ellensége volt az Atlanti és nyugatindiai tengerek vizein a békés kereskedelmi hajóknak. Hit­­lerék akkoriban kezdték meg a kí­méletlen kalózháborút az angol ke­reskedelmi hajók ellen és búvár­hajókkal, torpedórombolókkal, de főként segédcirkálókkal álltak lesbe a világkereskedelem ismert útirányai mentén és süllyesztették el a hajók százait. Egy Иуоп felfegyverzett segédcir­káló volt a „Schiff Nr. 21“. Neve nem volt, csak amolyan számozott ■­ orvvadász volt sok száz más náci­­kalózhajó között. A hajó naplója feljegyezte a kalózhajó és kapitánya összes gaztettét, így a parancsnok, Kapitän Helmuth von Ruckteschell, a porosz junker-nemesség egyik le­származottja, nem tagadhatott a bíróság előtt. Norvég lobogó alatt A napló első bejegyzésének kelte : 1910 július 10. Eldicsekszik azzal, hogy sikerült elérni az amerikai vi­zeket, tizennyolc mérföldnyire lát­ható az amerikai partvidék. Ügye­sen, rendszerint csak az éj leple alatt haladva, a „Schiff 21“ meg­kerülte az Azori szigeteket és a Lee­ward szigetek mentén közelítette meg az amerikai partot. A régi idők­ben is kedvenc leshelye volt ez a partvidék a tengeri rablóknak. Pél­dájukat követve, a „Schiff Nr. 21“ felhúzta a norvég zászlót és kiírta a hajóra a „Narvik“ nevet, miután megállapította, hogy a világ hajó­listájában, a „Lloyds Register“-ben szerepel egy ilyen nevű hajó, mely ugyancsak körülbelül tízezer tonnás, mint a „Schiff Nr. 21“. Nyolc napig állt tétlenül lesben a hajó, tizen­három­ tisztje és 360 főnyi legény­sége már unta ezt a lustálkodást, amikor a kilencedik napon a meg­figyelőtorony leadta a várva-várt jelentést. „Füstölgő hajó a láthatáron.“ Kapitän Ruckteschell rögtön át­vette a parancsnokságot, üldözőbe vette a hajót és egy rádióüzenetben megadásra szólította fel. Amikor nem jött válasz, kétezer méter távol­ságból tüzelni kezdett rá és először rádióberendezését lőtte rommá, ne­hogy segítséget kérhessen, azután hét torpedóval végzett a hajóval. Az áldozat a „Davisian" nevű 6433 tonnás hajó volt s mikor a legény­ség megmenekült részét a „Schiff Nr. 21“ felvette, a kalózhajón a ho­rogkeresztes zászló lengett. Persze mielőtt a „Davisian“-t egy utolsó lö­véssel a tengerfenékre küldték, át­szállították annak élelmikészleteit is, továbbá 150 zsák angol postát is. A kalózh­ajó így pár hétre ismét bőségesen el volt látva élelemmel és folytathatta a lesbenállást. A legedzettebb áldozat Már a következő vasárnap újabb áldozat került a kalózhajó útjába: az „El Neptuno“ nevű spanyol, tehát semleges hajó. A Panama-csatorna tájékán leselkedett a „Schiff Nr. 21“ A spanyol hajón csak egy rozoga ágyú volt, így ezzel az áldozattal hamarosan végzett Kapitän von Ruckteschell. Nagy gond volt a fog­lyul ejtett tengerészek átszállítása, mert a hajóorvos, dr. Schröder már képtelen volt elhelyezni a sebesülte­ket, úgy megtelt a hajó minden he­lyisége. A harmadik áldozat a „King John“ nevű londoni hajó volt. Van­couverbe igyekezett és napokig pró­bált a kalózhajó elől menekülni. Ruckteschell azonb­an állandóan nyomában volt, üldözte, mint a va­dász a vadat, melynek nyomára akadt. A londoni hajó útközben fel­vett 34 olyan sebesült tengerészt, akik már előzőleg kerültek össze náci kalózhajókkal. Amikor végül már nem tudott egérutat találni, Ruckteschell a legnagyobb kegyet­lenséggel bánt el vele. Még a mentő­­csónakokra is lövetett. Az egyikben 25 angol tengerész viaskodott a ten­gerrel, amikor pedig elérték a „Schiff 21“ fedélzetét, Kapitän Ruck­­teschel­s kijelentette, hogy hajója már túlzsúfolt és csak a sebesülte­ket tudja felvenni. A többi tenge­részt visszakényszerítette a mentő­­csónakokba, sőt még beterelt hozzá­juk a „Davisian“ foglyai közül is húsz embert. A hamburgi tárgyalá­son ez az embertelen és kegyetlen viselkedés volt Ruckteschell ellen a fővád. A „King John“ elsüllyesztése egyébként nehezen ment. A náci kalózhajó negyvenkét lövés után tudta csak elsüllyeszteni az angol hajót, amelyet rendkívül erős pán­célzat védett. A hajónaplóba ezt írta be a kapitány: Ez volt a legedzettebb hajó, melyet eddig láttam. Égő olajhajón Július 14-én­ egy norvég tankhajó, a „Beaulieu“ került a kalózhajó út­jába.A „B Beaulieu“ Trinidadba igye­kezett egy olajszállítmánnyal. Az Azori szigetek táján fedezte fel a náci­ kalózhajó és nem törődve a legénységgel, addig lőtte a hajót, amíg olajrakománya tüzet nem fo­gott. Ez a támadás éjdek ide­jén tör­tént és így a legénység közül alig menekült meg valaki. „Ilyenkor nem szabad sokat gondolkozni“ — írja a kapitány a hajónaplóba­n, mert könnyen megeshetik, hogy kö­zelharcra kerül a sor, amikor is a gépfegyverekkel harcoló legénység igen súlyos veszélyt jelenthet szá­munkra. Ezért kellett hamar végezni a hajóval.“ Hogy mi történt a sebe­sültekkel a legénységgel, azzal Kapi­tän von Ruckteschell nem törődik. Az ötödik áldozat ismét egy lon­doni teherszállító hajó, az „Anglo- Saxon“ volt, melyet útban hazafelé süllyesztett el a kalózhajó. Naplójá­nak tanúsága szerint még további öt hajót küldött a tengerfenékre. A brit repülőgépipar polgári hasz­nálatra az elmúlt 12 hónap alatt 738 gépet épített. A tervek szerint az 1947. évben 700 polgári forgalomra szánt repülőgép exportra kerül, mintegy 28 millió dollár értékben. * A francia acélgyárak elérték az 1938-as termelés 94%-át. A május havi termelés 488.000 tonnát tesz ki, 1940. májusának 362.000 tonnájával szemben. Az ú. n. Monnet-terv azon­ban 7 millió tonnás évi termelést ír elő az 1947-es évre, s hogy ez el­érendő legyen, a termelést a francia acéliparnak tovább kell fokoznia. • Az európai országok háború utáni regenerálódása sorában kiemelkedő helyet foglal el a belga ipar. A bel­gák számos iparágban már eddig is túlszárnyalták a háborúelőtti terme­lést. A vegyiipar pl. ma több termé­szetes nitrogént állít elő, mint 1938- ban, a kénsavgyártás is elérte a há­­ború előtti termelés 75%-át. Rendkí­vüli az emelkedés a textiliparban, több gyapjút, pamutot, vásznat és műselymet állítanak elő a gyárak, mint az utolsó békeévben. Ugyanez a helyzet a­­ papírgyárak és a réz­bányák termelését illetően is, míg az acélgyárak a háború előtti ered­mények 90, a szénbányák 80%-át ér­ték el. • A Szovjetúnió és az Egyesült Álla­mok egyezményt létesített időjárási szakértőik kicserélését illetően. Mind­két országnak 5—5 meteorológusa tesz cserelátogatást tudományos ku­tatómunka folytatása céljából.­­ Hat esztendő óta először­ Francia­­ország hamuzsírt szállít az Egyesült Államok részére. Egyelőre havi 5.500 tonnát. * Az amerikai filmek, melyek a múlt­ban uralkodó helyet foglaltak el, las­san visszaszorultak a brit piacról. Lényegesen nagyobb számú angol filmet játszanak ezidőszerint az Egye­sült Államokban, mint megfordítva. Ok: az angol filmek növekvő népsze­rűsége Angliában és az Egyesült Ál­lamokban egyaránt. Az amerikai olajtársaságok tilta­koznak a japán kormánynak azon intézkedése ellen, amellyel a nyers­­olajtermékek kiutalásának és szét­osztásának ellenőrzését kormánymo­­nopóliumá tette. E kormányintézke­dést egyébként a japán nemzetgyű­lés, mint az infláció leküzdésének egyik akcióját hagyta jóvá. Milyen a délsarki oázis? Byrd admirális délsarki expedíciója — mint ismeretes — érdekes terület­felfedezéseket eszközölt. Az egyik repülőgépről felfedeztek egy körülbelül 40 mérföld hosszú­ságú tóhálózatot, melynek kékes vize nincs befagyva, a körülötte lévő szárazföld is teljesen hómentes, ami esetleg azt jelenti, hogy annak a területnek olyan klímája van, amely alkalmassá teszi hogy egész éven át emberek ott tartózkodhassanak. Természetesen nem arról van szó, hogy a szóban lévő terület fekvése valami délsarki Florida lenne, de a felvett fényképek azt mutatják, hogy a terület tele van .500 láb magas vulkanikus kúpokkal, ami azt jelzi, hogy ott földalatti meleg lehet, amely a kedvezőbb klímát előidézi

Next