Magyar könyvbarátok Diáriuma 1935 (1-8. szám)

1935 / 1. szám - MÁTÉ KÁROLY: Könyvkiadás hajdan és most

zák fel Mátyás királyt, aki Eegiomontanust, a híres csillagászt nyolc­száz arannyal ajándékozta meg. Tinódi Sebestyén krónikájáért 50 forintot kapott Ferdinánd királytól, Szenczi Molnár Albert is ugyan­ennyit Rudolf császártól, akinek híres Dictionariuma első kiadását ajánlotta. Az írói tiszteletdíj szintén ismeretlen fogalom a nyomtatott könyv gyermekkorában. Még meg is vádolták az írót, hogy „simo­niát űz" a Szentlélek adományával, ha pénzért adta el munkáját a kiadónak. Rengeteg áldozat, önzetlen munka, apostoli lelkesedés kíséri a magyar könyvet századokon keresztül. Mai értelemben vett könyv­kiadói vállalkozást még a 18. században is hiába keresünk, sőt sok­szor a 19. század elején is csak ideális lelkek teszik lehetővé a könyv­kiadást. Megesik, hogy országos nevű íróknak sem sikerül kiadót találniok. Berzsenyi Dániel ódái részére például az egész országban nem akadt kiadó. Végül is a pesti papnövendékek adták össze a nyomtatási költségeket hazafias lelkesedésből. Az első nagyobbszabású könyvkiadói vállalkozás kerek száz esz­tendővel ezelőtt a Wigand-féle 12 kötetes Közhasznú Esmeretek Tára volt. A Bajza-féle „Conversations-lexikoni perrel" híressé vált encik­lopédia első kötetét ezernél többen rendelték meg. Nagyon nagy szó ez akkor, midőn Vörösmarty Zalán Futására összesen 88 előfizető jelentkezik, Klopstock Messiásának Kazinczy-féle fordítására pedig minden fáradozás ellenére sem sikerül 13-nál több előfizetőt tobo­rozni. Nem is valósulhatott meg a kiadás. A magyar könyvkiadásnak csak a kiegyezés utáni kor adott igazi lendületet. A millennium idején már teljes virágzásukat élték a könyvkiadói vállalkozások. Szilágyi Sándor úgynevezett millenniumi Magyar Történetét húszezer példányban nyomtatta ki az Athenaeum, s a nyomdai költségeken kívül írói honoráriumra és illusztrátori díjakra közel 130.000 koronát fizetett ki. Jókai Mórnak 50 éves írói jubileumára a nemzeti díszkiadás 100 kötetéért kerek százezer forint tiszteletdíjat adott a Révai-cég, s a vállalkozás így is teljes anyagi sikerrel zárult. A magyar könyv pályája gyönyörűen ívelt fölfelé egészen a világháború idejéig. Ettől kezdve a grafikon lassú hanyatlást mutat, a trianoni ötfeléhullással pedig egyszerre szinte katasztrofálisan megszakad. A kiállott nagy zuhanás következményeit mindmáig sínyli a magyar könyvkiadás. Ha voltak is azóta bizakodásra, reménykedésre bátorító esztendők, a helyzet általában mindig sivár volt. Mégis azt mondjuk, hogy a múlt századok hősies erőfeszítései ma is lelkesítő, nemes példaként hatnak az önzetlenül gondolkozó magyar könyv­kiadóra. A Királyi Magyar Egyetemi Nyomda 357 éves fennállása óta mindenkor a hivatásuk magaslatán álló nyomdák élén kapcsolódott be a magyarországi könyvkiadás fent vázolt fejlődéstörténetébe. 2

Next