Diárium 1947 (1-4. szám)

1947 / 1. szám - HAMVAS BÉLA: Meditáció

MEDITÁCIÓ Gyakorlati tanács a meditációs objektum ÍRTA: használatához HAMVAS BÉLA Az Anthologia Humana-val kapcsolatban ez a különös fogalom, hogy meditációs objektum, a nagy nyilvánosság előtt itt nálunk először merült fel. Úgyszólván senki sem volt, aki a fogalmat azonnal ne értette volna meg. A pszichológiai műveltség, ha lassan is, de mé­lyül és terjed. Annál kérdésszerűbb volt azon­ban az, hogy az Anthologia Humana elősza­vában felvázolt meditációs eljárást hogyan kell alkalmazni. Hogyan használjam a gyakorlat­ban minden nap, állandóan és reálisan ezt a bizonyos meditációs objektumot? Egészen természetes, hogy ebben a pillanat­ban, bármilyen érdekes lenne is, a legújabb meditációs módszerekre kitérni még csak váz­latosan sem lehet. Mindössze utalni kell Coué és Baudouin eljárásaira, a nancy-i pszichiá­therápia rendkívüli jelentőségére, C. G. Jung tanácsaira (főként a Tai I Gin előszavában a mandalákról írt részre), a darmstadti Bölcse­ség iskolájára, ahol E. Rousselle ért el szá­mottevő eredményeket és Swami Vivekananda műveire. Nem lehet kitérni az európai meg­előző kísérletekre sem, Molinos spanyol szer­zetes soledad-szabályaira, Loyola Ignác exer­citiumaira (legújabban Przywara igen kitűnő kiadásában) és a XVIII. század több angol és német kezdeményezésére. Tény az, hogy Euró­pában igen sok meditációs módszert próbáltak ki, de általános egyik sem lett. A keleti módszerek közül pedig egyet sem vehetünk át, mert a keleti ember pszicholó­giai alkata a miénktől alapvető módon külön­bözik. A legközelebb hozzánk a dhyana (a japán „zen") áll és ezt most a görögök is ha­szonnal alkalmazták, de később elfelejtették. Ma a pszichológia legnagyobb problémája a meditációs módszer kidolgozása. Ebből a szem­pontból Freud hatása volt számottevő. Freud az Oedipus-komplexussal olyan meditációs objektumot teremtett, amely minden látható és érzékelhető materiális alaktól független, természete tisztán pszichológiai s így olyan belső realitás-centrum, amelynek segítségével az emberi élet számtalan feloldhatatlannak látszó problémáját (legalább is a felületen) megoldozza és meglazítja, ha nem is oldja meg. A Freud-féle módszer persze kissé dur­ván általánosító jellegével félrevezető és ebből a szempontból inkább tudományos feltevés, mint olyan meditációs objektum, amilyet ke­leten, vagy a görögök használtak. A leghelyesebb példából kiindulni. A példa pedig legyen Rudolf Kassner gondolata az „indiszkrét erm­ber"-ről („Az emberi nagyság elemei" című essay egyik kimagasló része). Kassner azt mondja, hogy a modern ember nem nagy ember és képtelen a nagyságra. Nem tud átlátszó lenni, tiszta, komoly, derűs, nyu­godt. Ezért nincsenek éles határai. Nincs for­mája. Zavarosságának, tisztátalanságának, ko­molytalanságának oka pedig az, hogy indisz­krét. Indiszkrét a közönséges szóhasználat értelmében őnagysága, aki urának zsebébe nyúlkál és az az úr, aki felesége retiküljében kotorász. Aki felbontja más levelét, aki bele­nyúl más szekrényébe és fiókjába. Indiszkrét a mélyen tisztelt szülő, aki pedagógiai szenve­délyében tizennégyéves kislányának naplóját elolvassa. Az indiszkréció a tisztátalan élet­mohóság eredménye, amely mindenütt fülledt szenzációkat szimatol, a naplóban, a levélben és a zsebekben. Ezért a jellegzetes indiszkrét jelenség a pletyka s ezért ma, az indiszkréció jellegzetes korszakában életünk fontos ténye­zője az elpletykásított sajtó s ezért mainapság egyik főszavunk a „leleplezés". Ez a jó falat! — amikor leleplezik a színésznőt, a bankigaz­gatót, a rendőrkapitányt és az államtitkárt. Kiderül mindenkiről, hogy nem nagy. Min­denki egyszerre megnyugszik és örül, hogy az emberiségben nincs kivétel, a többi éppen olyan maszatos, mint ő. Arra, hogy az indiszkréció mennyire tisztá­talanság, jellemző a következő: az indiszkrét ember mindig szurtosnak érzi magát, rossz­szagúnak és ezért ez az ember eszelős tiszta­ságőrületbe esik. Képes lenne egész nap mo­sakodni. Félórákig súrolja tenyerét, tízperce­kig a száját öblögeti, reggel a fürdőszobában hosszas szertartást végez saját tisztálkodása körül, fecskendez, keneget, vakar, piszkál, forró és hideg vizet váltogat húszszor, kitép­desi szőrszálait, vagyis minden úton-módon igyekszik megszabadulni saját tisztátalanságá­tól. Mit tesz az ember ilyenkor? — indiszkré­ciót követ el önmaga ellen. A freudistáknak erre a jelenségre sokkal súlyosabb kifejezésük van. Ezek az emberek, főként nők, a meg­vadult higiénikusok, akik nem tudják, hogy orrukat először önmaguktól kellene fintorgat­niuk, a tisztátalanság mindössze kivetítése saját belső zavarosságuknak és szégyentelen életmohóságuknak, amely minden ember dol­gába beleturkál. De az indiszkréció nem egyszerű tapintat­lanság, vagy tolakodás. Diszkrét országokban, mint Franciaországban, vagy Angliában az ember azonnal látja a tízéves fiún, mit jelent diszkréten élni, lelki inzultusoktól mentesen. 3

Next