Diósgyőri Munkás, 1971. július-december (26. évfolyam, 27-51. szám)

1971-10-26 / 43. szám

f, Újabb megrendelések a Szovjetunióból „ Megírtuk annak idején, hogy gépgyárunkból mű­szaki-kereskedelmi delegáció utazott a Szovjetunióba. A Gácsi Miklós vezérigazgató és Murányi Gyula kereske­delmi igazgató vezette dele­gáció célja a szovjet minisz­tériumokkal, külkereskedel­mi vállalatokkal és iparvál­lalatokkal való kereskedelmi, műszaki-tudományos együtt­működési tárgyalások folyta­tása volt." Útjukról visszatérve azt a tájékoztatást adták, hogy ke­reskedelmi vonatkozásban a szovjet külkereskedelmi vál­lalatokkal szerződést kötöt­tek, melynek értelmében 1973-ban 2,5 millió rubel ér­tékű huzal- és kábelgyártó gépet szállít gépgyárunk a szovjet vállalatoknak. A föld­művelésügyi minisztérium igénye alapján a negyedik ötéves terv végéig 29, mező­­gazdasági termékek tárolásá­ra alkalmas hűtőházat szállít gyárunk a Szovjetunióba. E hűtőházak összkapacitása kö­rülbelül 57 ezer tonna lesz. A műszaki tudományos együttműködés tekintetében értékelték az elmúlt évek munkáját, és meghatározták a negyedik ötéves terv idő­szakában a feladatok koordi­nációs lehetőségeit. Delegációnkat fogadta Za­­robjan elvtárs, elektrotech­nikai miniszterhelyettes, va­lamint Szidak elvtárs, föld­művelésügyi miniszterhelyet­tes. Hajsza a villámok után Könyvek a Lunohodról — A szovjet munkásosztály ma — Az orosz porcelán — Ágy a műhelyben — íme néhány címszó a Fáklya október 24- én megjelent számából. A szovjet emberek életét a kul­túra, a munka, a technika, a tudomány oldaláról bemutató kedvelt képeslap új számá­ban az olvasó megtudhatja többek között,­ hogyan élnek ma Moszinék, akiknek tavaly Moszkvában magyar lakodal­muk volt. Pjotr Kapica aka­démikus a tudomány­terve­­zés problémáiról nyilatkozik. A Fellazítás irodalmi köntös­ben c. cikk leleplezi a szo­cialistaellenes propaganda rafinált fogásait. Képekkel illusztrált tudósítás a divat­ról, sportkrónika, keresztrejt­vény biztosítja még az olva­sók tartalmas, jó szórakozá­sát. DIÓSGYŐRI MUNKÁS Köszönet nődolgozóinknak Varga Barnabás, gépgyá­runk szakszervezeti bizottsá­gának titkára köszöntötte azokat a nődolgozókat, akik az elmúlt hetekben oly nagy szorgalommal, aktivitással vettek részt a „Takarókat Vietnamnak” akcióban. A szakszervezeti bizottság ven­dégül látta e lelkes lányo­kat, asszonyokat, akik több mint 50 takarót készítettek, s még a mai napon is foly­tatják a kis kockák horgo­lását. Kellemes műsor, barlanghangverseny vendégeinknek A diósgyőri vasas műszaki és kulturális napok kereté­ben, a tudományos jellegű rendezvények mellett vidám szórakoztató programokat is szervezett művelődési köz­pontunk. A külföldi és ma­gyar, Diósgyőrbe látogatott vendégeket az előadások és filmvetítések után október 26-án, ma délután Aggtele­ken lepték meg egy igen kellemes műsorral, egy bar­langhangversennyel, melyen közreműködött a nagy diós­győri vasas kórus, a kamara­kórus és a Szinkron zene­kar. Holnap pedig Tarcalra látogatnak, ahol a kedves vendégek megtekintenek egy eredeti hegyaljai szüretet, majd tánckarunk,­ népi zene­karunk, szólistáink és ka­marakórusunk műsora szóra­koztatja őket. Korszerű sorozat A jó könyvek kedvelőivel kívánjuk tudatni a követke­zőket: a Kossuth Könyvkiadó tervbe vette, hogy 1972-től egy új formával kívánja se­gíteni a marxizmus iránt ér­deklődőiket, a marxizmust ta­nulmányozókat. Egy olyan sorozatot adnak ki Korszerű társadalmi ismeretek könyv­tára megnevezéssel, amely felülmúlja a várakozást. Há­rom év alatt a legszüksége­sebb és legkorszerűbb művek kerülnek az érdeklődők ke­zébe, így például 1972-ben Esztétikai kislexikon, Filozó­fiai kislexikon, Közgazdasági kislexikon, Munkásmozgalmi történeti lexikon, Az eszté­tika története, A pénz törté­nete, A harmadik évezrred felé és még több más hasz­nos kézikönyv örvendezteti meg az előfizetőket. A sorozat két méretben jelenik meg, vagyis a lexi­konok nagyobb méretűek lesznek. Az első kilenc kötet megjelenése után szép és hasznos ajándékkönyvet kap­nak az előfizetők. Értesülésünk szerint a két nagyüzem Kossuth könyvbi­­zományosai — az LKM-ben Szaladnya Perenoné, a DIGÉP-ben Marino Andorne elvtársnők — még elfogad­nak a sorozatra előfizetést, vagyis megrendelőlapot tud­nak bizonyos mennyiségben az érdeklődő dolgozók ren­delkezésére bocsátani. Tájé­koztatásul közöljük, hogy a sorozat évente 500 forintba kerül. Vidámságot szüreteltek Mi is szüreteltünk. Igaz, hogy nem sző­lőt, hanem vidámsá­got. Mivel környé­künkön csak elvétve találhatók szőlőtele­pítések, így a ko­hászat ifjúsági klub­ja csak a „járulé­kos5” szüreti bált nyújthatta fiatal­jainknak. A szüreti jelleget csak jelké­pesen adhatták meg a díszletszőlők, a hangulat azonban olyan volt, mintha a bálozók éppen a sző­lőhegyről érkeztek volna. Fotó: Szigetvári Sándor Utat mutat a pályaválasztáshoz „Nem elég sejte­ni, /hogy milyen kor jön el./ Jövőn­ket — tudni kell!” Ezt az idézetet választották Váci Mihály egyik ver­séből a vasasklub­ban október 15-én megnyílt pályavá­lasztási kiállítás mottójának. A kiállítást mű­velődési közpon­tunk a diósgyőri vasas műszaki és kulturális napok keretében rendez­te. Mint minden ilyen jellegű kiál­lításnak, ennek is fő célja: utat mu­tatni azoknak a most végző általá­nos iskolai tanu­lóknak, akik még nem döntöttek to­vábbtanulásukkal kapcsolatban. Arra a kérdésre, hogy a kiállítás kielégíti-e ezt a követel­ményt, határozott igennel lehet vála­szolnunk, ha ele­mezzük az itt lát­ható anyagot. A Gábor Áron Kohóipari Szakkö­zépiskola matema­tikai, fizikai, bio­lógiai, elektrotech­nikai és „speciá­lis”, — tehát az iskola profilját ki­­hangsúlyozó — szemléltető eszkö­zei, makettjei szin­te teljes kereszt­metszetet adnak az iskola jellegé­ről. A 100-as szá­mú Ipari Szak­munkásképző Is­kola különböző gépalkatrészei, gépmakettjei is hí­ven tükrözik az is­kola jellegét, és elsősorban a mű­szaki érdeklődésű gyerekek döntését könnyítik meg. Azoknak a tanu­lóknak, akik az építőipari pályák valamelyikén kí­vánnak továbbta­nulni, azoknak a 114-es számú Ipari Szakmunkásképző Iskola kiállítási anyaga ad képet az építőipar pro­filjáról. A 116-os Ipari Szakmunkásképző Iskola elsősorban olyan — több ezer forintot érő — mé­rőeszközt vonulta­tott fel, amelyek az itt végzett ta­nulók további munkáinál szinte nélkülözhetetle­nek. Érdemes meg­említeni az intézet tanulói által ké­szített — szinte művészi fokot el­érő — fametszete­ket, valamint a bútormaketteket. Mivel is lehetne a fiatalok szemé­vel summázni a lá­tottakat? Talán egy, a kiállítás emlékkönyvéből kiragadott észre­vétellel: ...Sok tapasztalattal hagytuk el ezt a kiállítást. Pusztafalvi Tivadar 1971. október 2«. Fiataljaink tisztségviselői, küldöttei A NAGYÜZEMI KISZ-BIZOTTSÁG TAGJAI: Benczkó Béla (KISZ -bizottság) Balogh Mária (TMK gépjavító) Bodnár Mária (fővállalkozási osztály) Csinos József (szervezési osztály) Fábián Piroska (A­ II. villamosüzem) Földesi Zoltán (E-egység) Fülöp István (metallográfia) Fiatal Mária (B-gyáregyiség) Kovács István (szerviz) Körösi István (H-egyiség) Kampár István (Sz-egység) Kárpáti Zoltán (KISZ-bizottság) Lakatos Attila (szervezési osztály) Lukács Barnabás (munkaverseny-osztály)­­ Mester Istvánné (anyagellátás) Miklós Gizella (Sz-egység) Mikó Béla (KISZ-bizottság) Molnár Péter (süllyesztékes kovácsüzem) A NAGYÜZEMI KISZ-BIZOTTSÁG TAGJAI: Ács Gyula (gép- és vili. karbantartó) Bari Gábor (nagykovácsmű) Belényi Márton (IV. igazgatóság) Czine Ferenc (gép- és vili. karbantartó) Deák Ferenc (nagykovácsmű) Esztergályos Eszter (alapanyag) Faragó Julianna (II. igazgatóság) Fazekas István (hengermű II.) DSGÉP L__________________________ Nagy József (kerékpárüzem) Nádasdi Erika (H-termelési osztály) Nedea Ilona (könyvelés) Orosz István (termelési igazgatóság) Szendrődi Ilona (statisztikai osztály) Petra József (E-egység) Polgári István (E-egység) Riczu András (tanműhely) Szabó Lajos (szakszervezeti bizottság) Szabó Vilmos (TMK) Szalai István (MEF) Szántó Imre (TMK) Szirtes Pál (szerszámgyártó főosztály) Szűcs László (K-egység) Szteranku Erika (termelési igazgatóság) Trenka József (H-egység) Tóth László (B-egység) LKM Gombos Árpád (közlekedés) Haskó Ferenc (energia) Kiss Ernő (húzó-hőkezelő) Kiss György (MEF) Kiss László (csavargyár) Kiss Sándor (acélmű) Kocsi Gyuláné (III. igazgatóság) Kovács Gézáné (hengermű I.) Kovács István (acélmű) Kovács Zoltán (vasöntöde) Kupcsik István (II. igazgatóság) Leányvári Etelka (IV. igazgatóság) Lukács Gyula (tűzálló­ téglagyár) Magyar András (pszichológia) Mándity József (vasöntöde) Molnár Miklós (acélöntöde) Móri Lajos (szakszervezeti bizottság) Orosz István (acélmű) Páll János (épületkarbantartó) Pongó József (hengermű I.) Rábai István (acélmű) Rásztóczky Ede (II. igazgatóság) * Rónai József (gép- és vill. karbantartó) Sándorffi László (hengermű I.) Szabó József (alapanyag) Szentgyörgyi Katalin (hengermű I.) A KISZ-VÉGREHAJTÓ­­BIZOTTSÁG TAGJAI: Benczkó Béla ,a nagyüzemi KISZ-bizottság titkára Kárpáti Zoltán Mikó Béla Tóth László Körösi István Csinos József Lakatos Attila Bodnár Mária Mester Istvánné Szalai István Riczu András A VÁROSI KISZ-ÉRTEKEZLET KÜLDÖTTEI: Balogh Lászlóné (általános gyáregység) Sztefankó Gizella (műszaki árosztály) Tóth Éva (protokoll osztály) Gyalog Zsuzsanna (közgazdasági főosztály) Choma Tibor (termelési főosztály) Becze Árpád (EÖK-állomás) Szilágyi Géza (energia főosztály) Tóth Pál (N-egység) Kubis József (metallográfia) Benczkó Béla (KISZ-bizottság) Kárpáti Zoltán (KIS­Z-bizottság) Fábián Piroska (A—II. villamos üzem) Riczu András (tanműhely) Tóth László (B-egység) Székely László (II. igazgatóság) Szomorú Zsuzsanna (húzó-hőkezelő) Takács András (gép- és vill. karbantartó) Takács Mária (vezérigazgatóság) Tóh Ferenc (nagyolvasztó) Vári Dezső (II. igazgatóság) Huth Jenő (II. igazgatóság) A KISZ-VÉGREHAJTÓ­­BIZOTTSÁG TAGJAI: Rábai István, A nagyüzemi KISZ-bizottság titkára Deák Ferenc Kiss Ernő Kiss Sándor Kocsi Gyuláné Kupcsik István Magyar András Mándity József Molnár Miklós Sándorffi László Takács András A VÁROSI KISZ-ÉRTEKEZLET KÜLDÖTTEI Ajzner Bertalan (gép- és villamoskarbantartó) Belényi Márton (IV. igazgatóság) Béres Zoltán (acélmű) Faragó Julianna (II. igazgatóság) Fazekas István (hengermű II.) Gombos Ferenc (acélöntöde) Juszti Györgyné (III. igazgatóság) Kiss Sándor (acélmű) Mándity József (vasöntöde) Rábai István (acélmű) Takács Gábor (acélmű) Volszovics István (acélmű) Völgyesi Katalin (acélöntöde) Tóth Éva (tűzálló­ téglagyár)

Next