Diósgyőri Munkás, 1974. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)

1974-04-30 / 18. szám

A MUNKA ÜNNEPÉN írta: Hámori Sándor, a Diósgyőri Gépgyár megbízott vezérigazgatója M­illiók menetelnek a városok utcáin, gyülekeznek a tere­ken azért, hogy hitet tegye­nek a munkásosztály nemzet­közi összefogása mellett. Már közel száz éve annak, hogy május else­jén évről évre harcos ünnepet tartanak a munkások, és haladó emberek, szerte a világon. A munkások céljai mellett hitet ten­ni, mindig harci feladat, forradalmi tett volt. Amikor a magyar proletariá­tus 1890-ben első ízben ünnepelte szer­vezetten május elsejét, még sokakban nem tudatosult eléggé a nemzeti össze­fogás szükségessége, sem az, hogy eb­ben a megmozdulásban megmutatkozó erő a munkásokban bizalmat, öntuda­tot ébreszt, a k­izsákmányolókban pe­dig félelmet kelt. Ma már mindezt tudjuk, nálunk Magyarországon és a szocializmus többi országában is. Mi szabadon, a hatalom birtokosaiként, munkánk eredményeiről számot adva ünnepelünk. Hazánk a jól végzett mun­ka, a szovjet nép felszabadító harca és testvéri támogatása hatására már 30 éve a becsület és dicsőség ijlolga. Mun­kás népünk — és elsősorban —, mun­kásosztályunk alkotó erejét és elszánt­ságát mutatja ezen a napon az orszá­gon belüli harcostársaknak, de az eset­leges kételkedőknek is, ugyanúgy az ország határán kívüli barátoknak, vagy ellenséges érzelműeknek. Büszkén tár­juk az 1973-as év eredményeit, erőnk legfőbb bizonyítékát, az ország nyilvá­nossága elé. A diósgyőri gyárak dolgozói már ré­gen a kiválóan végzett termelőmunká­ban látják egyik legfontosabb forra­dalmi feladatukat. Az elmúlt évben is túlteljesítettük azokat a termelési ter­veket, amiket a népgazdaság elvárt tő­lünk. Nagyon szép eredmények szület­tek a Lenin Kohászati Művekben a vállalati fejlesztés, a termelés, és főleg az exportszállításokban. A gyár kollek­tívája nem kímélte erejét, amikor az iskolák korszerűsítése érdekében vál­lalt többletmunkát, példát mutatva ez­zel a megye, de az ország minden dol­gozójának is. A Diósgyőri Gépgyárban már évek óta és 1973-ban is ki­emelkedő termelési eredmé­nyek születtek. Ennek ered­ményeként a negyedik öt­éves népgazdasági terv időszakában har­madszor nyertük el a Kiváló vállalat büszke címet. Mi azonban nem a címet tekintjük lényegesnek, hanem az ered­ményes munka társadalmi elismerését. A gépgyár dolgozói szép eredménye­ket értek el azzal is, hogy a korábbiak­nál egyenletesebben, kiváló minőség­ben készítették el azokat a termékeket, amelyeknek jelentős része ma már áll­ja a versenyt a világ legigényesebb pi­acain is. A termelési költségek csök­kentésével sikerült elérni, hogy év vé­gén — a tervezetthez képest — jelen­tős többleteredménye volt a vállalat­nak. A körültekintő előkészítés mel­lett a dolgozók megnövekedett, újat teremtő akarata hozta azt az ered­ményt, hogy a vállalat a megyei újí­tási verseny egyik első helyezettje lett. Folyamatosan javult a dolgozókról való gondoskodás, erősödött és ered­ményeiben növekedett a szocialista brigádmozgalom, javult a társadalmi tulajdon megbecsülése és védelme. Ezek és a még fel nem sorolt többi eredmény a munkáshétköznapokon születtek, lehetővé téve, hogy most méltóan ünnepelhessünk. A munka tár­sadalma a miénk és így természetes, hogy a május elseje nálunk állami ün­nep, amikor felszabadult lélekkel, a jól végzett munka megnyugtató tuda­tában vonulunk az ünneplők tízezrei­nek sorában. A diósgyőri gyárak dolgozóira min­dig jellemző volt az osztályöntudat, a politikai érettség. Az elmúlt 29 évben mindig döntő tényező volt a munkások véleménye, éppen ezért, vállalataink­nál örömmel és teljes megértéssel fo­gadták a Magyar Szocialista Munkás Párt Központi Bizottságának 1974 már­ciusi határozatait. Munkásosztályunk ma már az államfenntartó feladatait a szükséges politikai és gazdasági isme­retek birtokában látja el. A fejlődés­ben gyorsított tempót diktál az élet, ezért szükség van arra, hogy a legte­hetségesebb munkásfiatalok az egyete­meken továbbtanulva új erőt, lendü­letet vigyenek az ország vezető szervei­be. A munkahelyen maradók tovább­képzése is fontos feladat, amit közös erőfeszítéssel megvalósítunk azért, hogy fokozódjék a dolgozók tájékozott­sága és vezetésben való részvétele. A kollektív vezetés kialakult rendszere hatékonynak bizonyult, az élet igényei­nek minden vonatkozásában megfelel, de elmélyítése, módszereinek javítása szükséges. D­olgozóink várakozással tekin­tenek pártunk XI. kongres­­­szusa elé. Tudják, sikere tőlük is függ. A kongres­­­szusi munkafelajánlások so­ra bizonyítja, hogy az MSZMP politi­káját, országunk sorsát magukénak ér­zik, s a tettekben látják előrelépésünk zálogát. A gépgyár kollektívája a szé­les körű munkaverseny kezdeménye­zésekhez csatlakozva elhatározta éves tervünk túlteljesítését, illetve határidő előtti teljesítését a vállalati gazdálko­dás eredményeinek fokozását a munka- és üzemszervezés célkitűzéseinek ma­radéktalan teljesítését, gyártmányaink minőségi színvonalának javítását, a várospolitikai feladatok megvalósításá­nak segítését. Hasonló elhatározás szü­letett testvérgyárunk, az LKM szocia­lista brigádvezetőinek múlt heti érte­kezletén is. T­ársadalmunk megbecsüli a munkát, a dolgozó embert. Közgondolkodásunk alkotó elemévé vált a szocialista igazságérzet, a társadalmi egyenlőség tudata. Miközben ennek szellemében élünk, nem felejtjük el, hogy a világon még nincs mindenütt így.Május elseje a nemzetközi munkás szolidaritás demonstrálásának is nagy alkalma. Felfogásunkat mindennél job­ban megmutatja az a szolidaritásválla­lás, amit dolgozóink mindig kinyilvání­tanak a chilei, a vietnami, az afrikai és az összes elnyomás alatt élő népek igazságos harcának támogatásaként. „Erősödjék a világ dolgozóinak ös­­­szefogása az imperializmus ellen” — kívánjuk mindannyian és meg is te­szünk érte mindent ma és holnap, mindaddig, amíg valóra nem válik a világ proletárjainak egyesülése. E gon­dolatok jegyében vesznek részt Diós­győr dolgozói május elsején a miskolci demonstratív felvonuláson. 5 VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! §A DIÓSGYŐRI NAGYÜZEMEK DOLGOZÓINAK HETILAPJA , XXIX. ÉVFOLYAM, 18. SZ. ARA 50 FILLÉR 1974. ÁPRILIS 30. Az LKM is csatlakozott az országos felhíváshoz (Tudósításunk az 5. oldalon) ***************************************************************************************­* *■*i******+*■************­***** Éljen a proletár internacionalizmus, a kommunista és munkáspártok összefogása! Színpompásnak ígérkezik felvonulásunk Az élvonalban a DIGÉP Kitüntetettjeink a dísztribünön z Az előkészületek alapján­­ mind az LKM-ben, mind a £ DIGÉP-ben már az elmúlt­­ napokban meggyőződhettünk­­ arról, hogy a 30. szabad má­­­ jus elseje megünneplésére a­­ kerek évfordulókra jellemző­­ lelkesedéssel, színes mozgal­­m­massággal, kellő figyelemmel­­ készülünk. Az operatív bi­li­ bizottságok terveinek megfe­­­­lelően színpompásnak ígér­­­kezik a miskolci demonstra­­­­tív felvonulás. Bár az időjá­rás e sorok írása alkalmával £ még — igen kedvezően — £ esősre fordult, de ennek is £ örülünk, hiszen milliókat ̋ ér ez az eső. £ Az elmúlt napokban üze­­£ meinkben tisztázódtak a fel­vonulással kapcsolatos konk­­­rét feladatok. £ Ismertté vált az is, hogy £ városunkban mely üze­­l mek kaptak kitüntetést, £ így a városi operatív bi­­£ zottság a kitüntetések sor­­­­rendjében sorolta be a­­ vállalatokat a májusi me­­­­netbe. E Ezért történt az, hogy lapunk­­ előző számában közölt gyü­­­­lekezési helyszínrajz érvé­­­nyessége megváltozott, mi­­­vel lapunk nyomása közben­­ a Diósgyőri Gépgyár dolgo­­­zóit az a megtiszteltetés ér­tte, hogy a Kiváló Vállalat­­ cím birtokában a kitüntetett­­ vállalatok élvonalában vo­­­nulnak. Eszerint : a villanyrendőrtől a Ta­­­­nácsház tér irányában ők gyülekeznek, majd küz­Az operatív bizottságok még­­jobban kimunkálták a felvo­nulási elvonulás irányát is Korábbi közlésünkhöz ké­pest szintén változás, hogy mind a két gyár dolgozóinak a Jókai utcát ajánlják a tö­megközlekedési eszközök jobb megközelítéséhez. Értesüléseink szerint kö­zel húsz olyan kohászati és gépgyári dolgozót hív­tak meg a dísztribünre, akik az 1973. évi tervek teljesítésében jó példát mutattak, magas szintű ki­tüntetést vehettek át az elmúlt időszakban. A munkásosztály nagy ün­nepét megelőző napon ápri­lis 30-án délben 12 órakor ismét sor kerül a hagyomá­nyos koszorúzásra a mun­kásmozgalmi emlékműnél a csanyikvölgyi Majális-park­ban, vétlenül mögöttük a Le­nin Kohászati Művek dol­gozói.

Next