Diósgyőri Munkás, 1982. június-december (37. évfolyam, 22-52. szám)

1982-11-16 / 46. szám

1982. november 16. Ezüstkoszorúhoz méltóan Mindig úgy tudtam, sofőr­nek íenni igen felelősségtel­jes és bizalmi feladat. Most pedig a lelkemre kötötték, ne nevezzem őket sofőrnek, gépjárművezető a hivatalos elnevezésük. Pedig hát gép­­járművezető bárki lehet, aki autóra, jogosítványra szert tud tenni. No, mindegy, ki­nek mi a szimpatikusabb: gépjárművezetőkből, avagy sofőrökből álló kollektíváról lesz szó az alábbiakban, akik a gépgyár szállítási főosztá­lyának dolgozói. A szocialista brigád tagjai: Lengyel Gyula, Tyukodi Gábor, Sass László, Andó Antal, Berta Imre, Pásztor Árpád, Bódi Elemér, Molnár László, és a vezető­jük, File József. A szocialista brigád 1966- ban alakult, később felvették a Kossuth nevet, legmaga­sabb kitüntetésként pedig el­érték az ezüstkoszorús foko­zatot. Mindnyájan több mint húsz éve dolgozói a gyárnak, s nem is akármilyen dolgo­zói. File József már több mint egymillió kilométert vezetett balesetmentesen, Andó Antal is elérte ezt az eredményt, de a többiek is 500­­­ 750 ezer kilométeres balesetmentes vezetéssel di­csekedhetnek. Sajátos helyzetben van ez a szocialista brigád, hiszen a munkájuk naponta más és más helyre, az ország legkü­lönbözőbb területeire irányít­ja őket.­ Persze­­ találkoznak, beszélnek egymással, de azért nem olyan ez, mintha na­ponta egymás mellett tölte­nék­ le a nyolcórás munka­időt.. .■ File Józsefet nagy nehezen, de végül is sikerült rábeszél­ni, mondja el egy átlagos műszakját, számoljon be egy olyan útjáról, amilyet a kol­légái is megtesznek évente több százszor. Hat órára jár dolgozni, s az­­ első dolga, hogy a garázs­­­­ban átvizsgálja gépjárművét,, s a tizenegy éves, 20—22 tonnás pótkocsis szerelvényt, amely­ben már 510 ezer kilométer van. Legutóbb például ket­tes szemlén volt a Rába, de a legkisebb hiba észlelésé­nek is utánajárnak, például egy sebességváltó zörejnek, hiszen jobb óvatosnak lenni, mintsem még nagyobb baj legyen. Hogy mit csinál a sofőr, ha javítják a kocsiját? Nem unatkozik. Helyettesíti a beteg kollégákat, segít a javításban. Nos, ha a gépjármű rend­ben van és biztonságosan el­indulhat vele a vezetője, ak­kor irány az ország valame­­lyik hosszabb-rövidebb útja. File József nemrég egy útja alkalmával 14 órakor­­ indult a gépgyárból, a cél a Ganz- MÁVAG volt, ahol már na­gyon várták a négy darab vasúti kerékpárt, ezek egyen­ként 3100 kilogrammosak voltak. Este hat óra után ért oda, az árut lerakták, a pót­kocsis Rábát leadták, és le­­jelentkeztek Lengyel Gyulá­val a pesti kirendeltségen azután együtt mentek a gén­gyár IBUSZ-szobájába. Fél kiWic lett, mire á­ruba ke­rültek. Reggel hatkor már megint a kirendeltségen je­lentkeztek, megkapták szál­lítmányukat a visszaútra tizennégy tonna Csövet, hét tonna szivattyúöntvényt. Dél­után 5 óra után érkeztek meg, az árut leadták, a ko­csit a garázsba vitték, végül kiállították a szükséges ok­mányokat is. Ha pihentek is éjszaka, bi­zony akkor is kemény­­ és hosszú szolgálat volt ez. No, meg idegőrlő is. A meg­rendelő cégeknek mindig sürgős a szállítmány, de csak amíg az oda nem ért. Aztán már nem sietnek a lepakolás­­sal, szegény sofőr ácsoroghat magának. No, persze ezzel együtt is ezerszer könnyebb ma gépjárművezetőnek lenni, mint húsz évvel ezelőtt. Szer­vezetteb a személy- és a te­­heráru-szállítás. Megszűntek a végkimerülésig tartó túl­órák, egy kevés elcsúszással, de mindig tudja az asszony, mikorra várhatja haza az urát. Ma már a sofőrnek is van családi élete, sőt, ha úgy akarja, brigádélete is. — túry — mrt«CrnRT MTW!« A Diósgyőri Gépgyár tan­műhelye adott otthont no­vember 6-án a ,,Ki minek mestere?” esztergályos szak­mai és politikai verseny vá­rosi döntőjének. A gépgyári vetélkedőn hét miskolci vál­lalat 21 versenyzője mérhet­te össze szakmai és politikai felkészültségét. A „Ki mi­nek mestere?’’ esztergályos­versenyt a hagyományoknak megfelelően, két kategóriá­­ban, pályakezdő és gyakor­lott szakmunkások kategó­riájában rendezték meg. Az induló versenyzők két fordulóban, egy elméleti és egy gyakorlati feladatokból álló fordulóban döntötték el a helyezéseket. Az elméleti részben matematikai, anyag­ismereti, géprajzi, munka­­védelmi és politikai felké­szültségükről kellett számot adniuk. A gyakorlati feladat során egy E—400-as típusú eszterga-főorsó egyik alkat­részét kellett elkészíteni. A zsűri a darab elkészítésének normaidejét 110 percben szabta meg. Az elméleti fel­adatok között kiemelkedett a fiatalok szakmai és politi­kai felkészültsége, kevésbé sikerültek a matematikai és anyagismereti megoldások. A gyakorlati versenyben csupán az induló szakmun­kások fele készítette el a megadott határidőre a mun­kadarabot. Ennek megfele­lően szélsőséges eredmények születtek. Döntött a szakmai rutin. A szervezés a DIGÉP KISZ-bizottságát, ezen be­lül is Szilágyi László és An­gyal Ferenc fiatal mérnökök jó munkáját dicséri. A városi esztergályos vetél­kedő pályakezdő kategóriá­jában első lett: Lévai László, DIGÉP L-egység. második: Horváth Péter. MN 7085, harmadik : Szabó István. Ce­mentipari Gépjavító. A gya­korlott kategóriában első: Rózsa Sándor Mezőgép, má­sodik: Váradi, István, DI­GÉP L-egység. harmadik: Zsoldos József. Cementipari Gépjavító. Az értékes díja­kat, a Hollóházi Porcelán­gyár vázáit Feledi László, a tanműhely vezetője, a zsűri elnöke adta át. (t. gy.) Esztergályos vetélkedő A gyakorlati verseny, jobbra: munkában a zsűri. (Fotó: Balogh Béla) Iái síkd­a­l­mi munkában Zsolttárolót atalt át Eddig nem létező létesít­ménnyel, több mint 1500 négyzetméter alapterületű téglatároló színnel gazdago­dott az LKM. Az importból vásárolt, a­ kemencék és üs­tök falazásához­­ használt épí­tőanyag raktározására szol­gáló épületet november 11- én Hlavács Zoltán, a gép­gyártó és -szerelő gyáregy­ség KISZ-bizottságának tit­kára adta át az „üzemelte­tőknek”. Azért a KISZ-tit­kárt kérték fel erre a tiszt­re, mert a szín nagyrészt társadalmi munkában ké­szült. A terveket is a fiata­lok dolgozták ki, majd a szükséges 460 tonna acél­­szerkezetből 100 tonnát gyár­tottak le és szereltek össze­. A felajánlásnak a KISZ- esek 8000 órában tettek ele­get. Különösen kitűnt a munkavégzésben Bém ■ Ist­ván, Sivák József, Liptai Jó­zsef és Kiffer György. netében is! Ezek a falak év­századok múltán is emlé­keztetni fogják az utódokat elsősorban a gyáralapító Fa­­zola Henrikre és mindazok­ra, akik egy lépést tettek a haladás, a fejlődés útján. Kí­vánom, hogy a társulat mű­ködése gyümölcsöző legyen és találják meg benne bol­dogulásukat mindazok, akik részvényvásárlásaikkal fejez­ték ki bizalmukat a vállal­kozás iránt! Nagy taps fogadta a ka­maragróf beszédét, melyet Szőllőssy Ferenc uradalmi prefektus ünnepélyes szavai követtek: — Kedves Barátaim! Ven­dégeink! A diósgyőri koro­nauradalom nevében tiszte­lettel köszöntöm a szorgos építőket, a vállalkozókat, a részvényeseket. Köszöntöm mindenekelőtt Fazola Henrik urat, aki éjt nappallá­ téve munkálkodott a vasmű lét­rehozásában, a vidék iparo­sodása érdekében. A­mi so­kat szenvedett hazánk, az idegen elnyomás, a százöt­ven éves török uralom miatt hátrányba került a gyorsan fejlődő­ Európával szemben. Most egy lépést tettünk e lemaradás felszámolására! A diósgyőri koronauradalom építőanyagokkal, szállítóesz­közökkel segítette a vasmű gyors felépítését! A vasmű kész! Az alkotás áll! Le­gyünk hát büszkék arra, hogy a miénk! A zenekar tust húzott, majd Hollóssy, egri főbíró nyújtotta át Eger város dísz­polgári okmányát Fazola Henriknek, utána mindenki a gyáralapítót szerette volna hallani. Fazola Henrik az adagoló­­híd korlátjához lépett, vé­gignézett az ünneplő vendég­seregen. Úgy érezte, élete legboldogabb napja ez a mai. És ebben az ünnepélyes percben illene egy pár gon­dolatot, egy olyan ünnepi pohárköszöntőfélét mondani, de nem jutott eszébe sem­mi. Csak állt, állt feszélye­­zetten, szerencsétlenül az ün­neplő tömeg felett. Nagyso­kára szólalt meg, kezében a díszes okirattal: — Hölgyeim és Uraim ... Köszönöm ... Mindenkinek nagyon köszönöm, akik hoz­zásegítettek, hogy ez a vas­mű megszülethetett... — mondta meghatottam majd Teklára pillantott és így folytatta: ■»­ Én felkérem Kari Tekla kisasszonyt, hogy gyújtsa be a massát... Fazola lement az adagoló­­hídról. A leányhoz lépett és a kohóhoz kísérte. Bandi át­adott neki egy égő fáklyát. Tekla a massa csapolónyílá­sa üregében levő olajteknő­­be helyezte, megvárta, míg az tüzet fogott és lángnyel­vek kígyóztak fel a fahasá­bok közé. Nagy taps fogadta a je­lenetet, miközben megmoz­dult a vízikerék is, a ráve­zetett víztömeg mozgásra bírta. A nagy átmérőjű la­pátkerék forgásával a víz­szintes bütyköstengely meg­dolgoztatta a bőrfújtatókat, és a fúvókákon át sípolva, fütyülve élénk szél áramlott a mássá gyomrába, serkent­ve a lángnyalábokat. És az olvasztó tetején a kürtőn át fehéres-sárgás füstbodrok szálldogáltak a derűs tiszta légbe. A cigányzenekar vidám polkára zendített. Bandi a feleségével, Julival önfeledt táncra perdült. A munkások, munkásfeleségek követték példájukat. Soltész is meg­táncoltatta feleségét, leányát pedig újdonsült férje, Andris vitte táncba. Mindenkit le­nyűgözött a látvány, az ün­neplés. Csak éppen a gyáralapító Fazoláról feledkeztek meg. Szédülten állt a színes tarka forgatagban. Ebben a pilla­natban egyszerre oly magá­nyosnak érezte magát. De nem sokáig, mert egy meleg leánykéz simult a tenyerébe: — Ugye, most boldog vagy. Henrik? — kérdezte Tekla. — Nem igaz..­. Nézd Tek­lám, hogy ünnepelnek ... Fura egy népség. Ünnepelni hogy tudnak, miközben nem csináltak semmit... Tekla aggódva nézett Fa­­zolára: — Enrico ... Nem érzed jól magad? Sápadt vagy... F­azola ránézett a tizen­nyolc esztendős, szőke­fürtös, gyönyörű virág­szálra, akit már szinte hit­vesének tekinthetett, és már nem érezte magát magá­nyosnak. — Nem, semmi... csak múló émelygés volt, de már elmúlt... — Ne törődj most velük, senkivel, hanem ünnepeljünk mi is, hisz végtére a vasmű a mi közös gyermekünk és a kettőnk nagy ünnepe is ... Tudod mit? Táncoljunk! Szabad férjemuram? Hölgy­válasz! — mondotta Tekla kedves meghajlással és egy­másba karolva vegyültek el a táncolok között... MTESZ-díj Az ÉMÁSZ székházában rendezték meg november 10-én a III. borsodi energia­gazdálkodási napokat, ame­lyen öt megyei MTESZ-dí­­jat is odaadtak. Megyei MTESZ-díjat kapott Stehlik László, az LKM nyugalma­zott tanácsadója. 5 Diósgyőriek fóruma Pf. 14. A megértésnek Az LKM IV-es hivatalház dolgozói írtak rovatunknak, „ismét a nyolcemeletes hi­­vatalházról van szó, annak is a liftjéről...” „Az egyik liftet sikeresen beszerelték, a másik lebon­tás alatt állt, de a beszerelt új lift sem működött. Hóna­pok múltak el, amikorra a másik liftet lebontották (dü­börgés, kiabálás, pori­s tör­melék tetején járva, előttünk tátongott az akna. Teltek a napok, míg valakinek eszébe jutott befedni, nehogy valaki beleessen. Ezután csend <.lett. Hetekre. Később aztán újra kopácsoltak, dolgozgattak, ám a jónak vélt lift hol járt, hol nem. A szerelők pedig jókat derültek a tömegen, amint tüdejüket majd kiadva vonszolták magukat felfelé ... Most újból áll a lift, jár­hatjuk gyalog az emeleteket. Nemcsak egészségesek és fi­atalok, hanem betegek és idősebbek is dolgoznak itt. is van határa Olyanok is, akik már kór­házban feküdtek, műtötték őket. Nem hiszem, hogy jót tenne nekik a lépcsőjárás. A kézbesítők pedig naponta többször is megmászhatják mind a nyolc emeletet. Úgy vélem, a munkálatok megkezdésétől mostanáig elég türelmesek voltunk. Ám fogy­tán a türelmünk, s nem ért­jük, hogyan lehet egy mun­kát úgy megkezdeni, hogy alkatrészek hiányoznak. Azt sem értjük, hogy miért nem lehet a szerelést délután vé­gezni, amikor a hivatalház­ban alig van forgalom, s a kiabálás, kopácsolás sem za­varna senkit munkájában. (Jelenleg, ha jó is a lift, a szerelésre hivatkozva, gya­korta kikapcsolják.­ Nem ártana ellenőrizni a liftmunkálatokat, s anyagilag is felelősségre vonni a mu­lasztókat. Gondoljuk, akkor nem totojáznának.” Vannak emberek, akik évtize­deken keresztül végzik a dolgu­kat és a kötelezőn túl vállalt feladatukat is példamutató fe­gyelemmel, maximális szaktu­dással, de olyan csendesen, sze­rényen, hogy szinte teljesen ész­revétlenek maradnak. Répay László a gépgyár pénzügyi főosztályán a hitel­gazdálkodási csoport vezetője. Harmincegy éve tagja a nagy kollektívának, kereskedelmi főiskolával, mint okleveles könyvvizsgáló végzi nem kis felelősséggel járó munkáját, öt kollégájával. Fő feladatuk a vállalat pénzügyi egyensú­lyának tartása. Huszonkét évvel ezelőtt vá­lasztották meg a szakszerve­zeti bizottság számvizsgáló bizottsága elnökének. A hat­tagú munkabizottság feladata, hogy felülvizsgálják a szak­­szervezet pénzügyi tevékeny­ségét és az alapszervezetek gazdálkodását is ellenőrizzék. Vagyis a segélyekkel, a bé­lyegekkel, a költségvetéssel, a pénztárnaplókkal foglal­koznak, azokat ellenőrzik. A sok-sok éves társadalmi munkájának tapasztalata alapján Révay László és cso­portja nagyon sokat mond­hatna a gépgyár dolgozóiról. Elismerés társadalmi munkáért olyan szempontból, hogy ho­­gyan alakult hozzáállásuk a munkafegyelmi követelmé­nyekhez, mennyit változott politikai magatartásuk, er­kölcsi arculatuk. Az hogy a szakszervezeti aktívák kö­zött, amióta ő a számvizsgá­ló bizottság elnöke, nem volt egyetlen ember sem, aki a legnagyobb pénzügyi vétsé­get, a sikkasztást elkövette volna, alighanem neki és cso­portjának, a rendszeres és részletes ellenőrzésüknek is köszönhető. De nemcsak ez, hanem az is az ő érdemük, hogy a gépgyár szakszerve­zetének fegyelmezett és terv­szerű a gazdálkodása. Egyetlen dolog van, amiről nem titkolt büszkeséggel be­szél Révay László, hogy a család diósgyőri kötöttsége több mint száz esztendős. Már a nagyapja is kohász volt, az lett az apja is, ma a nővére az, aki az LKM dolgozója, ő pedig több mint három évtizede a testvérgyá­­ré Az, hogy november 7-re kitüntetésben részesült hu­szonkét esztendős társadalmi munkájáért, még mindig ki­csit hihetetlen neki, hisz ez természetes, hogy az ember megteszi amit tehet. Bár mindenki úgy végezné olyan becsülettel, szorgalom­mal és szerénységgel főállási munkáját mint Révay László az önként vállalt társadal­mi feladatait is. — túry — ,

Next