Diósgyőri Munkás, 1983. január-június (38. évfolyam, 1-26. szám)
1983-03-08 / 10. szám
m?, március 8. mItSGYORI MUNKÁS Nagyvállalatnál kisvállalkozások . A Lenin Kohászati Művekben tavaly április elején jelent meg az a vezérigazgatói utasítás, amely intézkedett a Vállalati gazdasági munkaközösségek alapításáról Ezt megelőzően már létrehozták azt a gazdasági, pénzügyi és jogi szakemberekből álló tanácsadó szolgálatot, amely hivatott összefogni és irányítani ezeket a közösségeket. A bizottság vezetője Bartha József műszaki-gazdasági tanácsadó, vele beszélgettünk az eddigi tapasztalatokról. HUSZONÖT KÖZÖSSÉG — Azzal kezdtük a munkánkat — mondta —, hogy felhívásban közreadtuk, hol, milyen tevékenységre várjuk a munkaközösségek létrehozását. Szorgalmaztuk a kollektívák alakítását a csavar*gyári és a húzóüzemi többlettermelés növelésére, a bányászat, a vasút és a járműipar kapacitásunkat meghaladó igényének kielégítésére. Kellettek a közösségek a villamos fúrógépek, erős- és gyengeáramú berendezések, a szerszámgépek javítására, erőműi, fűtőműi berendezések karbantartására, a városi és gyári távfűtés biztonsága érdekében. A megjelölt feladatok közé tartozott a vállalati lehetőségeket meghaladó kohászati, gépészeti és villamos gépi berendezések tervezése. Ezeken túlmenően, a kisgépesítési program kivitelezésébe és egyéb irtási és szolgáltatási problémák megoldásába is szándékunk volt bevonni a munkaközösségeket. — Az eredmény? — Eleinte nagy volt a bizonytalanság, a bizalmatlanság. Különböző gondok miatt, mi sem tudtunk megfelelően foglalkozni a szervezéssel, így aztán az első közösségek csak a harmadik negyedévben kezdhették meg a termelőmunkát. A későbbiekben, a kedvező tapasztalatokon felbuzdulva, felgyorsult a szervező munka. Jelenleg már huszonöt munkaközösség alakítására van engedély, s a félévig további tíztizenkét közösség létrehozása várható. A vállalkozók havonta negyven-ötven órát dolgoznak, s bruttó órabérük 60—80 forint között váltakozik. Ebben a kisvállalkozási formában egyébként mintegy 400-an vesznek részt, elsősorban is a jól képzett szakemberek. Nagyon lényeges, hogy a végzett munka mérhető, szétválasztható, összejátszásra nincs lehetőség. — Kérem, nagyvonalakban szóljon a munkaközösségek elmúlt évi tevékenységéről! . A csavargyárban hat kollektíva 4731 tonna félkész- és 1141 tonna készterméket gyártott, 1 millió 389 ezer forint vállalkozási díjért. A húzóüzemben úgyszintén hat közösség 824 tonna húzott, 527 tonna hántolt és 231 tonna csiszolt terméket állított elő, s ezért 891 ezer forintot kapott. Az erőműben egy közösség három és fél hónap alatt felújította a húsztonnás, 30 atmoszférás kazánt, s munkájukért 300 ezer forintot fizetett a vállalat. A vasszerkezeti üzemben egy közösség 78 öntödei formaszekrényt gyártott, 205 ezer forintért. ^ NÉLKÜLÖZHETETLENEK A TERMELÉSBEN A csavar- és húzottáru gyáregységben tehát 12 munkaközösség dolgozik, összesen 174 fővel. Folyamatban van a hőkezelőben egy kollektíva alapítása, melynek feladata lesz 3 ezer tonna görbe buga kiegyengetése. Vagyis a gyáregység vezetése itt aknázza ki leginkább a kisvállalkozásban levő lehetőségeket. — Számunkra ezek a közösségek nélkülözhetetlenek a termelésben — közölte Lovász Tivadar gyáregységvezető. — A termelés mennyiségi igénye ugyanis meghaladja a kapacitásunkat. A csavargyártásban éves szinten 2000, a húzóüzemben 4000 tonna készterméket nem tudnánk biztosítani. Ráadásul létszámhiánnyal küszködünk, hatvan ember hiányzik a termelésből. A közösségek munkájukkal hozzájárulnak a tervteljesítéshez, s mivel ezért havonta 2400— 2800 forint pluszjövedelemhez jutnak, megszűnt a nagyarányú elvándorlás. Szalai József főmérnök így folytatta: “ Ezekben a munkaközösségekben összehasonlíthatatlanul jobb a kollektív szellem, tagjai nem várnak egymásra a feladatok végrehajtásában. A munkaszervezés javul, a teljesítmény nagyjából 20 százalékkal haladja meg a rendes munkaidőben elértet. Ugyanakkor a hétköznapi termelésük sem esett vissza, ekkor sincs lazítás. Nálunk meglehetősen elavult a géppark, s hogy csökkenjen a meghibásodások miatt kieső idő, a közösségek öntevékenyen végzik a karbantartásokat. A túlóra erőteljesen lecsökkent, januárban például csak az egyharmada volt a korábbinak. Stefanecz Lóránt, a munkaügyi osztály vezetőhelyettese vette át a szót: — Szerettük volna, ha a munkaközösségek korábban belépnek a termelésbe, ám legalább három hónapba telt a szükséges papírok beszerzése, az intézmények végigjárása. Az alakításhoz kell társasági és vállalkozási szerződés, erkölcsi bizonyítvány, el kell menni a tanácshoz, a cégbírósághoz, az SZTK-nál társadalombiztosítási adót muszáj fizetni, a Pénzügyminisztérium illetékes bevételi igazgatóságánál az adóztatást kell intézni, s végezetül az OTP fizeti ki a vállalkozási díjat. Vagyis hosszú az átfutási idő. Az adóztatás, amely a bevételnek általában a 9—10 százaléka, de progresszívan emelkedik, hasonlóan bonyolult, egyszerűsítésre szorul. Azon is érdemes volna elgondolkozni, hogy igazságos-e a havi 250 forint társadalombiztosítási adó egységes fizetése, ha az illető egyetlen alkalommal sem dolgozott?! BONYOLULT AZ ELSZÁMOLÁS A felvetett gondokat megerősítették a felkeresett munkaközösségek. Elsőként a húzóüzemben dolgozó Szántó Zoltán művezetővel és Csibész László bekészítővel, az egyik 22 tagú kollektíva tagjával és vezetőjével beszélgettünk. — Csak akkor éri meg, ha legalább négy hétvégi műszakot bedolgozunk — kezdte Csikesz. — Akkor hazavisszük a 2200—2400 forintot. A programot a hét közepén megkapjuk, s mi döntjük el, kikre számítunk. Itt nem lehet lazsálni, reggeli időt sem tartunk. Volt már olyan, akit két műszak után kizártunk magunk közül. Mi ugyanis egyformán osztjuk szét a pénzt... — Oda kell figyelni a szerződésre, különben baj lehet — magyarázta Szántó Zoltán. — Nekünk például az összes termék 20 százalékát kell hőkezelésre gyártani, ha ez az arány nincs meg, levonnak a pénzünkből. Ez történt velünk, s emiatt januárban késve kaptuk meg a járandóságunkat. Az SZTK-nak saját zsebből kellett befizetnünk a 250 forintot. A visszatartott összeget azonban megkapjuk, ha pótoljuk a lemaradásunkat. Úgy is segítenek bennünket, hogy bármelyik üzemképes gépen dolgozhatunk. A csavargyárban Pintér Józsefné, a hidegüzem művezetője az 5-ös számú munkaközösséget irányítja. — Mi kétféle elszámolás alapján kapjuk a pénzt. Az egyént darabbérben fizetik, míg a munkaközösség tonna súly után részesül a vállalkozási díjból. A kettő különbségéből kellene fizetni a társulási, a jövedelmi és a községfejlesztési adót, valamint a társadalombiztosítást. Csakhogy ez az összeg nem fedezi ezeket a kiadásokat, legalábbis a mostani, harmadik béremelésig ez volt a helyzet. A munka nehéz, egy női asztallakó száz mázsát, az átlagos súly kétszeresét mozgatja meg a hétvégi műszakon, mindössze 360—410 forintért. Ketten most szándékoznak kilépni... Baranyi Gyula, a melegüzem művezetője a 2-es számú munkaközösség képviselője: — Adókat még nem fizettünk. Megmondom őszintén, képtelenek vagyunk elkészíteni az elszámolást. Naplófőkönyvet Budapestről kellett hozatnunk. Kellene egy olyan munkaközösség, amely elvégzi a papírmunkát, hogy nekünk ne kelljen ezzel bajlódnunk. / Kolaj László Városszépítő egyesület Miskolc megyei város Tanácsa és a Hazafias Népfront Miskolc városi Bizottsága városszépítő egyesületet alakít.* Az egyesület célja, hogy mozgalmat indítson a szebb, tisztább, kulturáltabb városért, Miskolc történelmi és természeti, értékeinek a megóvásáért, építészeti kultúrájának emeléséért, a városlakók és a városban levő intézmények, vállalatok felelősségének, az értéktisztelő magatartásnak és a városhoz kötődésnek az erősítéséért. E célok elérését segíti a városszépítő egyesület azzal, hogy véleményezi a város jövőjét rövidebb vagy hosszabb távra meghatározó rendezési, beépítési terveket. A városi tanács és a népfront városi bizottsága felhívja Miskolc lakosságát, intézményeit és vállalatait, hogy csatlakozzanak a Miskolci Városszépítő Egyesülethez. Hívnak és várnak mindenkit, aki a jövő szebb Miskolcáért együtt akar tevékenykedni a kezdeményezést elindító szervekkel. Három szakosztályt indítanak: városrendezési, környezet- és természetvédelmi, valamint propaganda. A jelentkezéseket a szakosztály megnevezésével március 31-ig kérik leadni a HNF városi bizottságára (Miskolc, Széchenyi út 70. sz. 3530), egyúttal jelezzék lakcímüket, munkahelyüket, foglalkozásukat és beosztásukat. Büszkék a szakmájukra Ha valaki végigmegy a gépgyár B-gyáregységének hatalmas csarnokain, s az utolsó métereknél a baloldalt levő keskeny lépcsőkön is felballag, egy egészen más világba kerül. Elcsitul az emeleten már a lenti zaj, napfényes kis műhely van itt, s mások az emberek is, csaknem mindnyájan nők. A tmk villamos üzem motortekercselői ők. Erki Ottónét, Simon Zsuzsát tiszteli, becsüli és szereti ez a közösség. Pedig nem is régi dolgozó. — Csak 1980 végétől vagyok ebben az üzemben.Előtte öt évig gyesen voltam két kislányommal, azt megelőzően pedig a Villamospari Szövetkezetben dolgoztam. — Nagyon igyekezett munkába állni — szólnak közbe — egy évvel megkurtította a törvényesen járó gyermekgondozási szabadságát. Zsuzsa asszony nem nevetős típus, de valami nagynagy nyugalom, elégedettség ömlik el egész lényén. ■ — Melós voltam, az vagyok és az is maradok. — mondja, s nem értem, miért hangsúlyozza ezt ennyire. — Tudja, azt mondják sokan, miért maradok tekercselő, hiszen az osztályvezető férjem mellett én proli vagyok. Ezért mondtam, amit mondtam. — Értem, de én is hadd kérdezzem meg: miért? — Mások szerint butaság, amit csinálok, szerintem viszont az a butaság, hogy ilyet kérdeznek. Miért lennék különb akkor, ha valami irodában félig-meddig haszontalan papírmunkát végeznék? Pedig nemcsak szakmám van, de érettségim is, tehát beülhetnék egy íróasztal mögé, s nem lenne olajos a kezem. Azt is kérdezték már, hogy miért nem veszem igénybe a férjem pozíciójából adódó ismeretségek protekcióját. No, persze, utána aztán hallgathatnám a megjegyzéseiket... — És mit szól a férje? — Nevet ezeken a megjegyzéseken. Nem szegyem a melós feleségét. Nagyon jól élünk. Különben volt olyan időszak is, amikor én a dupláját kerestem annak, amit a férjem, hiszen 1973-ban, kis kezdő mérnökként 1800 forintot keresett. — Á, nem tudnak meglenni izgés-mozgás nélkül — szólnak megint közbe — Zsuzsa igazi tevékeny típus. — Nézze, mi itt a gyárban leégett motorokat javítjuk — magyarázza Erkiné —, s így nemcsak tekercselünk, de lakatosmunkát is végzünk. Nincs sorozatgyártás, a rossz motorból nekem kell egyedül jót csinálnom. Én pedig szeretem látni, ha valami szép, amit kiadok a kezemből. — Azt mondják, pártcsoportbizalmi is. — No igen. Nemcsak a motorokat, de az embereket is szeretem ... Az esztergályos szakmában nagy megbecsülést kapnak a női szakmunkások. Főleg olyan helyen érnek el nagy elismerést, ahol egyedi és igen nagy pontosságot, precizitást igénylő munkadarabokat kell készíteni. Ilyen elismert szakmunkása a gépgyár B-egységének Hladon Sándorné esztergályos. Egyik főnöke, Madarasi Miklós, az egység kisesztergaüzemi vezetőhelyettese mondta róla: — Már 1974-ben, amikor megismertem, kitűnt szorgalmával, s azzal, hogy az üzem érdekeit mindenkor szem előtt tartja. Sok ilyen dolgozó kellene. — Igaz, elsősorban esztergályos vagyok — kezdte magyarázatát Hladonné — de tulajdonképpen marósként szabadultam az iskolából, ahol másfél évig ezt, a másik másfél évig az esztergályos szakmát tanultam. Amikor ide kerültem a gyárba, esztergályosra volt szükség, így hát azt vállaltam, ma pedig már hengerköszörülést is végzek, ha szükséges. László Gizella 1956-ban született Miskolcon és nem akart fizikai munkás lenni, amikor 14 éves volt. Gimnáziumba jelentkezett, érettségizett nő volt az eszményképe, csak aztán az nem sikerült, s így lett ipari tanuló. Makacssága azonban arra ösztökélte, az eredeti elképzelését is megvalósítsa. Le is érettségizett. — Ez volt a minimum, amit annak idején akartam, s hogy ezt megvalósítsam, tartoztam magamnak vele. Mostani eszemmel azonban már azt mondom, mérnöki diplomával is itt maradnék. Persze, voltak megingásaim, s akkor, másfél évig gépírást, gyorsírást is tanultam. — Hogy-hogy itt állapodott meg mégis? — Úgy látszik, nem vagyok az a típus, amelyik a változatosságot kedveli. Meg aztán ... A krízisen átestem, a szakmámat szeretem, tőlem telhetően jól csinálom, elismerik a munkámat, jól keresek, no, és azt hiszem, szeretnek is. Akkor mit ugrálnék? — Milyen tervei vannak egy ilyen elégedett embernek ? — A férjem, aki a rendőrségen dolgozik, a szotosítót kezdi el, s úgy döntöttem, akkor én sem maradok tétlen, be szeretnék iratkozni a marxista—leninista középiskolába. Ezenkívül gyűjtöm az erőt, a bátorságot, hogy letegyem az autóvezetői vizsgát. Van egy öreg Zaporozsecünk, már vezetgettem néhányszor, de ura szeretnék lenni annak is. Túry Ibolya Erki Ottóné, tekercselő Hladon Sándorné, esztergályos Lakótelepiek kezdeményezése Miskolc legnagyobb, csaknem negyvenezer lelket számláló lakótelepén, az avasi lakótelepen, az elmúlt héten csütörtökön megalakult az Avasi Kulturális Egyesület. Az egyesületet a lakótelepen élő népművelők és pedagógusok kezdeményezésére hozták létre, mivel ez a terület nem rendelkezik közművelődési és kulturális intézményekkel. Az intézmény célja, hogy szervezze a kulturális életet, segítse az ott lakókat abban, hogy közös dolgaiknak otthont teremtsenek, rendezvényeivel, kiscsoportjaival, szolgáltatásaival támogassa a lakótelepen élőket abban, hogy megtalálják helyüket a város közművelődési rendszerében. Az egyesület különböző garázsklubokat szervez, rendelkezésükre áll a lakótelep négy iskolája, azok aulái, szakköri helyiségei és tornatermei. Különböző kulturális, sport, művelődési és művészeti műsorokat is szerveznek, tanfolyamokat tartanak, megszervezik a barkácseszközök és sportszerek kölcsönzését, a lakások javításait. Az egyesületnek szerény térítés fejében, bárki tagja lehet. Alkotó Ifjúság A gépgyárban az elmúlt évben az Alkotó Ifjúság pályázatra 20 darab pályamű készült, az idei esztendőben pedig az előzetes felmérések alapján 11 pályamunkára számítanak. A benyújtott pályázatok magas szakmai színvonalúak voltak. A KISZ-bizottság folyamatosan figyelemmel kíséri a pályaművek sorsát, hasznosítását.