Divatcsarnok, 1853 (1. évfolyam, 1-78. szám)
1853-08-07 / 37. szám
*en ---*1}^: logászattal ?“ — Hm ! búhatnám itt leveleim encyclopaedicus tartalma mögé. Vagy, épen oly joggal, mint magyar régiségnyomozóink hordozzák s telepítgetik Palaestinában s Egyiptomban szegény nemzetünket : én is áthonosíthatnám a „sicziliai Muzát“ Chaldaeába. De nem ezúttal egyenesen igazolom magamat — egy más idézettel és Bailly-t beszéltetem magamért. „A tudományok az embernek többnyire szükségleteiből eredtek , a csillagászat csak tudvágyának köszöni létét. A földek felosztása szülte az istant; a vagyon és kereskedelem a számvetést szükségelték; a terhek költöztetése, az építés, az erőtant követelték; sebek és nyavalyák a gyógyszerek, az emberi test ismeretét kívánták meg, és származott a növénytan, a boncztan s az orvosi tudomány. Az ember mindenütt gyöngesége gyámolítására szóbta az ipart ; mindenütt a szükség ránta ki őt természetes lomhaságából. Itt egyedül az ég látmánya ébresztéfigyelmét, nem ösztönző a szükség sarkantyúja. Bámultában elmélkedni kezde s eszméi fonalát önkénytesen, erőtetés nélkül követte. Midőn a földön lármával mozog és halad körülte minden, itt a hallgatag haladás tiszteletet sugall beléje; a mindig ugyanazonosan visszatérő mozgások egyformasága egy változatlan és örökös rend eszméjét kelté benne ; az égitestek külön haladásai, melyek egymásnak nem ártva mennek véghez, s melyek az átalános haladásnak ellenébe szegülve sem bomlanak meg, oly mély bölcseséget sejtetének vele, mely mindig végrehajtott törvényekkel szabályzott mindent; értette ő bennök a legfőbb valóság létét s jobban akarta ismerni, hogy inkább bámulhassa. Ennélfogva, míg más tudományok a városok zenebonájában eredtek, emez a mezők ölében származott. Ez a nyugalom, a magány, az önélvezet tudománya. Szenvedélyek által háborgatott, izgatott ember soha sem fedezte volna azt fel , vagy legalább fitymálta volna, mint haszontalanságot. Egyszerű emberek kellettek hozzá, kiknek a jövendőt hajhászó vágyaktól, tervektől szabad, elfogulatlan lelke, nem kellvén hogy erejét maga körül gyűrje, kifelé terjeszkedhetett; és ezen egyszerű emberek, nyájaik felett őrködve, alapítók azon tudományt, melyet minden társa közt legmesszebbre vitt az emberi ész.“ Eddig Bailly. Látja tehát nagysád, hogy a sicziliai, vagy más szóval a pásztorok Muzája nem lakik messze a csillagászatétól. S hiszem , elismerné nagysád a két szép hölgy benső rokonságát csaknem ellentétes jellemeik daczára, ha nem mondanám is, hogy előttem az idylli vagy pásztori költelem, a legmagasb költői eszmének látszik megfelelni. Mert nem a legkecsesb, a legvonzóbb eszme-e az ember testi és lelki műveltségének legfelsőbb fokozatát festeni, megtisztázva a polgárisodás anyagi terheitől és szellemi bénaságaitól, melyek az aranykort vaskorrá változtatok? Festeni meg: