Divatcsarnok, 1853 (1. évfolyam, 1-78. szám)
1853-10-23 / 59. szám
— Naplómból. —— Magát lopja meg, ki mélyen érzi a bajt ; ki a bajt neveti , meglopja a tolvajt. SHAKESPEARE, sziónikán 1853-ban borús érzelmek között váltam el hazánk fővárosától. Bármily nemes örömök emlékezete s virága lengedez is felém a régi jó időkből : e napon bágyadt, csüggeteg és levert valék. E nálam szokatlan lélekállapot okain gondolkodnom kelle. Véletlen kedélysérvem vájjon honnan jő , s miért eredeti? — kérdezem magamtól. Égszín szemek sugárbucsúját siratja-e lelkem?.. vagy barátim távoláért eped? Nem használt perczeimet könyezi talán? . . vagy az elhasználtak sebeiben vérzik? Oh nem !.. hisz ezek megszokott tövisei az életnek, melyeket illatos rózsákkal szelidít a gondos természet... magasztos fájdalom ez, melynek forrása „ne-nyulj-hozzám”-vidékből ered; balzsama pedig Isten kezében van. A jó Isten azonban keserveink fölé vidám kedélyzet könnyed felhőcskéjét rendelé, melynek harmatáél enyhületre üdül a bánatos lélek. DIVATCSARNOK: 59