Divatcsarnok, 1854 (2. évfolyam, 1-72. szám)
1854-07-10 / 38. szám
*"------------------------------------------------------------------------------------------------------------ —•** 869 **— egyiknek sem volt igaza, hanem többsége a tisztelőknek, mi koránsem a kritika érdeme, hanem a közönség műhajlamaé, mely nem gondolva kisszerű tudóskodással, jóravalókép ítélt és szerette Petőfit a kor lelkesedésével, habár ma sem tudná megmondani , miért, épen úgy, mint kritikusai. Ezért Petőfinek a kritika elleni boszankodásai, úgy látszik, nem voltak épen alap nélküliek, mert hogy ő, ki sok készültséget is párosított a tehetséggel, minden afféle vizsgálódásokat megvetett volna, épen nem hihető. A mi már költőnket elődei és kortársaitól is megkülönbözteti, az én belátásom szerint, az, hogy ő egész egyetemességgel, úgyszólván , egész mellel fogta fel a nemzetet költészetében , amit előtte, csak kivételkép, részletben űzött a költői csendes munkálkodás , ő előtrül kezdte és lelke teljes szabadságával gyakorolta. Jó szelleme ugyanis mintegy megsugallá, hogy, mikép egy a nemzet nyelvben, hasonlóan egynek kell lenni költészetben is. Ez a szerencsés ötlet, vagy szerencsés gondolatfogamzás az ő legfőbb erénye, költészetének sugáros középpontja, melyben épen azért visszatükrözve találá magát a nemzeti tudalom. Az ő költészete felelet azon kérdésekre, melyeket, tudva nem tudva, koronkint intéz költőihez a nemzet. Mondottakban, úgy vélem, engesztelés van nyújtva a költő szellemének panaszáért, mondvája : „Nem ért engem a világ, Nem fér a fejébe , Egy embernek éneke Hogy lehet kétféle !“ de kulcs is van adva népszerűsége titkához, egész költői lényéhez. Annálfogva igen magától jövőnek fogjuk tartani, hogy Petőfi Sándor a tárgyak között épen nem válogatott máskép, mint a köztudalom eltapintása szerint. Ez után maradt el költészetéből a mythologiai elem és klassikai vagy más idegen forma is teljesleg. Ő soha nem h a görög vagy olasz formákban. Egy ritornellje van, az is freskó. Előadásában egészen a tömeges közönségre támaszkodik , s talán senki sem adta oly egyszerűen és világosan értésére az olvasónak , mit érez, mit akar, mint ő. Legtöbb magyar költő az ő koráig, többé kevésbbé osztályok költői, s élvezésükhöz némely műveltségi fok kívántatik ; ellenben az ő költészetét józan elme, ép kedély, elfogulatlan szíviskolai tanulmány vagy begyakorlás nélkül, vajmi könnyen felfogható. Nyelve csodálatosan könnyű ; benne a poétái határos a prózával ; szemnek , fülnek kevés; hanem a gondolat megy benne, mint a búvár. Ez az ő rhythmusa, ezt szerette benne a közönség. Tudta mindig mit akar, de soha nem tudatta előre. E részben saját mesterséggel biró ingerlővé tenni az előadást. Eltért az egyhangúságtól, változtatá a itt.—------————----------------------------------------------------------------—új