Divatcsarnok, 1854 (2. évfolyam, 1-72. szám)
1854-01-25 / 5. szám
kodó dicsekvést lelnénk, mely annál követelőbb, minél többet háriit el magától, de Toldiban a természet egyszerű gyermekében, ez oly szerénység ,mely nem is sejti, hogy az. Általában Arany az egyenítést nagy tökélyre vitte, s jól hozza fel Erdélyi, hogy nála a jellemek nem leíratnak, hanem cselekvésbe téve nyilatkoznak, drámaiabban mint sok drámaírónál, kimozdulatlan személyeiről bőven elmondatja, milyenek, vagy őket bőven beszélteti, mert nem cselekszenek. S ez a drámai módja a jellemzésnek kitünteti e művet legtöbb költői beszélyek közt,, s kölcsönöz neki oly élénkséget s fris mozgékonyságot, milyen a költemények elemében ritkán tapasztalható. Én az egész munkában a jellemrajzra nézve csak két sor ellen tehetek kifogást. Toldi, midőn a király előtt áll, mint fennebb láttuk, igy szól hozzá : — Én meg ide jöttem feladni tettemet, várni vagy kegyelmet, vagy büntetésemet. Mi tudjuk, hogy Toldi nem ezért indult Nagyfaluból Budára. Az utazás alatt, sőt Pesten sem törte fejét ily szándokon, s egyátalában nem is ten a véletlen bűn az ő lelkiismeretére akkora hatást, mely miatt sürgetve ösztönöztetett volna e nemére a loyalitásnak. Következtőleg vallomása csak az áproposnak ügyes felhasználását tanúsítja. Ildomos fillentés az egész, melyet az ő helyzetében minden elmés lovag csalhatlanul elkövetett volna ; de az Arany Toldijának őszinte és ravaszság nélküli jelleme nem hasonlít az apropoikat felhasználni tudó lovagokéhoz. Befejezésül ismét idézethez folyamodom, miután annyira kifejezi nézetemet, hogy utolsó betűig aláírhatom. „Vagy húsz éve, így szól Erdélyi 1847-ben, hogy kisérletek tétettek nálunk a népies elemet költészetünkbe fölvenni ; s a kísérletek kétképen hatottak üdvösen költői nyelvünk és formáinkra, s magára költészetünkre is: a mennyiben t. i. egy felül a nyelvet eredeti sajátosságához visszavezetni segité, formáinkat gazdagitá, s a költészetből a klassikai gondolat-alakokat lassanként kiküszöbölte; másfelül pedig a művek némely új fajával vagy formáival , a népdallal, népregével és népi beszélylyel gazdagította, de túlbecslés nélkül állíthatni, hogy Kisfaludy Károlytól Petőfi Sándorig nem sikerült egy költőnknek is a népiest oly tisztán tüntetni elé, mint Aranynak. — Toldijában a népies jellem, részben és egészben, hiven fentartatott, s a költő virtuositása épen abban tűnik ki, hogy művének szálait a művészet ki-