Divatcsarnok, 1854 (2. évfolyam, 1-72. szám)
1854-02-25 / 11. szám
okat világhírű bérczei felé büszkén úszik a karcsú Argó. Szive dobbanása távolra már hallatszik, mint párjához közelgő szerelmesé. Az elborult ég könyezve kiséri a vizek hatalmas királynőjét. Szél úrfi pedig sivító fohászokat röpít a lábatlan csoda után. Parti matrózok hajlék alá húzódnak; tűzhelyéhez téreng vissza a kandi népség. Sötét valami magaslik a végtelen lucsok közepén. Az esti homály dőlöngő vályogstátuának alakozza azt. Mellette kisebb nagyobb állványok meredeznek. A vályogstátua-szerű mozogvány : én vagyok. Iszappikkelyes öltönyöm csatak- és kabarékgyárból szerző jelenlegi színezetét, közülem Bagó gazda bukott előőrsége toporzikál. A ki- DIVATCSARNOS! Magát lopja meg, ki mélyen érzi a bajt. Ki a bajt neveti , meglopja a tolvajt. SHAKESPEARE.