Divatcsarnok, 1855 (3. évfolyam, 1-72. szám)

1855-05-05 / 25. szám

dig Lizabeta Ivanovna százszor szebb volt, mint azon szemérmetlen vagy tudatlan hölgyek, kiket hódolva környeztek. Egyszerű és többször csöndesen odahagyva a terem fényét és unalmát, bezárkó­zott vén spanyolfal­, összefoltozott szőnyeg-, szekrény-, kis tükör- és festett faágygyal bútorzott kis szobájába; ott kénye szerint ki­sírta magát, a réztartóban levő fagygyúgyertya világánál. Lizabeta egyszer, két nap múlva Narumoff estélye után, s egy héttel az általunk rajzolt jelenet előtt, reggel az ablakban ült mun­kája mellett, midőn az utczára futó pillantást vetve, mérnöktisztet vett észre, ki­mozdulatlanul szegte rá szemét. Ő fejét lesüté s két­szeres készséggel fogott munkához. Öt percz múlva gépileg nézett ki az utczára, a tiszt ép azon helyen volt. Nem lévén szokása az ablak alatt elmenő fiatal emberekre pillantgatni, szemét majdnem két óráig nyugtatta hímzőrámáján, mindaddig, m­íg ebédre nem hízták. Ekkor fölkelt, munkáját rendbe szedte, s ezen mozdulata alatt a tisztet ismét ugyanazon helyen pillanta meg. Ez neki na­gyon különösnek tetszett. Ebéd után némi megindulással közeledett az ablakhoz, de a mérnöktiszt már nem volt az utczán. Megszűnt róla gondolkozni. Két nap múlva, midőn a grófnéval kocsiba ült, jobbra a kapu előtt fölállított, félig prémes gallérral fedett alakot pillantott meg, melynek azonban sapkája alól fekete szemek villogtak. Lizabeta megijedt, a­nélkül hogy tudná miért, s reszketve ült be a kocsiba. Visszatérvén, szívdobogással futott az ablakhoz; a tiszt szokott helyén való, égő tekintetet vetve rája. Mindjárt visszavonu­lt, de égett a kíváncsiságtól, s oly érzelem támadt benne, melyet életében először tapasztalt. Ettől fogva nem telt el nap, hogy a fiatal mérnöktiszt az ab­lak alatt föl s alá ne járt volna. Nemsokára közöttök néma ismeret­ség támadt. Munkája mellett ülvén, érezte, hogy jelen van, föl­emelte fejét, és mindennap hosszasabb pillantást vetett rá. A fiatal­ember nagyon hálásnak látszott ezen ártatlan kegyért: mindannyi­szor, mikor szemeik találkoztak, a fiatalság azon mélyenható s gyors pillantásával látta, mikép borítja el élénk pír a tiszt halo­­vány arczát. Egy hét múlva mosolyogni kezdett. Midőn Tomszki nagyanyjától engedelmet kért egyik barátjá­nak bemutatására, a fiatal hölgy szíve nagyon dobogott, s midőn megtudta, hogy Narumoff a lovas testőrségnél szolgál, nagyon megbánta, hogy titkát oly botor és elárulta. Hermann, Oroszországban letelepült németnek volt fia, ki neki némi tőkepénzt hagyott. Szilárdan elhatározván, hogy független­ségét megtartja, törvényül tüze, hogy tőkéjéhez nem nyúl, e sze­rint zsoldjából élt, s legcsekélyebb ábrándot sem űzött. Kevéssé volt közlékeny, nagyravágyó, s tartózkodó magaviselete barátinak.

Next