Divatcsarnok, 1858 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1858-10-19 / 42. szám

«t­­•­♦13 650 «h— vannak, s felhagyva a küzdéssel, mely által egyelőre parancsolni akart szivének, azon szép ábrándba ringatta magát, hogy idővel bírni fogja a szép Benitta kezét, szivét. Mily boldog volt, midőn másnap ismét láthatta a béna vitéz mellett — a társalgás egész ideje alatt ott állt a bokor mögött, s pillanatra sem fordítá el szemeit a gyönyörű hölgyről, s képzel­nék-e szép olvasónőim, mire vetemedett este a szerelmes ifjú, hogy szíve imádottját még egyszer láthassa. Aligha ! A padlóul szolgált fák, mint mondám, a tópartja mellett hever­tek, s a­mint Benitta eltávozása után, a kert hátulsó részében járva, nézett a kislak ablakaira, ha vájjon nem láthatja-e meg a szép höl­gyet, sajátszerű eszme villant meg agyában. Tegnap a­mint a béna vitézzel beszélt az úrhölgy — igy gon­dolkozott — azt mondá, hogyha est lesz, s felvonatik a híd, huza­mosabb ideig olvas, s azután imádkozik, igy hát későn fekszik le. Ily kép, ha valaki azon a létrán, mely amott a nagy körtefá­hoz van támasztva, felmásznék ablakáig,­­— bámulhatná kecseit. Igen, de ki juthatna be a szigetbe? kívülem senki! ellenben én, ha akarom, bejuthatok , mert ím , Magyar Balázs uram ide ho­zatta a ketté fűrészelt fákat, s valamint az erdőben tudtam, úgy itt is tudnék átjárást csinálni a vizen. De hátha valaki meglátna, bezzeg meggyűlne akkor bajom a főúrral, ebrudon dobatna ki a várból, vége lenne minden szép álom­nak és reménynek. Ej, ugyan ki látna meg, hiszen este senki sem jár a kertben,s a kis lak ajtaja is becsukatik, a kisasszony udvarhölgyei sem jönnnek ki, s igy nincs okom attól tartani, hogy rajtakaparom, ha a lak hátulsó részéhez, mert — mint megtudtam ott van Benitta úrhölgy hálószobája — támasztom a lajtorját. De illik-e meglesni este egy hölgyet? Hm! hm! ez már nagy kérdés, e fölött még gondolkoznom kell egy kevéssé. Igen hosszúra kellene nyújtanom elbeszélésemet, ha leírnám, mint töprenkedett késő estig az ifjú, s így mellőzve egy új eltérést, röviden csak azt adom elő, hogy elvégre szíve sóvár vágya győ­zött , s eltökélte magát arra, hogy ismét padlót képez a ketté fűré­szelt fákból. Néhány perc, s ki volt vive terve, a hágcsót, mintha csak mo­gyoró pálca volna, vitte a lakig, s a­mint az ablak alá támasztá, evetkekint mászott fel rajta, s a szobába tekintett. Benitta asztalnál ült, s feszült figyelemmel olvasott néhány percig, majd félre tette a könyvet, s ide tova járt a szobában. Szép arca hevült, keble zajongott, de természetesen mindezt nem vette észre a leselkedő ifjú, ok pedig, ha e percben Benitta szi­ H* --------­u~ X |—------------------------------------------------------------------------------------------------------•+ »#

Next