Divatcsarnok, 1858 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1858-09-14 / 37. szám
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------«+** —« 579 *+•— leletét, a bércekről leereszkednek a síkföldre és kiterjeszkednek az egész országon, nem mint vendégek és haszonbérlők, hanem mint urak és parancsolok az örökösi és tulajdoni jog következtében. Midőn Szvatopluknak tudtul adják ezen erőszaktételeket, nem tudja mit gondoljon ezen idegenekről s magaviseletekről. Épen érzésekre akarja nekik adatni akaratát, midőn új magyar követ jelen meg előtte és így szól hozzá : „Halld, mit üzen neked Árpád és a magyar nép az én ajkam által : te nem maradhatsz tovább ez országban, melyet nekünk már egyszer eladtál ; mert mi ezen országot megvettük tőled a lóért, a füvet a kantárért, a vizet a nyeregért.“ — „Rajta hát! kiált fel a morva herceg, kacajra fakadva, a lovat kalapácsosai ütendem agyon, a kantárt a rétre dobom, s az arany nyerget a Dunába vetem.“ — „Mit ártand az nekünk?“ viszonzá a követ egész nyugalommal. „Ha agyonütöd a lovat, uram ebei feltalálandják a hullát és felfalják ; ha a kantárt a rétre kidobod, annak kaszálói megtalálandják és elhozzák azt; ha a Dunába sülyeszted a nyerget, halászai kihuzandják azt a vizből, megszáritják a parton és házába viszik. A ki a földet, a füvet és vizet bírja, az mindent bir.“ — Szvatopluk kissé későn okulván vendégei gazdálkodásmódja és jelleméről, csatában keres üdvöt, de legyőzetik, serge szétveretik. Kétségbeesetten ugrik a Dunába. Árpád birtokába lépvén a bal folyampartnak, most már a jobbra kell át és a szlávok, bolgárok, rómaiak csakhamar kiüzettetnek Pannóniából, vagy pedig hódolásra kényszerittetnek. Ezután diadalon bemenetét tartja az Attila óta elkietlenült Szikambria városba. Ősei palotáit újra megtalálja részint épségben, részint romokban és a magyarok csodálkozva szemlélik, mikép voltak ez épületek mind kőből emelve. E romok közepett, melyek gyászos emlékei voltak a hajdani hún hatalomnak. Árpád húsz napi diadalmi ünnepet (áldomást) ül; fehér lófalkák vágatnak le, melyek húsa megáldatván a táltosok által, a vágószékről asztalokra vándorolnak, hol minden magyar jelen van, a fejedelemtől fogva az utolsó harcosig. Árpádnak és nemeseinek az étkek arany, a közemberek és a népnek ezüst tálakban szolgáltatnak fel. Lakomázás közben csengő zajos zene és a hegedősök éneke mulattatja a vendégeket. E huzamos ünnep örömeinek méltóságos befejezése végett a fejedelem végezetül martalékokat és meghódított földeket oszt ki vezérei, a sereg és minden fajbeli idegenek közt, kik őt a csatában segítették. A régi Hunnia újra meg van hóditva s visszaszerezve, a turul zászlója lobog Szikambria kőomladékai fölött és a keveházai sírtábor nincs többé az ellenség hatalmában. Itt bevégződik Árpád pályafutása, valamint bevégződött Álmosé a Kárpátok csúcsain , az ígéretföldére való bemenetelnél. Ő meghal és magyarjai eltemetik őt nem messze egy folyóka forrásától, ott, hol későbben Sz.-Fejérvár keresztényváros vola emelkedendő. Temetési helye temetőhelye lesz az első korszakbeli magyar fejedelmeknek, kik még vezérek és pogányok voltak; ugyanazon környék szélén fekszik Attila és az ő hún népe, s kettőjök között fogják találni ismét nyughelyüket Magyarország keresztény királyai. — Vége a jövő számban. — 51+~—----------------------------------------------------------------------------------