Divatcsarnok, 1859 (7. évfolyam, 5-39. szám)
1859-07-05 / 27. szám
— Hadúr isten velünk van. Veszszen el mind, ki a keresztben hisz ! S a vezérek, Bua, Bukna, lázas tűzzel villogtatták kardjaikat a holdvilág fényében. — Etelének, Árpádnak istene, apánk istene, nézz most ránk ! Gyulának fiai elsők lesznek a szent háborúban. Vatha pedig az öreg táltoshoz fordult. — Nézd, Kádár, a nép föltámadott, a láng kitört , szólj hozzájok az isten szavával. De a főpap szomorúan viszonzá : — Az áldozat még nem esett el; Hadúr és Ámmán nincs kiengesztelve. Korán mozdultatok. Most vágtatva jött véres karddal egy dalra, alig tudott a felzúdult népen áthatolni, hogy az oltárhoz érjen . Hősök gyülekezete, nemes vezérek, szólt dörgő hangon, én Viske követe vagyok. Kezemben a hadrahivó véres kard. Siessetek Péter király ellen. Minden magyar szív érettünk dobog, minden magyar kar mellettünk támad; az egész ország Viske vezért követi. Maga Aba nádorispán velünk van a táborban. Péternek veszni kell. Siessetek! — A nagyúr Aba veletek van ? szólt mogorván Vatha ; az roszúl van, nagyon roszúl. Az őshit fiainak nem szabad egy táborban, egy sátor alatt lakni a hithagyókkal. Mélyen elgondolkozva bocsátotta le kardját a földre Vatha. — Az roszúl van, nagyon roszúl. Ha nem siessetek , még kezünkben lehet az erő, a hatalom. Mit keres Abu Hadúr népe között. Az roszúl van nagyon. De a nép nem értette, nem osztotta a vezér aggodalmát, nem is hallotta. A kürtök riadása, a vad lárma elfojtotta volna a mennydörgés szavát. Vatha komoran húzódott hátra. Bita élére állt a népnek. — Köszörüljétek meg a kardot, ha nem elég éles, Péter ellen, Péter fejére! Már akkor a kevély Péter földönfutó volt. Fáradt lovon, tépett ruhában vágtatott a mosonyi kapunál. Elhagyta mindenki az elűzött királyt ; alig követte egy kéz szolgája. Szégyentől, haragtól, félelemtől tüzes és kábult volt Péter feje. Sarkantyúzta egyre paripáját, mely kínjában véres szájjal harapta a zabolát s végső erőködéssel rohant előre. Már elhagyta a magyar határt, már szomszédföldet tapodott a paripa lába ; az üldözők elmaradtak, csak egy két besenyő-határőr küldött a szökevény után nyilat. Péter pihenés nélkül vágtatott, hátra se nézett, követi-e, üldözi-e valaki? Fülében zúgott még mindig a lázadók szörnyű harczi lármája s a mint a Duna partján szaladott, a habok csörrenésében is fegyverek zaját hallotta. Mikor végre biztos menhelyre ért, Albert ausztriai markgróf udvarába, ereje fogyatékán volt, keze már reszketett, nem tudta erősen megfogni a kantárszárat , de hevült, ingerült volt, mint a lázbeteg. Szeme vad tűzben égett, fogait erősen összeszoritotta s redők húzódtak büszke homlokára. Németország királya III. Henrik épen az ausztriai markgrófnál mulatott. Hozzá sietett az elűzött fejedelem s letérdelt lábaihoz.