Divatcsarnok, 1859 (7. évfolyam, 5-39. szám)
1859-09-27 / 39. szám
635 .&y A chágán felpattant lovára, kirántotta ragyogó pallosát, és az avar sereg élére vágtatott. — Chágán ! szólt az avarok közöl előlépve egy frank, a császár követe, nem óhajtod még egyszer látni Adelheidot, a rád epedve váró nőt? Tkudun kebelében megmozdult szive, — képzelete elé lebbent a szép nő mosolygó arczával, édes piros ajakival, s felébredt ifjú lelkében újra a boldogító szerelem, óhajtotta még egyszer végig álmodozni azt a boldogságot, mit már élvezett Adelheid hattyú kebelén. — Hol van nem, Adelheid ? kérdé lázasan az ifjú húgán. — Ott van a frankok táborában, őt is elűzte Igor boszúja, szólt újra a frank. — Igazat beszélsz-e te keresztény? kiáltott Thudun, félig felemelve ragyogó pallosát. — Utánnam hágán, ha nem hiszed, utánnam avarok ! a császár szívesen lát benneteket. Kardcsörtetés, és a robogó paripák szilaj dobogása hangzott fel nemsokára az éjben, és a szótlan Thudun után sebesen vágtattak társai a frankok tábora felé. — Hallod-e hágán ! szólt az ifjú mellé vonulva a frank követ, mindjárt elérjük a császár táborát és te meg sem ismersz. Thudun a mellette lovagló frankra tekintett, ki gyors mozdulattal leemelte fejéről aranyos sisakját, és szőke selyem fürtöi hosszú csigatekercsekben omoltak alá vállaira. — Jól látok-e ? te vagy Adelheid, édes szerelmem, gyöngyvirágom !... A nő áthajolt lováról Thudun hágánhoz, ki szorosan mellé voná ménjét, és pillanat alatt átkarolta a karcsú derekat, s pár égető csókot nyomott vér piros ajakba. — Most már nem bánom, történjék akármi, szólt hévvel az ifjú, csak hogy még egyszer az enyim vagy ! V. Szegény ország, szegény avar nemzet ! Nem hiába jelent meg feletted a véres csillag lángüstökével, nem hiába jósoltak ebből azok az ősz táltosok veszélyt, háborút, elpusztulást ! Két sereg állt szemközt egymással az avar birodalom rónáin, mind a két sereg lobogóin ugyanazon turul madár volt kihímezve repülő szárnyaival, mind a két sereg ugyanazon nemzet fia volt, édes testvérek, jó barátok , mégis éles kardot rántottak egymásra. A nagyobbik táborban meggyűlt a szent tűz Hadúr oltárán, a haragos fekete füstfelleg nem emelkedhetett fel magasra, le-lecsapta azt egy süvöltő szél a körülte álló táltosokra, kiknek rezgő éneke szomorúan, bánatosan zengedezett. A másik fél pedig egy ég felé felnyúló ezüst kereszt előtt borult arczra, melyen a Megváltó szelíd szenvedő arcza volt látható, a korony derengő világánál. Mind a két avar sereg imádkozott, mind a két avar sereg győzelemért könyörgött fel a magas egekbe. Az imának vége volt, megharsantak a csatakürtök, a két szemközt álló sereg vészes riadással felharsogta. — Éljen Igur hhágán ! — Éljen Thudun chágán ! Azután előre feszített lándzsákkal, villámló pallosokkal rohantak egymásra ; testvér testvér ellen, avar avar ellen küzdött életre halálra.