Divatcsarnok, 1860 (8. évfolyam, 2-52. szám)

1860-10-23 / 43. szám

NŐI DIVAT- ÉS MŰTANCSARNOK. Mai divat­képünk magyarázata. Ha a nyájas olvasónő mai divatképünk aláírását meg nem néz­né, hanem csak most ezen leírásból tudná meg, hogy ezen divatkép szintén menyasszonyi öltözéket ábrázol, aligha azon gondolatra nem jönne, hogy az idei farsang nagyon egyhangú leend, mert a haladó­­nők még farsang előtt mennek férjhez, nehogy minden fiatal ember Garibaldiner legyen, azaz csak úgy gondolatban. Hogy tehát ezen véleményre alkalmat ne adjunk, sietünk kijelenteni, hogy jelen di­vatképünk csak a múlt számbeli divatképnek kiegészítő része, mint­hogy a múlt számban csak a fényes ruhát mutattuk be mente nél­kül, a­mennyiben a mente az egész derékot eltakarta volna. Örö­mest áldoztunk tehát tisztelt olvasónőink érdekében, hogy a mentét is külön képen mutassuk be. Nekünk ez alkalommal nagyon kevés ba­junk van a leírással, minthogy rajzolónk az eredetit oly tökéletesen lemásolta, hogy legfelebb is csak azt kell mondanunk, hogy a kelme zöldselyem és a diszítmény ezüst sujtásból, ezüst csatlánczból és ezüst vitézkötésből áll. Ezen mente a fehér méllruhához különösen jól állott, főleg, ha a menyasszony piros arczát is hozzá gondoljuk. Ezen mentét szintén Bodroghy úr készíté és pedig úgy, mint a ru­hát Alter Antal úr megrendelése folytán. Ha annyira ki nem fogy­tunk volna az időből, e két képet egyesítve adnék még egyszer, hogy az egész öltözék részletei egyenként lennének szemlélhetők , de mivel a prémes menték szüksége már a küszöbön van, jövő szá­munk már többé nem a menyasszonyé. Egyébiránt meg vagyunk győződve, hogy e két kép is elég arra, hogy tájékozásul szolgáljon, főleg, ha hozzá­teszszük, hogy szükség esetében még bővebb felvi­lágosítást is adunk, ha netalán valamely menyasszony bizalmával felkeres bennünket. Honunkban a képesség és hajlam e térem sem hiányzanak. Ezt a nélkülözések daczára s gyakran nagy küzdelmek mellett új és új erővel felmerült reményteljes tehetségek művei eléggé­ tanúsítják, ámbár eddig csak egy intézet állott fenn honunkban, mely e szép te­hetségeket korlátolt eszközeihez képest némi eredménynyel ápolható : a pesti műegylet. Ezen egylet, mely a művészet iránti szeretet ébresztésére több éven át gyakorolta befolyását, múlt közgyűlése alkalmával kizáró­lag hazafiúi érzelműi egyénekből­ alakult választmánya, által határo­zottabb irányt nyert s „magyar műregylet“-nek­ neveztetett. Egyszers­mind főczéljául a hazai művészet fölsegélésére, nem különben a­ mű­­lapok minél gondosabb, czélirányosabb és a közönség igényeit­ ki­elégítő kezelését tűzte ki. Rendeltetésének megfelelő­ ily szervezeténél fogva, egyedül a részvényesek száma határ­ozand annak jövője fölött­: nyilvánosan kell kijelentenünk tehát azon forró óhajtásunkat, h­ogy a honnak műkedvelői, sőt minden lelkes fia, kik a nemzet fensőbb ér­dekei iránt hazafiai kegyelettel viseltetnek, ez intézet gyámolitásában,­ minél jelentékenyebb részt vegyenek. Minél több részvényes lesz, az intézet annál inkább virágozand. Részjegyek, melyek mindegyike­­után a műlapnak egy példánya évenkint kézbesittetik, 5 pint, vagy­is 5 frt. 25 kr. rajpénz lefizetése mellett, az egylet ügynökeinél a vidéken, vagy az egyleti titkár, Ritter Sándor ur által Pesten, fel­­dmnasor 8-dik szám alatt szerezhetők. B. A hazai művészet ügyében, Nemzetünk minden irányban halad s igyekszik, hogy minden­­­nemű tehetségei felődjenek és virágozzanak. A gazdászat, ipar-és gyakorlati tudományok gyarapítására czél­­szerű intézetek alakultak, melyek anyagi jólétünk föltételeit megala­pítván, egyszersmind a közélet és nemzetiség eszméinek gyámolítói lőnek. Az irodalom és költészet iránti részvét mindinkább t­erje­dni kezd ; akadémia, Kisfaludy-Társaság közpártolás tárgyai. A tudo­mányok ápolására áldozatkész lelkesültség mutatkozik mindenfelé. Bizton remélhetjük tehát, hogy az akadémia nagyszerű megalapí­tásának , a tudomány gyors fölvirágzása, a literatura, és az alsóbb osztályokat is átható átalános műveltség emelkedése, leend­ő köz­vetlen eredménye. Igen óhajtandó, hogy e czélra minden eszköz fölhasználtassék, s a tudomány és irodalom fejlettsége mellett az anyagi és lelki szép­ségnek képviselője, az érzelmek nemességének egyik nagy eszköze és ápolója: a képző­művészet is részesüljön ama közfigyelem­ben, melyet annak méltósága és közös czélunkat illető jelentékeny­­sége igényel. A hajdan, közép- és jelenkor történelmei egyaránt bizo­nyítják, miként a képző­művészet mindenkor szoros kapcsolatban állott az átalános műveltség haladásával. A középkor nemzedékeit átható vallás iránti kegyelet, harczias szellem, az igazság és erény eszméletei, szóval az emberi érzelem benső életének különnemű ténye­zői a költészetben és a képző­művészetben találák legélénkebb ki­fejezésüket. Míg az eszméletekben gazdagabb, s terjedelmesebb köl­tészet a képzelet közben­járásával szól kedélyünkhöz, a képző­művé­szet idomok, alakok és tárgyak élénk előállításával gyakorolja köz­vetlenebb hatását, a természet alkotmányainak csodabetűivel gyakran a legrejtélyesebb, szóval érinthetlen vonalakban értelmezvén a gond­viselés nagy eszméit, s ekként lényegében a költészettel megegyezve, annak mellőzhetlen kiegészítő részét képezi. Levelezések. Ab­on­y, sept. 8-án 1860. Tisztelt szerkesztő úr! A casinó termeiben tegnap tartott, hang­versenyre oly vendégsereg gyűlt egybe, melyet nemcsak a vidéken, de a fővárosban is szemenszedettnek szabadna nevezni; mi a szép­séget s értelmiséget illeti, lehetett volna abból egy kis képtárt s mi­niatűr academiát kiállítani. Bognár Vilmo s Etelka kisaszonyok, kik eléggé el nem ismerhető szívességgel jöttek le hozzánk, leginkább járultak a műsor­­rozat érdekesbitéséhez, melynek öszeállítása ép oly finom tapintatot, mint jó ízlést árul el. Miután helybeli dalárdánk, mely közszeretetben álló kántorunk Reitter M. ur vezetése alatt áll, a veséig ható „Szózatot“ zengő elviharzó tapsok között, a rendezők egyike Kecskeméty ur Pe­tőfitől a „Magyarok Istenét“ szavaló elragadó tűzzel. Utána V­á­r­­konyi Paulina urhölgy ült zongorához, finom színezéssel s szo­katlan tisztasággal játszva el Willmersnek a ,,fóti dalra“ írt vál­tozatait. A harsány „éljenek“, melyek a programm e számát ju­­talmazák Gaál Vilma k. a. fölléptével szűntek meg, de csak azért, hogy annál nagyobb dörgéssel újúljanak meg ismét, mert a tisztelt hölgy a „magyar leányt“ oly vitézül s gyöngéden, oly magyaros bátorsággal s igaz kifejezéssel mondá el, melyre bár szép­re voltunk elkészülve, jóizű meglepetéssel néztünk össze. Hogy a kedves honleány ily utánzatra buzdító példát mutatott városunk fia­tal hölgyeinek, hinnünk engedi, miszerint a télre tervezett, de még egy csöppet sem szervezett „műkedvelői előadás“ nem lesz lehetlen­­ség Abonyban. Mentől ellőbbre haladt a hangverseny, annál élvezetesbé jön az ránk nézve. A fokozatos tetszésnyilatkozatok tetőpontot értek el, midőn atyjától kisérve Bognár Vilma kisasszony kezdé rá a bűbájos magyar nótákat oly váratlan szépséggel s ellenállhatlan eredetiséggel, oly magyaros édes zamattal, hogy a casinó ablakai, ha kevesebb függetlenségi viszketeggel lógnának is rész alkotmányu sarkaikban.

Next