Dolgozó Nő, 1960 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1960-05-01 / 5. szám

A férfiak sem maradnak le. Hat hektárról lekaszálják a szénát, és öt hektár zabot termelnek szintén a közös alap javára. A gazdaság nyilvántartásából tudtuk meg ezeket az adatokat. De hogy honnan ered a tagok önzetlen segíteni akarása a közös vagyon gyarapítására, arról a számok nem beszélnek. Szorgalmasak, dologszeretőek a szurdokiak, az alapszervezet po­litikai-nevelő munkája megértette velük, hogy érdemesebb közösen dolgozni. Megkérdeztük, ki dolgozott legtöbbet a közös alapért. Felsorol­tak néhány nevet: Maria Sandu, a nőbizottság elnöknője, Maria Zaharia, Ruxandra Lupşa, Susana Rusu, Nastasia Puşcaş, Susana Ilieş és hozzátették, hogy a többiek is, mind ahányan vannak. A tavaly a 23 hektár cukorrépa után közel kétszázezer lejt és 5169 kg cukrot osztottak a tagoknak. Az idén negyven hektárt vet­nek, s ebből több mint egymillió lej készpénzre és egy vagon cukorra számítanak. Ilyen eredmények valóban munkára serkenthetik a szurdokiakat. De nemcsak az egyéni jövedelmük érdekli őket. A közös gazdálkodás iránti szeretetre vall, hogy ebben az évben hét brigádra osztották a tagságot, s együtt végzik a munkát. Akár­csak a kollektív gazdaságban. közös virágzó gazdaság fejlődik Szurdokon. Ebben a kis szamos­­menti faluban is tudatosan és határozottan építik a jövőt, a szocia­lizmust, akárcsak egész szorgos, dolgozó népünk. LEN ILONA nagy évforduló, az ötvenéves ünnep elmúlt. A nők — ünnepeltek és ünnepeltek­­— visszatértek a dolgos hétköz­napokhoz. A gépek, munkapadok, íróasztalok mellett, a termőföldeken s az élet sok más területén folytatják a munkát. Dózsa Katalinnal sincsen másképp. Március nyolca­dikán ott állott az ünnepeltek között, a Kolozsvár tarto­mányi néptanács nagytermében, és átvette kitüntetését, a munkaérmet. Másnap ismét belépett a România Muncitoare Kendőgyár kapuján, éppoly korán és pontosan, mint 24 évvel ezelőtt. Csak mégis — egészen másként. Akkor mint fiatal, tanulatlan munkáslány, aki napi 10 lejjel kapott kevesebb fizetést munkájáért, mint a többi munkások, pusztán azért, mert­­ fiatal lány volt. Most pedig mint kitüntetett textilmér­nök, aki épp azért kapta a kitüntetést, mert kiváló szorgalmat, előme­netelt tanúsító, megbecsült nő. Az elmúlt 24 esztendőnek a történelméről beszélgetünk. Hogy mi is volt akkor, s milyen volt ő, Katalin. A szegénység kenyerének jó ismerője az életből kirekesztett munkáslány. Négy elemi osztályt végzett, nem tanulhatott tovább. Az első gimnáziumba ugyan beiratkozott, de egy napon hazaküldték az elmaradt tandíj miatt. 3600 lej volt a tandíj, édesanyja — munkásnő — félévi keresete sem volt elég arra, hogy az egyenruhát, könyveket, tanszereket bevásárolja, s kifizesse a tandíjat. S hát a másik gyermek, a fiú iskolázása s a mindennapok sür­gető követelőzése?! Maradt a négy elemivel Katalin, és sajgó vággyal a tanulás, az iskola után. A felszabadulás az ő életébe is nagy változást hozott. Megismerte, S­zülőotthon épül Ketelenden. A hír, amely szerkesztőségünkbe ér­kezett, megszokott már, hiszen szerte az országban sok száz falu­ban épül iskola, orvosi rendelő, szülőotthon, kultúrház. A Kolozs­vár rajoni Ketelend nőbizottságnak példája mégis említésre méltó. Elhatározásuk szerint június elsejére készen áll majd a jórészt önkéntes munkával készülő szülőotthon. Az építkezéshez szükséges összeget az asszonyok adták. Kőtelenden 20 000, Visán 5800, Bárén 2200 lej gyűlt össze. A korszerű berendezést már megkapták az Egészségügyi Minisztériumtól. Addig ís, míg használhatják, a zsáki orvosi rendelő­ben őrzik. A szép kezdeményezéshez méltó, bensőséges hangulatú ünnepség keretében kezdték meg az alap lerakását március nyolcadikán. A sok lelkesen dolgozó asszony közül megemlíthetjük Fesnic Nuşicát, Fodor Annát, Moldovan Hortensiát, Fodor Kiss Máriát, Moldovan Susanát. Minden bizonnyal határidőre elkészül a szülőotthon, és íg valamm­int a visai és bárói asszonyok a legjobb feltételek között hozzák majd világra gyermekeiket, megértette, mi a feladata, hogy mint munkásleánynak hol a helye. Az elsők között volt, akik kérték felvételüket a pártba. Az üzemben alakult kétéves szakiskolát elvégezte, ő érte el üzemük szakiskolásai közül a legjobb eredményt, a pártszervezet továbbtanulásra javasolta. Nem kellett nagy rábeszélés, nagy bizonygatása annak, hogy a „mi sorainkból kiemelkedett mérnökök, értelmiségiek kellenek". Tanulta a számtant, fizikát, kémiát, az elmaradt középiskolát pótoló előkészítő egyik legszorgalmasabb tanulója volt. Huszonheten tanultak az előké­szítőn, s a főiskolára javasolt 11 között ott volt Dózsa Katalin is. És ott volt az öt között, akiknek sikerült a felvételi vizsga. A bukaresti munkásfőiskola hallgatója lett. Amíg erről beszélgetünk, Dózsa Katalin feleleveníti az emlékeket. Első évét a főiskolán. A nehézségeket, a kétséget, hogy bírni fogja-e a tanulást? Nem volt kicsiség az a feladat, amellyel meg kellett birkóznia. De bírta. Legyűrte a nyelvi nehézségeket is. Legelőször is a román nyelvet tanulta meg. Az első év végén a jó közepesek között volt. A másodikon előre rukkolt. De akkor még történt valami. A különleges, kétéves munkás főiskola politechnikai főiskolává alakult át. Ez nemcsak igényesebb tananyagot jelentett, de a magasfokú tudományok négyéves tanulását követelte. Döntenie kellett, marad, vagy félbeszakítja a tanulást. Haza­jött Kolozsvárra—férje itt él—, s az üzemi pártszervezet tanácsát kérte. Elvtársainak az volt a véleménye, hogy tovább kell tanulnia. Érezte ő addig is, hogy nem futamodhat meg. Az a sok áldozat, amivel a párt, az ország eddig is segítette, támogatta, nem válhat semmivé. De kellett, erőt adott a biztatás. A harmadik évet a iaşi főiskolán végezte. Ott végezte el a negyediket is, és ott tette le az államvizsgát. Dózsa Katalin textilmérnököt kérésére a kolozsvári România Mun­citoare Kendőgyárba nevezték ki. Jelenleg a tervezési és termelési osztály vezetője. A párt bízik benne, és bíznak munkatársai is. A városi nőbizott­ság tagja és képviselő. Március 8. a nőmozgalom ötvenedik évfordu­lója óta pedig a munkaérem tulajdonosa. Dózsa Katalin most boldog és büszke. Nemcsak a diplomájára és felelős munkakörére. Elsősorban a párt bizalmára. Arra, hogy párttag. Mert ez a legszebb, a legnagyobb. JAGAMAS ILONA AMIRE A LEGBÜSZKÉBB

Next