Dolgozó Nő, 1968 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1968-01-01 / 1. szám

DOMOKOS GÉZA Legyen , csak január ILLYÉS GYULA LÁBNYOMOK A kétnapos hóban jól láthatók a lábnyomok. Itt jött a férfi, széles és nehéz léptekkel, akár az elrendelés. És szembe — könnyedén, szaladva tán — a lány. Itt találkoztak. Aztán — hol a nyom? A völgy felé, a hó­fuvatokon csak az a súlyos férfi­láb megy már tovább, a mély havat mélyebbre törve még. És ő, a kicsi könnyűség ? Ó, bár örökre­tartó boldogság kapta volna ölbe! Kezdetben volt a tél és a nyár. A síelés és a Zágon. Emez fagy és félelem ízű volt; akkoriban nagy hide­gek és farkascsordák jártak az azugai erdőkben. Amaz most is az árpára érő alma, a száradó kalangja, a friss szénával megrakott odor illatát hozza feléje. A tavaszról és őszről nem volt tudomása. Ha jól meggondolja, nincs is sem őszi, sem tavaszi emléke. Talán az iskolakezdés. Vagy a húsvét. De mivel sem az első tanítási napon, sem vízbevető hétfőn nem látott soha havat, azt hitte, nyáron van az is. Diáksága legelején, úgy lehet, éppen az első napon, egy aranyzsinóros felsős, Tajthy úr? Gires úr? Tordai úr? nem emlékszik már, ki, így szólította meg a bentlakás folyosóján: „Jeride, Január!“ Elképedt. Arról hallott, hogy a kollégiumban karszám­ot adnak, de hogy nevet is adjanak? Pláne ilyen nevet? Kiderült, hogy ez itt a rend, aki elsős — január. Ha bátrabb, vigyázzba vágja magát és­ alázatosan jelentem, tévedni tet­szett. A továbbiakban pedig megmagyarázza, hogy igaz, most lett mikós, de másodikba jár, az első osztályt magánúton tette le. Hamza, a Csíki­ utcai szabó a hibás, amiért még nincs egyensapkája, s a kijáró két ezüstzsinórral is nem bizo­nyíthatja: nem január. Több mint huszonöt éve ennek. Ma... Január. Kos-hava? Ördögöt. Fogadalom-hava, ígéret-hava. Jóresvénység­­hava ! Ő, ez a hónap, a merész, kezdő, az elszánt útnak induló. Vele születnek meg az esztendők, vele vágnak az idő ködének a századok. Hogy a születésekor fellobbant akarások nemegyszer kialusznak, hogy a disznótorokh­úsa-kolbásza elfogy, s a farsangi maszk­ok kacaja kamrák sötétjébe, padlások porába kerül? Ezért ne őt érje bántás. Hozzon február és március és a tavasz és a nyár, hozzanak az „év végi emberek“ örömet, nyugalmat, bőséget vagy bajt, bánatot, kárt, ő Janusnak, a kétarcú istennek hava, a jövő, a tovább­lépés, a bizakodás képét fordítja a világ felé. Van valami nagyon emberhez méltó abban, ahogyan az ólmos felhők, kopár fák, havas mezők, néma erdők napjaiban az élet, a munka, a szerelem fényét és melegét értjük és esdjük,­ ahogyan ezekért küzdeni tudunk. Január a romantikusok hónapja. A süvöltő szelektől nem félőké, a szava­kat megtartani tudóké. Jó huszonöt évvel ezelőtt Gires úr? Tajthy úr? vagy valamelyik más ba­­sáskodó felsős így szólított meg egy félszeg kisdiákot: Január.Ami nagyon rosz­­szul esett akkor neki. Ma nem esne rosszul. Ne haragudj rá, férfiak hava, január. L» ^ mju p ^ ^ *T% #J% ^p (IOAN MICLEA-MIHALE felvétele)

Next