Dolgozó Nő, 1970 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1970-06-01 / 6. szám

MINDIG — A mi tanító nénink a legszebb! — mondják az enyedi tanítóképző gyakorló-elemijében a húszesz­tendős András Katalinról és a huszonöt éve tanító Rusu Anáról. De nemcsak a tanító nénije, a ta­nítója is ilyen szép a kisdiáknak, ha érzi annak er­kölcsi erejét. S ez az erő az idősebbeket is magával ragadja. Gárdonyi Géza ezért is nevezte a tanítót a falu lámpásának. A tudás, az erkölcsi szépség megannyi fény­forrását gyújtotta, táplálta fennállásának közel százhúsz éve során a pedagógusképzés egyik régi otthona, az enyedi tanítóképző — nehéz lenne hamarjában össze­számlálni. Könnyebb és érdekesebb a hagyományok­ban élő hatását felmérni. A majd három és félszáza­dos Bethlen Gábor Kollégium— ahol a tanítóképző tagozat működik — a nyári szünidőben sem üres. A­­régi fészekében havonta két összejövetelre is sor kerül. Élet lengi be az iskolát. Behavazott és dúsfartó fejek hajolnak össze az osztálynaplók felett. A pedagógus szép hivatásától búcsúzó és terveik, álmaik megvalósításába kezdő tanítók mondják el egymásnak, hogy az alma matertől kapott értelmi és erkölcsi értékeket mint kamatoztatták. «...hogy jövőnk hibátlan legyen» A tanáraikhoz, az iskolához írt levelek is sokat mondanak. Különösen a «Kedves Tátinak» — Molnár Árpádnak, a pedagógia tanárnak címzettek. Találomra veszünk kézbe néhányat. Ezt egy félre­eső mezőségi falucskából, Mezőbodonból irta Kiss Fe­renc tanító: «Hat év telt el azóta, hogy végeztünk. Hosszú idő, de egész életem nem lesz olyan hosszú, hogy elhalványuljanak az iskolai emlékeim. Szülő­falumba kerültem s mégsem könnet a dolgom, de a tétlenség megbénítana. Be akarom bizonyítani a szülőknek, hogy érdemes tanulni...» (A levelet 1964- ben keltezték). «Érszőlősön tanítok — írta Sáska Gábor 1967-ben — Elmaradott kis jobbágyfalu volt, s még nem heverte ki egészen a múltját. Igaz, ilyen helyen még nagyobb szükség van rám — reánk, felkészült pedagógusokra. No, de üsse kő! Fontos, hogy eredményes munkát végezzek, és — amint kedves iskolánkban lelkünkre kötötték, törjek a ma­gasabb cél felé, s dolgozzam úgy, hogy jövőnk hi­bátlan legyen.» Szabó Mária írta 1969 őszén: «Napjaim minden percét betöltik a gyermekek. Ez jó érzés! Tanulásban az elsők vagyunk az iskolában, de sok kultúrműsort is rendezek...» «Most látom igazán, milyen jó érzés, ha az ember lelkiismeretesen, oda­­adóan és jókedvvel dolgozik. Köszönöm a kedves választ hasznos útbaigazítást...» — írja Szász Olga Középajtánál. Idézhetnénk a keserűi,magyarosi, beczei, magyarlapádi ifjú pedagógusok hasonló leveleiből is. Bizonyságai annak, hogy a félreeső falvakban sem szakadtak el iskolájuktól, megtalálták a helyüket, telje­sítik hivatásukat. S az új pedagógus nemzedék? Az osztálykönyvek tanúsága szerint tíz esztendeje nincs bukó! Kötelességtudat a tanulásban és sokol­­­­dalúságra törekvés a művelődésben. Szavalóver­senyek, színielőadások, a növendékek és meghívott hivatásos művészek ének- és zenekari hangversenyei, irodalmi estek, tornabemutatók és sportversenyek, néprajzi és folklór gyűjtők köre — ki-ki hajlama, érdek­lődése szerint vesz részt tevékenységükben. A gyer­meknevelés nehéz «mestersége» mellett a falu mű­velődésének irányítására is felkészülnek, hogy való­ban a tudás, a művelődés fényforrásai lehessenek. Az idősebb pedagógusnemzedék átplántálja a fiatalabbá az egészséges munkaszellemet, a közös­ségi érzést Legújabb bizonyítéka: az enyedi nevelők — akárcsak az ország többi pedagógusa — az elsők közt siettek az árvízkárosultak megsegítésére. Május­ban két napi fizetésüket ajánlották fel, ruhaneműt gyűjtöttek, árván maradt és hajléktalan gyermekeket fogadtak a családjukba. Az intézet bennlakása szá­mos, az árvízsújtotta vidékekről érkezett tanulónak nyújt ideiglenes otthont. A pedagógusjelöltek vállal­ták, hogy a nyári szünetben részt vesznek a károkat szenvedett termelőegységek újjáépítésében. K.E. SZIKLÁK SZÜLTE HAVASSZÉPE . Hívják havas szépének, hangarózsának, nevezik vérvirágnak vagy egyszerűen csak sziklarózsának. És aki csak egyszer is látta lángbaborult bokrainak vérvörös foltjait izzani a hómezők peremén, az magával vitte képét, illatát,leveleinek bódító miazmáját. Mert a havasi rózsa, a Rhododendron testvérével, az Erikával együtt talán inkább lehetne a turisták virág-emblémája, mint a gyopár. Ezt gondoltam, amikor a Retyezát csúcsain csodáltam szépségét. Mert a havasszépe a sziklák igazi szerelmese. Nem válogat a talajban, de kényes rügyeinek védelmére szüksége van a téli hópaplan palástjára. Ezért virít legszívesebben széltől védett völgyek peremén. És azt sem szereti, ha sokáig fedi őt a fehér szemfedő. Rövid odafennt a havason a vege­tációs idő, sietni kell a rügyfakadással, virágnásszal, terméshozással. És milyen kényesen vigyáz magára. Porzói sokkal hamarább érnek meg, mint a bibék, s így a káros önbeporzás ki van zárva. A távoli házasságközvetítést pedig rábízza a hosszú szivókájú poszméhekre, amelyek mézcsárdáját kerülgetve valósággal körüludvarolják őt, Rimszkij Korszakov Dongójának allegróba fojtott kerengő ütemeit idézve. És rajtuk kívül nincs ám mit keresnie a vérvörös szirmok körül más bogárnépségnek, himpellér pillan­­gósónak,csélcsap lepkéknek, olyan udvarlónak, akit csak nektár «hozománya» csábít egy kis virágkalandra. A havasszépe «kalandorok kíméljenek» jeligével szirmainak színével közli, hogy szerte az egész havason itt van a dongók szezonjának ideje. Az apró termetű, rövid szivókájú «bogár lovagok» előtt pedig finom kis szőrszálacskák kerítése védi a bibét, a magrügyet. És bizony az sem csoda, ha a szépséges virág legendák, mesék hőse lett. A Retyezáton legeltető pásztor azt mondja róla, Jorgován elte hétfejű sárkány véréből fakad, a germán mitológia a mennydörgés Donar virág­jának véli. Nem jó ott lenni mellette a havason, ha nagy idő közeledik, mert villámot vonz vérvörös bokra. — Persze, ma már kertészeti katalógusok árjegyzékeibe is bevonultak a nemesített havasi rózsák tucatjai. De higgyék el, legszebb mégis az, odafenn a felhőkkel kacérkodó csúcsokon, ott, ahol még él a nagy Pán, ahol még nem hever némán hétcsövű fuvolája és ahol tengerszemek tükrén tündérek táncolnak ma is a holdfény ezüstjében. Mert ott van a havasszépe igazi hazája... örök birodalma. . . Dr. XANTUS JÁNOS

Next