Dolgozó Nő, 1973 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1973-01-01 / 1. szám

iparágnak: itt készül az országos papír­­lemez-termelés 23%-a, a csomagoló­anyagok 42%-a; iskolai rajztömböket, növénygyűjtő mappákat, névjegykár­tyákat s még jó néhány cikket csak ebben a gyárban készítenek. — Itt még a régi eljárással szárítják a papírlemezt — kalauzol végig az igazgató egy földszinti munkatermen­y, nehéz munka a nedves, vastag lemezt két sarkánál fogva felfüggesz­teni s végigcsúsztatni a szárító alagút­­ban. Az új szárítókemencéken széles futószalag szállítja a papírlemezt. A férfiaknak is fárasztó régi munkasza­kaszt itt a nők is könnyűszerrel elvég­zik, csak annyi a feladatuk, hogy állan­dóan «etessék» a kemencébe kúszó szalagot. Minőségileg is összehason­líthatatlanul jobb a termék, a négyféle sebességre állítható futószalag, az egyenletes hőfok ennek a biztosítéka. S mert önerőből építettük, érthető, hogy büszkék vagyunk rá... Jobbat, többet termelünk, könnyebbé vált a munka, ami nem lényegtelen szempont egy olyan gyárban, ahol a dolgozók nagy része nő. A dobozgyártó- és a papíráru-részleg alkalmazottainak például 80 százaléka asszony, leány. — Mit tart még érdemesnek a bemu­tatásra? — faggattam tovább. — Talán a dobozsarkokat vágó gépe­ket, a vonalzógép korszerűsítését (au­tomatizálását), a hidraulikus préseket említeném — amelyek ugyancsak itt készültek, s csaknem kizárólag nők dolgoznak mellettük. De az egyik leg­lényegesebb lépést a gyár fejlődésében a papíráru-részleg felépítése jelentette. Istálló állott azon a helyen, a lovat belső anyagszállításhoz használtuk, természetesen ezt a munkát is már rég gépesítettük. Talán kifejezőbb, ha szá­mokban folytatom: 1949-hez, a terv­­gazdálkodás első évéhez viszonyítva negyvenhatszorosára nőtt az átlagos árutermelésünk, s az utolsó két évben az átlagos árutermelés 145%-ról 196%­­ra emelkedett. — Sokatmondó számok valóban, az egész munkaközösség odaadó tevé­kenységét, szorgalmát jelzik — s egy­ben magyarázatul is szolgálnak a kitün­tetéshez, a Munkaérdemrend I. foko­zatához, melynek felnagyított mását ott láttam magas talapzatra állítva az ud­varon. — Hagyományos már nálunk a gyár iránti ragaszkodás — fennállása óta nem egy alkalommal bizonyították ezt a munkások. Igaz, kenyeret, megél­hetést jelentett számukra a gyár, de mégis említésre méltó, hogy amikor egy 1944-es bombatámadás idején 14 bomba hullott az udvarára, a munkások takarították el a romokat, földhányáso­kat, ők javították ki az épületet, vagy 1947 augusztusában, amikor tűz ütött ki, a munkások mentették meg a beren­dezések jó részét, s mert nem volt elég pénz az újjáépítéshez, kátrány­papírral fedett tető alatt dolgoztak két váltásban — télen. Többen még ma is itt vannak azok közül, akik e nehéz éveket átvészelték — érthető tehát, ha ma, amikor összehasonlíthatatlanul jobb körülmények között dolgoznak, igyekeznek tudásuk legjavát nyújtani. — Mégis mi az oka, hogy a fiatalok nem a legszívesebben fogadják, ha a munkaerő-elosztó irodából ide irányít­ják őket? Ezt a kérdést már nem az igazgató­hoz, hanem a pártalapszervezeti tit­kárhoz, Buturca Melania mérnökhöz intézem. — Az igazság az, hogy nem tulajdo­nítottak soha túl nagy jelentőséget a mi vállalatunknak. Jórészt csomago­lóanyagot gyártottunk — s az áru tetszetős, vonzó, «reklámozó» csoma­golása csak az utóbbi években vált sürgető igénnyé. Ez bizonyos fokig meg is szabja a jövőbeni feladatainkat. A munkafázisok még a gépek mellett is általában könnyen elsajátíthatók, talán ezért is gondolják, hogy nálunk kisebb képességgel is megfelelően le­het dolgozni. A valóság azonban más: a fegyelem, a pontosság, a szorgalom, a törekvés éppen olyan elengedhetet­len követelmény, ha papírt enyvez az ember, mint ha a legbonyolultabb mű­szert kezeli. Jövőre már a szakiskolából is megérkezik az első csoport , s biztosak vagyunk abban, hogy a fiata­lok is felzárkóznak majd a régi, kipró­bált gárda mellé. Olyanokra gondolok, mint például a 33 éve itt dolgozó Simó Margit, akit most a Munkaérdemrend III. fokozatával tüntettek ki, mint Gagyi Jolán, Anka Mária, akik munkaérmet kaptak az évforduló alkalmával, s így sorol­hatnám, tovább a dicséretre mél­tók neveit. Ők az aranyfedezet arra, hogy a meglevő gépi berendezéseink­kel— s a munkáslétszám bizonyos fokú bővítésével — teljesíteni tudjuk cél­kitűzésünket: négy év alatt fejezzük be az ötéves tervet. S hogy egy köze­lebbi adatot is mondjak — póttervünk az idei előirányzott termelésünk érté­kének 25 százaléka. S ezzel gondolom, hírünk, becsületünk is nő az emberek szemében. LEN ILONA N­ em titok a sebes­ harisnya­­gyárban, hogy az elmúlt években munkára jelentkezett érettségi­zettek mindegyike csak ideiglenes megol­dásként választotta gyári munkahelyét, azzal az eltökélt szándékkal, hogy úgyis tovább tanul majd. Az eldolgozórészleg KISZ-bizottságának titkára, Cimpian Mariana azon a véleményen van — (s ezt a részleg párttitkárnőjével váltott gondolatok csak megerősítették)—, hogy a gyár vezetősége meglehetősen enge­dékeny álláspontot tanúsít az érettségi­zett lányok iránt. — Egy éve dolgozom itt — jelentette ki. — Nagyon sok társam egy év után, ősszel abbahagyja a munkát, hogy készül­hessen a jövő évi felvételi vizsgákra. Akinek nem sikerül, úgyis visszatér ide. Legalábbis így képzelem, én ugyanis, ha majd újra a főiskolán próbálkozom, nem számolok el végleg... Képzőművésznő akar lenni, de ahogy érvel, még a kislány beszél belőle: —Mi azt szeretnők, hogy az élet tiszta és csendes legyen, mint egy költe­mény! Nem láttam képzőművészeti kísérle­teit, nem ismerem képességeit, de furán hangzik, hogy napjainkban valaki, aki művésznek készül, nem az élet problé­mái, nehézségei, nagy témái iránt vonzódik,hanem csendre vágyik és vala­milyen tisztaságra. Amatőr felfogásra vall, vagy éppen gobelint varró nagya­nyáink álmodozó kis életét juttatja eszem­be. Mégis szimpatikus lány, meggyő­ződésem, hogy más területen már maga­biztosabb, határozottabb. S ebben a gyári közösségnek is van szerepe. — A sikertelen felvételi után egy évig .Versenyben az idővel Precup Ana szakmunkásnő az esti liceum végzettje, négy éve dolgozik a gyárban . A dobozkészítő-rész­­leg egyik gépsora

Next