Dolgozó Nő, 1983 (39. évfolyam, 1-12. szám)
1983-07-01 / 7. szám
MEGÉNEKLÜNK. ROMANIQSES A szó erejével Kováts Nagy Borbála, az aradi Periszkóp népszínház tagja az Egy zarándok naplójából című előadói estjét — amikor műfajáról kérdeztem — lírai oratóriumnak nevezte. Együtt boncolgattuk a címet és a műfajt... Szavalóestje valóban zarándokút a haza, de még inkább a szülőföld fogalma körül, méghozzá drámai módon, a lélek legkisebb rezdüléseit is éreztetve, az öntudat különböző régióit is megjárva... “Elindultam szép hazámból“... dúdolta fájdalmasan, és a költészet szárnyán bejárt más tájakat, idegen országokat, hogy a világ bármelyik csodáját látva, akármerre pillantva is, mindig a szülőföldet lássa; mindig azt a dallamot, azt a nyelvet érezze legközelebb szívéhez-életéhez, amelyet először hallott, amelyen az édesanya először szólt hozzá. Lírai volt ez az egyszmélyes színház. Hazai kortárs magyar költők és prózaírók — Szilágyi Domokos, Kányádi Sándor, Sütő András, Király László, Cseke Gábor, Ferencz S. István — műveiből idézett sorokból fűzte össze azt a logikailag és érzelmileg egyaránt szoros láncot, amelyben a gondolatilag odaillő népballadák is egy-egy láncszemet alkottak. Oratórium is volt ez a szavalóest: az egyszerű, de érzelmektől fűtött előadásmód, a meghitt, közvetlen beszélgetés a hallgatóval váltakozott a szenvedély hangjával. Mondanivalóját minden külsőség, színpadias gesztus nélkül érzékeltette Kováts Nagy Borbála. Aláhúzták mindezt a zenei részek: a Bartók és Kodály feldolgozásában előadott erdélyi népdalrészletek. S bár gitáron szólaltatta meg e dallamokat Kozma Nagy Ildikó, mégsem éreztük stílustörésnek: a tehetséges fiatal gitáros annyira tudott alkalmazkodni a hangulathoz, a szöveghez, a szavaiéhoz. „Vándorolni tájakon, országokon át, végig vándorolni az életen, térben és időben egyszerre érezni őseink és a saját magunk világát... Elmehetsz bármerre, de szülőfölded, otthonod csak egy van, a gyökerek visszhúznak... A haza az haza, akármilyen nyelven beszélsz is. Mindegy, hogy milyen nyelven szólalsz meg, csak igaz ember légy.“ Kováts Nagy Borbála így fogalmazta meg nekem előadói estjének lényegét, egyszemélyes színházának mondanivalóját, amelynek nemcsak Aradon, hanem Kolozsvár-Napocán, Nagyváradon és a fővárosi Petőfi Sándor Művelődési Házban is tapsoltak. A siker nemcsak a két előadóművész érdeme, hanem a munkatársaké is: a szöveget szerkesztő Znorovszky Attiláé, a rendező Lelkes Gáboré, a díszlettervező M. Sághi Annamáriáé. (Kozma) — A táncot meg a népdalokat még a kézdivásárhelyi iskolában szerettem meg — vallja Locaciu Hegyesi Mária tanítónő. — S bármerre kerültem — eleinte Gelencén, majd Csomortánban tanítottam —, azon igyekeztem, hogy kis tanítványaimmal tánccsoportot alakítsak. Az évek során alkalmam volt pótolni ilyen irányú tudásomat, továbbképző tanfolyamot is végeztem. Több mint húsz esztendeje élek Nagyborosnyón (Kovászna megyében), hát itt volt a legtöbb alkalmam műsor betanítására. Melyik is maradt meg leginkább emlékezetemben? Talán a nemzedékek tánca. A kicsik kezdték, aztán a lánykák folytatták, míg végül az idősebb asszonyok következtek, s befejezésként öt korcsoport forgott együtt a színpadon. Nagy munka volt, de a nőbizottság sokat segített a szervezésben. Akárcsak egy másik sikeres műsorunkban, a párnás táncban. A tizenkét Életre szóló vonzalom párnak az asszonyok a kézimunka körön varrták ki a párnákat. Az elmúlt télen két tánccsoporttal dolgoztam. Az egyik a favágók témás táncát mutatja be, ezt ugyan nem egyedül készítettem elő, Oláh Miklós fiatal házasember a segítőtársam, a családalapítás miatt maradt ki a Vadrózsa együttesből, így aztán érti a módját, meg szívesen is táncol. Engem a lábaim cserbenhagytak, pedig ugyan táncos kedvű voltam. Már csak gondolatban forgok, dobbantok, a lépéseket, figurákat is csak egy-két pár előtt mutatom meg, s ők tanítják tovább a többieknek. A másik tánccsoport a községben lakó cigány ifjakból alakult. Nem először kértek meg, hogy segítsek a hagyományos téli báljuk műsorának összeállításában, szívesen tettem, hiszen legtöbben tanítványaim voltak, s örvendtem, hogy hasznosan töltik el azt a pár estét. A bálokon műsor után egy ideig még elnéztem a mulatozásukat, s míg élt az öreg Mocser András, ő volt az, aki ilyenkor elkiáltotta magát: álljunk fel, járjuk el a Sátrát. Azonnal szót fogadtak, felálltak a párok, hogy végigjárják a lassú lépésekkel kezdődő, vérforraló ritmusban végződő táncot. No, ezt elevenítettük fel most a Megéneklünk, Románia fesztivál idei versenyére. Nagy örömünkre tovább is jutottunk a megyei szakaszra. Szeretek tanítani, de egy faluhelyen élő pedagógusnak ennél tovább terjed a munkaköre. Én a tánctanításban, műsorok szervezésében próbáltam hasznára lenni a közösségnek, amelyben élek. Igyekszem őszintén és szeretettel közeledni az emberekhez — bárki legyen az —, s ha megérzi és viszonozza, számomra ez fél siker. Apró örömök, amelyek feledtetik a fáradtságot, bosszúságot, és erőt adnak a további munkához. L.I: Sokáig keresem az elektromos gépek részlegét a resicai gépgyártó üzemben. Már-már azt hiszem, végképp eltévedtem, amikor újabb kapusfülke előtt találom magam, s kérdezősködésemre megnyugtatnak, hogy jó úton járok. Pár lépés után magam is meggyőződöm róla, egy tisztelettáblán ugyanis határozott tekintetű, kissé szigorú női arcképet pillantok meg, alatta egy évi félmillió lej megtakarítást eredményező újítás rövid leírása és a név: Kovács Ildikó, őhozzá igyekszem. Meglepetésemre jóval fiatalabb, mint amilyennek a fénykép után sejtettem, ráadásul nyoma sincs arcán a szigornak. — Nyolc éve végeztem Temesváron az ipari kémiát, egy évet szaklíceumban tanítottam, de amikor férjemet ide helyezték a resicai főiskolára, nekem sem volt más választásom, jönnöm kellett — világosít fel. — Mi dolga egy vegyésznek a villamos gépeketgyártó műhelyben? Azt eleinte én is ijedten kérdezgettem saját magamtól... — Lám, most már újításokra is telik szaktudásából. — Az eddigi mérleg hat elfogadott és alkalmazott újítás és két előterjesztett találmány. De ne gondolja, hogy valami rendkívüli módon kezdődött. Az újítási témákat a munka hozza magával. Az első díj: diplomatatáska — Megmagyarázná egy kicsit bővebben, ezt hogyan érti? — Az országban egyedül itt gyártunk áramfejlesztő generátorokat. Csupa egyedi darab, vízi- és hőerőműhöz, bányába, öntözőberendezéshez. A motor élettartama jórészt a szigeteléstől függ. A hetvenes évek elején itt is rátértek a szintetikus gyanták használatára. Mikor én idekerültem, sürgető feladat volt a megfelelő hazai alapanyagok alkalmazása. Rám, a vegyészre azért volt szükség, mert nekem kellett tudnom, milyen vegyi tulajdonságokkal rendelkeznek ezek az anyagok, közben meg kellett ismerkednem valamennyire az elektromosságtannal is. Új anyagokat, új megoldásokat kellett találnunk. — Talán egy kis becsvágy is sarkallta, hogy megmutassa: egy nő is képes itt helytállni? — A közvetlen munkatársak, a főmérnök, a kutatóintézetben dolgozó kollégák segítőkészek és megértőek voltak, előlegezték számomra bizalmukat. Inkább a régi, 20—25 éves tapasztalattal rendelkező szakik előtt kellett bizonyítanom. De ez már a múlté. — Az üzemen kívül kapott-e valamilyen elismerést eredményeiért? — Kétszer is díjaztak megyei szinten a Megéneklünk, Románia Fesztiválon. Először 1978- ban jelentkeztem, az akkori első díj egy diplomatatáska volt — sehogy sem illett a kezembe, de nem számított arra senki, hogy nőé lesz az első díj. Másodszor, 1981-ben írókészlettel és logarléccel jutalmaztak, akkor már nem keltett feltűnést, hogy nő is van a versenyzők, sőt a nyertesek között. — Látom, zsúfolt íróasztalán jól elfér egy kis fényképtartó... — Hogyne, szeretek munka közben a gyermekeim fényképére pillantani. Laura most hároméves, Levente ősszel iskolába megy. A napnak az a része, ami nem az üzemben telik, teljesen az övék. Szerencsémre mostanáig minden szakmai tennivalóm belefért a munkaidőbe. Mert ugye, egy édesanya nem lehet annyira szabad és független, mint egy apa. Eddig még sikerült olyanformán egybehangolnom a feladataimat, hogy jusson időm mindkét hivatásra. — Jó lenne, ha módszerét minél több asszony megismerné. — Egyszerű az egész, nem kell hozzá egyéb, csak odahaza egy jó férj, a munkahelyen egy összeforrott közösség, no meg részünkről a vállalt szerepkörök önzetlen szeretete. MÁRTON ILONA 11