Dolgozó Nő, 1984 (40. évfolyam, 1-12. szám)
1984-01-01 / 1. szám
részvételét a szocialista építés politikájának kidolgozásában és valóra váltásában, ami társadalmunk mélységes demokratizmusáról vall. Nicolae Ceauşescu elvtárs lankadatlan munkásságára, bátor eszméire, tudományos szellemére és forradalmi lendületére épülnek mindazok a programok, amelyekkel hazánk az új esztendőbe, felszabadulásunk 40. évfordulójának, a XIII. pártkongresszusnak az évébe lépett, s amely programok biztosítani hivatottak országunk új fejlődési szakaszát, az új minőség elérését valamennyi tevékenységi területen, a határozott haladást a gazdaság intenzív fejlesztése, az energetikai függetlenség megvalósítása, egy új mezőgazdasági forradalom végrehajtása útján. Jogos büszkeséggel kell hangsúlyoznunk, hogy a szocialista Románia női szívvel-lélekkel bekapcsolódtak ebbe a nagyszerű alkotómunkába, hogy cselekvően jelen vannak az üzemekben és a szántóföldeken, az iskolákban és a laboratóriumokban, az összes tevékenségi szektorokban, lényegesen hozzájárulva a haza sokoldalú felvirágoztatásához. A nők forró elismeréssel adóznak az új, modern Románia megalapítójának, mélységes hűséggel és hálával viseltetnek Nicolae Ceauşescu elvtárs iránt a román társadalom szerkezetében betöltött mai szerepükért és helyükért. A pártpolitika gyümölcseként, személy szerint Nicolae Ceauşescu elvtárs következetes törekvéseinek eredményeként a sokoldalú érvényesülés nagyszerű feltételeivel és perspektíváival rendelkezünk, ami biztosítja nemzetiségi különbség nélkül az összes honpolgárok jogegyenlőségének a reális valóra váltását, amennyiben mindenkinek akadálytalan lehetőségei vannak legmagasztosabb törekvései valóra váltásához, ahhoz, hogy mindennemű korlátozástól mentesen részt vállaljon a társadalom vezetéséből, a haza felvirágoztatásából. Nicolae Ceauşescu elvtárs szemlélete a nők szerepével, a társadalom életéhez nyújtott messzemenő hozzájárulásukkal kapcsolatosan határozottan tükröződik a párt összes programdokumentumaiban, a IX, a X., a XI. és a XII. kongresszus, az országos konferenciák, a központi bizottsági plénumok, a többi politikai fórum dokumentumaiban, amelyek újabb orientációkat és pontosításokat hoztak a nők gazdasági, társadalmi-politikai és kulturális szerepének növekedése ügyében, messzemenő kihatásokkal a haza haladására és jólétére. A nők jelen vannak különböző vezető tisztségekben, a párt Központi Bizottságában, a Politikai Végrehajtó Bizottságban, a kormányban és az Államtanácsban. Sok nő megyei pártbizottsági első titkár vagy titkár, nagy nemzetgyűlési és néptanácsi képviselő, tagja a kormánynak, egyes minisztériumok vezetőségének, hatalmas iparközpontokat és kutatóintézeteket, vállalatokat igazgat, miszek elnöki tisztségét tölti be. Jelentősen növekedett a nők száma a szocialista demokrácia fórumain, a szakszervezetekben, a dolgozók tanácsaiban, a Szocialista Demokrácia és Egység Frontjának szerveiben. A szocialista Románia nőinek nagyszerű társadalmi küldetését ragyogóan példázza Elena Ceauşescu elvtársnő, a jeles párt- és állami aktivista, a legmesszebbmenő tekintélynek örvendő tudós élete és forradalmi munkássága. A pártfőtitkár oldalán Elena Ceauşescu elvtársnő megkülönböztetett mértékben járul hozzá a párt bel- és külpolitikájának kidolgozásához és valóra váltásához, a tudomány és a kultúra szüntelen fejlesztéséhez, a nép jólétének gyarapításához és boldogságának biztosításához. Szeretett és tisztelt vezetőnk születésnapján és forradalmi munkásságának évfordulóján legmélyebb tiszteletünket úgy fejezhetjük ki, hogy hívó szavaira válaszolva rendíthetetlenül szolgáljuk a hazát, a szocializmus és a béke világméretű ügyét. Nicolae Ceauşescu elvtárs, a modern Románia megalapítója, a nemzet hőseinek hőse előtt tisztelegve, önfeláldozóan munkálkodunk a terv példás teljesítéséért, a fizikai termelés, elsősorban az exporttermelés megvalósításáért, mégpedig magas minőségi, hatékonysági körülmények között, az anyag- és energiaforrásokkal való ésszerű gazdálkodás feltételei között. Nicolae Ceauşescu elvtárs előtt tisztelegve, kitartóan és szakavatottan, a tökéletes rend és fegyelem légkörében munkálkodunk, hogy 1984- ben 29 millió tonnás gabonatermést érjünk el, megvalósítsuk az előirányzott hozamokat a zöldségtermesztésben, az állattenyésztésben és a többi mezőgazdasági szektorban, ahol a női munkerő jelentős részarányt képvisel. Nicolae Ceauşescu elvtárs előtt tisztelegve, következetesen harcolunk a szocialista etika és méltányosság szabályainak érvényesítéséért, a család erősítéséért, az új nemzedékek neveléséért a határtalan hazaszeretet, a szocializmus eszményei, a párt és főtitkára iránti legmesszebbmenő odaadás szellemében. Nicolae Ceauşescu elvtárs előtt tisztelegve, lendületesen munkálkodunk, hogy magas fokú szocialista öntudattal rendelkező emberekké váljunk, a jelenlegi, a haza sorsa szempontjából döntő szakasz követelményeinek magaslatán legyünk. Nicolae Ceauşescu elvtársat népünk és a nagyvilág népei az egyetemes béke és megértés ügyéért, az emberek, a népek legmagasztosabb jogának, a méltó élethez, a függetlenséghez való jogának biztosításáért folytatott küzdelem lánglelki és bölcs harcosaként tisztelik. A jelenlegi súlyos nemzetközi helyzetben Nicolae Ceauşescu elvtárs ésszerű és felelős viszonyulásra szólító szavai, fáradhatatlan, határozott akciói a fegyverkezési hajsza megszüntetése, az enyhülés irányzatának felújítása, az összes problémák békés, tárgyalásos megoldása érdekében egyöntetű helyeslésre és teljes támogatásra talált egész népünk körében. Nicolae Ceauşescu elnök előtt tisztelegve, szívvel-lélekkel küzdünk a békéért, az élet megvédéséért, gyermekeink jövőjéért egy jobb és igazabb világban. Nicolae Ceauşescu elvtárs életének és munkásságának ragyogó példáját, lelkesítő-hívó szavait követve, a nők szilárd elhatározása, hogy az egész néppel egyetemben példás munkatettekkel köszöntik a párrt XIII. kongresszusát, a társadalmi és nemzeti antifasiszta és antiimperialista felszabadító forradalom 40. évfordulóját, biztosítva az ország további sokoldalú fejlődését, a szocialista Románia haladás-, béke- és civilizációs törekvéseinek valóra váltását. Most, január elején az egész ország, az egész nemzet forró szeretettel és megkülönböztetett nagyrabecsüléssel köszönt egy nagy eseményt: Elena Ceauşescu elvtársnő, pártunk és államunk kiváló aktivistája, a ragyogó kulturális dolgozó, a világhírű tudós, a román nők legnemesebb erényeit megtestesítő személyiség több mint 45 évi forradalmi munkásságát és születésnapját. Engedtessék meg, hogy ezekben a napokban, amikor egész pártunk és népünk a legnagyobb melegséggel és mélységes hálával, a legmesszebbmenő tisztelettel és különleges nagyrabecsüléssel tiszteleg Elena Ceauşescu elvtársnő hosszas forradalmi munkássága, a pártunk és államunk politikájának kidolgozásához és megvalósításához nyújtott rendkívüli hozzájárulása előtt, szívünk mélyéből a legmelegebben gratuláljunk neki, s egyben sok hosszú ragyogó esztendőt, jó egészséget és munkabírást, újabb beteljesüléseket kívánjunk neki gyümölcsöző munkásságában, amelyet népünk legjelesebb és legszeretettebb fia, Nicolae Ceauşescu elvtárs, a párt főtitkára, Románia Szocialista Köztársaság elnöke oldalán fejt ki a nemzet javára és haladására, egy jobb és igazabb világ megteremtése szolgálatában. Elena Ceauşescu elvtársnő, a román nép, a munkásosztály hű leánya, akit dicsőséges kommunista pártunk formált és nevelt, már zsenge fiatal korában önfeláldozóan és áldozatkészséggel kapcsolódott be a forradalmi harc forgatagába, bátran szembenézett a terrorral és a megtorlásokkal, rendíthetetlenül hitt az ország szabadságának, függetlenségének és haladásának eljövetelében. A Román Kommunista Párt, híven a nemzetiségi s nembeli különbség nélkül az összes dolgozók egyenlőségéről szóló koncepciójához, már eleve határozottan küzdött a nők emancipációjáért, és maga is sokatmondó példákkal szolgált: a párt rettenthetetlen harcosai között sok bátor és eltökélt nő munkálkodott, küzdött az első sorokban az osztálycsaták során. A kizsákmányolás és az elnyomás, a fasiszta veszély elleni rettenthetetlen harc illegalitásbeli esztendőinek krónikája sokatmondóan tanúskodik Elena Ceauşescu — született Petrescu — elvtársnő, a Kommunista Ifjúsági Szövetség tagja forradalmi munkásságáról, vall arról, hogy Elena Ceauşescu elvtársnő kiváló harcosként mozgósította a gyárak és üzemek ifjúságát a párt eszményei és harci akciói valóra váltására. Igen sokatmondó tények bizonyítják, hogy Elena Ceauşescu elvtársnő, pártunk és államunk illusztris vezetője Nicolae Ceauşescu elvtárs oldalán, részt vett a kortárs Románia aranykrónikája dicsőséges fejezeteinek megírásában, kezdve a munkásosztály szabadság- és igazságtörekvéseinek valóra váltásáért vívott forradalmi A SZERETET ÉS HÁLA I folytatás a 1. oldalra.