Dolgozók Világlapja, 1947 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1947-04-12 / 15. szám
Felelős szerkesztő : ERDŐDY ELEK JÁNOS * Segédszerkesztő : HÁMOR LÁSZLÓ »Felelős kiadó : ESZTERGÁLYOS JENŐ Ingrid Thorsten,belépett férje dolgozó - * szobájába. Mint minden este, most is átadta neki értékes gyöngysorát, amelyet férje éjszakára elzár a falba épített kis páncélrekeszbe. Sven Thorsten fölpillantott munkájáról és az órára nézett. — Én is hamarosan megyek lefeküdni. Felállt és elkísérte feleségét az ajtóig. Azután a könyvespolchoz fordult. Levette a négy-öt vaskos kötetet, amelyek elfedték a páncél rekeszt, felzárta, berakta a gyöngysort, lezárta a rekeszt és a könyveket visszaállította helyüikre. Mindezt gondosan megfigyelte egy ember a tolóablakon át, aki künn állt a kert sötétjében. Thorsten leoltotta a csillárt, csupán a kis asztali lámpa világított, ő meg visszaült munkájához. Ide valahogyan már nem volt hozzá kedve. Letette a tollat, eloltotta a kis lámpát és a kandallóhoz ült. Kisvártatva a kertben várakozó ember azt hihette, hogy most már odabenn „tiszta a levegő". Nesztelenül kinyitotta az ablakot és belendült aszobába. Felkattintotta Ibis zseblámpáját, fénykevéjét mindenfelé járatta. Thorsten mélyen belevájta magát a zsöllyeszékbe, nehogy a másik meglássa. A betörő most akönyvállványhoz fordult. Thorsten hallotta, hogy a könyvekkel babrál. Nesztelenül előrehajolt fordított egyet egy kapcsolón és a szoba hirtelen fényárban úszott. Villámgyorsan fordult sarkon a betörő, eloltotta zseblámpáját és előkapott egy revolvert. De nem látott senkit. Ellenben hallott egy kissé gúnyos hangot: — Most talán jobban lát. A zseblámpa nem valami nagyon világít. — Ki van itt? — Én itthon vagyok. De ki ön? — kérdezte Thorsten és felállt. — Kezet fel! Thorsten tétován engedelmeskedett. — Nincsen fegyverem, — mondta nyugodtan, — és ígyállni nem valami kényelmes. Inkább leeresztem a kezemet. Különben is rossz ízlésre vall, hogy az emberre ráparancsolnak a tulajdon házában. Nem ülne le? — mutatott Thorsten a pamlagra. — Iszik egy whiskyt? A másik tétovázva leült, a revolverrel az öklében, lövésre készen. Thorsten egy kis asztalról elővett egy üveget és poharakat, töltött, átnyújtott a másiknak egy tele poharat, fölemelte a magáét. •— Egészségére! — mondta és ivott. — Azt hiszem, azért tisztelt meg éjszakai látogatásával, hogy elvigyen innen valami értékes emléket, igaz? IDEGEK Irta J. KERSTIN — Egy van! — mondta erre rögtön a másik. — Mégpedig a gyöngysort akarom, amelyet ön az imént zárt el a páncél rekeszbe. — De kár! Nem lehet valami kellemes, amikor az ember vágyai tárgyának közelében van és mégis igen messze van tőle. — Nem nagyon értem. Arra céloz talán, hogy a gyöngysor a helyén marad, én meg üres kézzel kotródhatom innen? — Pontosan erre. Vagy talán azt hiszi, hogy én majd nyugodtan ülőik és nézem, hogyan rabolja el ön az értéktárgyaimat? — Félek, hogy kénytelen lesz vele, — mondta a másik. — Mert vagy az ön beleegyezésével járhatok el, vagy íredig ... — és fölemelte revolverét. — Értem. Ha nem egyezem bele, akkor ön erőszakkal fenyeget. Rendben van. Valósítsa meg a fenyegetését. De gondolja meg, akkora lármát csinál majd ezzel, hogy minden valószínűség szerint iderohannak az emberek. — Ugyan! A házban csupán nőik vannak. — Igaz. De önnek valószínűleg újra kell lövöldöznie és ezzel felriasztaná a szomszédokat. Ez pedig önre veszedelmes. — Hiábavaló fecsegés, kár az időért. Kezet fel! — Eszemben sincsen, — mondta erre Thorsten, elfordult és az asztalhoz ment. — Gondolja meg, amíg hármat számlálok. Thorsten úgy tett, mintha nem hallaná. Fölvette a telefon kagylóját. — Okosabban tenné, ha sürgősen elszelelne innen. — figyelmeztette a betörőt. — Csak miután célhoz értem. — Ne legyen csökönyös. Nagyon jól tudja, hogy nem meri a revolvert elsütni. Még bátorsága sincsen hozzá. — Nincsen?! Ebben a hangban annyi gúny volt, hogy Thorsten felfigyelt és már-már kételkedni kezdett következtetései helyességében. De azért mosolygott. — Nincsen. És ezt ön is jól tudja. Az ismeretlen válllal vont. — Ne fárassza magát a telefonnal. A vezetéket már átvágtam. Bizony nem könnyű most nyugodtan letenni a kagylót, állapította meg Thorsten, hogy el ne ragadja dühe. Már kalapált halántékában a vér. De mégis így szólt mosolyogva: — Ha jól tudom, ön háromig akart számlálni. Hát csak fogjon bele. Vagy talán inkább pufffogtatna máris? Ezzel mindenesetre időt takarítanánk meg. És mert a másik szemlátomást tétovázott, Thorsten még hozzátette: — Vagy talán mégis csak fél? Az idegen alig tudta magát türtőztetni. — Ne hencegjen ilyen gyerekesen! Föl a kezet vagy lövök! Remek! ön igazi hős, valóban. De azt tanácsolnám, célozzon jól, nehogy elhibázzon. — Ön akarja így. — A betörőn kétségtelenül az idegesség jelei mutatkoztak. Keze remegett, az ajkát harapdálta. Thorsten teljesen visszanyerte önbizalmát, így szólt igen nyugodt hangon, mintha csak egy színházi előadáson volna: — Rajta! Egy szempillantásig halálos csend terült rájuk. Azután a betörő így szólt: — Jó! — Keze görcsösen ökölba szorult. Mutatóujja rágörbült a ravaszra és Thorsten látta, mint mozdul meg lassan a revolver fákasa. A borzalom kúszott végig a hátán. Kezdte megérteni mi a halálos félelem. De még rá sem ért megmozdulni, segítségért kiáltani, a másik leeresztette a fegyvert és így szólt nevetve: — Nincs is megtöltve! Egy pillanatra elállt Thorsten lélekzete, azután így szólt könnyű remegéssel : — Azt hiszem, nem fog megártani még egy pohár whisky. Hajszál híja és beadom a kulcsot. — De kár, hogy egy másodperccel hamarabb nyilatkoztam! — Úgy látom, ön olyan ember, akinek érzéke van a humor iránt. Ezért rábízok most magára egy titkot. A gyöngysor, amott a páncélrekeszben nem igazi, csupán kitűnő másolat. Az eredeti biztonságban van. De a feleségem nem akar megválni a gyöngysorától, én meg nem szeretem a vitákat és magyarázásokat, a nők egy kicsit önfejűek, ezt talán már ön is tapasztalta, nem?... szóval ezért csináltattam ezt a kitűnő utánzatot, amely azért mégsem ér anynyit, mint az eredetije. Ezt elhiheti. De most igyak ki a whilskyjét, mert úgy veszem észre, hogy elszontyolodott. ...És aztán, hiába, nem minden vállalkozás jár sikerrel... Isten vele!... Fordította : Moly Tamás — Bocsánat, az a maga lába? Mit csináltok, gyerekek ! Papát, mamát játszunk. És hol van a gyerek? De bácsi, hova gondol, hiszen csak tíz perccal ezelőtt házasodtunk meg