Dolgozók Világlapja, 1950 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1950-03-04 / 10. szám

­t első napsütései márciusi na­pokat mindnyájan tavasznak mondjuk, pedig tudjuk, hogy a tavasz hivatalosan csak március 21- én kezdődik. Hogy miért éppen március 21. a tavasz kezdete, azt is mindnyájan tudjuk : azért, mert ekkor van a tavaszi napéj­egyenlőség , vagyis ezen a napon a nappal éppen annyi ideig — 12 óráig — tart, mint az éjszaka. Et­től kezdve a nappalok hosszabbak, mint az éjszakák, egészen június 22- ig, végül szeptember 23-án, az őszi napéjegyenlőséggel megkez­dődik az ősz. De miért változik a nappalok hossza és miért váltakoznak az év­szakok­­? Inkább csak sejtjük, de nem tudjuk, hogy ez az egész bo­nyolult dolog a Föld forgásával és napkörüli keringésével függ össze, legtöbbször azt gondolják, hogy nehéz, érthetetlen csillagászati dol­gok ezek és csak a tudósok értik meg. Pedig könnyű megérteni, csak olyan csillagász vezessen bennünket, aki érthetően, mind­nyájunk számára elképzelhetően mondja el. Ilyen vezetőnk R. V. Kunyickij, a­ Szovjetúnió kiváló tudósa, de a többi szovjet csilla­gász is. Induljunk el hát az ő ve­zetésükkel és fejtsük meg a nap­pal és éjszaka, a tavasz és nyár érthetetlennek látszó kérdését. Abból a legegyszerűbb állítás­ból kell elindulnunk, hogy a Föld gömbalakú. De most ne higyjünk el semmit, még azt sem, amit ta­nultunk, csak akkor, ha be is tudjuk bizonyítani. Hogy is le­hetne bebizonyítani, hogy a Föld gömbalakú ? „Egyszerű a dolog ! A messze lévő falunak csak a tor­nyát látjuk, mert a többit a Föld görbülete eltakarja.” Igen ám, csakhogy ez akkor is így van, ha köztünk és a torony között valami nagyon enyhe magaslat, pár mé­teres gát, vagy lapos domb van. Valami világosabb bizonyíték kel­lene ! Látni kellene a Földet mesz­­sziről, olyan nagy távolságból, hogy az egész óriási gömb a sze­münk előtt legyen. Persze ehhez A Nap sugarai nemcsak a növénye­ket éltetik, hanem nélkülözhe­tetlenek az emberi szervezetre is. Ahol a napsugárzás erős, ott a bőr festékanyagai elszaporodnak és a bőr barnára színeződik. Az afrikai népek — de általában minden tró­pusokon élő nép — bőre sötétebb, mi­nt a mérsékelt égöv alatt élőké. Ez a kis zulu gyermek vidáman sütkérezik olyan erős napsütésben, amely egy európai babát percek alatt pirosra égetne le rakétaűrhajóba kellene szálln­unk­. De mégsem­­ van ennél egyszerűbb megoldás is: csak egy óriási ve­títővászon kell, amire éjszaka, amikor a Nap a Föld másik oldala felől süt, rávetődik a Föld ár­nyéka. Miután a F­öld átmérője 13 ezer kilométer, ehhez az égi mozi­hoz „csak” egy tizenháromezer­­szer tizenháromezer négyzetkilo­méteres vászon kellene. Arra az­után szépen rávetődnék a Föld kerek árnyéka. Ilyen vászon, saj­nos nincs az égen, de ott van egy kisebb, kerek valami: a Hold. Csak azt kell kivárni, míg egy holdfogyatkozás jön. Nem baj, hogy a Hold kisebb, mint a Föld. Elég, ha csak az árnyék egy kis darabja esik rá. Ha az árnyék széle egy kördarabot tesz ki, ak­kor máris saját szemünkkel lát­tuk, hogy a Föld gömb alakú, mert a gömbnek mindig köralakú árnyéka van. (Aki erre azt feleli, hogy a tányérnak is lehet kör­alakú az árnyéka, ha pont szem­ben van vele a fényforrás, annak egy még kézzelfoghatóbb bizonyí­tékot ajánlunk figyelmébe : azt, hogy a Földet az utolsó néhány évszázadban jó pár ezerszer körül­­hajózták és a hajók szerencsésen visszaérkeztek kiindulási helyükre. De most jön a nehezebbik kér­dés : hogyan bizonyítjuk be, hogy a Föld forog ? A tudomány meg­állapította, hogy minden inga, akár kicsiny, akár nagy, mindig ugyanabba az irányba igyekszik lengeni, amerre legelőször meg­löktük. Száz évvel ezelőtt egy Foucault­ (Fukó) nevű francia fizikus ezt a megfigyelést hasz­nálta fel a Föld forgásának bizo­nyítására. Egy párizsi épületben, amelynek belső magassága majd­nem 70 méter volt, egy 11 wn h­et­­ven méteres ingát akasztott fel. Foucault így okoskodott: Az épület és vele együtt minden más tárgy is részt vesz a Föld forgásá­ban — ha a Föld csakugyan fo­rog, — az inga azonban ugyan­­abba az irányba fog tovább len­geni, amelybe elindítjuk. Egy idő múlva tehát úgy járunk, mint amikor lassan elindul a vonat: azt hisszük, hogy a sürgönypóznák mennek, nem a vonat, amelyben ülünk. Azt hisszük, hogy az inga változtatja meg lengési irányát, pedig az épület és vele­ együtt mi is tovább forogtunk a Földdel. A Foucault-féle ingakísérletet 1931-ben Leningrádban a szovjet kutatók még nagyobb arányban ismételték meg: az inga szála 98 méter hosszú volt. A kísérletre hétezer résztvevőt hívtak meg, hogy ne csak a szakemberek, ha­nem az egyszerű szovjet ember is jelen legyen ennél az érdekes bizo­nyításnál. És az óriási Inga pár perc múlva megváltoztatta len­gési irányát: a hétezer jelenlévő szeme előtt született meg az új bizonyíték a Föld forgására. Még csak egy van hátra, de ez a­ legnehezebb : bebizonyítani,"­hogy csakugyan a Föld kering a Nap körül, nem pedig megfordítva. Azért nehéz, mert ezzel is úgy vagyunk, mint azzal a bizonyos mozgó sürgönypóznával a gyere­kek : akár­mit is mondanak a csillagászok, mi mégis a Napot látjuk felkelni és lenyugodni. Pedig könnyű a bizonyíték. Gon­doljunk csak arra, hogy a Föld majdnem 150 millió kilométerre van a Naptól. Ha tehát a Nap forogna a Föld körül, minden huszonnégy órában egy 150 millió Vs kilométeres sugarú körpályát kel­lene beszáguldania , ehhez pedig másodpercenként tízezer kilométea az ember rakétaűrhajón el­hagyná a Földet, ilyennek látná a Hold közeléből a földgolyót. Természetesen ez lenne a legköz­vetlenebb, szemmel látható bizo­nyíték a Föld gömbalakjára, de a tudomány űrhajó nélkül is cáfol­­hatatlanul bebizonyította, hogy a Föld gömbölyű srrt kellene megtennie, ami olyan óriási sebesség, hogy az így szá­guldó égitest pillanatok alatt da­rabokra szakadna tőle. Tudjuk tehát, hogy a Föld gömbölyű, hogy forog a saját ten­gelye, egy képzeletben forgásten­gely körül (úgy, mint egy egy­helyben megpörgetett labda !) és tudjuk, hogy a Nap körül kering. Még csak egyet kell tudomásul vennünk: azt, hogy a Föld kép­zeletbeli tengelye ferdén áll ahhoz a síkhoz képest, amelyben a nap­­körüli keringést végzi. Aki gyerek­korában pörgettyűvel játszott, akárhányszor véletlenségből is elő­idézett ilyen ferdetengelyű kerin­gést, ha a pörgettyűt ferdén, el­hamarkodva dobta rá az­ asztal lapjára. Ilyenkor a pörgetyű nyele állandóan egy irányba, vagy kissé imbolyogva dűl, közben pedig a pörgetyű hegye köröket, nyolcaso­kat ír le az asztalon. Ebből a négy dologból : a Föld gömbalakjából­, forgásából, napkörüli keringésé­ből és tengelye ferdeségéből cso­dálatos dolgokat tudunk most már levezetni: eső, szél, időjárás, virágok nyílása, állatok élete és az ember sorsa mind-mind ettől a négy dologtól függ. Abból, hogy a Föld a saját ten­gelye körül forog, születik meg a nappal és az éjszaka. A Földgolyó mindig csak az egyik felét fordítja .1 Nap Tele: azon a felén nappal van, a másikon éjszaka. A kettő együtt huszonnégy órát tesz ki, de ez nem volt mindig így. A csil­lagászok kiszámították, hogy sok­millió, sőt milliárd évvel ezelőtt az ősföld hatszor gyorsabban for­gott. A nappalok ekkor két óra­­hosszáig tartottak és körülbelül ennyi ideig az éjszakák is. Csak elképzelni tudjuk, hogy hogyan száguldhatott akkor keresztül két óra alatt a Naj­ az égen : azért csak elképzelni, mert ebben az időben nemhogy ember, hanem még a legegyszerűbb élőlények sem élhettek a Földön, hiszen a Föld valószínűleg izzó állapotban volt. Azt is megfigyelhettük, hogy a Nap sugarai melegebbek, hit merőlegesen sütnek ránk, mintha ferdén, oldalról érnek bennünket. A déli órákban gyorsabban lesü­lünk, mint estefele, nyáron köny­­nyebben, mint kora tavasszal, vagy ősszel. Ez is jelentéktelen apróság, pedig ebből születtek meg a trópusi őserdők és a siva­tagok, a szelek és viharok törvé­nyei. A trópusi vidékeken a Nap majdnem a fejünk fölött áll, majd­nem merőlegesen süt , a levegő tehát gyorsabban, erősebben fel­melegszik. A felmelegedett levegő — a kályha fölötti cigarettafüst­ből mindenki megfigyelte már , felfelé áramlik. A trópusokon le­hál felfelé szálló légáramlás ural­kodik. De a felszálló levegő kiter­jed, lehűl, cső alakjában leejti a magával vitt párát, így születik meg a majdnem szünet nélkül tartó trópusi esőzés, az esőzés nyomán a buja őserdők. Hanem , mi lesz a nedvességét vesztett egyenlítői levegővel­? A nagy ma­gasságban északra-délre szétáram­lik és újból leszáll. Leszáll, de víz nincs benne, ebben a leszálló öve­zetben esőtlen, sivatagos területek-­­ nek kell lenniök. És íme: csak­ugyan ebben a leszálló légáram­­latú övezetben vannak a Föld nagy sivatagjai: a Szahara, Abni­lila, a déli félgömbön az afrikai­­ Kalahári-sivatag, és Ausztrália óriási sivatagjai. Európa és Magyarország szer­­­rencsére­ nem ebbe a sivatag-övbe esik, úgyhogy minket közelről in­kább az évszakok születése ér­re­kel. Gondoljunk csak újból a fer­­detengelyű pörgetyűre : arra, hogy a Föld forgási tengelye ferdén áll­l a keringési síkjához képest. Ebből a kis ferdeségből még nagyobb, még döntőbb következmények származnak. Mindenki tudja, mert a maga szemével látja, hogy télen a Nap későn kel, korán nyugszik és alacsonyan jár. Kezdjük az utolsóval. Alacsonyan jár, tehát ferdén süt a Földre, már­pedig a ferdén jövő sugarak ezt a napo­zással kapcsolatban megértettük - kevesebb meleget adnak. Rá­állásul ez a kevés meleg is kevés ideig éri a Földet, hiszen rövidek a nappalok, rövid ideig süt­ a Nap. Nyáron persze éppen for­dítva van . Így megérthetjük, hogy az évszakok változását végered­ményben a Föld tengelyének fer­­desége okozza. A legérdekesebb azonban csak most jön : ez a kis ferdeség az egyik legfontosabb hajtóereje a fejlődésnek és nagy része van ben­ne, hogy az ember emberré válha­tott. Az eddigiek alapján könnyű megérteni, hogy­ ha a Föld ten­gelye pontosan merőlegesen állana a Föld keringési síkjára, nem vál­toznának az évszakok. A Nap mindig ugyanabban a szögben ér­né a Föld különböző pontjait, a nappalok pontosan 12 óráig tarta­nának, ugyanúgy, mint az éjsza­kák. A pörgetyű , hogy az előbbi példára emlékeztessünk egye­nesen pörögne, akárcsak egy gép merőlegesre beállított tengelye. Így a trópusokon örökös nyár lenne, nálunk örökös tavasz, észa­kon pedig örök tél. Szerencsére az évszakok változnak és mivel vál­toznak, egy sereg növény leveti a levelét, egy sereg állat délre vonul vagy téli álmot alszik, hogy a telet átvészelje. Amelyik pedig nem vándorol el, alkalmazkodik ehhez az évszakváltozáshoz. De még az évszak­változást okozó ferdeség sem állandó : minden húszezer év­ben elmozdul, kileng a Föld ten­gelye és ez az igen lassú, nagyon kicsi kilengés elég ahhoz, hogy változást hozzon létre az állat­világban. Csak egy kicsit kell északabbra tolódni Európának, hogy a mostani éghajlata hide­gebbé váljék és beköszönt­sön egy újabb jégkorszak vagy legalább is egy érezhető lehűlés. Az elmúlt félmillió évben huszonöt ilyen le­­hűlési szakasz következett be; ezek együttvéve ezt a korszakot hozták létre, amelyet mint jég­korszakot emlegetünk. A Jégkor­szak a maga lehűléseivel kipusztí­­totta vagy délebbre kergette a melegkedvelő állatvilágot és a helyére mélyen levándoroltak a mai sarkköri állatok. De egy állat­faj , az ősember nem hajolt meg a hideg előtt, hanem alkalmazko­dott hozzá és a kényszer­vadászó, szerszámkészítő, értelmes lényt formált belőle. Mire a jégkorszak­nak vége lett, itt­ állott készen, a civilizáció útján elindult történe­­lemelőtti ember. És ezt az embert közvetve a Föld forgástengelyé­nek apró változása, tehát az év­szakok ingadozása kényszerítette rá az em­berré válás útjára. A hi­deg megcsappantotta a gyümöl­csöket, az ősember kénytelen volt nagy vadakra vadászni, hogy jól­­lakhassék. Nagy vadat viszont csak közös vadászattal, hordába verődve ejthetett el, mert a magá­nos ember a maga kőbaltájával gyenge ellenfél lett volna a ma­muttal szemben. Aki a Nemzeti Múzeum fejlődéstörténeti kiállí­tását megnézi, álljon meg az egyik kiállított kép előtt. A kép rajzoló­jának nevét nem jegyezték fel, mert amikor készítették, az ember az írást nem ismerte, sőt talán még beszélni is alig tudott. Ez a névtelen ősművész mégis megörö­kítette az emberi társadalom egyik legelső állomását : azt az állapotot, amelyben először vé­geznek közös munkát, közös vadá­szatot az ősember-horda tagjai. Így kényszerítette az embert a természet arra, hogy megvesse a legősibb társadalom­ alapjait. Az­óta ez a helyzet megváltozott : ma az ember alakítja át a termé­szetet, nem a természet az embert, de éppen az Itt­­ elmondottak bizo­nyítják, hogy a természetben, a világban minden mindennel össze­függ. A Föld gömbölyű alakja, forgása, keringése és a tengelyfer­dülés kihatott az időjárás alaku­lásától kezdve az apró bogarak, füvek életére és az ember emberré válására is. A meleg vidékeken élő népek ré­gen rájöttek, hogy a fehér szra visszaveri a hősugarakat. Ezért hordanak az arabok fehér fejken­dőt. Az európai kalapviselet tró­pusokon teljesen alkalmatlan és viselője rövid időn belül nap­szúrást kapna Az égitestek gömbalakjaink bizonyítása. Napfogyatkozáskor a Hold a Nap egy részét eltakarja, és a sötét árnyék alakja mutatja, hogy gömbalakú, kerek árnyékot vető égitest került a Nap elé. A Holdról ugyan enélkül is tudjuk, hogy gömbalakú, hiszen majd­nem minden este látjuk az égen, de ugyanilyen kerek árnyékot lá­tunk a Holdon is, amikor a Föld árnyéka vetődik rá, vagyis hold­­fogyatkozáskor. A holdfogyatkozás tehát a legjobb bizonyíték arra, hogy a Földnek kerek árnyékot vető, gömbalakja van Flammarion, a népszerű csillagá­szati író ilyennek képzelte a múlt században a Marson élő lényeket. Ez a rajz természetesen fantázia szüleménye, mert csillagászati úton semmiféle következtetést nem lehet levonni arra nézve, hogy értelmes lények élnek a Marson és hogy azok — ha valóban él­nek — milyenek. A szovjet csilla­gászok a legújabb időben teljes bizonyossággal megállapították, hogy a Marson növényzet található, ennél tovább, egyelőre még nem jutott a tudomány így bizonyítják be a Föld forgását. Valami nagyon magas épületben hosszú drótra súlyt függesztenek fel. A gömbölyű súly alján hegyes tű­mutató van, a terem padlóján pedig egy 360 fokra beosztott szögmérő. Ha ezt az ingát a helyéből kilendítik, a súly a Föld forgá­sától függetlenül igyekszik lengési irányát megtartani. Közben azonban, mivel a Föld forog, megváltozik ez épület helyzete. Ezt a helyzetváltozást ez Inge lengési irányának megváltozásából lehet leolvasni. Magas épületre és ilyen hosszú drótra azért van szükség, mert a rövidebbet a levegő súrlódása hamar lefékezi

Next