Domanovszky Sándor et al. (szerk.): Ősműveltség és középkori kultúra - Magyar művelődéstörténet 1. (Budapest, 1939)
Bárányné Oberschall Magda: A kézművesség első nyomai
584 A KÉZMŰVESSÉG keresztszárak néha plasztikus gombban vagy üres karikákban végződnek, ez utóbbiakból a kő- vagy pasztaberakás kiesett. A XIII. század folyamán lép fel a háromkaréjos keresztszárvégződésű típus, ami azután sokáig divatban marad. A kereszten függő Krisztus alakja eleinte merev, méltóságteljes, vízszintes karokkal és egymás mellé helyzeti lábakkal, hosszú, térdig érő lágyéktakaróval, s csak a XIII. századtól kezdődőleg kap a corpusábrázolás realisztikusabb vonásokat. Az Újszászon lelt XIII. századi tömör aranycorpus anyaga szempontjából ritkaságszámba megy. Jellemző hazai emlékcsoport a románkori ereklyetartó mellkeresztek csoportja. Bronzból készült, karikán felfüggeszthető és nyitható, kis mellkeresztek ezek, elől a kereszten függő Krisztus kolobionos alakjával, hátul a bizáncias „Maria orans“ vésett vagy domborműves képével. Ezekhez járul gyakran a négy evangélista mellképe medaillonban, a kereszt szárain. Bizánci prototípust utánoznak ezek a jórészt a XI. században készült emlékek s hazai leletanyagunk nagy számából arra lehet következtetni, hogy vannak köztük magyarországi készítmények is. Meg kell emlékeznünk a magyarországi zománc és melló kezdeteiről. Első nyomát honfoglaláskori leleteinkben találjuk: a kezdédi lelet felfüggesztőszíjának veretein kezdetleges rajzú, fekete melles, csillagos, illetve indás kitöltés van. A XII—XIII. században egész Európa hódol a limogesi típusú, beágyazott zománc divatjának. Gyakran kerülnek felszínre ilyen emlékek hazánk gazdag földjéből s ezek legtöbbje külföldi gyártmány, például figurális kézmosó-tálkák (egyik soltvadkerti lelet), olajtartó palackok és corpusok (boncádi lelet). Előkerültek azonban kezdetlegesebb rajzú és technikájú beágyazott zománcos töredékek, zománcos Oltárkereszt talpa aranyozott bronzból. XII. század. Szentmiklósi lelet. (Magyar Nemzeti Múzeum.)