Domanovszky Sándor et al. (szerk.): Barokk és felvilágosodás - Magyar művelődéstörténet 4. (Budapest, 1941)
Pigler Andor: A barokk művészet
564 A BAROKK MŰVÉSZET jelentékenyebbnek tartott munkáján neve után az Oroshaziensis vagy Hungarus jelzőt használta. A barokk művészeti életének szerves és lényeges tényezői közé tartozik már a műgyűjtés is. Szemben a XVI—XVII. század főúri kincstáraival és ritkasággyűjteményeivel, most mindinkább a tulajdonképpeni művészi értékek felé fordul a figyelem. Vallásos tárgyú festmények, tájképek, de szobrocskák és domborművek is többször szerepelnek a XVIII. század előkelőinek hagyatékáról felvett jegyzékekben, igaz, hogy általában csak számszerint említve, s így a minőség színvonalára ezekben az esetekben bajosan lehet következtetni. Gróf Althan Mihály Károly váci püspök halála után, 1756-ban kb. 170 festményét írták össze; utódának, gróf Forgách Pálnak hagyatékában kb. 160 darabot találtak. Báró Patachich Ádám kalocsai érsek ingóságai között mintegy 40 darab kép akadt. A külföldi viszonylatban is jelentékeny műgyűjtők azonban nem a főpapok, hanem a világi főurak sorából kerültek ki. Az Erdődyek szomolányi és a Pálffyak vöröskői régiséggyűjteményeiről, sajnos, megint csak kevéssé megbízható leltárak állanak rendelkezésre, de már a Brukenthal- és Esterházy-képgyűjtemények, a szétszóródástól megőrzött állományuk közvetlen tanúsága szerint, kétségkívül a legmagasabb rendű kulturális munka, ízlés és áldozatkészség eredményei voltak. Az előbbit báró Brukenthal Sámuel, Erdély kormányzója és Mária Terézia kedvelt embere, Bécsben rövid idő alatt egymaga állította össze, s a hetvenes években szállította szülővárosába, Nagyszebenbe. A könyvtárral, éremkabinettel és rézmetszetgyűjteménnyel kapcsolatos képtár az alapító halálakor, 1803-ban kb. ezer festményt számlált, s Van Eyck, Memling, Antonello da Messina és Lorenzo Lotto képei ma is elsőrangú értékeknek számítanak. Az Esterházy hercegek képgyűjte-ménye, a mai Szépművészeti Múzeum régi képtárának alapja, már a XVIII. század utolsó évtizedeiben Eszterháza nevezetességei közé tartozott, s a kastély külön épületszárnyában, a képtárhelyiségben nyert elhelyezést. Valóban nagyarányú és sokoldalú kifejlesztése azonban, s bekapcsolása a nemzeti nagy kultúrjavak közé, csak a XIX. században következett el.