Szent Orsolya Rendi tanítóképző, Dombóvár, 1935
X. Fegyelmi állapot. A tanév megnyitásakor felolvastuk a fegyelmi szabályokat, nem azért, hogy annak rideg betűjét alkalmazzuk, hanem, hogy a belső fegyelmezettséget a külső forma is elősegítse. A növendékek állandó szemmeltartásával igyekeztünk lelkivilágukat megismerni, hogy nevelésük minél egyénibb legyen; az előfordult kihágásokat szigorúan, de szeretettel intéztük el s arra törekedtünk, hogy a növendék belássa hibáját s érezze, hogy tanárait az iránta való jóindulat vezeti, midőn hibái miatt meginti. Vigyáztunk arra, hogy a fegyelmezést a növendékek ne érezzék egyéniségük szabad kifejlődése korlátjának, hanem az erkölcsi szabadság biztosítékát lássák benne. A fegyelmezés mellett felhasználtuk a kedélynevelés minden eszközét. Az isk. év folyamán komoly következményekkel járó 3 fegyelmi eset fordult elő, az iskolán kívül tanúsított helytelen magaviselet miatt. XI. Tanítás. 1. Általános szempontok. Tanítási munkánkat a vkm. 42.500/1925. sz rendelete és az ezzel tartalmilag megegyező nm. püspökkari Tanterv és Utasítás szerint végeztük. Az év folyamán 13 értekezletet tartottunk. Ezen értekezleteken megbeszélés tárgyát képezték az évi munkabeosztás, didaktikai és methodikai kérdések, tanmenetek átdolgozása, a növendékek magaviselete és előmenetele s azon módok és eszközök, melyek segítségével a nevelés célját biztosabban elérhetjük. Ezenkívül a következő módszeres tételeket tárgyaltuk: 1. Merici Sz. Angéla, Rendünk alapítója 400 éves pedagógiai rendszerének és szociális működésének ismertetése, a jubileum alkalmából. Annak tárgyalása és megállapítása, hogy a növendékekkel mely tárgyak keretében ismertetjük behatóan Sz. Angéla szellemét.