Dombóvári Hírlap, 1922 (6. évfolyam, 1-58. szám)

1922-12-03 / 54. szám

4. oldal. DOMBÓVÁRI AKTUALITÁSOK. Tudvalevő, hogy Dombóvár borzasztóan fejlődik. Nemcsak, hogy Budapest fejlődését szárnyalja túl, griffmadárként versenyre kél Európa valamennyi városával, sőt az újabb időben amerikai méreteket kezd e csodás szárnyalás ölteni. Csodálkozik a nyájas olvasó e merész kijelentésen ? Ne csodálkozzék, mert bizo­nyára okos embernek tartja magát, a bölcs pedig sohasem csodálkozik. Ellenben figyelje meg a fejlődésnek alábbi módját s meg fogja látni, hogy az legalább is nem közönséges. Történt vala pedig az Urnák 1922 ik esztendejében, ezen esztendőnek október havában, hogy Szekszárd rendezett tan­­városa többek között jónak látta a felállítandó hő­sök emlékművét komoly gondoskodás tár­gyává tenni és annak tervét elkészíttetni. Szól vala pedig e terv akképpen, amint arról Tolna vármegye székhelyének egyetlen hetilapja a Tolnamegyei Újság annak rendje és módja szerint beszámolt. Megivódott ily­­képpen, hogy a 10 méter magas emlékosz­lop tetején egy turulmadár lészen kiterjesz­tett szárnyakkal, sőt, hogy a város a roha­mosan emelkedő árakra való különös tekin­tettel az emlékműhöz szükséges anyagot máris beszerezte. Ez lenne Szekszárdon. Mit nem tesz azonban a véletlen ? ! Átveszi ezt az öröm­hírt, mint jó szomszédhoz illik, a Somogyi Újság is, csakhogy sajtóhiba folytán Szek­­szárd helyett Dombóvár szerepel a tudósí­tásban. És olvashattuk megelégedett kedél­­­lyel, mily büszke turulmadár fog repdesni a dombóvári hős katonák emlékműve tetején. Mi sem természetesebb, hogy kaposvári laptársunk téves tudósítását kész prédaként ragadták meg a toll pesti lovagjai s mint ragadozó ölyvek kaparintották meg a vidéki hírt. És megjelent a nemes turul a Népben, az Uj Lapban és más pesti lapokban. És azt hiszi a nyájas olvasó, hogy ezzel vége ? Jön ismét Szekszárd. Bosszan­kodik , mégis csak csúnya negligancia a Dombóvári Hírlaptól, hogy nem ír tudósítást saját városa nevezetes eseményeiről ! És azonnal átveszi a hírt, a saját hírét, csak egy kicsit kivet kötetve, hogy ime a 10 mé­ter magas hősi oszlop, a kiterjesztett szárnyú turulmadárral. Végül pedig ismét jön Budapest, jön a Magyarság rövidke híre : „H­ősök emlékoszlopa j­orgbóvárott. Dombó­vár község képviselőtestülete elhatározta, hogy világháborús hősi emlékét emlékoszlop állításával megörökíti. A 10 méter magas emlékoszlopra az összes dombóvári hősi halottak nevét felírják.“ Csodál­ózik nyájas olvasónk ? Ne cso­dálkozzék, mert a bölcs sohasem csodálko­zik, Budapesten pedig nem tudják ám, hogy Dombóváron igen meg volnánk akadva, ha a hősi halottak nevére volna valaki kiváncsi. De még megközelítő számot sem tudnának mondani illetékes körök. Talán 100, talán 200, talán több Mindezek ellenére pedig egészen biz­tosra vesszük, hogy a Leipziger Illustrierte Zeitung legközelebbi száma műmellékletként fogja hozni a dombóvári hősök emlékosz­lopának reprodukcióját a szárnyait kiter­jesztő hatalmas szép turulmadárral . . . Pubi. Első Dombóvári Temetkezési Vállalat CSONKA VENDEL Dombóvár, Hunyadi-tér 8. Temetkezési cikkek, érc- és fa­koporsók nagy raktára. Felnőttek temetését gyászkocsi­­val és személyzettel 9000 koro­nától kezdve vállalja. A „Dombóvári Takarékpénztár Részvénytársaság­ 1 £ mint a Devizaköaspont bizományosa hivatalos napi árfolyamon vásárol külföldi fizetési eszközöket, u. m.: dollárt, soholt, marhát, dinárt, lejt, stb. Továbbá legelőnyösebben közvetít külföldre szóló kifizetéseket, illetőleg külföldi pénznemekre szóló igénylést. A dombóvári járás főszolgabírójától. 2963/922. Pályázati hirdetmény. Tolnavármegye dombóvári járásához­­ tartozó községi jegyzői irodákban megüre­sedett alábbi állásokra pályázatot hirdetek és felhívom azokat, kik ezen állások vala­melyikét elnyerni óhajtják, hogy szabály­szerűen felszerelt pályázati kérvényeiket hozzám — f­ é december 21-éig bezárólag — annyival is inkább nyújtsák be, mert a később érkező pályázatokat figyelembe venni nem fogom. 1. Dombóvár községben egy segéd­jegyzői állás ; 2. Döbrököz­ községben egy segéd­jegyzői állás. Mely állásokkal a községek szervezési szabályrendeleteiben előirt, illetve a későbbi rendeletekkel megállapított illetmények van­nak összekötve. A választások határnapjának megálla­pítását később fogom eszközölni. Dombóvár, 1922. november 29-én. Kenézy, főszolgabíró. Minden keresztény ember tartMi­stelessep mennél nagyobb számban „Hangya“ jubileumi üzletrészt jegyezni. Egy-egy üzletrész ára 1000 korona, üzletrészenként lö K kezelési illetékkel. Hangszerek. Zongorák. Gramofonok. Minden hangszerünkért jótállást vállalunk! hangszergyár Királyi udvari Sternberg 6o Budapesten, Rákóczi út számú saját, palotájában, írja meg azonnal, hogy milyen hangszerre van szüksége és mi arról díjtalanul küldünk 3 árajánlatot, ha ezen újságra hivatkozik. Ja- 5 vita adó hangszerét küldje postán gyárunk- s ba. Jutányosan újjáalakítjuk. Gramofontulaj­­­­­donosoknak legújabb hanglemezekről ingyen is és bérment', e küldjük műsorjegyzékünket. í B otor udvar..... Hálószobák, ebédlők, kárpitosáruk, irodaberen­­dezések, stb. leg­jutányosabban beszerezhetők: Sorincz Ligát és Testvére Értesítés. Tisztelettel értesite­m Dombóvár mélyen tisztelt közönségét, hogy Dombóváron, Árpád­ utca 6. szám alatt cipész-üzletemet megnyitottam . Elvállalok minden, a szak­mába vágó munkákat, a le­gjutányosabb árakon. Kérem a közönség szives pártfogását és vagyok tisztelettel . Rosenb­erger József cipész-mester. Figyelmezk­edás. Nagy nyersanyagkészleteink módot adtak arra, hogy a kereskedelmet lényegesen ol­csóbb áron elláthassuk a kiváló terpentines „Pyram“ cipőkrémmel. A közönség saját ér­dekében cselekszik, ha szükségletét sürgősen fedezi, mert ha a kere­kedők készletei ki­fogynak, már csak jóval drágábban lesz be­szerezhető a „Pyram“. A gyári árak már is magasabbak s további árváltozások várhatók. A terpentines „Pyram“ évekig eltehető s a gyár — mely a szakmában a legelső és leg­nagyobb — garantálja, hogy a mai „Pyram“ cipőkrémnél jobbat, tökéletesebbet s a cipőre előnyösebbet előállítani nem lehet. BENES TESTVÉREK VEGYÉSZETI GYÁRA RT. Győr, Budapest, Temesvár, Wien, 2963/922.A dombóvári járás főszolgabi­rjától. Pályázati hirdetmény. Tolnavármegye dombóvári járásához tartozó Kurd községben megüresedett adó­ügyi jegyzői állásra ezennel pályázatot hir­detek és felhívom mindazokat, kik ezen állást elnyerni óhajtják, hogy elméleti kép­zettségüket, valamint megszakítás nélküli elő­­életüket és családi állapotukat igazoló, ok­mányokkal felszerelt pályázati kérvényüket hozzám, f. é. december hó 21ig annyival is inkább nyújtsák be, mert az elkésetten be­érkező kérvényeket figyelembe venni nem fogom. Az állással 2000 kor. évi készpénz­­fizetés és a szabályszerű pótlékok és segé­lyek, mint javadalmazás van egybekötve. tűzni.A választás napját később fogom ki­Dombóvár, 1922. november 29. Kenézy, főszolgabíró. ________ 1922. december 3. Ha külföldi pénzét magyar pénzre akarja beváltani, nem kell most már Budapestre menni, mert a$T legmagasabb áron beváltja. *Wl a Nemzeti Hitelintézet R.-T. dombóvári fáé­bja-Nyomatott a Dombóvári Nyomda és Papirkeresk­edés Részvénytársaság könyvnyomdájában, Dombóváron.

Next