Rosny, J. H. id.: Rachel és a szerelem. Regény a modern zsidók erkölcsi világából - Keresztény regénytár 1. (Budapest, 2019)
Lábjegyzetek
ai IV. Henrik (1050. november 11. - 1106. augusztus 7.) 1053-tól német király, 1084. március 31-től 1105-ig német-római császár, a Száli-dinasztia tagja. III. Henrik német-római császár második házasságából született egyetlen fiúgyermeke. Édesanyja Poitoui Ágnes. Még édesapja életében, 1053 novemberében megválasztották német királlyá. 1054. július 17-én koronázta meg Aachen városában Hermann kölni érsek. Uralkodásának első éveiben édesanyja, Ágnes császárné látta el a kormányzói feladatokat. A női kormányzattal elégedetlen országnagyok, II. Anno kölni érsekkel az élen elrabolták. 1062-ben II. Anno kölni, majd 1063-ban Adalbert brémai érsek gyámsága alá került. Nagykorúsítására 1065-ben, 15 éves korában került sor. Már a következő évben kötelezték egy rendi kormány maga mellé vételére, ami 1072-ig állt fenn. Kiskorúságát kihasználva a reformpápák hozzákezdtek az egyházi hatalom megerősítéséhez, ami óhatatlanul is a császárral való összeütközésre vezetett. Az 1073-ban trónra lépő VII. Gergely által kiadott Dictatus papae megfogalmazása szerint a pápa a legfőbb hűbérúr, aki királyokat is letehet a trónjáról és az ő joga a püspökök kinevezése (invesztitúrajog) is. Gergely és Henrik között a háborúskodás azzal indult, hogy a pápa szimónia (az egyházi tisztségek vásárlása) bűne miatt több német püspököt megfosztott méltóságától, valamint megtiltotta a világi invesztitúrát (1075). Erre válaszul Henrik az 1076-os wormsi zsinaton letétettnek nyilvánította Gergelyt, mire az felfüggesztette tisztükből a királypárti német főpapokat. Őt kiközösítette és felmentette alattvalóit a neki tett hűségeskü alól. A mellette álló főpapok ekkor Gergelyt közösítették ki az egyházból, így vette kezdetét a pápaság és a császárság több évtizedes harca a legfőbb hatalomért. A canossai zarándoklatával 1077-ben bűnbocsánatot nyert ugyan, de a fejedelmek mégis megválasztották ellenében Rudolf sváb herceget. Gergely minden rosszallása ellenére sem mondott le arról, hogy megnyerje Henriket, ezért csak 1080-ban volt hajlandó elismerni Rudolfot. Ekkor másodszor is kiközösítette a királyt, mire az válaszképp Wibert ravennai érsek (II. Kelemen) személyében ellenpápát állított. 1081-ben indult az első itáliai hadjáratára, de sem Rómát, sem Mathild toscanai őrgrófnő várait nem tudta bevenni. Kudarcai hírére németországi ellenfelei Salmi Hermann személyében újabb ellenkirályt választottak. 1083-ban, majd 1084-ben is bevette ugyan Rómát Gergely mindkét esetben ellenállt az Angyalvárban ahol III. Kelemen 1084-ben császárrá koronázta. Hiába hirdette ki 1085-ben Mainzban az Isten békéjét („Treuga Dei”), a harc tovább folytatódott ellenfeleivel. Az újabb itáliai hadjárata 1090 és 1097 között is teljes kudarccal végződött. 1099-ben a letett Konrád helyébe másik fiát, az ifjabb Henriket koronáztatta királlyá, majd sorra kibékült ellenfeleivel. Az ugyancsak 1099-ben megválasztott II. Paszkál pápa hiába átkozta ki 1102-ben, ezt a német püspökök már nem vették figyelembe. Fia részéről érte a végső csapás: a fiatal Henrik 1104-ben szövetségre lépett a fejedelmekkel ellene, így 1105-ben lemondani kényszerült trónjáról. Fia fogságba vetette, ahonnan megszökött. Lüttichbe menekült, ott érte utol a halál. Még holtában sem lelhetett