Dunaföldvári Part-oldalak, 2000 (4. évfolyam, 1-12. szám)
2000-01-01 / 1. szám
Artézi kút 1905-ben a város elhatározta, hogy az Erzsébet téren, ma Béke tér, fúrat egy artézi kutat. A munkákat Reitter Ferenc, a malom tulajdonosa vezette, aki már fúratott egy kutat a malom mellett, és épített ott egy közfürdőt. Mélysége 157 méter, vize 19 C fokos volt. Vizét vegyelemezték, ivásra alkalmasnak találták. Melocco Péter budapesti gyáros készítette a medencés műkő kúttestet, mely ma is látható. Tetején lámpa áll, ami bármely világítási móddal alkalmazható- írta róla Cziráky. Vizét a kúttól hat méterre lévő aknába vezették, kivezetőcsövére a tűzoltóság pillanatok alatt rákapcsolhatta tömlőit. A képviselő-testület 1908-ban vette át a kutat. Az ötvenes- hatvanas években a kút körüli téren működött a piac. Később a megnövekedett forgalom miatt ideköltöztették a buszmegállót, a kutat lezárták. Kiss Éva Antal Ferenc 1947-1999 52 év kegyetlenül rövid idő, ha a még megvalósításra váró tervekre gondolunk. 52 év nem is kevés, ha arra gondolunk, mennyi minden őrzi keze munkáját otthon, családja körében, és mennyit tett szülővárosáért Dunaföldvárért, amikor erre tanácselnökként alkalma nyílt. Ez az 1985-ben bekövetkezett esemény megváltoztatta az addigi csöndes, nyugodt mederben folyó életét. Az alatt az öt év alatt, amíg tanácselnökként dolgozott, megragadott minden lehetőséget, hogy Dunaföldvár épüljön és szépüljön. Erőfeszítése sikerrel járt: az ő működése alatt indult be az új telefonközpont, épült a József téri óvoda, ekkor történt a várban a kőtár alapozása és nagy szerepe volt abban, hogy 1989-ben várossá lett Dunaföldvár. Ehhez pedig nem kevés feltételt kellett teljesíteni! A helybeli vállalatokkal, cégekkel kialakított korrekt kapcsolatainak szintén Dunaföldvár látta hasznát. Munkatársainak és a város polgárainak gondjait is sajátjaként kezelte. Mindig meghallgatta az egyszerű emberek problémáit és igyekezett segíteni, ahol tudott. Megpróbálta a maximumot nyújtani, nem kímélve magát és egészségét. Élete utolsó éveit már beárnyékolta a betegség, melyről sokan tudtak, mégis megdöbbenést váltott ki halálának híre. Egy régi mondás szerint: " a részvét olyan, mint a tóba dobott kavics: köröket vet, egyre nagyobbakat, majd elülnek a hullámok és végül sima lesz a tó vize." Ne hagyjuk, hogy az idő elmossa az emlékezés hullámait! Nagy Gáborné polgármester " Tán csodállak..." ... ámde nem szeretlek..- írta anno Petőfi a hegyvidékről. Valahogy így vagyok én a kutyákkal, persze úgy általánosságban. Természetesen sosem bántanék sem kutyát, sem másfajta állatot, értelmetlen gyilkolásukat is elítélem, sőt a harcos állatvédőkkel is sok mindenben egyetértek. Az eltúlzott kultuszokból azonban valahogy mindig baj lett (sokszor tragédia is). Ilyesfélét érzékelek én már jó ideje a kutya-kultusz körül. 5-6 éves lehettem, amikor az ismerős néni barátságosan biztatott, hogy nyugodtan simogassam meg az öreg tacskót, mert még sosem harapott meg senkit. 13 évig nem, akkor nekem belemart a csuklómba, alig eresztett. Bevallom ( nőiesen ) azóta minden kutyától félek, legyen az kicsi vagy nagy. Nekem ugyan mondhatják, hogy " gyere csak nyugodtan, nem bánt", egyszerűen nem hiszem el. Vissza is szoktam kérdezni, hogy honnan tudják? A gazda legfeljebb csak azt tudhatja (azt sem 100%-osan), hogy eddig még nem bántott senkit. Utálom azokat a mondatokat is, hogy " csak játszik"- és ha nem? Sokszor álltam már a saját házam előtt hosszú percekig arra várva, hogy az éppen ott verekedő kutyáktól valahogy bejussak. Többször többféle kutya ugrott már nekem békésen hazafelé tartva, védendő a territórium, vagy csak úgy Tart pour fart. Szinte hallom a lelkes állatbarátok felhördülését, kik szerint kutya indok nélkül nem támad emberre. Nem biztos viszont, hogy mindennapjaim élése közben - melynek elengedhetetlen része az utcán való közlekedés - a kutyák szempontjait kell, ha akarom, ha nem, figyelembe vennem. Ezt pedig nem a kutyák, hanem gazdáik kényszerítik rám. Kutyát ugyanis mindenki tarthat, nincs jogosítványhoz kötve. A tulajdonlásig el is jutnak sokan, az ugyanis sokszor még pénz kérdése sem. Aztán a gondozásuk, ellátásuk már "ahány ház, annyi szokás". A biztonságos tartásra pedig nagyon sokan nem figyelnek oda. Dobira, rutira telik, kerítésre nem. Ha időnként leszednek egy-két embert a bringáról, netán szétharapják a szomszédot, lehet feszíteni a mellet a haverok előtt (nem volt hiába a kiképzés). Ennél már csak az lelkesítőbb, amikor egyegy komolyabb támadás után a gazdi van legjobban felháborodva. Miért ingerlik azzal a kutyát, hogy járnak az utcán? Különben is, az élet veszélyes. Meg lehet halni közlekedési balesetben, betegségek hada les ránk, végezhet velünk természeti katasztrófa, akár önkezünk is. Mit számít ezekhez képest néhány kutyamarás ? Az általuk okozott haláleset pedig az előzőekhez képest statisztikailag elhanyagolható. Értem én persze a kutyatartás előnyeit, nem is vonom azokat kétségbe. Védik a tulajdont, gyógyír a lélekre (mindenesetre olcsóbb, mint pszichiáterhez járni), lehet rajtuk uralkodni, enyhítik a magányt, jó fejek meg minden. Még nekem is lehet kutyám. Addig viszont jól meglennék a “játékos kedvű” kutyák közeledése nélkül. Sziegl Erika Az M-08 Postagalambsport Egyesület tagjai 1999-ben a Dél- Duna Versenykerület 22 versenyén vettek részt, és 34 egyéni, továbbá 18 csapat díjat nyertek. «яиявпту^евл 'Ша [UNK]Síi!