Dunaföldvári Part-oldalak, 2007 (11. évfolyam, 1-12. szám)

2007-09-01 / 9. szám

Hf, ■ Ш [UNK] [UNK] [UNK] [UNK]В [UNK] [UNK]И [UNK] [UNK] [UNK]В [UNK] PART-OLDALAK йай [UNK] [UNK] [UNK]*т~*<***~ . Kiválasztották a Vár Borát Augusztus 19-én az idén első alakalommal hirdette meg a Tourinform iro­da és a Szent Rókus Borlovagrend a Vár Bora elnevezésű versenyt. A ki­írás szerint azokkal a borokkal lehetett nevezni, amelyeket dunaföldvári pincében érleltek, és legalább 150 liter áll még rendelkezésre a borosgaz­­dánál. A program 13 órakor kezdődött az Ispán­házban, ahol a szakemberekből álló hat ta­gú zsűri 24 vörösbormintát bírált el. A zsű­ri elnöke Módos Ernő, a megye főborásza volt, a többi tag az adonyi borlovagrendet képviselte. A verseny színvonalát jelezte, hogy a mintákból mindössze hármat kellett kizárni, nyolc arany-, hét ezüst- és hat bronzérmes bor született. A Vár Bora Var­ga Miklós Cabernet Savignonja lett, amely mindegyik zsűritagnál az első helyezést kapta. Ez a kiváló bor lesz egy évig a bor­lovagrend zászlós bora is, mely méltán nép­szerűsíti a jó minőségű földvári borokat. A program délután bor- és sajtkóstolóval folytatódott, este pedig a freak­ zenekar adott koncertet a várszínpadon. A szervező Tourinform iroda a következő vállalkozásoknak mond köszö­netet a rendezvény támogatásáért: Czinger Fürdőszoba Szalon, Opel Gemenc, Barta ÉP-ker Kft., Csigi Beton Kft., Nagy Imre, Szávolovits Trans Kft., Falapspán Kft., Centrum Étterem, Vár Étterem, Aranyfá­­cán Étterem, Sziegl Kft., Niki Horgász­bolt, Ipper Reklám, Szent Rókus Borlo­vagrend, Sziegl Erika Szűkült a támogatottak köre Az idei tanévben 950 diák kezdte meg tanulmányait szeptember harmadi­­kán a Beszédes József Általános Iskolában. Hegedűs Ferencné könyvtáros már a tanévkezdés előtti napokban segítőivel megkezdte a tankönyvek ki­osztását. Az új tanévben a tanulók kb. 45%-a részesült állami támogatás­ban tizenegyezer forint erejéig. Az idei elosztási rendszer kissé átalakult, kevesebb lett a kedvezményben részesülők köre. A gyermeküket egyedül nevelő szülők idén nem élvezhetik az ingyenes tankönyv lehetőségét. A könyvtáros szerint ebből gondok is adódtak, a szülők közül néhá­­nyan nem értesültek erről, s a könyvek át­vételénél kellett mindezt tisztázni. To­vábbra is támogatást kaptak a nagycsalá­dosok, a sajátos nevelési igényű gyerekek, a tartósan betegek, a fogyatékkal élők és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény­ben részesülők. Az önkormányzat továbbá minden ingyenességre nem jogosult dunaföldvári diákot 5000 forinttal támoga­tott a tankönyvvásárlásban. Néhány tankönyv a kiadók hibájából nem érkezett meg a tanévkezdésig. Általá­ban a gyakorlat az, hogy néhány nap csak a késés, és nem kell a megérkezéskor fizet­ni, hiszen az árukat az eredetileg lerótt ös­­­szeg már tartalmazza. Az ingyenes könyveket kapó gyerekek év végén le kell, hogy adják a már nem használt könyveiket, amelyeket ősszel a kedvezményezettek kapják meg. A leadott könyvek kb. 80%-a jó állapotban van, de a tanulók általában nem örülnek a használt tankönyveknek. Aki újakat igényel, az megvásárolhatja. Az iskolai könyvtár szívesen fogad bár­kitől már nem használt könyveket. A könyvkiadók üzletpolitikája nem kedvez a szülőknek és az iskoláknak. Néhány év után küllemükben megújuló, de tartalmuk­ban szinte változatlan könyveket adnak ki, ami arra kényszeríti a pedagógust, hogy az új könyveket rendelje meg. Sajnos a régi hagyomány már a múlté, mikor a testvérek egymástól örökölték tankönyveiket. Szabados Sámuel Lisieux-i Szent Teréz, a rejtőzködő hősiesség "kis" szentje A budapesti Városmisszióhoz kapcsolódóan, 2007. augusztus 30-a és szeptember 22-e között több magyarországi egyházmegyébe is elvitték, elviszik Lisieux-i Szent Teréz ereklyéjét. Dunaföldvárra szeptember 4-én Szekszárdról érkezett. 10 órakor Petkó Tamás plébános és a hívek egy csoportja a város határában fogadta, s rendőri biztosítás mellett kísérték a Szent Ilona templomba. A Mayer Mihály megyéspüspök által celebrált szentmisét imaóra követte, majd 13.30 órakor kezdődött az ereklye bú­csúztatása. Dunaföldvárról Veszprémbe szállították Lisieux-i Szent Teréz csontjait, ahol a város határában Márfi Gyula érsek fogadta. Lisieux-i Szent Teréz 1873. január 2-án Aleconban született egy órásmester kilen­cedik gyermekeként. Négy éves volt, ami­kor édesanyját elveszítette. A bencés apá­cákhoz járt iskolába, amikor 1883. márciu­sában súlyosan megbetegedett, ám pün­kösd napján csodás módon meggyógyult; elmondása szerint a Szűzanya jelent meg neki. Életrajza szerint 1886 karácsonyán, 13 évesen élte át a megtérés kegyelmét, s ettől kezdve vágyott a kolostori életre, amit csak fokozott, hogy két nővére belépett a karmelitákhoz. Hossza kérlelés után édes­apja 1887 karácsonyán beleegyezését adta, hogy a 15 éves gyereklány belépjen a nor­mandiai lisieux-i Kármelbe. A püspök

Next