Dunakanyar tájékoztató, 1967 (3. évfolyam, 2-3. szám)
1967 / 2. szám
5 végéig több mint 11.000.- Ft-ot fizettek be a Városi Tanács 671-976-251 sz. letéti számlájára. Ezen értekezlet után a Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága 1957 június 22.-én ülést tartott és ezen ülésén tudomásul vette és elfogadta a szervező munka eredményeit. 150/1967. sz. határozatában intézkedett a vállalati felajánlások pénzügyi kezelésére, felhatalmazta a Városi Tanács VB. Elnökét Kiszel Jánost, hogy a pénzügyi felajánlások felett rendelkezzék a jó gazda gondosságával. Utasítást adott arra, hogy a Dunakanyar természeti szépségeinek, a város előnyös földrajzi helyzetének, kultúrájának, ipari létesítményeinek ismertetésével teremtse meg a lehetőségét annak, hogy a városnak a Dunakanyarban elfoglalt helyét és szerepét ország-világ megismerje. Ez volt egyben az első hatósági intézkedés, amely a Dunakanyart a várospolitika szolgálatába állította és a célkitűzéseknek tömegszervezeti jelleget adott. E végrehajtó bizottsági ülésen rendelte el a vb., hogy a Községfejlesztési Alap terhére 1957-re 50 000.- Ft-ot idegenforgalmi, dunakanyari célkitűzések, javaslatok megvalósítására kell fordítani. A vb. határozata és a vállalatok önkéntes hozzájárulásai újabb lendületet adtak a munkának. Kiszélesedett az a társadalmi összefogás, mely lehetővé tette, hogy felsőbb szervek is bekapcsolódjanak a kezdeményezésbe, lerakta alapjait a mai Dunakanyar Intéző Bizottságnak. Gál Imre festőművész és mások városunkban festői alkotásaikban, propaganda rajzokkal és szövegekkel népszerűsítették a Dunakanyart. Dr. Zeller Tibor tanár felnőttekből és diákokból álló mintegy félszáz hallgatóval idegenvezetői tanfolyamot indított be, tisztára társadalmi alapon. Szentendre a művészek legkülönbözőbb rétegeit mozgósította és a két város vezetői hol az egyik, hol a másik városban hívták egybe a Dunakanyarban lévő városok és községek képviselőjét, az ügy iránt rajongókat, a sajtó képviselőit, hogy mielőbb tető alá kerüljön a szépen induló, nemes célkitűzésű akció épülete. Még ez évben elkészült a Dunakanyarban lévő községek és városok természeti szépségeiről, műemlékeiről szóló ismertető, amelyet váci és szentendrei pedagógusok készítettek el, s amelyet 1958-ban most már a Megyei Tanács illetékesei - Szíjjártó Lajos akkori vb. elnökhelyettes és Dr. Lakatos Imre akkori vb. titkár - által szervezett és rendezett dunakanyari hajókirándulás alkalmával a Rádió és valamennyi napilap képviselői előtt ismertettünk. 1958. május 9.-én a Vác Városi Tanács VB. ismét foglalkozott a Dunakanyar és benne az idegenforgalom problémáival. Programot adott a célkitűzések megvalósítására és elrendelte, hogy a vb. vezetés és a szakosztályok teremtsék meg a célkitűzések pénzügyi alapjait és ennek megfelelően ütemezzék a feladatokat. E vb. határon