Dunakanyar, 1992 (28. évfolyam, 1-3. szám)

1992 / 3. szám

Rendezvény térsége, rendezvények száma — Esztergom és környéke 21 — Szentendre és környéke, Visegrád 55 — Vác és környéke, Börzsöny 18 — Ráckevei (soroksári) Duna térsége 2 Kulturális rendezvény összesen 96 Sportrendezvények Golf Kisoroszi 8 Vízi túra 9 Sportrendezvény: Horány, Szen­tendre, Esztergom, Tahi, Budapest, Sturovo, Dunaújváros Az előterjesztéshez dr. Scheer Bé­la és Gábriel Tibor szóbeli kiegészí­tést adott. A tárgyhoz hozzászólt dr. Könözsy László, dr. Karcza Mariann és Te­­száry Károly. Dr. Sághy Vilmos elnök az elhang­zottakat az alábbiak szerint foglalta össze: A kulturális és propaganda szak­­bizottságot köszönet illeti meg azért a tevékenységért, amelynek révén lehetővé vált, hogy a hagyományos idegenforgalmi rendezvények több­sége 1991-ben is megrendezhető volt. A sportrendezvények közül saj­nálatos, hogy a kiskunsági pásztor és lovasnapok az Apaj pusztai Állami Gazdaság anyagi gondjai miatt elma­radtak. A térségi idegenforgalmat is vonzó rendezvények átalakulóban vannak, ennek a folyamatát nyomon kell követnünk. A fejlődőképes ren­dezvények megvalósítását és az új kezdeményezéseket továbbra is tá­mogatnunk szükséges. Ezek a válto­zások az egész országban zajlanak, nemcsak erre a régióra jellemzőek. A rendezvények egy része megszű­nik, egy része fejlődőképes és új rendezvények születnek. A jövő évi működésünk irányai is még eldön­tetlenek és ez nemcsak a sport szak­­bizottságra, a szak- és területi bizott­ságokra, de a testület egészére is ér­vényes. V. Az elnökség Fábián Lajos főtit­kár előterjesztésében megtárgyalta az 1991. XX. tv. (A helyi önkor­mányzatok és szerveik, a köztár­sasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségi szervek fel­adat- és hatásköréről) végrehajtásá­val kapcsolatos intézkedésekről szó­ló tájékoztatót. Az előterjesztéshez hozzászólt Balogh Ottó, dr. Kulcsár István, Galántai László, majd Fábián Lajos válaszolt. Dr. Sághy Vilmos elnök az el­hangzottakat az alábbiak szerint fog­lalta össze: Véleménye szerint bizonyos, hogy esetleg más elnevezéssel marad egy testület, amelynek felépítése még nem tisztázott. Hogy lesznek-e terü­leti- és szakbizottságok, arra még nem tudunk határozott választ adni, és még az is bizonytalan, hogy ezek hogyan fognak együttműködni a megyei önkormányzatokkal. Min­denképpen egy szoros együttműkö­dést tudunk elképzelni. Azt szeret­nénk, hogy a megye intenzíven le­gyen benne a mi munkánkban és mi is részt vállalnánk az ő munkájuk­ban. Ráckeve térségének kiemelését többször támogattuk, ennek eldön­tése nem rajtunk múlt. Az elnökség Fábián Lajos főtitkár előterjesztésében megtárgyalta a Magyar Hitel Bank „Magyar Sajtó Alapítvány” pályázatával kapcsolatos bejelentést, mely szerint a „Dunaka­nyar” tájékoztató szerkesztősége ne­vében dr. Sághy Vilmos és dr. Rédey Pál pályázattal fordultak a Magyar Hitel Bank Sajtó Alapítványának Kuratóriumához, mely pályázatban a „Dunakanyar” című periodikára 300 ezer forintos támogatást kértek. A Magyar Sajtó Alapítvány titkára dr. Balázs Péter levélben értesítette dr. Rédey Pált: „Örömmel értesít­jük, hogy a Magyar Sajtó Alapítvány Kuratóriuma pályázatát kedvező el­­bíráslásban részesítette.” A támoga­tás igénybevételéhez a felolvasott szövegű megállapodást meg kell kötni. Dr. Jenkei László A Közép-Dunavidéki Intéző Bizottság elnökségének 1992. február 28-iki ülése Az elnökség — négy igazoltan tá­vol lévő kivételével — tagjai mellett meghívottként Czinege Istvánné, a Komárom-Esztergom Megyei Ide­genforgalmi Hivatal vezetője, Cse­­ke László, a Pest Megyei Idegenfor­galmi Hivatal visegrádi kirendeltsé­gének vezetője, Hadházy Sándor Vi­segrád Nagyközség polgármestere, Kelecsényi Ágnes, az Ipari és Keres­kedelmi Minisztérium Országos Ide­genforgalmi Hivatala marketing ve­zetője, dr. Kőhalmi Margit főorvos, az Állami Népegészségügyi és Tisz­tiorvosi Szolgálat Pest Megyei Inté­zetének igazgató-helyettese, Lenti Pál, a Dunai Vízirendészeti Rendőr­­kapitányság környezetvédelmi előa­dója, Németh Gábor, Szentendre vá­ros polgármestere, Németh Miklós, a Komárom-Esztergom Megyei Ön­­kormányzati Hivatal főépítésze, Or­­mándy József, Nagymaros Nagyköz­ség polgármestere, Perecsi Ferenc, az Országos Vízügyi Főigazgatóság A bánki strand DUNAKANYAR • 15

Next