Polgári Fiúiskola, Dunakeszi-Alag, 1937
dimakz&Ki tatád tádmese A múltból merítünk erőt a jövőre Mentől nagyobb viharokat élt át egy ember, egy nép, annál biztatóbb jel az arra, hogy a jövőben is megállja a helyét. Ehhez a múlthoz akarok most pár sorban visszatérni, Dunakeszinek a múltjához, amely kicsinyben ugyanazokat a küzdelmeket mutatja, mint a nagy magyar múlt. Budapestről és Váczról tudjuk, hogy igen régi, honfoglalás Ezelőtti települési helyek. Következménye a nagy folyam, a Duna már akkor észrevett helyzetének, amely az akkori szinte egyedül könnyű szállítási lehetőséget kihasználni akarókat csábította letelepülésre. Akkor még nem voltak vasutak s jó utak, a folyam volt az egyedüli s még ma ma is legolcsóbb szállítási vonal. Amennyi az előny, ugyanannyi a hátrány. Az átvonulási helyeknek háború esetén nem jó soha sem a helyzetük. Már pedig ez a legpompásabb útvonal. Az ellenség elárasztotta népét, hajóvontatásra is könnyen és gyorsan igénybe vehette. Ami háborús időben nem mondható sem hasznothajtó, sert nyugodalmas foglalkozásnak. A Duna túlsó partja nem volt alkalmas közlekedésre, vontatásra. A talált leleteink leginkább római koriak. Mutatják hogy a rómaiak, akik egész Pannonnia tehát a Dunántúl felett uralkodtak, három átkelőhelyet tartottak fenn. Nógrádverőcénél, Dunakeszinél szemben a Horányi csárdával és a Római Fürdő alatt s e partokon az átkelést és az útvonalat védelmező őrtornyaik volt