Dunántúl, 1952 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1952 / 1. szám
Urbán László ítélj te is! Siót Is te gyárkémény, szirénád vádló szavunk kiáltsa el, hadd zengjen minden nép szirén át és minden száj reáfelel. Sikíts! Üvölts! Mert tiltakozni csendes szavakkal nem lehet, hangunkat meg kell sokszorozni, hogy mondhassunk ítéletet, ítéletet a gyilkosokra, fertőzik hősi Koreát, baktériummal telt a bomba és légyszivóka hord halált. Dübörgő traktor, csatlakozz hát, ítélj te is, esztergapad, égesse szét a tőke mocskát a lángragyulladó harag! Kohó dohogj, kerék csikordulj, üllő porolj, segíts nekünk, motolla-gép sebesre fordult, pörögve mondd ítéletünk: „Dögvészt akart, dögvész veszejtse! Tűzvészt remélt, égesse el! Szakadjon rá és eltemesse a ház, amelyben elhever! A gyűlölettől meghasadjon a hegy, amelyre fába hág! Termést, búzát a föld ne adjon, hogy érjen kínos éhhalált! Sírjából bomba szórja szerte a négy világtájnak fejét! Ki életünk így megkeverte, ne lelje földön nyughelyét!“ Kohó dohogj, üllő pörölve csattogd a szót, harag hevíts, hogy egy ütéssel összetörje erőnk Trumannak terveit. Sivíts csak, gyárkémény, szirénád vádló szavunk kiáltsa el: végigzeng milliók szívén át és millió szál ráfelel!