Dunántúl, 1911. május (1. évfolyam, 32-53. szám)

1911-05-31 / 53. szám

Május 31. Szerda: DUNÁNTÚL (A nagyváradi püspök beiktatása.) Nagy ünnepélyességgel ma délelőtt iktatták be gróf Széchényi Miklós nagyváradi püspököt. Hét­főn este 8 órakor 400 főből álló fáklyásmenet vonult a rezidencia elé. A püspöki palota előtt a 101. gyalogezred zenekara játszott. Azután Hoványi Géza országgyűlési képviselő tar­tott üdvözlő beszédet, majd egy 100 tagú énekkar adott elő több énekdarabot s végül Erkel­ „Himnusz“-át énekelték el. A püspök meghatva fogadta az impozáns tisztelgést. A beiktatás ma délelőtt folyt le. A székesegy­háztól a püspöki palotáig iskolások állottak sorfalat s a püspök elé virágokat szórtak. A székesegyház zsúfolásig megtelt közönséggel, akiknek soraiban ott voltak a Széchényi-csa­­lád férfi tagjai közül többen, köztük gróf Széchényi László és neje Vanderbilt Gladis, Tisza István gróf és még számosan. Megje­lent a győri küldöttség is, amelynek a sorai­ban voltak: Goda Béla főispán, Hlatky- Schlichter orsz. képviselő, Wennes Jenő pol­gármester, Járai Szabó Jenő törvényszéki elnök ,dr. Balics Lajos, Ruschek Antal és dr. Bedy Vince kanonokok, Acsay Ferenc főgim­­náziumi igazgató és Bihar Jenő szerkesztő. A megyéspüspök a székesegyházba ér­ve, latin nyelven beszédet intézett a papság­hoz, majd a híveknek tartott szívhez szóló, gyönyörű beszédet. Az ünnepélyes szent­mi­sét az új püspök mellett dr. Lányi József fel­szentelt püspök, Fetser Antal nagyprépost és Belopotoczky tábori püspök végezték a káp­talan tagjainak közreműködésével. Délben több száz főnyi résztvevővel bankett volt, amelyen számos felköszöntő hangzott el. (Pécsi tanár üdvözlése.) A pécsegyház­­megyei tanító-egyesület mágocsi esperesi köre vasárnap délután Mágocson tartotta ta­vaszi gyűlését, amely alkalomból kifolyólag a következő táviratot intézték K­ó­r­ó­d­y Miklós pécsi tanítóképző intézeti tanárhoz: „A tanítók érdekében kifejtett lelkes küzdel­méért fogadja körünk háláját és köszönetét, működésére Isten áldását kérjük. A mágocsi esperes-kör nevében Magyar Rezső elnök. (A húsárak emelkedése.) A száj- és kö­römfájás, mely az egész ország területén, különösen pedig a Dunántúlon fellépett, nagy mértékben megdrágította a húsárakat. Mint értesülünk, a pécsi mészárosok június hó el­sején jelentékenyen emelni fogják a marha­hús árát. Ha tekintetbe vesszük, hogy a hen­tesek 1 kor. 92 fillérről 2 kor 08 fillérre emel­ték a sertéshús árát, a marhahús árának eme­lése érzékenyen fogja érinteni a fogyasztó közönséget. (Hol játszik Kövessy a nyáron ?) Mo­hácsról írják: Füredi Béla, a pécsi színház új igazgatója szeptember havában Mohácson akart előadásokat tartani, időközben azon­ban Füredi lemondott, mert zenekart csak szeptember 15-én kaphatott volna s igy a mohácsiak kénytelenek voltak más színigaz­gatókkal tárgyalásba bocsátkozni. Minthogy azok közül csak Kövessy Albert jelenleg Új­vidéken állomásozó színigazgató jöhet el, még­pedig már a jövő hó első felében, a mo­hácsi választmány Kövessyt hívta meg, hogy jövő hó 8-án vagy 9-én előadásait megkezd­je. A társulat ugyanis korábban nem jöhet és csak június 30-ig maradhat Mohácson, mert július 1-től kezdve Nagykanizsán kell játsza­nia. Kövessy a pécsi társulatot viszi magával s katonazenekara is van. Műsorában az ösz­­szes újdonságok szerepelnek. Ezzel szemben a Nagykanizsán megjelenő Zala c. napilapban a következőket olvassuk: Azok megnyugta­tására, kik türelmetlenül várják a színészek érkezését, közölhetjük ,hogy újabb értesülé­sünk szerint Kövessyék legkésőbben június hó 10-éig megnyitják a kanizsai szezont és valószínűleg megszakítás nélkül itt maradnak augusztus végéig. — Hogy a két hiradás kö­zül melyiknek adjunk hitelt, nem tudjuk. Va­­lószinű, hogy Kövessy Albert maga se tudja, merre fordítja a nyár, folyamán szekere rudját. (Pótvásár.) A kereskedelemügyi mi­­­niszter megengedte, hogy a Somogy várme­gye területéhez tartozó Somogyvár község­ben az 1911. évi április 18-ra esett, de elma­radt országos állatvásár helyett 1911. évi ju­nius 21-én pótállatvásár tartassák. (Ösztöndíj adományozás.) Zichy Gyula gróf megyés püspök a Jónás-féle ösz­töndíjat a jogakadémiai tanári kar felterjesz­tésére Balassa Miklós I. éves joghallgatónak adományozta. (Képkiállítás.) Bobai G­y­ő­r­f­f­y Ilona jónevű festőművésznő június hó 4-től 11-ig Nagykanizsán a főgimnázium rajztermében képkiállítást rendez. Belépődíj személyen­­kint egy korona. A kiállítás tiszta jövedelme a nagykanizsai szépítő­ egyesület, népkony­ha és szegényház között lesz egyenlően meg­osztva. (Halálozás.) G­e­r­­­o­v­i­c­s József nyu­galmazott sombereki körjegyző, aki évek óta Pécsett lakott, tegnap éjjel 85 éves korában, végelgyengülésben meghalt. (A Duna áradása.) A Magyar Folyam és Tengerhajózási Részvénytársaság jelen­tése szerint a Duna ma Mohácson 532 cm-­­ről 533-ra emelkedett. Az áradás folytán a kár már nagyon is észlelhető s mint mohácsi tudósítónk jelenti, a legelők és rétek pár nap­ja víz alatt vannak. A talajvíz felnyomódása az alacsonyabb fekvésű szántóföldeket is tönkre teszi. (Baleset.) Öreg B­o­c Antal és neje va­­sasi lakosok a vásárból kocsin hazafelé ipar­kodtak. Útközben az Irányi Dániel-téren itatni akartak. Az öreg Boc, akinek hiányzik az egyik karja, a kocsin maradt. Felesége pedig a lovak mellé állt. Közben arra robo­gott el az egyik posta-automobil, amelynek a tülkölésétől a lovak megijedtek, elragadták a kocsit s pár lépésnyire felborították. A ko­csiban ülő Boc kibukott és a fején eléggé sú­lyos sérüléseket szenvedett. A lovak a felbo­rult kocsit tovább ragadták, nekivitték az egyik lámpaoszlopnak. A kocsi darabokra törött. Boc Antalt Tolnay dr. rendőrorvos részesítette első segélyben. (Ebtulajdonosok és kerékpárosok figyel­mébe.) Az 1911. évre kivetett számvevőségi­­leg felülvizsgált ebadó- és kerékpáradó kive­tési lajstromok, (városház, I. em. 46. és 47. sz.) június hó 1-től 8-ig közszemlére lesznek kitéve. Akinek a kivetés ellen kifogásuk van, a város tanácsához címzendő felebbezéssel élhetnek. A felebbezés 15 napon belül szóval vagy írásban a jelzett helyiségekben be­nyújtható. (Verekedés a „Zöld hordó“-ban.) A ve­rekedéseiről hírhedt „Zöld hordó“ vendéglő ismét hallat magáról. Az éjjel Bradics An­drás és Farkas Ferenc fuvarosok rögtönöz­tek parázs verekedést a vendéglős nagy ije­delmére, aki iparkodott a sörös és boros po­harakat biztos távolba helyezni. Az előhívott rendőr választotta szét a verekedőket, akik ellen megindult az eljárás. (A Margitta-szigeti ármentesítő tár­sulat közgyűlése Mohácson.) Tegnap dél­előtt tartotta rendes évi közgyűlését Mohá­cson a Margitta-szigeti ármentesítő társulat. Az évi jelentések és folyó ügyek elintézése után különösen foglalkozott a közgyűlés a Duna fenyegető áradásával, amelyre nézve a szükséges védelmi intézkedések megtéte­lét határozták el. (Balta a gyermek kezében.) Nagymá­­nyoki tudósítónk írja: L­o­v­i­n­u­s­z Pál nagymányoki bányáirnak fiai, Lajos és Vil­mos játék közben baltához jutottak. A kis 8 éves Lajos felemelte a baltát vágásra, de oly szerencsétlenül, hogy a mellette álló kis 4 éves Vilmos öcscsének a szemébe vágta. A vágás következtében megsérült a kis­fiú szemének szivárványhártyája és majdnem szemevilágát vesztette. A sérült fiút atyja szombaton Szekszárdra vitte, ahol szemét megoperálták. Hogy az egyébként sikerült operáció megmenti a fiú szemevilágát, még bizonytalan. (Kőmives-sztrájk Kaposváron.) A ka­posvári kőmivesek sztrájkba léptek, mert munkaadóik követeléseiket teljesen figyel­men kívül hagyták. A munkások csoportosan bejárták a várost és ahol dolgozó kőmivese­­ket találtak az állványokon, felszólították őket, hogy hagyják abba a munkát. A kőmi­vesek a felszólításnak mindenütt eleget tet­tek és valamennyien abbahagyták a munkát. A mesterek ma este gyűlést tartottak. (Ha a kocsis részeg.) K­h­ó­n Poldi szi­getvári kereskedő ma reggel beküldötte ko­csisát, Ihász Józsefet Pécsre, hogy egyet­­mást bevásároljon. Ismerve azonban ivásra való hajlamát, lelkére kötötte, ne menjen korcsmába, hanem amint dolgát végezte, in­duljon hazafelé. Ihász József a bevásárlást elvégezte, de mikor a Siklósi-úton hazafelé hajtott, nem tudta megállni, hogy egy-két po­hár bort be ne szedjen. Be is tért az egyik vendéglőbe, ahol — nem tagadva meg ter­mészetét — többet vett be a jóból. Hazafelé azután lépten-nyomon meggyűlt a baja a szembejövő kocsikkal, akik csak nagy nehe­­zen tudtak kitérni. Mikor Ihász a siklósi vas­úti átjáróhoz ért, a sorompó le volt eresztve. Emiatt szertelen méregbe gurult s lovait megcsapkodva, nekihajtatott a sorompónak. Az egyik ló átvetette magát a sorompón s ha az ott várakozók nem lépnek közbe, a legna­gyobb szerencsétlenség történhetett volna. A lovak azért könnyebb sérülést szenvedtek, amiért a gazdájuknak fog meggyűlni a baja. A rendőrség Ihász József ellen folyamatba tette az eljárást. (Megmérgezett család.) Szakál Eszter bölcskei lakos tegnap este vacsorára lencsét főzött s mert sokalta a lencse hosszú idejű főzését, mosószódát tett a vízbe és azzal főz­te meg a lencsét. A vacsora elfogyasztása után id. Horváth János, Horváth György, Horváth János, Baunecz Mária és Szőke Mi­hály mérgezési tünetek között súlyosan meg­betegedtek. A csendőrség előtt a tettét beis­merte és ezért súlyos testi sértés vétsége miatt a szekszárdi kir. ügyészségnek felje­lentették. (Időjóslás.) A meteorológiai intézet je­lentése szerint nyugat felől zivataros esők várhatók hősülyedésssel. Sürgönyprognózis: Sok helyütt csapadék, zivatarok, hűvösebb. Déli hőmérséklet 24,9 C. (Cigányok egymás közt.) Petrovics Fer­kó (buta) bicsérdi és Kovács Imre cserdűi kó­borcigányok az éjjel amint a tegnapi vásár­ról hazafelé mentek, a vámon kívül, az or­szágúton összeszólalkoztak. Szó szót köve­tett, majd Kovács Imre elővette zsebkését és hátba szúrta Petrovicsot, aki összeesett.­­ Egy arra járó földmives lett figyelmes a jaj­gató cigányra, aki értesítette a mentőket s azok beszállították Petrovicsot a közkórház­ba. A késelő cigány ellen megindult az eljá­rás. (Anyakönyvi hírek.) Az anyakönyvi hi­vatalban ma a következő haláleseteket jelen­tették be: Gerjovics József nyugalmazott körjegyző 85 éves, r. k. (aggaszály), özv. Meszes Józsefné 32 éves, r. k. (tüdővész). Kovács Julianna 17 éves, r. k. (tüdővész). Szabó Katalin 32 éves, r. k. (foszformérge­zés, öngyilkosság), Ruisz Ferenc 43 éves, r. k. (tüdővész) és Girszig Hedvig 7 éves (agy­­hártyaláb). Legrégibb és legjobb hírű temetkezési intézet az egész Dunántúlon a „Kegyelet“, Pécs, Perczel­ utca 22. sz. Legjobban és legolcsóbban mindennemű cipőket vásárolhat a Turul cipőgyár nagy­raktárában.­­ Új találmány: „Tetra“ Hygienikus férfi, női és gyermek fehérnemű, melynek sa­játsága, hogy dupla szövésénél fogva az iz­zadságot úgy felszívja, hogy a meghűlést tel­jesen kizárja. Ezen egészségi szempontból rend­kívül ajánlatos fehérnemű egyedüli gyári rak­tára Krausze Ignác vászon és fehérnemű keres­­kedése. x Ministránsok évi 180—200 korona fi­zetéssel jó katholikus családból a székesegy­házi sekrestye igazgatónál felvételre jelent­kezzenek. x Maradandó becsű Bérmálási emlék­tárgyak, a legszebb és pontos járású órák, fi­nom és legdivatosabb karkötők, fülbevalók, kiváló szép és legújabb zománcz madonnák, medaillonok, láncok, keresztek stb. Legolcsóbb szabott gyári árak szerint kaphatók. Schönwald Imre nagy ékszerüzletében Pécsen, Király­ utca a nemzeti Casinó épü­letében. ... .. .... 5. oldal.

Next