Dunántúl, 1911. május (1. évfolyam, 32-53. szám)

1911-05-12 / 38. szám

Május 12. Péntek. DUNÁNTÚL­ kor utasította el, amikor a lényegéről meg­győződött. Különben jelen volt egy képviselő is. Vázsonyi Vilmos: Kicsoda ? Polónyi Géza: Már jelentkezett is. (De­rültség.) Eztán még szemelvényeket olvas a Népszavából, mely után befejezi beszédét a Kossuth-párt általános helyeslése közben. Kun Béla: Éljen az általános választói jog! Kossuth-pártiak: Éljen a haza! * Az ülés 2 órakor végződött. Somssich Tihamér gróf beszámolója. A szalántai kerület országgyűlési képviselője, aki legutóbb Birjánban mondott beszámolót, tegnap Belvárd községét látogatta meg, ahol a község lakossága valláskülönbség nélkül impozáns szeretettel ünnepelte a népszerű követet. Tiszteletére díszes diadalkaput állí­tottak s nagy bandériummal fogadták. Be­számolója után, melynek minden szavából a nép őszinte, meleg szeretete csendült ki, szé­pen sikerült énekekkel lepte meg a dalárda a nagy népszerűséggel körülvett képviselőit. — Saját tudósítónktól. — Pécs, május 11. A városi közigazgatási bizottság ma dél­előtt 10 órakor tartotta rendes havi ülését a városi székház közgyűlési társalgójában. Jelen voltak: Nend­tvich Andor polgármester, Tróber Aladár dr., Pintér Ferenc, Járányi János, Schutták József, Dr. Nick Alajos, Auguszt Fe­renc, Ember János, Vásárhelyi József, Kovácsffy Kálmán, Czierer Elek, míg a törvényhatósági bizottsági tagok közül: Kelemen Mihály dr., Hamerli Imre, Vá­sy László dr., Pleininger Fe­renc és Szuly János dr. Az ülést Nendtvich Andor polgármester délelőtt 10 órakor nyitotta meg s a polgármes­teri jelentés tudomásul vétele után a hivatal­­főnökök tették meg szokásos havi jelentéseiket, melyek a következők: (A város közegészségügye.) Czierer Elek dr., városi főorvos jelentése szerint a város közegészségi viszonyai április hóban javulást mutatnak, bár az influenza és heveny fertőző kórok nem szűntek meg teljesen. A kórházakban március hóban 1696. még áp­­ris hóban 1463. beteg ápoltatott, vagyis a ja­vulás 233. Kórházak szerint a városi kórház­ban ápoltatott 1382 beteg, az irgalmasrendi kórházban 46, a bányatelepi kórházban 35. A városi közkórházban márciustól visszama­radt 853, ezekhez áprilisban felvétetett 526. Ezek közül gyógyultan elbocsájtatott 279, javultan 277, gyógyulatlanul 52, meghalt 51. Az irgalmasok kórházában márciustól visszamaradt 15 beteg, áprilisban felvétetett 31, ápoltatott összesen 46. Ezek közül gyógyultan elbocsájtatott 22, javultan 2, gyógyultan 2. A dispensairban ápoltatott 59 tüdővészes. (Népmozgalmi statisztika.) Április hóban a születések száma 83, a halálozásoké 120. Az újszülöttek közül fiú volt 51, leány 32. Törvényes volt ezek közül 66, törvénytelen 17. Vallásra nézve róm. kath. 71, ág. ev. 1, ref. 6, zsidó 5. Házasság 21 kötte­tett. A halottak közül férfi volt 65, nő 55. Val­lásra nézve róm. kath. 108, ág. ev. 2, ref. 5, zsidó 5. (A fogház lakói.) A fogház statisztikáját Vásárhelyi József kir. ügyész terjesztette elő. E szerint a fogház­ban április hóban volt 110 rab. Ezek közül előzetes letartóztatásban volt 16, felebbezés alatt 8, jogerősen elitélt 86. A rabok közül férfi volt 100, nő 10. A rabélelmezésre kiada­tott 1367 38 korona. A fogház lakóinak egész­ségügye kielégítő, halálozás nem történt. A rab munkákból befolyt 1018 46 korona, amelyből a raboknak 112 50 korona kifizettetett. (Az adófizetések.) Az adók befolyásáról Auguszt Ferenc pénz­ügyigazgató tett jelentést, mely szerint egyenes adóban április hóban befolyt 36083 kor., had­mentességi dijakból 1518 kor. (A közutak állapota.) A közutak állapotáról Kovácsffy Kálmán műszaki tanácsos referált, mely szerint a köz­utak állapota kielégítő és a rendes tavaszi mun­kálatok minden oldalon megindultak. Az ülés délelőtt 11 órakor ért véget. HÍREK. (Zichy Gyula gróf megyés püspök Sá­torhelyen.) A megyéspüspök útjáról újabban a következőket jelentik: Gróf Zichy Gyula május 9-én Nagynyárádon bérmálván, dél­után 3 órakor, mielőtt Majsra ment volna, át­­rándult Sátorhelypusztára, hogy az ottani kápolnát s a tavaly épült új iskolát megte­kintse. Kíséretében voltak Hanny Gábor prelátus-kanonok, Streicher Péter nyug. paksi prépost, S­e­y Tamás mohácsi főszolga­bíró, dr. Mo­s­o­n­y­i Dénes titkár és Arn­bach Mihály nagynyárádi esperes. A kápol­na előtt, hol a gyermekek sorfalat álltak Krieger Ilona és Oberst Lajos tanítók vezetése alatt, Graumann Imre és Grü­­n­e­r Géza főhercegi uradalmi tiszttartó fo­gadták. Harangszó és harsogó éljenzések kö­zött lépett ki hintájából Zichy Gyula gróf püspök és megáldotta az egybegyűlteket. A gyönyörű, élővirágokkal feldíszített oltár előtt végzett rövid ima után megtekintette a kápolnát. Ezután Grüner uradalmi tiszttar­tóhoz ment, hol pár percig időzött. Innen a megyéspüspök az iskolát tekintette meg, a­hol B­r­a­i­t­u­n­g József VI. osztályú tanuló szép üdvözlő beszéddel fogadta Zichy Gyula gróf püspököt. P­r­o­p­s­z­t Teréz VI. o. t. ver­set szavalt, mely után egy hatalmas gyöngy­virág-csokrot nyújtott át. A püspök tetszését és megelégedését fejezte ki az iskola tanító­jának. Sátorhelyről 109, az itt levő tótok kö­zül 41, így összesen 150 bérmálkozó volt. (Személyi hírek.) Kolozsvár­y En­dre posta- és távirdai műszaki főigazgató, Demény Károly posta- és távirdai főigaz­gató és P­á­s­k­a­y Bernát posta- és távirdai főmérnök, mint tegnap is jeleztük, Budapest­ről Pécsre érkeztek. Itt tárgyalásokat foly­tattak a táviró hálózat kiterjesztése és vidéki nagyobb központok létesítése ügyében az it­teni posta- és távirda igazgatóság előadói­val. Ma délután hasonló célból a budapesti kiküldöttek Zágrábba utaztak. (Minden­szentek templomának búcsúja.) Vasárnap lesz a Mindenszentek templomá­nak bucsu-ünnepe. Ezen napon a budai külvá­rosi (Ágoston-téri) plébánia templomban csak d. e. 9 órakor lesz szent­mise, a többi ünnepi istentisztelet a Mindenszentek tem­plomban tartatik meg és pedig szent misék 7, 9 és 10 órakor, áldás pedig d. u. 3 órakor. (Uj királyi tanácsosok.) A király Lá­zár Imre kereskedelemügyi minisztériumi főszámtanácsosnak nyugalomba vonulása és L­o­o­s­z István államvasuti felügyelőnek szolgálatainak elismeréséül a királyi taná­csosi címet adományozta. (Baranyai aljegyző kinevezése a buda­pesti törvényszékhez.) Az igazságügyminisz­ter dr. B­u­d­a­y Dezső egyetemi magánta­nár, baranyavármegyei aljegyző, tb. árva­széki ülnököt a budapesti királyi törvény­székhez jegyzővé nevezte ki. (Sláby Vilma adománya.) Sláby Vil­ma, aki jótékonyságáról széles körben isme­retes, ma újabban 410 koronát küldött posta­­utalványon szerkesztőségünkhöz, amelyből 200 koronát a pécsi Oltáregyletnek, 210 ko­ronát pedig a Szent Antal szegényei részére a Szent Vince egyletnek adományoz. A ne­mes szivü áldozatkészségért ez után is hálás köszönetet mondanak az adományozónak. _ (A Ludovika Akadémia pécsi alapítvá­nyi helye.) Pécs város tanácsa a honvédelmi minisztérium által a város közönségéhez in­tézett rendelet folytán köztudomásra hozza, hogy a m. kir. honvédségi Ludovika Akadé­mia 1. évfolyamában a város által létesített alapítványi hely az 1911—1912. tanév kezde­tén be fog töltetni. Minthogy ezen helyre a bemutatási jogot a város közönsége van hi­vatva gyakorolni, mindazon ifjak, kik a fel­vételre igényt tarthatnak, pályázati kérvé­nyeiket június hó 15-ig kiterjesztett pályázati határidő alatt Pécs város polgármesteri hi­vatalánál nyújtsák be. Ezen alapítványi hely­re — amelyre az illető 3 éven át nyer teljes ellátást — a pályázati feltételek a követke­zők: 1. A város közönsége alapítványi helyé­re kizárólag pécsi illetőségű, magyar honos­ságú ifjak tarthatnak igényt. 2. A folyamod­ványhoz, mely mellékleteivel együtt szabály­szerűen felbélyegzendő, csatolandók: a) a pályázó magyar állampolgári minőségét és pécsi illetőségét igazoló hatósági bizonyít­vány; b) pályázónak katonai nevelésre való testi alkalmasságát igazoló valamely honvéd vagy közös hadseregbeli (haditengerészet­beli) tényleges állománybeli orvos által sza­­bályszerűleg kiállított orvosi vélemény — és amennyiben a beoltást ezen orvosi vélemény ne­m igazolná — külön himlőoltási bizonyít­vány; c) valamely teljes középiskola (gimná­zium, reáliskola) Vili. osztályának eredmé­nyes látogatásáról szóló bizonyítvány, az el­múlt iskolai év végbizonyítványa és a folyó iskolai év első félévi tanidőszakának iskolai értesítője. A folyó tanév végén nyerendő is­kolai bizonyítvány a felvételi vizsgához be­idézett pályázó által ezen vizsga előtt a Lu­dovika Akadémia parancsnokságánál bemu­tatandó s a felvételi vizsga legalább elégsé­ges eredménnyel leteendő. Kifogástalan er­kölcsi magaviseletéről szóló hatósági külön bizonyítvány is az esetre, ha a pályázó erköl­csi minősítvénye a folyó tanévben nyert is­kolai bizonyítványban nem foglaltatik, vagy ha a belépés nem közvetlenül valamely nyil­vános iskolából történnék. A keresztlevél (születési bizonyítvány), a pályázók életkora a már elért 17 évtől kezdve a még túl nem haladott 20 évig terjedhet. Az életkor megál­lapítására az iskolai év kezdete, azaz: szep­tember hó eleje mérvadó; minden pályázó­nak szülője (gyámja) a kérvényben azt is ki­jelenteni tartozik, hogy az „Utasítás a pályá­zók felvételér­e nézve a m. kir. honvéd neve­lő és képző intézetekben határozványait telj­hatalmúig ismeri és kötelezi magát az ezen utasításban meghatározott valamennyi fel­tételeknek megfelelni. A felvételi vizsgára és egyebekre nézve a f. évi 27771/24. 1911. sz. honvédelmi miniszteri pályázati hirdetmény szolgál­atmutatás gyanánt, mely Városház, I. emelet, 38. sz. ajtó alatti hivatalos helyiség­ben (Nagy László aljegyzőnél) megtekinthe­tő. Végül megjegyzi a város tanácsa, hogy a fent kitett pályázati határidőn túl beadott vagy nem szabályszerűen felszerelt folya­modvány nem is lesz figyelembe vehető. (A mária­ gyüdi kirándulás újólagos el­halasztása.) Az állandó rossz időre való te­kintettel a Pécsi Urak Kongregációja részé­ről vasárnapra tervezett gyüdi kirándulás bizonytalan időre újból el lett halasztva. A kirándulás valószínűleg május 28-án vagy június 4-én lesz megtartva. (A dunántúli autonóm felekezeti közép­iskolákhoz kiküldött kormányképviselők.) A vallás és közoktatásügyi miniszter a dunán­túli autonóm felekezeti középiskolákhoz a kö­vetkező kormányképviselőket küldötte ki: A dunántúli ág. h. ev. egyházkerületben: a bonyhádi főgimnáziumhoz Kovalov­­s­z­k­y János budapesti VII. ker., a f­e­l­s­ő­l­ö­­v­ő­i főgimnáziumhoz H­a­i­t­s­c­h Samu buda­pesti VIII. ker., és a soproni főgimnázium­hoz W­i­e­s­i­n­g­e­r Károly balassagyarmati állami főgimnáziumi tanárokat. A dunántúli ref. egyházkerületben, a pápai főgimná­ziumhoz dr. B­a­r­t­h­a Béla Selmecbányát, bánya- és erdészeti főiskolai jogtanárt és a csurgói főgimnáziumhoz Szabó Péter budapesti tanárképző-intézeti gyakorló-fő­­gimnáziumi tanárt. (A Szent István-Társulat közgyűlése.) A Szent István­ Társulat ma délelőtt tartotta közgyűlését. A nagyszámú közönség sorai­ban ott voltak gróf Zichy János kultuszmi­niszter, gróf Apponyi Albert és gróf Zichy Aladár volt miniszterek. A közgyűlést meg­előzőleg 1210 órakor szentmisét celebrált dr. Giesswein Sándor pápai prelátus, a Szent István­ Társulat alelnöke. A közgyűlést dr. Csernoch János kalocsai érsek nyitotta meg, aki a szabadgondolkodás és szabadkőműves­ség romboló hatásáról tartott hatalmas nagy 3. oldal.

Next