Dunántúl, 1911. november (1. évfolyam, 176-200. szám)

1911-11-01 / 176. szám

I. Myam 176. szám. Pécs 1911. november 1. Szerkesztőség:­­* Lyea­­m-utca 4. — Felelős szerkeszti: KÉSMÁrky ISTVÁN ár Szerkesztőség telefonja: 650. ném. Kéziratokat nem adnak vissza. Hirdetések díjszabás szerint ... 3*.­­. 1­­ . . 17— Magyszterre . . . 5.— Egy hónapra . . . 2.— E#­szess ár* 8­8Sfe. KiacMIuvatsi: I fin­ Ti hím 4. az. Kh»dó tstd­aosE: £££. tSittr«!!» 5*?W13I! Hfpl.­ ­ Az aggódó hazafiak, a magyar po­litikusok szorongó szívvel parentálják el a békét. Mindössze három hetet élt szegény­ke, de ez az élet is csak amolyan őszi el­múlás, haldoklás volt. Meghalt, mielőtt élt. Pedig milyen szép élete lehetett volna. Kár, hogy nem bírta erővel. Mikor megszületett mennyi színes, gazdag reményt fűztek hozzá a politikai pártok és a pártpolitikák. Ennek most mind vége az elmúlással. Talán nem jót tett neki a parlament levegője? Lehet, sőt valószínű, hogy úgy van. Az a levegő ott egészségtelen, ott szellőztetni kellene, hogy egy hosszú életű békét lehessen felnevelni. Mindenszentek ünnepén. Anyagias korunk mindent, még a vallást is a nyereség és haszon után mér­legel és ez anyagias felfogását átviszi a lelkiéletre is és gúnyos mosoly jelenik meg az ajkán, mikor az egyház, hogy a maga világátalakító működését bebizo­nyítsa, büszkén mutat ama nagy férfiakra, kiket szentek gyűjtő neve alatt ma ünnepel. Pedig akár társadalmi, akár tudományos, akár­­művészeti vagy nemzetgazdasági szempontból tekintjük ezeknek működését, oly hatalmas­ az hogy épen a materializ­must imádó, haszonra tekintő mai kor hi­tetlen gyermekének kellene először meg­hajtani azok előtt az elismerés zászlóját. Midőn az a 12 galilei halász, az egyház első szentéi, az Úr parancsára nya­kába vette a világot, rövid idő alatt meg­hódította azt. Uj szokásokat, uj erkölcsö­ket, uj sziveket, uj világosságot teremtet­tek; a rabszolgák birodalma összeomlott, helyét a keresztény társadalom foglalá el, melyben a szabadság, testvériség és sze­retet nagy elvei egy családdá kötötték össze az embereket. A későbbi századokban ezek dicső utódai a hittérítők, kezökbe ragadván a szent kereszt jelét, oda mertek állni a nép­­vándorlás árja elé, mely birodalmakat sodrott el és a féktelen rabló hordákat megszelidítették, a nemzetek szabadsá­gáért szembe szálltak a legféktelenebb zsarnokokkal, megállították véres útján Atillát, Theodoziust, IV. Henriket, Barba­­rossát és mint a nép valódi atyjai, oltal­­mazói jelentek meg. Nincs a társadalmi életnek olyan tere, akár a nép, akár a felső­oktatást nézzük, akár a tudomány, ipar, művészet, vagy jótékonyság mezején nézünk szét, ahol nem e dicső szent férfiak vinnék a vezérszerepet. A mai kultur állandókban az a jel­­iióg£ chartékt,' tácoíít a népnek, ne­velni kell az ifjúságot, mert akié az ifjúság, azé a jövő. Ámde kitől tanulták az állam­bölcsek ezt az elvet? A szentektől, kikhez először mondta az Üdvözítő: „Tanítsatok Emlékezés egy halottról. Irta: Bertolus. Közel a csöndes, néma éjfél. Gyér holdvilágnál, csillagfénynél Virrasztva várok én reád. Jössz-e? ... Sírjukból már kiszállnak Szomorú, sáppadt szellem-árnyak ... Ez a te első éjszakád! Egy árny után a másik lebben ... Ez egybegyült sötét seregben Bár ne látnálak tégedet! Ó, viszontlátás rémes­éje! Borulj el holdnak tünde fénye, Född el e képet! Remegek. Csukott szemmel, lecsüngő fejjel, A földinél több kin­teherrel Ballagnak e bus vándorok, Követve a fekete zászlót... A halvány fénytől félni látszok, Mely útjukra még ráragyog ... Itt egy rokont, ott jóbarátot Hozzájuk csatlakozni látok. Magamban visszagondolok Emlék-romokra, tűnt időkre, Kérdve magamtól eltűnődve: Ó, hát ezek se boldogok? ... De ah! közü­lök egy kiválik! A hold még jobban rávilágít S tündöklő fényben áll meg im. Az égi tágas szép mezőkrül Egy édes dallam visszacsöndül... Könnybe borulnak szemeim ..._______ Az arca fénylik, szeme lángol. Megkoszorúzva glóriával így száll a földre boldogan. És mig a többi sáppadt, halvány, Ez egyetlennek árny-alakján Az égi ü­dv dicsfénye van ... Ó, mennyégnek boldog lakója! A földi lét bus utazója Gyanánt köszöntlek téged én! S bár tőled messze elszakadva, Rátündökölt az ittmaradtra A hit a holtak éjjelén ... ^ Hanny Ferenc dr.: Pázmány levelei. A címben leirt mindkét név megérdemli, hogy a rendes szokástól eltérően ne az iro­dalmi rovatban, hanem e helyütt tegyük szó­vá azt a hatalmas két kötetes munkát, mely­nek első része már tavaly, a második pedig csak a napokban hagyta el a sajtót. Hogy ki volt Pázmány Péter, fölösleges részletesebben bemutatni. Szépen írja róla Hanuy az I. k. előszavában (XIV.): „Pázmány Péter ... Európának viharszántotta tengerén, az Erdély, a protestáns német fejedelmek és a török felől háborúknak és háborútól való rettegéseknek folytonos zúgása és zaja köz­ben ott állott a császár és király által tartott kormányrud mellett, mint a császári tanács­nak "-“tekintélyesebb magyar tagja, sőt, mint látszott, II. Ferdinándnak valamennyi közt legkedvesebb tanácsosa, kinek méltán orosz­lánrész jutott azon óriási munkában, amely ezen ellenséges hadak és védőseregek által egyformán kizsarolt, saját fiainak viszályko­ minden nemzetet.“ Ki gondolt az előtt a népneveléssel? Melyik ókori bölcsnek ju­tott eszébe sürgetni, hogy a kormány tör­je meg a szükséges tudomány kenyerét a népnek is? A népnek, ezen végig ostorozott igahuzó baromnak! A szegény nép okta­tását először azon kigunyolt szentek ka­rolták fel, mert a merre elterjedt az evan­gélium, annak nyomában felsarjadzott az egyház ültetvényes kertje, a népiskola is. De nemcsak a népoktatás, hanem a felsőbb oktatás bölcsőjét is a szentek rin­gatták. Az ő csodálatraméltó irataik ké­pezik a szellemi élet ama csillagait, me­lyek az eszmék, tudományos kérdések és problémák sötét utain biztos vezetőként szolgálnak az elmének, ha az igazságot őszintén és komolyan­ keresi. De a mai kor zöld tudósai ezt az irodalmat nem ismerik, hanem anélkül, hogy olvasták volna, egy­szerűen lekicsinylik. A mai nemzetgazdászatnak alapját a munka, az ipar fejlesztése, a földmívelés és a társulati élet képezi. A történelem tanúsága szerint ezen a téren is az egyház szentei voltak a vezetők, az általuk alapí­tott szerzetes­rendek a szorgalom és ipar megannyi méhköpüi voltak; a szorgalmas szerzetesek a mocsaras lápokat, a termé­ketlen kopár tájakat paradicsom kertté tudták varázsolni és szorgalmuk gyümöl­cseiből egész tartományok szegényeit táp­olása által is darabokra szakított szép hazát ismét erősítette és a végső romlásból új élet­re keltette.“ Ennek az egyházi és állami élet szem­pontjából egyaránt nagyjelentőségű egyénnek belső lelkivilágát, cselekvésének rugóit, emel­kedett gondolkodásmódját, biztos ítéletét, egész nap­" szellemét, erényeit, terveit, érzel­meit feltáró levelezése minden körülmények között fokozott érdeklődésünkre tarthatna számot. Van azonban egy körülmény, amely különös módon tereli figyelmünket a szóban forgó munkára: szerzője Hanag Ferenc dr. őt sem kell e lapok hasábjain bemutatni. A­hol a teológiai tudományok iránt érdeklőd­nek, széles e hazában mindenütt ismerős Hanny dr. neve. E lapok olvasóinak pedig különösen ismerős, hiszen közülünk való, hi­szen eddigi működésének jó részét itt végezte mint lapszerkesztő, theológiai tanár és író, innen került a budapesti egyetem egyházjogi tanszékére és mi büszkeséggel és örömmel gondolunk minderre, valahányszor alapos és fáradhatatlan munkásságának egy-egy ter­mékével lép a világ elé. Pázmány leveleinek két kötetét forgat­va — ha lehetséges — fokozódik örömünk és büszkeségünk, mert első pillanatra látjuk, hogy monumentális munka ez, mely hervad­hatatlan babérokat szerez alkotójának s mi úgy érezzük, hogy dicsőségének egy-két su­gara mintha reánk is hullana. A budapesti kir. magyar tudomány­­egyetem tanácsa 1894—1905. között 12 kö­tetben kiadta alapítójának, Pázmányi Péter bibornoknak összes munkáit. A teljesség kód- Lapunk mai száma 10 oldal.

Next