Dunántúl, 1912. január (2. évfolyam, 1-24. szám)
1912-01-03 / 1. szám
II . A keresztény szociális munkás mozgalom célszerű Az már rég elismert igazság, hogy a két világnézet döntő csatájában az lesz a győztes fél, amely fél öntudatosabban és célszerűbb fegyverrel harcol, és amely nagyobb hadsereggel rendelkezik. És ez olyan igazság, amely nem tűr ellenmondást és amely mellett semmiféle okoskodásnak vagy tétovázásnak helye nincs, hanem csak egy van hátra; az, hogy egyszer és mindenkorra mindenkinek meg kell érteni azt, hogy a keresztény világnézet győzelme a mi győzelmünk és hogy ennek érdekében a két szociális munkás mozgalom támogatására és erősítésére össze kell fognunk és mindent el kell követnünk. Hogy miben álljon ez a támogatás arra nézve gróf Zichy Gyula megyéspüspökünk adja meg a legokosabb és legcélszerűbb Útmutatást abban a főpásztori körlevélben, amelyben felhívja az egyházmegyéje összes papjait és tisztviselőit, hogy az egyházmegyében előforduló összes munkálatokkal elsősorban is a pécsi keresztény szociális munkás mozgalmat támogassák. Hát igenis a helyes és népszerű irányításon és főleg a szakszerű szervezésen kívül ezen rendelet végrehajtása lesz az egyik leghatalmasabb eszköze a mi keresztény szociális gazdasági szervezeteink és népmozgalmunk fejlődésének és megerősödésének. Mert ha eddig azt voltunk kénytelenek tapasztalni, hogy a keresztény szociális táborunk nem erősödött számban és erőben, az eszme népszerűségének és igazságának arányában, ez csak oda vezethető vissza, hogy a katholikus társadalom öntudatlansága, terv és célszerűt- len gondolkozása és cselekvése következtében beállott körülmények között a keresztény szocialisták mellé állni vagy pláne a ke-resztény szociális mozgalomban nyilvánosan szerepelni, egy munkásnak vagy kisiparosnak egyenlő volt azzal, amikor egy családos ember kiteszi magát a legnagyobb nyomornak vagy az éhenhalás veszedelmének. De nekünk a mozgalom érdekében nem elég csak épen a munkások érdekeit szem előtt tartanunk, hanem a kisiparosokat is fel kell karolnunk. És pedig elsősorban is azokat akiknek rokonszenvüktől — vagy ami még ennél sokkal értékesebb — agitálásától vagy tevékenységétől várhatunk valamit. Mert ha nem határoljuk érdem szerint a keresztény szocialista fogalmat a munkák kiadásánál és holmiféle alakos szemforgatókat előnyben részesítünk, akkor természetszerűleg könnyen beállhat az a helyzet, hogy az agilis iparosaink kényszerhelyzet következtében a két szociális mozgalom számára el fognak veszni, amennyiben azok támogatásában és felkarolásában találja meg az existenciáját, akik azt kívánják tőle, hogy ne keresztényszocialistáskodjék. Fel kel karolnunk továbbá a kisiparosokat azért is, mert ezzel rá lehet őket bírni arra is, hogy ne gördítsenek akadályokat a munkásaik gazdasági szervezkedése elé. És hogy csakis olyan munkásokkal dolgoztassanak, akik tagjai valamely létező kér. szoc. szakszervezetnek. És mert nekünk politikai céljaink is vannak, amelynél szintén szükségünk van kisiparosság támogatására. El vagyunk azonban készülve arra is, hogy a kisiparosok ellen sokféle kifogással élnek egyesek. Hogy a kisiparos nem képes jó mukát csinálni. Hogy nincs termelő képessége. Hogy nincs financiális kitartása. És hogy nincs jó vagy száraz anyaga stb. Hát ezekre a következőkben adjuk meg a választ: El van ismerve, hogy egy megbízható kisiparos nagyobb gonddal és közvetlenebb ellenőrzéssel készíti el a munkát, mint egy gyáros. Hogy a kisiparos is épen úgy fog bírni termelőképességgel mint egy gyáros vagy nagyiparos, ha a kisiparost is úgy karolják fel és úgy tömik munkával, mint egy nagy iparost. Igaz az, hogy financiális kitartása nem terjed ki oly messze, mint a gyárosé,, de ezen egy kis jóakarattal könnyen lehet segíteni, t. i., ha előleget adunk. És aki ezt megteszi, az gyakorolja a legigazibb keresztény szociálizmust. Jó vagy száraz anyagot pénzért kérem mindenki kap. Ezekben tartottam szükségesnek az e kérdésben eddig megjelent cikkekre megadni a magam véleményét azon hő óhajom kíséretében, hogy adná Isten, hogy ezen sorokat jól megszívlelnék mindazok, akiket illet és akik a keresztény munkásmozgalom megerősödését és ezzel együtt a két világnézet diadalát komolyan akarják. (1.) Mit anjuk újévre a mai asszonynak ? Ezt a kényes kérdést vetette fel egy előkelő párisi lap és annak megoldására felkérte a legdivatosabb francia írókat, művészeket és tudósokat. Egyik-másiknak érdekes válaszából szolgálunk mutatóval: Jean Ricard a francia akadémia tagja: Mit kívánjunk az asszonyoknak? Ők képviselik a szépséget; nagy csábító erejük adja nekik a hatalmat; tudnak hűek lenni és hűtlenek is. Mit kívánjunk annak, akinek mindene megvan? Igazában semmit! Ah! de mégis... Meg tudnák-e érteni, hogy rengeteg nagy kalapjuk sérti az irodalmi ízlést!... Kegyelem! ezt kívánjukk. René Bazin akadémikus: A kérdés: Mit kívánjunk a mai asszonyoknak? A felelet: Imádkozzanak továbbra is a férfiakért. Brieux akadémikus:Nehéz pár sorban megfelelni erre a komoly kérdésre. A nő társadalmi helyzete valóban nagyon bonyolult. Szülei hamis szeméremből gyermekkorától kezdve egy tévedésekből és képmutatásból szőtt vastag, sűrű fátyolt vonnak közéje és a világ közé, amelyben élnie kell. Az érvényesülési vágy, a haszon utáni szomjúság, a félelem, hogy lesz-e elég hozomány, vagy sokszor csak a hiúság, hogy megaranyozzák a poros címert, mindez a házasságot pénzügyi ügyletté alakította át, szemérmetlen számítássá minek következtében összekötnek örökre két olyan egyént, akik nem is ismerik egymást. A fiatal leány lelke még csak álmodozik, szendereg, de az asszony fellázad a kormánypálca ellen, ha azt csak egy durva férfi és nem szívének választottja tartja. Mégis, ha szabad remélni a lehetetlent, azt kívánom a mai asszonynak, hogy legyen elég bátorsága felszabadítani magát azon előítéletek alól, melyeket sokszor csak a rosszul felfogott nevelés oltott beléje; kívánom neki, hogy tudjon szeretni és megbocsájtani; kívánom, hogy legyen öntudatosan önálló és büszke arra, hogy jó. Emile Faguet akadémikus: Azt kívánom a mai asszonynak, hogy ne a holnap aszszonya legyen. d’Haussonville gróf akadémikus: Oly sokat lehetne kívánni egy asszonynak, hogy engedelmükkel nem is válaszolok erre a kényes kérdésre. Henri de Regnier akadémikus: Ma, mikor az asszonyból lehet orvos, ügyvéd, bérkocsis, azt hiszem, alig kívánhatunk neki mást, mint azt, hogy tudjanak azért megmaradni „nő"-nek és semmiféle foglalkozás se felejtesse el velük, hogy tudjanak tetszeni, bájosak lenni. Ha minden asszony csak arra gondolna, hogy ügyvéd,orvos vagy kocsis legyen, nagyon csúnya lenne ez a világ és az élet igen szomorú. Jules Lemaitre akadémikus: Hitet és gyermekeket. Alfred Meziéres akadémikus: Azt kívánom a mai asszonynak, hogy legyen szép, okos és jó. Jules Claretic akadémikus: Mit kívánok a mai asszonynak? Azt, hogy hasonlítson a régihez. Paul Margueritte: Mit kívánjak a mai asszonynak? Azt, hogy egyen a jövő asszonya, lelkiismeretes, felszabadult, tanult, képzett, aki a múlt asszonyából megőrzi annak minden báját. Emile Faber: Mit kvánok az asszonynak? Azt, hogy ne legyen belőlük kocsis, ügyvéd vagy képviselő, hanem maradjanak meg annak, aminek a természet alkotta őket, legyenek bájosak, érzékenyek, középerejűek, nagy szívüek, középszerű intelligenciájúak. Sem: Mit kívánok a mai asszonynak? Boldog újévet és önnek is, kedves szerkesztő úr. Jules Bois: „A jővő házaspár“ című könyvemben elmondom mindazt, amit kívánok az asszony boldogítására és a mienkre is, mert ez a két boldogság azt hiszem kölcsönösen egymástól függ. Hogy miben összefoglaljam az ott mondottakat, azt hiszem, a mai Évának, hogy boldog lehessen, tudnia kell egyesíteni a „múlt erényeit“ , „jövő erejével.“ A mai vagy holnapi nőnek ép úgy, mint a réginek szüksége van am, hogy legyen szerény, édes, mosolygó, türemes és arra törekedjék, hogy otthonát kényelmessé, kellemessé tegye. Ha boldoggá teái férjét, a maga boldogságát is biztosítja. T mindez a „múlt erénye.“ De a mai Éva nem fogjahanyagolni a „jövő erejét“ sem, amelyre talán élőbb lesz szüksége, mint gondolná. Megtanulja, hogy önmagára számítson, vigyáz, hogy akarata el ne lankadjon, fáradhatatlanul arra törekszik, hogy egyéniségéből kifejteze azt, ami a legjobb. Azt mondhatnám, hogy tetőtől talpig felfegyverkezik úgy elméletileg, mint gyakorlatilag. A katasztrófák mindig fenyegették az asszony boldogságát, ha még oly szilárdul állt is. Ma a társadalom állhatatlnsága miatt ezek a katasztrófák gyakoriabbak, mint azelőtt. A fenyegető veszélyek össze fogják törni az asszonyt, ha gyenge, ha felületes és állhatatlan. Camille Flammarion: Maradjon mindig olyan, mint most: szép, bájos, érzékeny, de egy kissé kevésbbé tudatlan a modern tudományok nagy felfedezéseivel szemben és ne tartsa a Venust vagy Siriust a sarkcsillagnak. Grenet-Daucourt: Azt kivinom a mai asszonynak, legyen az, ami vét a régi. Theodore Borrel: Materidista korunkban ne kívánjuk a nőnek a végleges emancipatiót, a szavazati jogot, a képviselőséget és egyéb szomorú kiváltságait a férfiaknak, hanem ellenkezőleg több és bájosabb nőiességet, még ragyogóbb és mélyebb hittel, mert ne felejtsük el, hogy a jövő embere még inkább, mint eddig, a maga skeptikus,kételkedő nevelése után az anya ajkain, a szeretett nő szívében fogja keresni az idealimust és a reményt, ezt a két szárnyas erőt, amely nélkül a társadalom nem tud felvirágozni. René Maizeroy: Azt kérdezi, mit kívánok a mai asszonynak. Egyszerűen azt, hogy tudjon szeretni és magát megszerettetni. Jaques Normand: Azt kívánom a mai asszonynak, hogy legyen olyan, mint a tegnapelőttiek voltak. Hisz ebből az időből valók a mi édesanyáink. Franc Nohain: Sok gyermeket. Victor Giraud: Mit kívánok a mai aszszonynak? Azt, hogy ne akarjon férfi lenni, érzéküket pedig sokszor teljesen tönkre teszi. A büntettek száma napról-napra emelkedik; ez komoly intő jel arra, hogy itt valamit tennünk kell és pedig a legsürgősebben. Félre tehát azzal az álphilantropiával, hisz annyit csak megkívánhatunk a közhatalomtól, hogy ne legyen nagyobb gondja a gonosztevőkre és bűnösökre, mint a becsületes honpolgárokra. A „DUNÁNTÚL“ telefonszámai: Szerkesztőség: 650. Kiadóhivatal: 222. Interurbán: (külföld és vidék) 650. 71