Dunántúl, 1912. május (2. évfolyam, 99-121. szám)

1912-05-01 / 99. szám

1­. évfolyam. 99. szám. Pécs, 1912. május 1. Szerkesztőség: Lyceum­ utca 4. sz. Felelős szerkesztő: KÉSMÁRKY ISTVÁN dr Szerkesztőség telefonja: 650. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. KISLSD Hirdetések díjszabás szerint. Előfizetési ár: Egész évre . . . 24.— Félévre...................12.— Negyedévre . . . 6.— Egy hóra .... 2.— Egy szám ára 8 fillér. Kiadóhivatal Lyceum­ utca 4. sz. Kiadó telefonja: 222. Megjelenik naponkint reggel. Szocialista következetesség. Pécs, április 30. Van a francia parlamentnek egy is­mert szocialista képviselője, Compére- Morel. Mint meggyőződéses szocialis­ta fennhangon hirdeti, hogy a tulajdon csak hiú szó, legalább is mint egyéni tulajdon. Csak össztulajdon létezik. Az ami az ösz­­szesnek a tulajdona, az a tulajdona az egyesnek is és ami az egyesé, az az ösz­­szességé is. Semmi ok sincs arra, hogy az egyik gazdag legyen, a másik szegény, hogy az egyiknek mindene legyen, a má­siknak meg semmije sem. Minden ember egyenlőnek születik és a társadalom mai alakja szülte az emberek közt az egyenlőt­lenséget. Ezt ki kell javítani, át kell ala­kítani, vissza kell térni az őstermészethez, melyet a mai társadalom megsértett, midőn tagjai közt önkényesen kölünbséget tett. Ennek következtében minden erőlkö­dés, még a durva erőszak is jogos, hogy ezeket a mesterséges kereteket lerontsuk. A magánvagyonnak nemzeti közvagyonná tétele még erőszak utján is nem egyéb, mint helyreállítás. A sztrájk nem csak jog, ha­nem kötelesség is. Csakhogy Compére-Morel véletlenül gazdag ember. Legalább a külső jelek arra mutatnak, mert ő tulajdonosa — óh! mi­lyen utálatos szó — egy szép villának Eaubonneban. Különben sajátságos jelen­ség, hogy nagyon sok szocialista és pedig a legmérgesebbek elég nagy vagyonnal bírnak, ők a legnagyobb kényelemben só­­hajtozgatnak a zsegény ember nyomora fölött, ők maguk frakkóron vagy automo­bilon járnak, de nagy hangon követelik, hogy a szegény gyalogos népnek csináljunk helyet. Közben egy kis kellemetlenség érte Compére-Morel urat. Amíg ő távol volt, derék választói, az összharc polgárai be­hatoltak a villájába. Azt mondják, betörők voltak. De ez egy gyalázatos hazugság. Hát vannak egyáltalában betörők? Ezt a szót is csak a tőkepénzesek találták ki, hogy megbélyegezzék vele a szegély proletáro­kat, akik sietve iparkodnak megvalósítani a nagy osztoszkodást. Nincsenek betörők, csak megfosztott tulajdonostársak, akik el akarják vinni azt, ami nekik jár. A szóbanforgó látogatóknak sem kel­lett volna mást tenni, mint bemutatkoz­­niuk Compére-Morelnek, mikor az otthon van villájában és eléje terjeszteni az ő jo­gos kívánságait. Bizonyos, hogy a képvi­selő úr nagy örömmel fogadta volna őket. Úgy bánt volna velük, mint elvtársakkal. Azt mondta volna nekik: ,,önök itthon vannak, tegyenek úgy, mint otthon. Vi­gyenek el mindent, ami önöknek tetszik. Önök csak megvalósítják az én legkedve­sebb óhajomat." Én hajlandó vagyok azt hinni, hogy ők nem tudták, hogy Compére-Morel nincs otthon, ők azt hitték, hogy otthon találják, amint kertészkedik s velök legszivélyeseb­­ben eltársalog. Bizonyára nagyon megle­pődtek, mikor látták, hogy a ház elhagya­tott. Kétségtelenül nem volt idejök, hogy megvárják azt, aki a dolgokat eddig ideig­lenesen magánál tartotta. Elkezdték tehát azokat nélküle igénybe venni, úgy tettek, mint azok a vendégek, akik leülnek az asz­talhoz, mielőtt a gazda haza érkezett vol­na és gondolták, hogy Compére-Morel csak egyet fog sajnálni, hogy t. i. későn ér­kezett haza s igy nem lehetett jelen, ami­kor az ő bútorait, pénzét, vagyonát köz­tulajdonná teszik, de majd megvigasztaló­dik, ha látni fogja, hogy milyen pompásan sikerült minden. Sajnos azonban, néhány arra menő indiskrét ember megzavarta őket munká­­jukban. S igy kénytelenk voltak elmene­külni s otthagyni a szoba padlóján mindent, amit magukévá akartak tenni. Végre Compére-Morel úr hazaérke­zik. S ahelyett, hogy örülne, dühössé lesz; nem azért lett dühös, hogy látogatóit meg­zavarták, hogy elvihessék nyugodtan az ő javaiból azt, amit kiválasztottak, hanem azért lett dühös, hogy egyáltalában arra gondoltak, hogy az ő javaiból valamit el­vigyenek. És bepanaszolta őket, íme a nagy árulás. Ki merte volna feltételezni Compére-Morel arról, hogy ennyire két­színű? Ki merte volna hinni, hogy az az ember, aki tollal és szóval szentesíti „az egyéni visszavételt", ezt úgy érzi, hogy szabad mindenkitől visszavenni a javakat, csak ő tőle nem! Pedig mégis így van, Compére-Morel önző burzsoává lett, mihelyst az ő vagyona forgott veszélyben. Amíg másik vagyonáról volt szó, addig mindent jónak talált. De mihelyst a saját vagyonáról volt szó, akkor kijelentette, hogy az az övé­s nem engedi meg, hogy attól megfosszák. Különben feltesszük, hogy ha a mondjuk betörők, sikerrel jártak volna el és kikerülték volna a rendőrség kezét s igy sikerült volna nekik is tulajdonosokká len­ni, akkor ezt a tulajdont nagy kitartással védelmezték volna, annál nagyobb kitar­tással, mert rossz uton szerezték azt. Most még kint bolyongnak a szabad ég alatt, gyomruk korog, mert nincs más táplálékjuk, mint Compére Morel és társai­nak cikkei. Ez olyan táplálék, melyet a szervezet hamar magáévá tesz, de fájda­lom nem elég arra, hogy belőle magát fenn­tartsa. Csak olyan táplálék ez, mely étvá­gyat kelt, holmi ,kis előétel. Utána valami tartalmasabb életre van szükség. Szerencséje a szocialistáknak, hogy vezéreik közül nemcsak Compére-Morel, hanem egy egész csomó, nálunk is, nagyon gazdag ember. Ezekről pedig mindenki tudja, hogy jó cimborák ezek, akik javai­kat csak letétnek tekintik és készek bármi­kor megosztani azt az éhező tömeggel. És hogy ezt már eddig is nem tették, az csak azért történt, mert nem volt reájuk idejök. Nem lehet egyszerre ínni is, beszélni is, meg tenni is. De hát mindenki ismeri ér­zelmeiket, mindenki várja tetteiket, sőt szívességet tesz velük az, ki megelőzi őket. És majd ha eljön az a nagy nap, mi­kor a szocialista vezérek közvagyonná tet­ték mindenüket, milyen nagyszerű, fényes korszak fog akkor bekövetkezni. A válasz­tások alkalmával milyen ragyogó arccal, büszkeséggel lépnek ezek választóik elé és milyen vidáman fogják hirdetni nekik: „Megvalósítottam theóriámat. Kifosztot­tam magam, vagyis jobban mondva, kifosz­tottak engem, ami különben végeredmény­ben egyre megy! Ha valaha, úgy most ér­demlem meg, hogy válasszatok meg, sza­vazzatok reám!' ‘­­ De nagyon valószínű, hogy a válasz­tók nem fogják megérteni ezt a nyelveze­tet, azt aki így beszél, ostobának folják tartani és szavazatukat más szocialista je­löltekre fogják adni, akik még nem tették közvagyonná, amijök van, hanem szolid vagyoni viszonyok közt élnek. Mert ilyenek is vannak. Lapunk mai száma 10 oldal. A magyar delegáció. — Saját tudósítónktól. — Budapest, április 30. A közös ügyek tárgyalására kiküldött magyar országos bizottság ma délelőtt 11 órakor kezdte meg tárgyalásait a bankgassei magyar minisztérium palotájában levő helyi­ségében. A delegáció mostani ülésezése elő­reláthatólag három napig fog tartani. Ma délelőtt 11 órakor volt az első nyilvános ülés, utána a négyes albizottság ült össze és a következő plenáris ülés, amelyen a közös minisztérium előterjesztéseit tárgyalni fog­ják, holnap délelőtt 11 órakor lesz. Az össze­­s egyeztető záróülés pedig valószínűleg hét-­y nap után délelőtt fog megtartatni. A delegációk mostani tárgyalásai iránt az általános politikai helyzet miatt és egyéb­ tekintetek folytán is igen nagy érdeklődés nyilvánul úgy a sajtó, mint a közönség­ ré­­széről. Nagy érdeklődéssel várják a külügy­miniszter expozéját, akinek e minőségében ma van először alkalma a nagy nyilvánosság előtti szereplésre. idusza nphirafisz . Az érdeklődést fokozza az a körül­­mény, hogy a Kossuth-párti Désy Zoltán annak idején tett kijelentéséhez képest rész­­­­letesen indokolt bizalmatlansági indítványt fog tenni Auffenberg lovag közös hadügyi miniszter ellen. , név Az országos bizottság mai ülésén, ame­lyen a beteg Láng Lajos helyett gróf Zichy Ágost elnökölt, a delegátusok igen nagy

Next