Dunántúl, 1912. július (2. évfolyam, 146-171. szám)

1912-07-30 / 170. szám

Julius 30. Kedd. DUNÁNTÚL (A siklós-barcsi vasút engedélyezése.) A hivatalos lap vasárnapi száma közli a sik­­lós-középrigóc-barcsi helyi érdekű vasút en­gedélyezéséről szóló törvényt, mely szósze­rinti szövegében a következő: 1912. évi XLIII. törvénycikk a siklós-középrigóc-bar­­csi helyi érdekű vasút engedélyezése tárgyá­ban. Szentesítést nyert 1912. évi julius hó 21-én. Kihirdettetett az „Országos Törvény­tárában 1912. évi julius hó 27-én. Mi első Fe­renc József Isten kegyelméből ausztriai csá­szár, Csehország királya stb. és Magyaror­szág apostoli királya. Kedvelt Magyarorszá­gunk és társországai hű Főrendei és Képvi­selői közös egyetértéssel a következő tör­vénycikket terjesztették szentesítés végett Felségünk elé: 1. §. A minisztérium felhatal­­maztatik, hogy a drávavölgyi (kiskőszeg— siklósi) helyi érdekű vasút Siklós állomásától Harkány község érintésével és a szentlőrinc­­szlatina-nasici helyi érdekű vasút Sellye állo­másán át a pécs-barcsi vasút Középrigóc for­galmi kitérőjéig, illetőleg a cs. kir. szab. déli vaspálya Barcs állomásáig, mint forgalmi végpontig vezetendő gőzüzemű helyi érdekű vasútvonalat az 1880. évi XXXI. és az 1888. évi IV. törvénycikkekben foglalt feltételek alatt engedélyezhesse. 2. §. A kereskedelem­ügyi m. kir. miniszter az előző §-ban említett vasútvonal engedélyezésének megtörténtéről az 1880. évi XXXI. törvénycikk 1. §-a értel­mében az országgyűlésnek jelentést teend. 3. §. E törvény kihirdetése napján lép életbe, s végrehajtásával a kereskedelemügyi és pénzügyi miniszterek bízatnak meg. Mi e tör­vénycikket s mindazt, ami abban foglaltatik, összesen és egyenként helyesnek, kedvesnek és elfogadottnak vallván, ezennel királyi ha­talmunknál fogva helybenhagyjuk, megerő­sítjük és szentesítjük, s mind Magunk meg­tartjuk, mind más Híveink által megtartat­juk. Kelt Bad-Ischlben, ezerkilencszáztizen­­kettedik évi julius huszonegyedik napján. Ferenc József s. k., Lukács László s. k. (Verekedés a Király-utcában.) Varga János és Weich József pécsi gyári mun­kások vasárnap este összeverekedtek a Ki­rály-utcában s a verekedés hevében V­a­r­­g­a János valami kemény tárggyal úgy fejbe­vágta Weich Józsefet, hogy az összeesett s a rendőröknek kellett a lakására szállítani. Mindkettőjük ellen megindult az eljárás. (Öngyilkos pécsi cselédleány.) A re­ménytelen szerelem ma ismét áldozatul kö­vetelt egy fiatal, életerős leányt. Per­nesz Róza 18 éves cselédleány, aki a Mór­utca 13. szám alatt, Schmitula Gyula Kos­suth Lajos­ utcai kereskedőnél volt szolgá­latban, ma ebéd után szolgálati helyén, ön­gyilkossági szándékból marósúgot ivott. Az öngyilkosságot hamarosan észrevették, ér­tesítették a rendőrséget, ahonnét Ludwig Ferenc dr. rendőrorvos és D­o­m­­­á­n Ferenc ügyeletes rendőrbiztos siettek a színhelyre. Ludwig dr. nyomban ellenmérget adott be a leánynak, az ellenméreg azonban nem használt. A leány ugyanis oly nagy adag marólúgot szedett be, hogy életbenmaradá­­sához semmi remény nincs s haldokolva szállították a közkórházba. A szerencsétlen cselédleányt reménytelen szerelem kész­tette az öngyilkosságra, amelyről táviratilag értesítették Somogyban lakó szüleit. Az életunt cselédleány öngyilkossága előtt a következő verset írta egy darab papírra, búcsúképen: „Százas bankó nincsen a zsebemben Kérdezte a rózsám, hová, hová tettem. Ne kérdezd azt rózsám eszem a kis szádat. Elhúzta a banda érte a­­ nótádat.“ A vers alá ez volt írva: „Bucsuképen Pornecz Rozi.“ Az irás bizonyára annak szólott, akiért viruló életét oly könnyel­műen eldobta magától. (Megérkeztek­ a nyári festő saisonra a legújabb és legszebb kivitelű festőminták, melyek csekély áron kikölcsönöztetnek. To­vábbá a legjobb minőségű olajfestékek har­minc és ötven filléres árban. Festővásznak, ecsetek többféle minőségben. Kaphatók a Dunántúl könyvkereskedésben Pécsett. (Vigyázatlan kerékpáros.) Schubert József pécsi hentestanonc ma délelőtt oly vigyázatlanul hajtott kerékpárján az Irgal­­masok­ utcájában, hogy az úttesten áthaladó H­o­f­f­e­r Jánosnét elütötte, aki szerencsére csak jelentéktelen zúzódásokat szenvedett. A vigyázatlan tanonc azonban oly szeren­csétlenül bukott le a kerékpárról, hogy fejét a gyalogjáró szélébe csapta s komoly sérü­lést szenvedett. (Összeszurkált pécsi munkás.) Löki Ferenc, S­z­o­k­o­l­i Ferenc és Lukovics Ferenc Gáspár környékbeli lakosok, vasár­nap éjjel, az Ágoston- és a Sándor-utcák sar­kán levő korcsma előtt megtámadták Berki József napszámost, akit rövid szóváltás után bal karján összeszurkáltak. A szurkáló legényeket hamarosan kézrekerítette a rend­őrség, folyamatba tette ellenük az eljárást, a súlyosan sérült Berki Józsefet pedig be­szállították a közkórházba. (Műkedvelői előadás Dárdán.) A Dár­dai Polgári Egyesület augusztus 4-én a Ro­­bitskó-féle vendéglő kerthelyiségében több helybeli műkedvelő közreműködésével kaba­réval és tombolával egybekötött zártkörű nyári táncmulatságot rendez. Beléptidij sze­­mélyenkint 1 kor. Kezdete délután 4 órakor. A kabaréban közreműködnek: Müller János­­né, Takács Etelka, Takács Bözsike, Vincy Jolánka, Havas Leó, Kalmneker Gusztáv, Ka­­szala Castor, Kiss Aladár, Légrády Ferenc, Schmidt L. József és Schuth Alfons. (Megszökött a gazdája pénzével.) B a 1­ 1 o n Zsiga­szentlőrinci süteménykihordó még ezelőtt két héttel ellopott gazdájától 15 ko­ronát s megszökött. A tolvaj süteményki­hordó azóta Pécsett tartózkodott, míg ma délelőtt az ellene kibocsájtott körözés alap­ján felismerték és letartóztatták. (Pipacs levélpapír.) 50 levélpapír 50 át nem látszó borítékkal 1 koronás árban kap­ható a Dunántúl könyvkereskedésben Pécsett. (Bolgárkertészek egymás közt.) A­t­a­naszovics Illés 25 éves draganováci szü­letésű peterdi zöldségárus a napokban bün­tető feljelentést tett a csendőrségen M­i­k­­lós Sándor 17 éves csutai születésű sziget­vári bolgár kertész ellen, aki őt a legutóbbi szentlőrinci hetivásár alatt megszurkált. A csendőrség megindította a vizsgálatot s meg­állapította, hogy Atanaszovics és Miklós már a vásár előtt,, a kirakodásnál pörlekedtek össze egymással, mivel mindketten egy és ugyanazt a helyet akarták elfoglalni. A szó­váltás hevében Miklós előrántotta zsebkését és Atanaszovics Illést több helyen súlyosan megszurkálta. A csendőrség folyamatba tette az eljárást. (Elhamvadt téglaégetőkemence.) M­a 1-1 e­s András ági téglaégetőnek a napokban ismeretlen okból kigyuladt a falutól nem messze levő téglaégető kemencéje s teljesen elhamvadt. A kár mintegy 1500 korona, mely biztosítás révén megtérül. A vizsgálat meg­állapította, hogy előző napokon is, sőt aznap is égettek téglát s a téglaégetéshez rakott tűztől meggyuladt a kemence fatetőzete s rö­videsen lángba borult az egész kemence. A tüzet legelőször Bugyinszky Antal tégla­munkás vette észre, aki az egész falu népét mozgósította az oltáshoz, de nagy vízhiány miatt nem tudtak menteni. (Tűz.) Pécsudvard, illetőleg Áta kör­nyékén tegnap este fél 12-kor óriási tűz volt. A tüzet ,s a felcsapó lángnyelveket a pécsi hegyekről is lehetett látni. Vérpiros szint öltött az­ egész horizont, hatalmas füstgo­­moly borította el a vidéket. A tűz körül­belül másfél óráig tartott. (Lövöldöző részeg.) J­akovicska Bernát téglagyári munkás, amint vasárnap éjjel, egyik korcsmából hazafelé tartott, a pécsváradi országúton elővette revolverét é­s lövöldözni kezdett. Szerencsére­­ a golyók senkit sem találtak. A rendőrség azonban tudomást szerzett a lövöldözésről s Jako­­vicska ellen folyamatba tette az eljárást. (A bécsi eucharisztikus kongresszus.) A nemzetközi eucharisztikus kongresszus iránt a király, mint a kongresszus legfelsőbb vé­dője a legnagyobb érdeklődéssel viseltetik. Az előkészítés munkájáról állandóan jelen­tést terjesztenek elő. A kongresszus ideje alatt Bécsben tartózkodó fejedelmi szemé­lyiségek és egyház­fejedelmek elszállásolá­sáról úgy intézkedett, hogy azok a Burgban kapjanak szállást. Ugyanitt fogadja Van Ros­­sum bíboros pápai követet, mint saját ven­dégét. Az ünnepélyes megnyitáson és a kon­gresszus bezáró nagy körmeneten részt vesz. A kongresszus után szept. 16-án Mariazellbe Nagl bécsi bíboros hercegérzek zarándokla­tot vezet, amelyen az összes külföldiek is résztvesznek. Tekintettel a jelentkezők nagy számára, a rendezőség már csak rövid ideig fogadhatja el a zarándoklatra a részvételi bejelentést. A vasúttársaság erre az alkalom­ra féláru kedvezményt ad és különvonatok menetidejét három órára gyorsítja. (A jó szomszédok.) Póth Henrikné, született Müll Erzsébet hidasi lakos szom­baton reggel kiküldte Erzsébet nevű leányát a szőlőbe dolgozni. A leány azonban csak­hamar visszajött és elpanaszolta, hogy szomszédjuk, Kapeller Henrik hidasi la­kos meg akarta verni. Erre Póth Henrikné leányával együtt ment ki a szőlőbe s kér­dőre vonta Kapeller Henriket. Hosszas ci­­vakodás után Kapeller Henrik a nála levő gereblyével úgy meglökte az asszonyt, hogy az visszaesett és belezuhant az árokba. Póthné, aki súlyos zúzódásokat szenvedett, feljelentette az összeférhetetlen Kapeller Henriket. Kapeller a kihallgatás alkalmával azzal védekezett, hogy hozzá sem nyúlt az asszonyhoz, csak feléje tartotta a gereblyét, melytől Póthné meghátrált s igy esett bele az árokba. A csendőrség folyamatba tette Kapeller Henrik ellen a büntető eljárást. (Mária-Gyüdi zarándoklat.) A pécsi keresztény szociális egyesület választmánya foglalkozott a mária-gyüdi zarándoklat ügyé­vel és elhatározta, hogy mint múlt évben úgy az idén is szeptember 8-ára fogja azt szervezni és az azon való részvételre hívja fel a tagok figyelmét is. (Időjárás.) A meteorológiai intézet je­lentése szerint a következő idő várható: Nyugatról zivataros esők a hőség csökkené­sével. Sürgönyprognózis: nyugaton zivata­rok, hűvösebb, keleten meleg. Déli hőmér­séklet: 29,8 C. (Pöstyén — Pécsett.) Kinek nincs ideje ezen országos hírű kénfürdőre utazni, igen jutányosan végezheti a pöstyéni kúrát, (kén­fürdő pakolással) dr. Tolnai vízgyógy­­intézetében. IV. (Footballmérkőzés és hangverseny.) A Bölcskén nyaraló tanulóifjúság július 30-án délután 5 órakor Bölcskén a Dunaföldvári Diákotthon footballcsapatával mérkőzést tart. A verseny után este 9 órakor az ottani úri kaszinóban hangversenyt tart a következő műsorral: 1. Mi szép az éj. (Schubert F.) énekli az énekkar. 2. Hid avatás. (Arany J.) szavalja Spitzer Géza. 3. Föld és népei. Mo­nológ, felolvasás: Szabó Pál tanító. 4. Rá­kod kesergője, énekli az énekkar. 5. Kont. (Garay J.) szavalja Takács József. 6. Csont. (Pákh A.) szavalja Nejedly Vencel. 7. A honvéd álma, szavalja Bence Gusztáv. 8. Népdal egyveleg, énekli Szabó Pál tanító. 9. Ivás közben. (Petőfi S.) szavalja Füredy Je­nő. 10. Népdalok, énekli az énekkar. (Harkányi fürdőélet.) Tudósítónk írja: Az itteni kellemetlen időjárás mellett is most naponta sok új fürdővendég érkezik Har­kányba, hogy lakást sem szállodákban, sem a faluban kapni már egyáltalán nem lehet. A vendégek nagyobb részét Bácska adja, bár a közeli vidék is képviselve van s Pécs­ről is vannak jelenleg itt mintegy 15—20-an. Van 7 kalocsai egyhm. pap is, míg a pécsi­ből T­h­á­n beremendi káplán és Takács Mihály szebényi plébános. Takács plébános egyike a legkomolyabb betegeknek, akit úgy vezetnek a betegágyból naponta a für­dőbe. 3. oldal.

Next