Dunántúl, 1912. július (2. évfolyam, 146-171. szám)

1912-07-28 / 169. szám

8. oldal. (A Paksi takarékpénztár válsága.) A válságba jutott Paksi Takarékpénztár r.­t. esete általánosságban nem okozott nagy meglepetést, mert évek óta különböző hirek kerültek ez intézetről forgalomba. Az inté­zet elhalt vezérigazgatója, Bán Gusztáv ala­pította a Paksi Takarékpénztárt 1869-ben 30.000 forint alaptőkével. Alakulás óta Bán Gusztáv volt a vezető, vezérigazgató, könyvvezető, sőt sokszor a pénztárnok, egy­szóval ő saját maga intézte az összes ügye­ket és a részvények legnagyobb része is az ő és szűkebb családja tulajdonát képezte. Mielőtt a bankot megalapította, vegyeske­reskedése volt Pakson, de azzal nem boldo­gult, sőt fizetésképtelen is lett több ízben. Ezért odah­agyta szakmáját és mint takarék­­pénztári igazgató próbált szerencsét. Apósa, Rosmayer Ferenc gazdag tolnai hajótulaj­donos és fakereskedő után a felesége révén szép vagyont örökölt, ami tekintélyét némi­­kép emelte és enek folyamányaképen elég jó jövedelemre is tett szert, sőt elég tekinté­lyes vagyont is gyűjtött Pakson, ahol a leg­gazdagabb ember hírében állt. Húsz évvel feleségének halála után újból megnősült, majd Reich Jenővel társulva, megalapította a Magyar Olajipar részvénytársaságot. Az a vállalat azonban csakhamar tönkrement és Bún vagyona odaveszett. Innen származ­nak azok a hiányok, amelyeket most a taka­rékpénztárnál fölfedeztek. Bán elhalálozása után leltározták a takarékpénztár szenvedő és cselekvő vagyonát és a következő szen­vedő tételt találták: hiány 320.000 korona, mely részben Bán Gusztáv, részben Bán Lajos, az elhunyt vezérigazgató fiának vál­tóival nyert a tehermentes ingatlanok érté­kéből fedezetet. Ezenkívül a paksi takarék­­pénztár javára a Magyar Olajipar r­­t. bu­dapesti soroksári­ úti telepére 240.000 korona van bekebelezve. Amikor a napokban az in­tézet sorsa válságba jutott, a jelentkező be­tevőknek a betéteket nem voltak folyósítani képesek. Bán Lajos, a mostani vezérigaz­gató és helyettese Deutsch Ábrahám felkér­ték Rabinek Pált a Paksvidéki Takarék­­pénztár vezérigazgatját, hogy a betétek fo­lyósítása céljából kellő biztosíték mellett nyújtson gyors segélyt. Rabinek megígérte, hogy a lehető legnagyobb támogatásban ré­szesíti az intézetet, hogy a helyi piacot az esetleges károsodástól megóvja és hogy a kis egzisztenciák betétei megmenthetők le­gyen. A mentési akcióban azonban csak ak­kor hajlandó résztvenni, ha a Paksi Taka­rékpénztár vagyoni viszonyait előtte teljes világosságban feltárják. Az igazgatóság erre egyhangú határozattal felkérte Rabineket, hogy jelenjék meg a takarékpénztár helyisé­geiben. Elsősorban a felügyelőbizottság lel­tározta Rabinek kívánságára tételről-tételre a váltó, jelzálog és betétállományokat és most állítja össze a tényleges vagyon- és tehertételeket, hogy az intézet státusa két­ségtelenül megállapítható legyen. Rabinek csak ennek teljes ismerete alapján hajlandó tervét elkészíteni és megvalósítani az intézet megmentésére és esetleges felszámolására. Nyomatékosan felkérte az igazgatóságot egyúttal, hogy a takarékpénztár tárcájában lévő Bán-féle váltókat haladéktalanul je­gyeztessék elő Bán Gusztáv és Lajos ingat­lanaira. Az igazgatóság ehhez egyhangúlag hozzájárult. Ez idő szerint az igazgatóság és felügyelő bizottság azon fáradozik, hogy megmentsék az intézetet a bukástól, amely azonban aligha fog sikerülni. A betevők ma is megostromolták az intézetet betétjeikért és azt az ígéretet kapták, hogy betéteiket e hó végéig okvetlenül folyósítani fogják. Mint értesülünk, a telekkönyvi előjegyzés a Bán család vagyonára már megtörtént. (Nauheim Pécsett.) Ideges és szervi bántalmaznál az első orvosi szaktekinté­lyek szénsavas fürdőt és vibratiós másságot alkalmaznak. Dr. Tolnai helybeli vizgyógy­­intézetében ezen gyógymód sikerrel lesz használva. III. (Keresztény szocialisták kirándulása.) A pécsi keresztény szocialisták holnap, va­sárnap társas kirándulást rendeznek a Szent­kút mellett lévő Remete-rétre. A második csapat délután 1 órakor indul az egyesületi helyiségből. Vendégeket szívesen látnak a kirándulás rendezői. Részvételi díj nincs. (Keréksingszorítás) hideg után a vi­lághírű West-géppel 5 perc alatt. Állandó kocsiraktár új és használt kocsikban. Virágh József kocsigyára Pécs, Rákóci-út 39. és Citrom­ utca 3. Telefon 419. (Elveszett napernyő.) Szent Anna nap­ján délután a ferenciek templomában valaki elveszítette új napernyőjét. A becsületes megtaláló adja át a ferencrendűek sekres­tyéjében. (Nap- és esőernyők), kézitáskák, csip­ke és egyéb ruhadisz különlegességek Ke­mény Mór üzletében nagy választékban, szolid áron kaphatók. (Gondnokság alá helyezés.) A pécsi kir. törvényszék D­e­á­k­y Gyula 66 éves bissei lakost, Vita József 37 éves, domonkospusz­tai lakost és Bogdán Zsuzsa pécsi lakost elmebetegség miatt gondnokság alá helyezte. (Legrégibb törvényszékileg bejegyzett „Concordia“ első pécsi dísztemetkezési vál­lalat) Pécs, Jókai-tér 11. szám. (Megérkeztek a legújabb Sport- és Nyilvezőjátékok) amelyek már­­ koronától kezdve kaphatók Ladányi József puskaműves, fegyver- és ke­rékpárkereskedőnél, Pécs, Király­ utca 42. sz. Ez a legjobb szórakozás úgy a szabadban, mint a szobá­ban és veszélytelen! Gyermekek és felnőttek, nők és férfiak egyaránt játszhatják, mert nagyon érdekes és szórakoztató. Raktár mindennemű vadász- és lőfegy­verekből, Flóbertekből, revolverekből és p­a­vning, Frommer, Clement stb. ismétlőpisztolyokból, úgyszin­tén az összes kerékpáralkatrészekből és kellékekből. Elsőrendű fegyver- és kerékpár javító műhely. Két helybeli fiú tanoncnak azonnal felvétetik. (A „Kegyelet“) első pécsi temetkezési intézet a Dunántúl legrégibb és legjobb hírű temetkezési vállalat felvételi irodája Király­utca 24. szám. DUNÁNTÚL Július 28. Vasárnap. LEGÚJABB. Lukács László Budapesten. (Budapest, július 27.) Lukács László miniszterelnök az este Tátra-Lomnic­­ról Budapestre utazott s itt marad augusztus 15-ikéig, amikor Nagyenyedre megy beszá­molót tartani. A mi értesülésünk szerint Lu­kács László miniszterelnök nem utazott el Tátra-Lomnicról, sőt még egy hétig ott ma­rad. Azt a közlést sem erősítik meg, mintha a miniszterelnök Nagyenyeden beszámolót tartana. Egy lap értesülése szerint a minisz­terelnök visszaérkezése után csak rövid ideig fog Budapesten tartózkodni s innen Gasteinba utazik. Villámcsapás egy királyi palotába. (Budapest, július 27.) Brüsszelből jelentik: A belga királyi pár tegnap este Henrik németalföldi herceg társaságában vacsorázott a brüsszeli királyi kastélyban, mikor hirtelen égiháboru tört ki. Villámlott mennydörgött és a villám hatszor egymás­után becsapott a királyi kastélyba. A sze­mélyzet közt óriási pánik tört ki, a fejedelmi vacsorázó társaság azonban megőrizte tel­jes hidegvérét. , Budapest, július 27.) Londonból je­­entik: Delormes herceget, a francia arisz­­tokrácia egyik tagját, aki barátjának, mr. Janes-nak látogatására Londonban időzik, hála és szerencsétlenség érte. A herceg szál­­lóbeli szobájába igyekezett, hogy átöltözzék a dinerhez, mikor a lift lezuhant. A herceg harminc lábnyi mélységbe esett és holtan nuztak ki a lift romjai közül. Az albán lázadás. (Budapest, július 27.) Szalonikiből jelentik: 12—14.000 felkelő bemasírozott I­istinába. A helyőrség legnagyobbrészt csatlakozott a felkelőkhöz. Mikor Muhlisz bey, a helyőrség parancsnoka ezt látta, go­lyót röpített halántékába és meghalt. A pris­­tinai muteszarit a felkelő csapatok elvonu­lása alkalmával kitűzte házára a forradal­márok sárga zászlaját. Automobilszerencsétlenség. (Budapest, július 27.) Berlinből je­lentik: Súlyos automobilszerencsétlenség történt Berlin közelében. Egy gépkocsi, melyben Rinsky Norbert és Leon orosz grófok, továbbá a huszonhatéves Brczevski gróf ü­ltek, összeütközött egy Szekérrel, a bennülők kifordultak, összetörték magukat és agyrázkódást szenvedtek. Sztrájkoló szénbányászok. (Budapest, július 27.) Newyorkból jelentik: Kelet-Virginiában sztrájkolnak a szénbányászok és a sztrájk éppen olyan el­keseredett, mint amilyen hajthatatlanok a bányatulajdonosok. Tegnap a sztrájkolók és rendőrök közt összetűzés volt, a sztrájko­lók — néhány százan voltak — bombákat és dinamittöltényeket dobáltak a rendőrök kö­zé. Ezek ismét lőfegyverekkel és géppus­kákkal feleltek, egész szabályszerű csata fejlődött ki, melyben hatvan ember elesett, köztük a rendőrfőnök is. A sztrájkolók fel­robbantották a vasúti síneket, elvágták a távíró- és telefonvezetékeket, úgy hogy Charlestown főváros csak lovas küldönc út­ján értesülhetett a történtekről. A kormány­zó azonnal milíciát küldött o sztrákvidékre gépfegyverekkel. Lezuhant aviatikus. (Budapest, július 27.) Münchenből jelentik: Ma reggel hét órakor Fischer Jó­zsef aviatikus, aki csak néhány nap előtt szerezte pilótaigazolványát, Kugler nevű utasával együtt Schleissheim közelében le­zuhant. Fischer magassági gyakorlatokat végzett és a zuhanás több száz méter ma­gasságból történt. Az aviatikus és utasa széttört testtel holtan terült el a földön. A repülőgép leesését egy történetesen arra ha­ladó személyvonat utasai egész közelről látták. Fuchs József bútorkereskedő Telefon 590. Pécs, Rákóczi-út 40. Telefon 590. Ajánlom a mélyen tisztelt vevő közönség figyelmébe modernül berendezett teljes asztalos és kárpi­tos bútorraktáromat. Kárpitos bútorok saját műhelyemben készülnek. — A nagyérdemű közönség becses támogatását kérve kiváló Nagy választék raktáron tartatik: Modern hálószoba berendezés . . 320 koronától 900 koronáig Ebédlő berendezés........................ 290 I n h46009 Űriszobák valódi bőrből .... 6009 18009 Szalon garnitúrák........................ 280• 12009 Ezenkívül szőnyeg ebédlődivánok . 609 190• Szövet ottomán divánok .... 389 feljebb Szőnyeg, a divánok rojtozva . . . 609 909 Egy ágyhoz 3 részes tengerifa matrac 18­­­9 feljebb Kárpitos bútorok javításra elfogadtatnak, tisztelettel Fuchs József bútorkereskedő.

Next