Dunántúl, 1913. április (3. évfolyam, 74-99. szám)
1913-04-08 / 80. szám
4. oldal. (A Magyarországi Munkások Országos Rokkant-Egyletének Pécsbányatelepi Fiókja) vasárnap ülte díszgyüllés keretében tíz éves fennálásának ünnepét, mely gyűlésen az Egylet védője, Kristóf József, volt pécsbányatelepi, jelenleg kacsolai plébános elnökölt, kit a gyűlést követő banketten lelkesen ünnepeltek az egyleti tagok. (Halálozás.) Jovanovics Szilárd nyugalmazott császári és királyi ezredes, volt pilseni ezredparancsnok, operáció következtében április 5-én Bécsben elhunyt. Jovanovics a pécsi Gat-családdal volt rokonságban. Jeney Béla siklósi gyógyszerész. 50 éves korában ma reggel Siklóson meghalt. Temetése holnap délután lesz. (A fiumei gyorsvonat katasztrófája.) A Budapest keleti pályaudvarról este 6 óra 15 perckor elinduló 1004-es számú gyorsvonat ma hajnali 5 óra tájban Generalskistől és Touns állomások között a nyílt pályán összeütközött a Fiume felől jövő 1041-es számú gyorsított tehervonattak Mint a déli órákban városunkba érkező hírek jelezték, az összeütközés következtében a gyors és a tehervonat mozdonyvezetői, valamint a gyorsvonatvonatvezetője és a tehervonat két fékezője meghaltak és számos utas is megsebesült. Mind a két vonat valamennyi kocsija és két mozdonya felborult, a két mozdony és a gyorsvonat hálókocsija pedig darabokra törött. A vaggonok az összeütközés folytán magasra ágaskodtak, összetörték a távíró és telefonpóznákat s igy történt, hogy minden érintkezés megszakadt Ogulin felé és a telefonforgalom is meg van zavarva. A katasztrófa hallatára két mentővonatot indítottak a fiumei állomásról, a katasztrófa színhelyére orvosokkal, betegszállító ágyakkal, kötszerekkel. A vizsgálat a következőket derítette ki az összeütközés körülményeiről: A .24-es őrháznál, amidőn a budapesti gyorsvonat már áthaladt, a magas híd előtt szolgálatot teljesítő forgalmi tisztviselőt jeit adott a gyorsított tehervonat indítására, holott szabályos értesítést kapott és nem lett volnaszabad a tehervonatot elbocsátania, mert a pálya a tounyi híd után kereszteződik. Alig néhány perccel az elindítás után a gyorsvonat nekirohant a tehervonatnak. A máv igazgatóságától Generalskistofba kiküldött dr. Bacsinszky üzletvezető jelentése szerint az 1041-es mozdony vezetője, Vrabancse Vics, továbbá a sűtő, Pintér, a vonat fékezői, Stifter és Kovacsics meghaltak. Hradács Sándor vonatvezető fején, Arzenát kisegítő fékező két lábán súlyosan megsérült. A gyorsvonat mozdonyának vezetője, Medar Péter fején súlyosan megsebesült. Malogradetz Pál fűtőnek a karja törött el. Gypusz Mihály vonatvezető fején súlyosan megsebesült. Az utasok közül egy kisfiú jelentéktelen karcolást szenvedett, senki más nem sebesült meg. Hír szerint Tounsban a forgalmi tisztviselőt letartóztatták. A pályát valószínűleg még ma szabaddá tehetik. (A sorozás eredménye Szentlörincen.) Szombaton ért végett a három napos sorozás Szentlörincen, felhivatott 458 állknutáskötellel,, ebből alkalmas lett 202, így az elmaradottakaltt is beleszámítva a sorozás 1 százalék 50%. (Drinápoly ostroma és bevétele az Urániában.) Az Uránia Bioskop igazgatósága, hogy közönsége igényeit minél jobban kielégíthesse, nem elégedett meg azzal az óriási programmal, melynek nagy vonzóerejét képezi a Hamis nyomon című hat részből álló detektív dráma, hanem a legújabb és legszenzációsabb aktualitást is bemutatja mai és holnapi műsora folyamán. Drinápoly ostromáról és bevételéről a helyszínen készült mozgófénykép felvételeket, melyek a közönséget a harc veszélye nélkül a harc közepébe viszik bele. Erre a képre, mely csak ma és holnap marad műsoron, felhívjuk a közönség figyelmét. (A pécsi törvényszéki irodaigazgató jubileuma.) Tegnap szép ünnepség keretében ülte meg Zánkay Lajos, a pécsi királyi törvényszék irodaigazgatója negyven (A somogyapáti ifjúság táncmulatsága.) A Budai Külvárosi Katholikus Kör kedves mulatság színhellyé vált vasárnap este. Mint előre jeleztük, a somogyapáti ifjúság az ottani róm. kath. iskola javára éves szolgálati jubileumát. Zánkay Lajos, aki 1873. április 5-én lépett erre a pályára, 1883-ban már a veszprémi törvényszék irodaigazgatója lett, honnan 1884. április 16-án került Pécsre s itt közel harminc esztendős munkásságával érdemelte ki kartársai és feljebbvalói tiszteletét és szeretetét. Vasárnap délelőtt fél 10 órakor egy kéttagú küldöttség meghívására jelent meg a pécsi királyi törvényszék büntető és sajtó főtárgyalási termében, hol a nagy számban megjelent törvényszéki- és járásbírák, valamint kartársai előtt Simon József dr. táblabírói címmel és jelleggel felruházott királyi törvényszéki bíró hosszabb beszéd keretében méltatta Zánkay Lajos negyvenéves munkásságát és fáradozását. Zánkay Lajos megható szavakban fejezte ki köszönetét, amely után a pécsi törvényszék és járásbirósági hivatalszolgák nevében Nemes Ferenc köszöntötte fel az ünnepelt Zánkay Lajost. (Misszió Bikalon.) Lélekemelő, fenséges missziós napok folytak le március 30-tól április 6-ig Bikason Hoffer Gergely plébános buzgólkodására. Március 30-án délután 5 órakor történt P. Jászai Benvenut és P. Hrebák Gergely pécsi szent ferencrendi atyák ünnepélyes felvezetése a plébániaházból a templomba. Hoffer Gergely helybeli plébános üdvözlő és bemutató beszéde után megtartották misszió 4. vezető első beszédüket, P. Jászai német, P. Hrebák magyar nyelven. A misszió hatása örvendetes volt. Meggyónt és áldozott mindenki. Gyónás nélkül nem maradt senki. Mindennap tömve volt a templom hívekkel, még az ág. ev. felekezetüek is számosan eljöttek, csakhogy a missziós atyák gyönyörűséges igéit hallhassák. Lélekemelő és fenséges volt április 6-án, vasárnap reggel a legméltóságosabb Oltáriszentség imádására rendezett körmenet; férfiak, nők, iskolások mind égő gyertyával vettek részt. A szent misszió az Eucharisztikus Jézus nevében folyt le és a hívek a lélekemelő és épületes szent beszédekből nemcsak megértették, hanem a gyakorlatba át is vitték a gyakori szent áldozást. Bár úgy lenne, hogy e szent missziós napok csodálatos hatása tartós volna s a hívek vallásos buzgósága állandó maradna. (A Pokol.) Érdekes megfigyelni azt a kulturtörekvést, melyet a kinematográfia fejlődése mutat. Kezdetben lenézett lekicsinyelt vásáros komédia volt, fabódék, sátrak szolgáltak hajlékául. Szinte lekicsinylőleg mosolyogtak az olyan emberen, ki a mozgófénykép előadásokat látogatta. A nép számára a fenntartott mozi méltatlan szórakozásszámba ment, az intelligens, művelt közönség részére. És ma kultúrtényezővé vált éppen úgy, mint a színház és ezzel a művészetnek egy új ága fejlődött ki, mellyel ma már számolni kell és számolnak is vele, mert a legnagyobb kritikusok foglalkoznak az egyes nagyobb darabokkal s arról kritikát írnak. Ilyen darab pl. Dante „Pokol“ című darabja nyomán készült felvételt Ebben a képben láthatjuk a művészi felvételek után való sikeres törekvés gyümölcsét. Eddig lehetetlennek látszott erről a darabról mozgófényképet készíteni, ma már ez is megvalósult, mégpedig olyan tökéletes módon, hogy bámulatba ejti a szemlélőt, hogy ilyet lehessen produkálni. Az Apolló mozi, mely nemcsak Pécsett, hanem bátran mondhatjuk, a fővárosban is művészi képek megszerzése s azok előadása által olyan nevet szerzett magának, milyennel csak kevés mozgó színház dicsekedhet, e hó 24, 25, 26. és 27-én adja elő ezen darabot. (Megvadult ló.) Horváth József kultikus lova tegnap a Zsolnay Vilmos utcában megbokrosodott és őrült vágtatásba kezdett, úgyhogy csak az Irányi Dánieltéren tudták elfogni. A megvadult tó azonban szerencsére semmi kárt nem okozott, műkedvelői előadással egybekötött táncmulatságot rendezett ott. Színre került Szigligety Ede híres népszínműve, a Cigány. Az előadók mind polgárlegények és leányok voltak és ami első pillanatra kellemesen lepte meg a hallgatóságot az az értelmes, tiszta beszéd volt, melyen ■semmi túlzás, semmi lámpaláz észrevehető nem volt. A címszerepet Nagy Kovács József adta olyan rutinnal, minden túlzástól ment jellegzetes cigánysággal és sikerült maszkkal, hogy bármely színpadnak becsületére vált volna,é s így nem csoda, ha játéka zajos tetszést váltott ki a szép számmal jelenlevő közönségből. Rózsi rokonszenves szerepét Nagy Kovács Terus játszotta, ki biztos énekével, s a félig őrülés drámai megjátszásával érdemelte ki a közönség tapsait. Kurta agglegény szerepében Matinseder István nyújtott tipikus parasztgazda képet, Peti szerepében .Nagy Kovács József, Gyuri szerepében Kósa József jeleskedtek. De valamennyi szereplőről elmondhatjuk, hogy olyan élvezetes estét nyújtottak a nagyközönségnek, aminől az műkedvelőktől remélni sem mert. Nem győzzük ezért dicsérni eléggé a szereplőket, de különösen Friihauf Ferenc tanítót, aki nagy buzgalommal tanította be a fiatalságot és amint a mai sikerült előadás bizonyítja, bármely színpadon megállná helyét mint rendező. A fényesen sikerült előadás után igen sikerült táncmulatság következett, mely belenyúlott a hajnali órákba. A jótékony célra való tekintetből felülfizettek: Kovács József 2 K, Gyenis László 1 K, Hónig Aladár 20 K, Horváth Béla 10 K, Kaufmann Nándor, Szenpicz N., Jurányi Lajos, Késmárky István dr., N. N. Körmendy Károly, Gyömörey Zsigmond 2—2 K, Schütz József, Schwajda Gyula, Udvardi Antal, Imrik Sándor, Kocsis István 1—1 K. A fölülfizetésekért ez után is köszönetet mond a vezetőség. (Hirtelen halál.) Bánovics Attilainé született Mester Mária 41 éves vókányi lakos, aki hosszabb gyógykezelés után tegnap szabadult ki a bábaképző intézet szülészeti osztályáról, ma délután, mikor a vasútállomásra igyekezett, a Könyök utca 2. sz. ház előtt hirtelen összeesett és meghalt. A hullaházba szállították. (Harcias amazon.) Takács János kőművessegéd az Alsó-Malom utca 8. szám alatti lakásán összeveszett a lakásadalléjával, Gerber Sámuelnéval, aki Takácsot egy baltával fejbeütötte, de csak könnyebb sérülést okozott neki. A rendőrség megindította az eljárást. DUNÁNTÚL Április 8. Kedd, ohoges, rekedtség ellen ne használjon mást, csak a Weber-féle Cukrot. Kapható a készítőnél Weber Dénes gyógyszerésznél Széchenyi-tér 10.